Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-10 / 135. szám
Moszkva Az indiai külügyminiszter látogatása rata-párt titkárát ismeretlen telefonálók halállal fenyegették, éppúgy, mint Juan de Dios Carmona és Narciso Irureta kereszténydemokrata szenátorokat. A Chiléi KP "nyilatkozata, Szvaran Szingh indiai külügyminiszter kedden befejezte nem hivatalos moszkvai látogatását és elutazott a Szovjetunióból. A nem hivatalos látogatásról közleményt adtak ki, amely hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió és India „szükségesnek tartja, hogy a jövőben is erősítse a baráti szálakat és fejlessze a különböző szintű kapcsolatokat”. A megbeszélések során megvitatták a súlyos helyzetet, amely több millió kelet-pakisztáni menekültnek a határ mentén fekvő indiai államokba történő, egyre folytatódó beáramlása következtében alakult ki. Az indiai külügyminiszter kifejezte őszinte háláját e súlyos helyzet nyílt és világos Chile Edmondo Perez Zujovic, volt chilei kereszténydemokrata párti belügyminiszter meggyilkolása országszerte felháborodást és megdöbbenést keltett. Santiago tartományban kihirdették a rendkívüli állapotot és éjszakai kijárási ti-' lalmat rendeltek eL Salvador Allende chilei köz-: társasági elnök rádió- és tv- beszédében „Chile, a kormány és a nép ellen elkövetett bűntettnek” nevezte a volt miniszter meggyilkolását. A gyilkosság célja az volt — hangoztatta az elnök —, hogy zűrzavart idézzenek elő az országban. s megakadályozzák a népet abban, hogy előrehaladjon a demokrácia útján, az elmaradottság állapotából kivezető szobiéiig reformok útján. A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint a chilei megértéséért, amely Nyikolaj Podgornijnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének 1971. április 2-án kelt, a pakisztáni elnökhöz intézett üzenetében jutott kifejezésre. Mindkét fél úgy VéH; „Szükséges, hogy Kelet-Pakisztánban haladéktalanul ■ hozzanak 1 olyan intézkedéseket, amelyek biztosítanák a kelet-pakisztáni menekült-áradat megszüntetését”. Ugyanakkor kívánatos, hogy további lépéseket tegyenek annak biztosítására, hogy Kelet- Pakisztánban helyreálljon a béke és megteremtődjék minden feltétel a menekülteknek otthonaikba való visszatérésére. . - ■' rendőrség a tettesek nyomára bukkant, s az egyik gyilkos személyazonosságát sikerült megállapítania. A feltételezett gyilkos Ronald Rivera Calderon, 24 éves foglalkozásnélküli, büntetett előéletű fiatalember. Személyazonosságát több jelből, így a terroristák által a gyilkosság elkövetésekor használt lopott gépkocsin talált ujjlenyomatokból állapították meg. A nyomozás eddigi eredményei és a szemtanúk vallomásai alapján a bűncselekményt három tettes követte el. Országos körözésük folyik. ’ A Chilei Kommunista Párt fokozott éberségre hívta fel az ország népét a reakciós elemek akcióival szemben, amelyek újabb gyilkosságokkal fenyegetőznek. Juan San Miguelt, a kereszténudemq^amely élesen elítéli a volt belügyminiszter meggyilkolását, kiemeli, hogy az politikai bűncselekmény, s Salvador ‘Allende kormánya ellen irányul. Közel-Kelet Szádat beszéde Anvar Szádat egyiptomi eí- nök „kétnapos körutat tett a szuezi fronton, állomásozó egységeknél. Ez alkalommal két ízben is fontos beszédet mondott ... Mindenekelőtt tagadta, hogy eredeti, követeléseihez képest Egyiptom bártni engedményre volna hajlandó a Szuézi- csatoma megnyitása érdekében. Az alternatíva: háború, vágy. béke — mondotta. Egyiptomot nem is annyira Izrael, mjht inkább az Egyesült Államok álláspontja érdekli — folytatja Szadat. „1967. decemberében az Egyesült Államok okmányt juttatott el hozzánk, amelyben’ elismerte. hogy Egyiptom és Izrael határa az (egykor) Palesztina nemzetközileg megvont határa. Nemrégiben megkérdeztem Rogers-! vajon továbbra is ez-e a fölfogásuk? Azt válaszolta, hbgy /igén'’';'1-. ~ Az elnök így folytatta: „Továbbra is várom, hogy Amerika-kifejtse nézeteit. Ha támogatja területeink megszállását, úgy -fogom tekinteni, mint Izrael partnerét, de ha más nézetei. vannak, akkor hadd halljuk őkét”. Szadat ezután megismételte a Szuezi-csatorna megnyitásával kapcsolatos egyiptomi feltételeket', amelyek1 — mint mondottá ,—. nem képezhetik alku tárgyát. E feltételeket megkapta Washington is. „Egy százaléknyi remény van a békés megoldásra” — mondotta hallgatóságának Szadat. „Ez az, amiért még nem adtam ki a (tűz) parancsot”. Egyebekben pedig — tette hozzá r—V Egyiptom inkább kész egymillió katonáját föláldozni, mintsem földjéből bármennyit is odaadni. Izrael újabb fegyvereket követel Washingtontól, azzal az indokkal, hogy „a közel-keleti katonai egyensúly fölborult”, amit az amerikai fegyverszállításoknak kell helyreállítaniok. Colda Meir miniszterelnök rendkívül agresszív hangú parlamenti . beszédében annak a kijelentését sem átallotta, hogy az arab országokat nevezze ag- resszornak. / Ugyanakkor Washingtonban „bátorító fejleményekről11 beszélnek, ami mögött néni nehéz felismerni, hogy így akarják ellensúlyozni Rogers közel-keleti kőrútjának kudarcát és Izrael hajthatatlanságát. Washington a „nézetek közeledéséről” beszél, ugyanakkor azonban nem veszi figyelembe, hogy Szadat elnök félreérthetetlenül leszögezte az egyiptomi álláspontot. Ez a békés megoldást ■ keresi, a béke helyreállításának feltétele. azonban az, hogy Izrael tartsa be a Biztonsági Tanács ismert és sokat idézett határozatát, „A nép ellen elkövetett bűntett66 1 Fegyveres terroristák Santiago egyik külvárosában meggyilkolták Perez Zujovic, volt chilei kereszténydemokrata külügyminisztert. Képünkön: a rendőrség vizsgálja Zujovic gépkocsiját a merénylet után. Szerdán ünnepélyesen beiktatták köztársasági elnöki hivatalába Franz Jónást (képünkön beiktató beszédét mondja), akit nemrég másodszor választott meg az osztrák nép elnökének. A beiktatási nap egybeesett Jonas 71. születésnapjával. A képen, a Jonas előtti sorban ülnek az osztrák kormány tagjai, jobbról a harmadik dr. Bruno Kreisky kancellár. „Mozgó” vb-ülés Szekszárdon igazgatóságához, melyben feltünteti, hogy a hatezres új központ elkészültéig is hol, milyen fokon jelentkeznek a városban a legégetőbb postai problémák. Következő napirendi pontként az ötéves fásítási terv szerepelt. A terv az idei évtől 1975-ig a Mérei utca feletti lakótelep, az Ezerjó utcai KlSZ-lakótelep, a Keselyűsi úti és a Bogyiszlói úti ipari terület, a Wossinsky, az Arany János utcai és a Wesselényi utcai lakótelepek különböző ütemezés szerinti fásítását tartalmazta. összesen 5500 fát akarnak kiültetni, zömmel különböző juharféléket- Szóba került a már meglévő fák leltárának hiánya, és az új és régi ültetések védelme a párkrongáló vandálokkal szemben. Végül a végrehajtó bizottság az építési- é6 közlekedési osztályt új tájékoztató elkészítésére utasította, melynek tartalmaznia kell a városfásítási tervek mellett a zöldövezeti és erózióvédelmi programot is, illetve ezek egymáshoz kapcsolódását. Ezt követően a vb mikrobuszra szállt és a helyszínen tekintette meg a megyeszékhelyen folyó építkezések egy részét. Az út első állomása a BVK szekszárdi gyáregységének építkezésé volt, ahol a végrehajtó bizottság tagjai az új üzemcsarnok- kai és a szociális létesítményekkel ismerkedtek meg. Ez. után került sor az anyás csecsemőotthon és az Outinord rendszerű építkezések felkeres sésére, majd a Mérei utcai lakótelepre. Ide a vb tagjai épp akkor érkeztek, amikor azt egyik új, negyven lakásos épületrészt a szakemberek a leenj dő lakóknak mutatták meg. Következett a Beloiannisz utcai építkezés, melynek arányai fokozatosan kibontakoznak, majd a Gemenc szálló bejárása. Végül a végrehajtó bizottság az Állami Építőipari Vállalat telephelyét tekintette meg, ahol megismerkedtek az új berendezésekkel és gyártási technológiával. O. I. 1 Foto: G. K. I» ci ni ORn mi n Szerdán Moszkvában közleményt adtak ki, Makariosz, ciprusi elnöknek a Szovjetunióban június 2—9 között tett hivatalos látogatásáról. A két tárgyaló fél álláspontja egy sor fontos nemzetközi kérdésben közelálló, vagy egybeesik — állapítja meg a közlemény, amely bejelenti, hogy Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin cprusi hivatalos látogatásra szóló meghívást fogadott el. • * A Ceausescu vezette román párt- és kormányküldöttség a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának és az NDK kormányának meghívására szerdán hivatalos látogatásra érkezett Phepjanba. • Dr. Ajtai Miklósnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének meghívására szerdán délután Budapestre érkezett prof. Jan Kaczmarek miniszter, a lengyel tudományos és műszaki bizottság elnöke. * Antonin Kapeknek, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága Elnöksége tagjának, a prágai pártbizottság első titkárának vezetéséi vei hazánkban tartózkodó prágai pártküldöttség szerdán délelőtt látogatást tett az Egyesült Izzóban. * A Mongol Népi Forradalmi Párt hétfőn megnyílt kongresz- szusa szerdán folytatta munkáját. A kongresszus küldöttei szerdán folytatták a vitát a központi bizottság beszámoló ja felett, amelyet Jumzsagijn Ce- denbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a minisztertanács elnöke terjesztett elő, * Befejező szakaszához érkezett a Szovjetunióban hónapok óta folyó választási kampány. Szerdán Alekszej Koszigin miniszterelnök, csütörtökön Nyikolaj Podgornij, a Legfelső Tanács Elnökségének elnöke, pénteken pedig Leonyid Brezs- nyev, az SZKP .KB főtitkára intéz beszédet a választópolgárokhoz. Alekszej Koszigint Moszkva Frunze nevű választókerületében jelölték képviselőnek, A kerületben lévő üzemek dolgozói egyhangúan foglaltak állást a miniszterelnök jelölése mellett.