Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-20 / 144. szám

Az olvasó

naplója

Jel — Pákolitz István válogatott versei

Be kell-e mutatni Pákolitz Istvánt, s főleg, be kell-e mutatni itt, Tolnában, ahol oly sok személyes ismerőse és ismerője van? Az ismerősök egy része hajdani társ és barát, akik soha nem felejtik szeretetreméltó egyéniségét, amit csak elmélyítettek versei. A többiek, akikkel tolnai évei idején nem került személyes kapcsolatba, versein keresztül ismerték, s ami ezzel egyet jelent, szerették meg, a versek mögött élő, a tolnai tájat, s főleg Paksot oly sokat idéző költőt. Mert ez a táj indította egyre gazdagodó útjára, itt kapta a legtöbb ösztönzést, s most, Jel című kötetében, mely bemutatja gazdag pályáját, fokozottan érezzük, hogy mit jelentett számára Tolna, s mindenek előtt Paks,

Kevés költőnk van, akinek oly töretlen volt az útja, mint

Pákolitz Istváné: első verseitől biztosan vezet az út egyre magasabb Csúcsok jelé. Szerencsésen kikerülte a kortársi líra félreértéseit és csapdáit, s ahogy ma visszatekintünk művészetére, nyugodtan leírhatjuk: nincs egy sora sem, amiért szégyenkeznie kellene. Ami első verseiben még csak virtuális, ám nagyon <>• valóságos lehetőség volt, lépésről lépésre valósult meg és teljesedett ki, azzal a tudatos feladatvállalással, amit a barackfa példáz egyik versében: Azt tetted, amit tenni kellett.

Az a legszebb, ami lehetetlen — írja másutt, de költé- szete mégis és mindig az emberre szabott valósig határain belül marad, s a vágy és szándék, ami az „eleve halálra ítéltet” élteti, sisiphusi kétségbeesésében is a mindig újrakezdés örömével vigasztalódna

Minden tökéletlen emberi szerzet s minden istenek szándéka ellenére akarod csúcsra görgetni a sziklát És mindig újra kezded.

De ez nem Camus Sisiphu- sa, nem az egzisztencializmus abszurd hőse, aki — Camus szavával — „az égbolt nélküli térrel és a tartam nélküli idővel a hosszú erőfeszítés végén eljut a célhoz”; Pákolitz emberhez mért lírája fő. lőtt az égbolt kéklik, az idő is az emberéletre szabott, melynek kimértsége egyszerre jelenti tragikumát és költészetét. Sisiphus példája mögött is ott érezzük c célt, mert a mindig újrakezdés nem a tragikumot sugallja, hanem a hitet, „minden tökéletlen emberi szerzet s minden istenek szándéka ellenére” is. Tlyugtalan és vívódó korunkban a legtöbbre vállalkozott, amikor a hit és érlelem szövetségében vall jelenről és jövőről, egy gazdag ku'tí'a örököseként és továbbadójaként. Öröm és múlandóság, az egyszeri lét tragikuma és a munka múlhata fan öröme építi költészetét, melyben hit és értelem egyszerre feleli szorongó kérdésünkre, hegy Sisiphus örök újrakezdése sem lehet hiábavaló, mert minden, ami emberhez mért és emberhez méltó, a mara- dandóság vigaszát hordja magában. „Az elérhetetlen-Szép” közelsége is vigasz, mert ez is „emberibbé formálja az embert”, s a feladat már gyaTOLDALAGIPÁL:

KÜLÖNÖS EMBER t

Könyveket vett kezébe, zenét hallgatott, sétált, a telet nem szerette hanem a színes, széttárt nyarat élvezte, melyben olyan édes időzni, a hélhatárba nyúló éjszakákat, az ősi je'vkkel és tüzekkel telített sűrűséget, ilyenkör megnőtt., lásson valaki mellé lépett, és átölelte biztos kát okkal és vezette az időn túli, tágas,

§zéi nem-járta terekre.

korlati és mindenkire érvényes: Semmi magyarázat: itt az ideje, el kell ültetni a fákat,

Eire tanít Pákolitz István költészete. Voltaképp a legegyszerűbbre. De a legtöbbre is, hisz jól tudjuk, négy veszendő életünkben „marad a mű: a tett.”

•

Végezetül egy személyes tanulságot. Nemrég falusi pe- gógusok között voltam, ikik gondjaikról beszéltek, érveikről, reményeikről. Váratlanul az egyik így szólt: „Én úgy akarom, ahogy Pákolitz megírta a Jel című versében...” Néhány verssor a köznapi gondokban kilépett az irodalmi emlékek közül, s azzal, hogy a jövő programját vetítette előre célt kapott, emberi értelmet, hisz a feladatot hozta közelebb, magát a jövőt. Vihcti-e költő többre?

CSÁNYI LÁSZLÓ

Szabadtéri gazdagodás — gondokkal

Újból lázas készülődések folynak a nyári szabadtéri színházi játékokra a fővárosban és vidéken egyaránt. A magyar szabadtéri program, különböző adottságainknál és törekvéseinknél fogva, alighanem a leggazdagabb Közép- Európában. E játékoknak határainkon túl is hírük van, s az idei készülődés a hagyományok és eredmények méltó folytatását jelzi.

Ha megvonjuk az utóbbi idők mérlegét, megállapíthatjuk: az eltelt négy—öt esztendő alatt a budapesti és vidéki szabadtéri játékok szervezettebbek, anyagi szempontból is megalapozottabbak iettek — és művészileg sok újat, eredetit adtak.

A szervezettséget mutatja, hogy a fővárosban létrejött a Fővárosi Szabadtéri Színpadok Igazgatósága. A szegedi szá- badtéri központi igazgatóság mellett megalakult a Szentendrei Theátrum irányító gárdája is és tovább tisztázódott 'a gyulai várjátékok vezetése. Úgy tűnik, az idén új, szilárdabb szervezeti alapodon működhet a Fertódi Barlangszínpad (a soproni városi tanács segítségével) — és szervezettebbek lesznek a szombathelyi ■játékok az Iseumban. Világossá vált, elrendeződött az is, hogy ezeket a produkciókat az országos és helyi szervek hogyan, milyen mértékben támogatják.

örvendetes, hogy a felsorolt nyári színpadok élén lassanként kialakult a kipróbált művészeti irányító és szervező- gárda, amely nem nélkülözi a megfelelő tanácsi segítséget. Az

is kezd kialakulni, hogy melyik szabadtéri játék miiyen közönségbázisra támaszkodhat. így S'zeged az egész Alföld közönségére és a külföldi turistákra, Gyula főként a megye közönségére, de már mesz- szebbre is, mett országos propagandája van, és külföldiek, elsősorban romániai vendégek látogatják. Szentendre a budapesti, bel- és külföldi turistákat és a színházi szakmát érdekli. Fertőd és Szombathely elsősorban osztrák, illetve jugoszláv vendégeket vonz.

Mindezek alapján eddig is szép művészi eredmények születtek. Szeged folytatja a színvonalas monstre-rendezvénye- ket. Gyula évről-évre jó rendezéseket, kitűnően válogatott színészegyütteseket hoz, és kialakította a szabadtéri kamarajáték korszerű eszközeit. A legnagyobb művészi eredményük a szentendrei játékoknak volt, teljesen eredeti műsorpolitikájukkal.

Szentendre ugyanis a rég magyar drámai hagyományokból táplálkozik, s ezeket úgy támasztják fel, hogy az eszközökben ízig-vérig modern produkciókat nyújtanak. A régi alkotásokat úgy adják elő, ahogy azokat korukban játszották, de a rendező, a színész mindent idézőjelbe tesz. Szentendre egyúttal a közönség, és a színházi játék újszerű kapcsolatát is jelenti (vásárjáték). Értékesek a soproni és szombathelyi kísérletek is, hogy a sajátos természeti, történelmi környezetet összeegyeztessék a játékkal.

Ami az idei nyári Ígéreteket illeti, a vidéki játékok válaszÉRSEKÜJVARI LAJOS:

KENDŐT LENQETEK A SZÉLBEN

Veled már nincs mit beszélnem, kendőt lengetek a szélben, mint hajón, ha távozó van, s integet még távozóban, szívébe fájdalom markol, mikor elszakad a parttól, s legyen ifjú, akár felnőtt, elővesz egy selyemkendőt, s míg a hajó könnyen ível, telesírja könnyeivel.

Turisták a régi Rómában

Tudjuk a régi irodalomból, hogy a rómaiak nemcsak a háborúkat ismerték, de a turisztikát is. Az utasok már a régi Rómában csoportokat alkottak, majd közösen indultak útra Görögországba. Egyiptomba, vagy más, akkor ismert országokba. Amikor rendeltetési helyükre érkeztek, szabályszerű „idegenvezetők” vártak rájuk, akik megmutatták nekik a legérdekesebb épületeket, parkokat, szobrokat, stb. Sőt még létezek — természetesen papiruszokra írt — „turista útikalauzok”, amelyek az egyes országokról és a nagyvárosokról szóltak. Ezeket a régi rómaiak „Pausanias”-nak nevezték.

Csaknem az összes nagyvárosban, vagy olyan helyen, melyet szívesen látogattak a római turisták, vagy vendéglátó intézmények voltak, nem egyszer még több mint száz szobásak is, melyeket a legkülönbözőbb kategóriákba soroltak szállodai díj és ellátás szempontjából.

Az ilyen utazgatás leginkább azért volt lehetséges, mert a római birodalomnak kiválóan kiépített úthálózata volt. A még ma is ismert „római u-tak” elvezettek az akkor ismert egész világba: Rómából az Alpokon keresztül egész a La Manche-csatornáig, Kis- Ázsiából, Észak-Afrikán keresztül egészen Spanyolországig. És ezeken nemcsak a fegyveres római légiók meneteltek, hanem a ma- gánszokerek és kocsik is közlekedtek, olyan

utasokkal, akik minden szempontból megfeleltek a mai „turistáknak”.

A régi római utazással és főleg a „turisztikával” kapcsolatos egyes dolgok valóban meglepőek. Az állami szállításokon kívül léteztek magánszállítások is, melyeket a különböző „utazási” társaságok végeztek. Ezeknek a vonalain távolsági kocsik közlekedtek (ezek voltaic a „rhedá”-knak nevezett négykerekű kocsik), melyek közül sokat valóban sokoldalúan szereltek fel: voltak bennük még hálóhelyiségek és természetesen konyha is, valamint külön csomagtér.

Egyes luxuskocsikon a személyzet tagjai között írnokok is voltak: az utasok diktálhattak nekik „úti üdvözleteket”, de sürgős kereskedelmi leveleket is, melyeket aztán a legközelebbi állomáson adtak le, továbbítás céljából.

A római főútvonalakon a római birodalom idejében bámulatra méltóan sokat utaztak. Főleg a különböző hivatalnokok és kereskedők indultak akkor viszonylag hosszabb

utakra, mint a mai külföldi „szolgálati utak”.

A régi római turisztika tehát nem egy tekintetben számos közös vonást mutatott a modern turisztikával, bár a régi római „turisták’ csak a lakosság gazdagabb rétegeiből kerültek ki — az akkori turisztika távolról sem volt olyan tömegméretű és a széles néprétegek számára annyira hozzáférhető, mint napjainkban. ,

téka tovább gazdagodott.’ Szentendre bájos főterén Pai- siello játékos szövegkönyvű, XVIII. századvégi operáját (Botcsinálta bölcsek) láthatjuk, s a XVII. századbeli magyar drámai hagyományokból „A szüzesség tüköré” kerül színpadra, Békés István átdolgozásában. Ezúttal mindkét produkciót tehetséges vidéki rendezők „vezénylik”: Ruszt József a debreceni, illetve Sík Ferenc a pécsi színháztól. Emellett a régebbi produkciókat is megismétlik. Nem lesz hiány tehát Szentendrén a mulatságban, bővérű komédiá- zásban, modern kapcsolatié-, remtésben a közönséggel.

A szegedi műsorról már rész.: letesen beszámoltak a lapok — hadd emeljem ki a „kínálatiból Musszorgszkij Borisz Godunov-ját, Illyés Gyula Dózsáját Félix László rendezésében — mindkettő szinte a Dóm-térre termett — és Farkas Ferenc kitűnő Csínom Pair kóját

A hetedik évébe lépő Gyulai Várszínház Koós Károly romániai magyar szerző Ország- építő című drámáját mutatja be Miszlay István rendezésében. Ezt a produkciót Száraz György alkalmazta szabadtéri •színpadra, s az előadás mint-: egy a múlt évi, István királyunkkal kapcsolatos ünnepség gek folytatása. Itt kerül szabadtérre Sándor János rendezésében Moreto klasszikus vígassága, a „Donna Diana” isi Mindkét művet az eddigieknél többször viszik színre, s ez is jelzi, milyen örvendetesen nő a békési színházi kultúra iránti érdeklődés:

Fertődön a szophoklészi Antigoné és Beethoven Fidelioja mellett megismétlik a tavalyi Oidipusz-királyt. A szombathelyi „csemege’’ egy nálunk még soha be nem mutatott Mozartopera lesz, a zeneköltő fiatal-’ kori munkája: Thamos, Egyiptom királya.

E választékból - sa korábbiakból is — szembetűnő bőség azonban súlyos gondokat is okoz. Így hát egyszer már azt is hangsúlyozni kellene —, hogy kevesebb több lenne. Okosabban kellene gazdálkodni erőinkkel, a szó minden értelmében, mert itt-ott már egyeztetési problémák is jelentkeznek, nem jut mindenhová kiemelkedően jó művé-’ szí erő, pedig e nyári rendezvények, tekintettel a nagyszámú külföldi közönségre, „presz- tizs-produkciók” is. Nem lehet tehát akárhogyan odaállni a h világot jelentő” szabadtéri deszkára.A másik gond: mindezekhez eredetiség, újszerű rendezői felfogás, elmélyült színészi felkészülés és modern játékstílus szükséges. Félő, hogy egyikmásik nagyhírű rendezvénysorozatunknál előbb-utóbb a megmerevedés, a megrekedés jelei is mutatkoznak majd.

Ezeket a nyári programokat nem lehet elválasztani a magyar színházkultúra egészének jelenlegi feladataitól, a korszerű szocialista színházművészet továbbfejlődésének követelményeitől. Ügy érzem, ezért szükséges, hogy ezután ne csak a sok produkciónak, a gazdagságnak örüljünk, hanem hívjuk fel a figyelmet mindarra, ami felszínes, meghaladott, korszerűtlen.

Az őszinte elismerő szavak utáni bíráló megjegyzéseket senki ne vegye ünneprontásnak: örülünk a kultúra nyári gazdagságának, s a gondokról csak azért írtam, hogy ezt a szellemi bőséget óvjam az egészségtelen túlzásoktól és az elsekélyesedéstőL

i GYŰRI ILLÉS GYÖRGY