Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-30 / 152. szám

Kiszolgálók, vagy eladók? 3. Leállították a motort, ki­szálltak. Már szürkült, a ho­mályban meghittebbnek tet­szett a világ. A két pilóta szótlanul állt' egymással szem­ben. Az egyik medveformán hajlott háttal. A másik kecse­sen, mint egy balettáncos. Egymásra nevettek — bizo­nyára nagyon boldog volt mind a kettő. Aztán Csapó hátbavágta Bírót és szorosan egymás mellett elindultak. A reptérügyeletes felaján­lotta nekik, hogy aludjanak a laktanyában, de ők Inkább megjárták a faluba vezető há­rom kilométeres utat. Egy öregasszonynál kaptak éjsza­kai szállást. Megmosakodtak, megkérdezték a mamát, mer­re van a kocsma, az öregasz- szony dicsekedve mesélte; most már presszó is van a fa­luban. — Hogy miket tudnak ezek a falra festeni — mondta ne­vetve a presszóban Csapó, és Biró is vele nevetett. Elfáradtak, de egyikük sem érezte i a fáradságot. Leültek az apró asztalka mellé, szót­lanul nézték egymást, aztán Biró azt kérdezte: — Jó a benzinórád? . — Persze — mondta Csapó — a vén Berci még tegnap­előtt megcsinálta. A presszóskislány odajött az asztalukhoz, kicsit esetlen — messziről látszott rajta, hogy falusi — lány volt, szőke, az arccsontjai picit kiálltak, de ez jól illett keskeny, mandu­lavágású szeméhez. — Valami jó töményét — mondta Biró s erre a kislány sorolni kezdte: — Kecskeméti fütyülős, szatmári szilva, hubertusz, ke­vert, konyak — s kis szünet után még hozzátette — ja, meg gin is van. így mondta, g-vel. A két pilóta elmosolyodott, s Csapó azonnyomban meg is szólalt: — Akkor legyen szíves két gint. A lány a farát billegtetve elkacsázott az asztalok között, Csapó hosszan utánanézett, megcsóválta a fejét és esettin­tett. — Na, ügy látom fölébred­tél — mondta Biró, s talán egy kis sajnálkozás is volt a hangjában. — Nem rossz kis csibe, mi? — mondta a másik. Biró megrántotta a vállát, elnézően mosolygott. ' Az előbb még meghitt csendben ültek egymással szemben, vastag, átjárhatatlaa réteggel elválasztva a külvi­lágtól, mint valami különle­ges szekta tagjai, de ez a fal a lánytól hirtelen leomlott. Nem tudni miért ezt a pil­lanatot választotta Biró a kér­désre. — Miért váltál el? — mond­ta váratlanul. Csapó éppen a lány felé né­zett, most Bíróra kapta a tekin­tetét, pár pillanatig értetle­nül nézett rá, aztán megrán­totta a vállát. Ezen még ő sem gondolkozott, öt hónap után kínosnak érezte Klárit. Ele­inte még rohanva száguldott a piros autón a feleségéhez, de ez a vonzalom hamarosan el­múlt. Egy-két vasárnapot ki­hagyott, aztán egy szép na­pon megírta az asszonynak, jobb ha vége az egésznek. Nem kellett kínos jelenetektől tartania, csak egy levélbe ke­rült az egész. Mikor egy hó­nap múlva hazament, a- lakás már régóta üres volt, a kul­csot Klári bedobta a levél- szekrénybe. — Untam... ennyi az egész — mondta Bírónak, de akkor már megint a lányt nézte, s mint aki az előbbi témát vég­legesen befejezte, így szólt: — Szemez a picike. Az előbbi hangulat akkor már rég elillant, alattomos, bár alig érzékelhető feszült­ség lengett körülöttük. — Kikezdesz vele, mi? — kérdezte Biró. — Naná, majd hagyom el­röppenni az angyalkát! Biró szomorúan nevetett. — Ez visz téged a sírba. — Micsoda? — Ezek a hülye nőügyek. — Elmondhatom, hogy a legszebb halálnemet válasz­tottam. Biró legyintett és oda­szólt a kislánynak, hozzon még két gint. Mikor a tálcát az asztalra rakta, Csapó rá­nézett és így szólt: — Tudja mit!? Most meghó­dítom magát. A lány elpirult, nem tudott hirtelen mit mondani zavará­ban, s Csapó azonnyomban be­szélni kezdett, ismerte már a nőket, ha nem tudnak azonnal visszavágni, játsszák a sértő­döttet, mert így mégis csak ők győztek. Nemsokára már a pultnál állt Csapó, rákönyökölt, beszélt a lánynak. Bíró némi káröröm­mel figyelte — eleinte a lány semmibe sem vette Csapót — bár az is látszott rajta, hogy azért sajnálná, ha most ez a férfi elmenne. Aztán egyszer- csak elmosolyodott. És elmoso­lyodott erre Bíró is — micsoda dumája van, gondolta némi büszkeséggel. Fél óra múlva a lány már belemelegedett, az asztaloktól többször is oda kellett szólni egy-egy megrendelésért, mert inkább Csapóra figyelt, mint a vendégekre. Később Csapó lopva meg is simogatta a lányt, Bíró már szedelőzködni kezdett, őrá már itt úgysem lesz szükség, ami­kor megérkezett a jávorbajú- szos egy társasággal. A jávor- bajuszos mindjárt le is állt a lánnyal trécselni, mindannyian nagyon otthonosan viselkedtek. Az újonnan jött néhányszor szigorúan Csapóra nézett, hogy most már eltűnhetne onnan. Bíró visszaült a helyére. Tud­ta, hogy Csapónak esze ágában sincs eltűnni. Továbbra is ott állt a pult előtt, s talán azért: lássa ez a hülye jávorbajuszos, hogy ő már nyeregben van, át­nyúlt a pulton és megsimogatta a lány arcát. A lány azonban nem úgy fogadta ezt a közele­dést, ahogy az előzményekből következően várni lehetett vol­na. Némi kis műfelháborodás­sal (nagyon rosszul állt neki, közönséges lett tőle), elkiabálta magát: —- Mit képzel?! A jávorbajuszos azonnal oda­ugrott Csapóhoz, elrántotta a pulttól. — Na most már hordd el ma­gad, kispofám! — sziszegte. A presszóban csend lett, Bí­ró feszülő izmokkal ült a he­lyén. — Szólt valaki? — kérdezte nagy nyugalommal Csapó, szemtelen tekintettel, sértően fölényesen rámosolygott a já- vorbajuszosra és hozzátette: — Uram, valami piszok van az orra alatt. Villámgyors volt a jávorba­juszos, ezt meg kell adni. Csa­pó óriási pofont kapott. Azon­nal visszaütött, cseppet sem ijedt meg, az ütéstől a másik beesett a székek közé. A lá­nyok sikongtak, féktelen hang­zavar keletkezett, a jávorbaju­szos barátai nekiestek Csapó­nak. Bíró közéjük ugrott, de nem tudta megakadályozni a verekedést, kapott ő is egy ütést a vállára, gondolkodás nélkül visszaütött. Derekasan verekedtek — a presszóslány kapkodta le a szódásüvegeket a pultról, nehogy valakinek a kezeügyébe akadjanak — de a túlerő egyre hátrább szorította őket az ablak felé. Bíró egy székkel hadonászott, ettől a többiek hátrahőköltek. — Nyomás ki az ablakon — mondta Csapónak. Az ablakon át léptek meg, a keményre döngölt földű udva­ron még futottak utánuk, de mikor átdobták magukat a ke­rítésen, az üldözők elmaradtak — talán nem volt merszük utá­nuk ugrani a homályba. A kertek alatt ballagtak, te­kergő, vékony kis gyalogúton, elöl Bíró, utána Csapó. — Ne haragudj, öregem — mondta Csapó, de a másik nem is engedte befejezni. — Ugyan, egy kis mozgás so­hasem árt — nevetett —, az a dagadt állat jól eltalálta a tor­komat. Kis ideig csend volt, aztán Csapó megkérdezte: — Torkon vágott? — Ja — mondta kurtán, de egyáltalán nem rosszkedvűen Bíró. — Mindig valami szarba ke­verlek — morogta Csapó. Bíró megállt, megfordult. — Engem? — kérdezte ko­molyan. — Engem ugyan nem. Verekedtem egyet és kész. De magadat, öregem, magadat. Csapó nem válaszolt, némán álltak egymással szemben. — Véres a homlokod — mondta Bíró. Csapó elővette a zsebkendő­jét, törölgette a homlokát. — Nem ott — mondta a má­sik. — Add ide! (Folytatjuk^ Mindennapos életünk szerves tartozéka a vásárlás. Nem mú­lik el nap, hogy valamit ne vásárolnánk. Könnyű vagy ne­héz művelet-e ez? Cikkenként és egyénenként változó, min­denesetre nagyon sok függ at­tól is, hogy ki áll a pult másik oldalán. Az eladó csak kiszol­gál, vagy valóban el is akar adni? A bolt dolgozóinak jö­vedelme párhuzamosan emel­kedik a forgalom növekedésé­vel. Vajon megértik ezt az el­adók és tesznek-e Valamit en­nek érdekében? Körjáratunkat a 87-es illat­szerboltban kezdtük. A vásár­lók zöme tudta, hogy mit akar venni, néha azonban taná­csért fordultak az eladókhoz. — Nem „tukmáljuk” az árut senkire, de mindenkinek meg­mondjuk, például melyik arc­krémmel mit ér el, illetve mi­lyen szépséghibára milyen szert ajánlunk — kaptuk a felvilágosítást az üzletvezető­nőtől. Az is tetszett, amit a 20-as ruházati boltban tapasztal­tunk. Amikor vásárlási szán­dékunkat bejelentettük, máris hat vég szövet került a pult­ra, sőt útmutatót is kaptunk használatukhoz, alkalmazásuk­hoz. Az eladók tehát jól is­merik az anyagot, amivel fog­lalkoznak. A Bizományi Áru­ház cipős turkáló kosara kife­(246) A Bonyhádi Építő Rísz KŐMŰVESEKET, VASBETONSZERELŐT, SEGÉDMUNKASOKÁT, RAKODÓKAT FELVESZ. Jelentkezni lehet központi irodánkban: Bonyhád, Perczel M. u. 80. (476) A Szekszárdi Vasipari Vállalat felvételt hirdet TECHNOLŐGUSI MUNKAKÖRBE. A munkakör betöltésére legalább technikusi szakképzettség szükséges. Jelentkezni lehet a vállalat központjánál, (Rákóczi u. 13), műszaki osztály. (431) jezetten jó ötlet, hiszen a vá­sárlók többsége szeret az áruk között matatni, de nem tet­szett, hogy a középre kiállí­tott árukat néző vásárlót még akkor sem kérdezték meg — mégis mit óhajt? — amikor a pult mögött álló eladónak semmi dolga sem volt, szeme a semmibe révedt. Igaz, az áruháznak önkiválasztó jellege van, de éppen az jellémzi a jó kereskedőt, hogy tudja, mi­kor kell a vásárlóhoz lépnie tanácsot, felvilágosítást adni! Az áruház mellett lévő cipő­boltban meg sem próbáltak ajánlani nyári cipőt, miután egy hiánycikkszámba menő fazont kerestünk. Helyette in­kább a meglévő átalakítására adtak tanácsot. Ezzel ellentét­ben a Széchenyi utcai Ktsz- mintaboltban elénk tettek több olyan fazont, amelyet valójában nem kerestünk, de azonnal megtetszettek. A napokban vizsgáztak a kereskedelmi szakmunkáskép­ző iskola hallgatói, akikkel már találkoztunk is a pult másik oldalán. Tantárgyaik között szerepelt az áruismeret, és vizsgát tettek abból, ho­gyan kell eladni az árut. Nem csupán kiszolgálni kell tehát, hanem eladni! Örök igazság az, hogy abban az üz­letben, ahol szívesebben fo­gadják és szakszerűen szol­gálják ki a vásárlót, ott na­gyobb a forgalom, ez pedig mindkét félnek egyaránt érr deke! Megfigyeléseinket kiterjesz­tettük a vásárlókra is. A szö­veteket ugyanolyan kedvesen rakták ki a vevőnek akkor isj ha bejentette, hogy csak néz­ni, szemlélődni kíván. Nem érdemes tehát a biztos vásár­ló képével „rendelni” és utána szólni: majd visszajövök érte! Régi vásárló szokás, hogy nemleges válasz esetén meg­kérdezzük: és a raktárban sincs már? Az 54-es hús­boltban láttuk, hogy egy néni a sort megkerülve látszólag érdeklődni kívánt a karaj után, majd megpróbált kérni mindjárt másfél kilót. Higyjünk az eladónak és le­gyünk tekintettel vásárlótár­sainkra! Természetesen az el­adónak is mindent meg kell. tennie a vásárlóért, hiszen ő is éppen olyan vásárló egy másik üzletben, mint akit ő k! szolgál. Rózsa György A VOLÁN 11. sz. Válla­lat Dombóvár és Tamási telephelyére felvesz GÉPKOCSIVEZETŐKET, RAKOD ŐG ÉP­KEZELŐKET. Jelentkezni lehet a dom­bóvári üzemegység mun­kaügyi előadójánál. (470) A VOLÁN 11. sz. Vállalat azonnali hatállyal alkal­maz: női és férfi segédmun­kásokat, autószerelőket, autóvillamossági szere­lőket, valamint forgalmi munkakörbe forgalom- irányítókat. Jelentkezési hely: VOLÁN 11. sz. Vállalat Szekszárd, Tarcsay V. u. 21. (471)

Next

/
Thumbnails
Contents