Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-29 / 151. szám
Száznegyvenet javaslat, amely megvalósításra vár Beszélgetés, egy fiatal város fejlesztésének gondjairól Dombóváron különös gonddal és figyelemmel készültek az ez évi országgyűlési képviselő és tanácstagi választásokra, hiszen a fiatal város lakosai első ízben választottak városi- tanácstagokat. Ennek a ténynek a jelentőségét pedig nem csupán a város politikai, társadalmi és állami vezetése, de maguk a város lakói is átérezték. Következik ez abból, hogy az országgyűlési képviselő jelölőgyűlésén, mintegy 700, a 70 tanácstagi körzet jelölőgyűlésén úgy 2700 v41asztópolgár jelent meg. — A számok gondos előkészítő munkáról beszélnek. Dombóvár választópolgárai csak megjelentek, vagy aktívan részt is vettek a gyűlés menetében? — A számokra hivatkoznék *— ?mondja Bérdi József, a városi tanács vb-titkára. — ösz- szesen 522 felszólaló 398 közérdekű, az élet minden terüle- .ét érintő javaslatot tett. — Mi lesz ezeknek a javaslatoknak a sorsa? — Valamennyit feljegyeztük, a javaslat jellegének megfelelően csoportosítottuk és nyilvántartásba vettük. Célunkul tűztük ki, hogy a javaslatok azon részét, amely a választás napjára megvalósítható, végrehajtjuk. —. Melyek voltak ezek a gyorsan megoldható témák? • — Csak kisebb villanyháló- zatT bővítésre -volt szükség, s az Ibolya, Zalka Máté és a Lenin utca közvilágítása a kívánalmaknak megfelelő lett. — Valamennyi elhangzott javaslat anyagi beruházást igényel? — Nem. Számos olyan felvetés is volt, amely tájékoztatást igényelt. Napjainkig 164 javaslat megoldásának lehetőségéről adtunk választ. — Milyen jellegűek voltak az elhangzott felvetések? — A javaslatok összegezésekor derült ki, hogy más-más választókörzetből azonos kívánalmakat mondtak el a felszólalók. Főként a közlekedéssel, vízszolgáltatással, szemételhor- dással, kereskedelemmel, az utak korszerűsítésével kapcsolatos problémák szerepeltek a napirenden. Amikor elkészítettük a javaslatok alapján vég, rehajtandó feladatokról a nyilvántartást, ezeket az azonos, vagy azonos jellegű javaslatokat természetesen összevontuk. . így szerepel Összesei) lf6 . javaslat a jegyzékünkön. ■ 1 — Részletesebben hallhatnánk valamit ezekről? — Részletezve:. összesen 94 városfejlesztési feladatot' kell végrehajtanunk. Ebből 42 javaslat az út-, a járda-, a csatornahálózat fejlesztését, korszerűsítését, javítását Szolgálja. Egyéb feladatunk 52 van. Ebből 23 á kereskedelem fejlesztésével kapcsolatos, 11 pedig házkezelési ügy. — Honnan kerítenek pénzt e feladatok végrehajtására? — Részben a költségvetési, részben pedig a fejlesztési alapból. . ej Valamennyi javaslat Végrehajtható? v — iötre nem futja a lehető- . ségeinkből. — Melyik áz az öt? — Az újdombóvári halász- csárda korszerűsítése, presszó kialakítása, helyiség hiányában nem valósítható meg. ’ Ugyancsak újdombóvári panasz, hogy a ' tej boltnál. levő italboltot szüntessük meg. Az áféSz erre nem hajlandó, mivel igénylik azt. Egy korszerű vendéglátóipari egységet kéritek Űj dombóvárra. .A közeljövőben erről sem lehet szó, a' kórház környékére ugyancsak vengéglátó- jparj egyket kérnek, te a "* "javaslatra is* "némlégés; választ kell adnunk, s énnek oka, högy nincs e célra megfelelő" helyiség, s egy új építésére ák afész- nak nincsen pénze. Az ötödik javaslat pedig úgy hangzott, hogy olyan üzemet telepítsünk Dombóvárra, ahol lányok, asz- szonyok tanulhatnának szakmát, a nyolc általános iskola elvégzése után. A javaslat nem valósítható meg, mert nagyon kevés azoknak a száma, akik az általános iskola elvégzése után szakmát kívánnak tanulni. Évente átlagosan 2C Dombóváron. A jelenlegi munkaerőhelyzetet figyelembe véve- őket el tudjuk helyezni. — Mikorra lesz valóság a javaslatokból? — A lehetőségeink figyelem- bevétele mellett igyekeztünk csoportosítani a feladatokat. A nyilvántartásba vett javaslatok közül a jelén tanácsciklús ideje Egy tanulságos vetélkedő Vasárnap az olvasási és könyvterjesztési verseny megyei döntőjének résztvevői gyűltek össze Szekszárdon. a Babits Mihály művelődési központban. Az utóbbi évek u legkülönbözőbb vetélkedők, szellemi totók és más agytornák • olyan özönét hozták és hozzák, hogy azokról olvasva, látva, hallva a nagyközönség már-már belefárad. A KISZ Központi Bizottsága és a SZÖ- VOSZ védnöksége alá tartozott rendezvény, melyet megyei szinten a KISZ megyei bizottsága és a MÉSZÖV rendezett, technikai lebonyolítását pedig a Szövkönyv vállalta, a sikeresek közé tartozott. A háromfordulós versenyben nagyon gazdag és alapos ismeretekről kellett tanúbizonyságot adniuk a résztvevőknek. A kérdések szépirodalmi, történelmi és politikai-társadalomtudományi olvasottságra alapoztak. Olykor néha túlzottan is, hiszen vajmi felesleges pontosan tudni, hogy a cári család egykori magánbirtokainak Európa térképére vetített területe felérne Francia- országéval. A két első forduló után döntőbe jutott 10 személy — köztük^ egyetlen férfi — nagyon komoly és elmélyült olvasottságról, nem egy esetben pedig jó fogalmazási. és előadási készségről is tanúbizonyságot. . tett. A három első helyezett —. ifj. Bolvári Jó- zsefné tanárnő, Tolna; . Pál Ágnes, a bonyhádi áfész "dolgozója; Bukli Anna a szekszárdi Közgazdasági Szakközépiskola Hl. osztályos tanulója — továbbjutott a2 országos döntőbe, melyet a fővárosban rendeznek majd. A IV.—VI.I. helyezettek közt 500-tól . 1,00 forint értékig terjedő könyvutalványokat osztott ki á' zsűri elnöke, hangsúlyozva azonban, hogy, mindenki, aki nem kímélt időt és fáradtságot, hogy a vetélkedőn részt vegyen,, elismerést, . érdemel, . , alatt 59 javaslat válik valóra. Erre úgy 39 millió forintot fordítunk. Mintegy 110 millió forintnyi költséggel 82 javaslat a következő tanácsciklus, illetve az ötödik ötéves terv során valósítható meg. A már említett 5 javaslatnak nincsenek meg a társadalmi és gazdasági feltételei. — Hallhatnánk néhányat az ön által említett, a közeljövőben végrehajtható 59-ből? — Az út-, járda-, csatorna- hálózat korszerűsítésére vonatkozó javaslatok végrehajtása közel 18 millió forintot igényelne. Ennek javarészét ebben a tanácsi ciklusban megépítjük. Nem egészen 3 milliónyi marad későbbi időpontra. Az Űj.dombóvári óvoda bővítése 350 000 forintba kerül. A kertvárosban már megkezdődött a 75 személyes óvoda és a 40 személyes bölcsőde építkezése, de ennek befejezésére csak a következő választási ciklusban kerül sor. Ezenkívül megkezdjük még egy 75 személyes óvoda építését is. 437 000 forint értékben kerül sor a villanyhálózat bővítésére, korszerűsítésére. Az e témában felvetett javaslatoknak is úgy kétharmada valósul meg a közeljövőben. 1973-ban a környező pusztai tanulók részére diákotthont biztosítunk. A jelenlegi fiúdiákotthont alakítjuk át. így teremtünk 85 pusztai gyeiknek bentlakást. Ez körülbelül félmillió forintba kerül. Megemlítem még a kertvárosban épül^ gyermek- és felnőtt orvosi rendelőt, amelynek megépítésére ebben a választási ciklusban kerül sor, a költségek viselése azonban már a következő választási ciklusra esik. M. É. Mi van a kirakatban ? A Kereskedelmi Felügyelőség vizsgálata szerint ritkán van ugyanaz, mint ami a boltban válóban kapható: Az ellenőrzést három állami, négy szövetkezeti és öt magán- kereskedelmi egységben végezték. A Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat két vizsgált cukrászdájának kirakatát nem rendezik folyamatosan, a meglevő kirakati tárgyak sem tükrözik az egység jellegét, lévén, hogy érettségi tablók, és IBUSZ- prospektusok láthatók a kirakatban. A paksi 35-ös számú cukrászda ablakában pedig egy rpeglehetősen kétes propagandaértékű tábla található: édességet a cukrászdából" felirattal. Az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat szekszárdi szak- ‘üzletében, amelyik példaként szolgálhat, mert annak ellenére, hogy budapesti dekoratőrök végzik a kirakat rendezését, ízléses, jól tükrözi a választékot, és az új cikkek is helyet kapnak benne. A Népbolt Vállalat kirakatainak dekorációs munkáit nyolc főből álló csoport végzi, vállalati szinten a kirakatok rendezésére tavaly százhuszon- négyezer forintot használtak tel A szekszárdi kirakatok korszerűtlenek, kis alapterületűek. ,Az áruk napfénnyel szembeni védelme nem megoldott. A kirakatok csökkenése annak a következménye, hogy a régi típusú kirakatok helyett folyik a betekintő kirakatok kialakítása. A vizsgálat kifogásolta, hogy több helyen a ruházati boltokban nem kapnak megfe- lelő helyet a szezonális áruk, strandruhák, nyári blúzok stb. A MÉSZÖV tájékoztatása szerint megyei szinten az áfész üzleteinek kirakataiban az állandó dekorációs anyagok elhasználódtak, korszerűtlenek. Ezen változtatni csak nagyobb anyagi ráfordítással lehetne, amit az áfész-ek nem nagyon szorgalmaznak. A gyönki áfész kirakatrendezéshez önálló csoporttal, vagy személlyel nem rendelkezik, ezt a munkát a bolti dolgozók végzik. A vizsgált hálózati egységek közül a leértékelt tolt vezetője ötletesen egy faágat helyezett a kirakatba és erre helyezik a bemutatni kívánt árukat. A dombóvári, tamási, báta- széki áfészek önálló dekorációs részleggel rendelkeznek. Általános tendencia azonban, hogy csak a székhelyükön üzemelő kereskedelmi egységek kirakatának rendezését végzik, másutt a boltok vezetői készítik azokat. A divat-bazáráruk kiskereskedők kisméretű kirakatai a túlzsúfoltság benyomását keltik. Egyéb kifogásolnivalót nem találtak az ellenőrök. Az ellenőrzött három szektor egyikében sem találtak érdemi propagandatevékenységet, mely a kirakatokat megfelelő színvonalúvá tenné. A hellyel-köz- zel meglevő kezdeményezéseket az alacsony kirakatrendezői létszám, a kirakatok minimális befogadóképessége és a felhasznált anyagok színvonala mérsékli. Súlyos jégkárok A szeszélyes időjárás ismét súlyos károkat okozott a mezőgazdaságban. Szombaton és Vasárnap nagymennyiségű jég verte a földeket és a vetést. Jégkár sújtotta Sárszentlőrinc, Nagydorog, Györköny, Németkér, Nagyszékely termőföldjeit és az Alsópéli ÁG. területéről is jelentettek kárt. A búzán! kukoricán és a gyümölcsökön kívül legfájóbb csapást a dohányföldek kapták. Az Állami Biztosító szakemberei már hétfő reggel óta munkában vannak, hogy a felméréseket elvégezzék. Eddig 140 hold dohányföldről érkezett kárjelentés. Szekszárdi aranrlakodaloi Szekszárdon aranylakodalmat tartott Gerezsdi Pál és felesége, született Vida Eszter, esküvőjük 50. évfordulója alkalmából. Névnapi köszöntővel is egybekapcsolták a ritka családi. ünnepséget, amely szombat déltől vasárnap reggelig tartott, s ott voltak a jubilálok távolabb élő testvérei is: a 84 esztendős özvegy Mészáros József- né Nagydorogról és Vida Sándor tsz-kőműves a kiskunsági Szabadszállásról. Tíz unokájuk, három dédunokájuk, négy asszonylányuk és vejeik — Fülöp Györgyék, Kajári Jánosék, Lukács Lászlóék és Moizes Józseféit —, továbbá rokonaik és barátaik köszöntötték az ünneplő házaspárt, a Bethlen Gábor utcai házuk tornácán megterített hosszú asztalnál. Az ízig-vérig szekszárdi aranylakodalombari délben hagyományos halpaprikást, este gulyáscst, éjfélkor pedig rántott pecsenyét tálaltak fel főfogásként, vörös és fehér zamatos borokkal. Nem hiányzott az ötven szál gyertyás jubileumi torta sem, amelyet a nagy család tiszteletben megőszült alapítója szeletelt fel. A 74 esztendős Gerezsdi Pál harminc éven át a szekszárdi kisbíró — a városházi kézbesítő — tisztét töltötte be, s az ÁFOR éjjeliőreként ment nyugdíjba. Ifjúkorában kitűnő tanuló volt és színművészi1 pályára vágyott, de szülei, alak az Illyés Gyula által híressé tett Ráceg- Vespusztáról költöztek Szek- szárdra,, nem tudták lovább- taníttatni. A színpad iránti hajlamából eredő tréfacsináló, víg kedélye, emberszere- tete ismertté és megbecsültté tette, s élő tárháza a város régi történeteinek, ö a Megyei Könyvtár leghűségesebb olvasója, tucatszámra hordja haza állandóan a könyveket. Felesége, Eszti néni pedig valóságos oázist varázsolt kis kertjükből, ahol pirkadástól dolgozgat naponta. A család örömét különösen az növelte, hogy Pali bácsi egészségi állapota jelentősen megjavult az aranylakodalmára, három hónappal ezelőtt még súlyos betegen feküdt. Azóta megerősödött, de csak „Jaffával” koccinthatott, s annál jobban kínálta vendégeit a szekszárdi szőlőhegy levével. Az ünneplőknek Tóth Ferenc, a család régi barátja muzsikált fáradhatatlanul „zenekarával”, egy jóhangú harmonikával húzta a talp alá valót. Ma már feledésbe merülő, sok régi szép szekszárdi dal elhangzott, a dalolásban, táncban eíöljártak az unokák, s Pali bácsi is eldalolta kedvenc nótáját. A vasárnap hajnalban tetőfokára ért űnepségen az aranylakodalmas pár is eljárta a szekszárdi tüzes csárdást. (— só) , 200 népművelési munkás „nyári egyetemeJ >í Mintegy kétszáz népművelőt részesít nyári továbbképzésben a Babits Mihály Tolna megyei művelődési központ. Az elmúlt héten a főhivatásúnépművelők, a klubvezetők és a díszítőművészek, szakkörvezetök tanfolyamát bonyolították le Dombóvárott. Ugyancsak Dombóváron hétfőn kezdődött meg a színjátszó csoport- és irodalmi színpadvezetők egy hétig tartó továbbképzése, s ugyanott folytatják a népitánc-oktf'ók két hetes „nyári egyetemét’’ is. A megyei művelődési központ rendezésében nyílt meg Bonyhádon a 8. dél-dunántúli néprajzi filmes alkotótábor is. , (—só)