Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-12 / 110. szám
Emberek, házak, udvarok Nagymányok közelről Kongresszus után A tulajdonosok képviseletében A templomfalba ágyazott, vagy még inkább ültetett szu- ronyos katona árván és mesz- sziről nézi a falut. Kicsit talán kedvetlenül is, hiszen odatartozik ugyan Nagy arányokhoz, de már rég idegen. Reménytelenül idegen, és be- fogadhatatlan a feje fölé írt, márványba vésett szöveg is, amit valamikor olcsó malaszt- nak szánhatott a nacionalista buzgalom, s vigasznak a hazugság. Az első világháborúban elesett katonák márványtáblája előtt a halottak nevét olvasva, a kegyeletnek adózva arra gondolok: ime Rt is egy község, ahol a házak előtt üldögélő, beszélgető öregek eddigi életük során már annyi átéltek, hogy három emberöltőre éppen elég. Sajnálom a kőkatonát, mert egyedül maradt, de megértem az élőket is, akik a kőikatonát magára hagyták. A holtak dolga a nyugalom, az élők feladata a küszködés, az újrakezdés, a felejtés. Természetes törekvés szabadulni a rossztól, s közeledni a jóhoz. Az emberek végre élni akarnak, élvezni akarják az életet, s csendre intik az első világháborút, a második világháborút. a fatalpú cipőt, a kenyér- jegyet, a cukorjegyet emlegető véneket. „Hallgasson fater, hallgasson, és süttesse magát a nappal”. Gyerekek kíváncsiskodnak rám az iskola előtt. — Ismeritek a kőkatonát? Nevetnek, — Ki az a kőkatona? — Ott ül a templomfalban. Nevetnek. Jól van. A 10—12 éves gyerek számára időben visszafelé annyi az első világháború mint a mai negyvenesek számára mondjuk a millenniumi év. A jelenben élő Nagymányok nem szívesen, vagy legAz Előhegyről alá tekintve, nehéz nem gyönyörködni Szek- szárd panorámájában. Ugyanakkor azonban, kissé „szentségtörő” módon, azt is megállapíthatja a szemlélődő, hogy a város egyensúlya az utóbbi időben enyhén felbillent. A százhatvan lakásos bérház tömbje — egyelőre — úgy emelkedik ki a kis házak közül, akár egy birkafal- kába tévedt elefánt. Hiányzik az ellenpont, ami nemcsak zeneművészeti szakkifejezés, hanem várostervezési is. Nos, az „ellenpont”, a hasonlóan monumentális építmény belátható időn belül megszületik. Kaszás Imrének, a MüM. 505-ös Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatójának, szavait próbáljuk a következőkben tömöríteni: — Hat esztendővel ezelőtt iskolánk átlagos tanulólétszáma ezerkétszáz körül mozgott. Most kétezer-háromszáznál tart, és nincs jel, ami arra valla- na, hogy ez a szám a jövőben csökkenni fog, — mondotta. — A szakmunkásképzés reformja óta a megfelelő oktatás „fiók-iskolákban” nem biztosítható. Homogén osztályokra van szükség, ezekhez pedig helyre és felszerelésre. A „homogén” osztályok alatt az értendő, hogy bajos eredményesen együtt oktatni bőrdíszműveseket és fodrászokat, villanyszerelőket és mezőgazdasági gépészeket. Az intézetben az idei tanév során hatvanhat (!) osztály volt. Az iskola épületei pedig idáig a következők szerint gyarapodtak: — Elkészült a jelenlegi, feljebb kényszeredetten gondol vissza a felszabadulás előtti negyvenes évekre, egy korabeli tudósítás szerint akkortájt a Volksbund egyik főfészkének számított ez a bányászközség. Az is elmúlt. S tulajdonképpen nem a régi Nagymányokot szeretnénk mi most bemutatni, hanem a mait. A mából meg azt, amit látni lehet, amit utcáiból, házaiból, embereiből látni enged. A sokból a keveset, a kevésből a jellemzőt az általánosíthatót, az érdekeset, a fontosat. De hát azt már nagyon bajos meghatározni, hogy kinek mi érdekes, mi fontos, mi lényeges, mi izgalmas. Minthogy Nagymányok nagyközséggé szerveződött, Kis- mányökkal és Váraljával együtt ötezer-száznegyvenöten lakják. A lakosság összetétele foglalkozás szerint 1971-ben így oszlik meg: ipari és építőipari dolgozók és családtagjaik 3490 fő, mezőgazdasági dolgozók és családtagjaik 910 fő, kereskedelmi dolgozók és családtagjaik 240 fő, közlekedési dolgozók és családtagjaik 160 fő. egyéb 345 fő. A község jelentősebb üzemei: a brikettgyár, a Bonyhádi Ruházati Ktsz három részlege, a Gábor Áron Termelőszövetiker zet. Nagymányok kereskedelmi ellátását 10 népbolt, 7 szövetkezeti és 5 vendéglátóipari egység biztosítja. A közlekedési viszonyok jók. Naponta 80-nál több autóbusz érinti a községet és van vasútállomása is. Az elmúlt 10 évben jórészt magánerőből 140 lakás épült. A villanyhálózat hossza 24 kilométer. A rendezett parkok Széchenyi utcai központi iskola, melyről nagyon hamar kiderült, hogy szűk. Ezután a MüM megvette a patakparti régi általános iskolát és felújította. A helyünk pedig — épp az említett számok indokolják, hogy miért — változatlanul szűk. A jövő: 1. A Széchenyi utcai fronton, a jelenlegi épület mellett és azzal azonos jelleggel elkészül i hat előadóterem, nagy szertárak sora és a tanári szobák része. 2. A tömbfűtőmű mellett négyszázötven személyes diákotthon épül. Ennek hat emeletnyi magassága képviselné azt az ellenpontot melyről a bevezetőben beszéltünk. 3. Előbbihez csatlakozik a hatszáz személyre főző konyha, az étterem és büfé, egy különlegesen kiképzett, tűhegyes kéménnyel. 4. A patak partján két forgácsoló-, egy csőszerelő-, asztalos-, villanyszerelő- és kovácsműhely kap helyet, raktárakkal és irodákkal együtt egy háromemeletes épületben. A tanműhelyek százötven munkahelyet biztosítanak majd egyidőben. Tervező: Várady Gézáné építészmérnök, a Pécsi Tervező Vállalat munkatársa. A tervek kivitelezésére a Művelődésügyi Minisztérium a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatot kérte fel. Az építkezés miatt elkerülhetetlen kisajátítások már megtörténtek, a bontást az év második felében, az építkezést a jövő esztendőben kezdik. Befejezési (ne mondjuk azt, hogy haterülete 14 ezer négyzetméter, a község járdáinak hossza 28 kilométer, területe 24 ezer négyszáz négyzetméter. „A lakosság életkörülményeinek javítását nagymértékben elősegíti a községben működő körzeti takarékszövetkezet is. A takarékszövetkezet működési területe kiterjed 12 községre. Központja Nagymányok. Aparhanton, Győrén, Váralján kirendeltséget, Iz- ményben és Majoson kihelyezett betétgyűjtő pénztárat tart fenn. Feladatainak ellátásához 13 dolgozót alkalmaz. Évente mintegy 15 millió forint betét- és 16 millió forint kölcsönfor- galrnat bonyolít le” — állapítja meg egy jelentés. A község polgárai tehát jómódúak, maga a község viszont szegény, olyannyira, hogy hovatovább egyre nehezebben elégíti ki a lakosság minimális kommunális igényeit. Nagymányok változatlanul bányászközség, annak ellenere, hogy a bányát évekkel ezelőtt bezárták. Annyi csupán a különbség, hogy a műszakba induló emberek, körülbelül négyszázan, most nem helyben, hanem Komlón és Szászváron dolgoznak. Az utcákban autóbuszok parkolnak, s noz- zá'k-viszik a bányászokat Komlóról Nagymányokra, Nagy- mányokról Komlóra. Legalább annyi a parkoló autóbusz, mint a kápolna. A község vezetői elmondják — ahonnét segítséget remélnek, ott mindig elmondják —, a bányászok eljárnak dolgozni, de változatlanul nagymányok: lakosok, helyben jelentkező igényekkel, s itt kezdődnea az ütközések, a sérelmek, a bajok. A tanácselnök panaszkodik. táridő, mert ilyen még nincs, hanem:) elképzelés: 1974.. Ha mindez elkészül, a megye olyan intézménnyel gazdagodik, mely a hasonlók országos sorában se lesz megvetendő, hanem inkább a legrangosabbak közé sorolandó. Sorrendben első a kollégium, a diákok eljövendő otthona. Ma a MüM 505-ös tanulóinak nyolcvan százaléka eszi az ingázók — még felnőtteknek sem bő karéjban mért, hanem inkább keserű — kenyerét. Jelenleg építőipari munkásszálláson kétszázötven tanulónak bérelnek helyet, a Szakály-testvérek utcában további ötvenkettőnek. Helyet, de nem tanulási lehetőséget, hiszen egy építőipari munkás- szállástól ilyennek a biztosítását elvárni sem lehet. Az új diákotthonban lesz játszószoba külön a fiúknak, külön a lányoknak, KISZ-helyiség rádióstúdió, betegszoba, elkülönítő, orvosi rendelő, nagy tanulószobák sora, emeletenként nevelői lakás. Utóbbi garszon- lakások nyilvánvalóan hozzásegítenek a nevelők egy része súlyos albérleti (uzsora) gondjainak megoldásához is. Az épületbe, külön bejárón át, munkaruhában lépnek ugyan a tanulók, de a 3—3 ágyas szobákba ezek a ruhadarabok már nem jutnak el. öltöző és fürdő „gátolja” majd az ilyen öltözetű továbbjutást, tehát a diákotthon belsejének szállodainak ígérkező rangját. 1974-ig még néhány esztendő hátra van. Ami a város sok évszázados történetében nem több egy pillanatnál. (Ordas) M iről volt szó a szombaton véget ért szakszervezeti kongresszuson, ahol — a referátumokat és a külföldi vendégek üdvözlő beszédeit nem számítva — 65 hozzászólás hangzott el? Nehéz erre röviden válaszolni, hiszen mindenről szó volt, ami a szakszervezetekkel és a dolgozó emberrel összefügg, a dolgozó emberrel, elsősorban munkavállalói és — tulajdonosi minőségében. Ez az utóbbi vonatkozás könnyíti meg végül is a válaszadást. — Gyakran halljuk, hogy a munkások tulajdonosok is — mondotta Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára — Igen. A mi rendszerünkben a munkás- osztály tulajdonos. A gyár, a vállalat az övé is. De érzi-e ezt a munkás a napi munka gyakorlatában? Nem érzi kellőképpen. — Majd így folytatta: — Az üzemi demokrácia lelke és értelme az, hogy az üzemekben a munkások mindenről tudjanak, és tapasztalatuk, tudásuk, aktivitásuk kibontakozhassék. Ez a feltétele annak, hogy megalapozott legyen a beleszólás, az önkéntes részvállalás. Ez az alapja az érdemi munkaversenynek, a tartalmasabb brigádvállalásnak, az egyéni és vállalati érdekeket szolgáló céloknak. Az időszerű gondolatokat oly gazdagon termő tanácskozáson, ahol a hozzászólók sokoldalúan jellemezték a szak- szervezetek mai, megnövekedett és több tekintetben meg is változott feladatait, e fönti megfogalmazásból érzékletesen kitűnik a szakszervezetekre váró sok és bonyolult tennivaló. Mindenekelőtt az, hogy — a kormány és a SZOT Elnöksége rendszeressé vált véleménycseréjéhez hasonlatosan — a párt-, az állami, gazdasági szervek és a szak- szervezetek minden szinten alkotó együttműködést alakítsanak ki. H z eredményes szakszer- vezeti munkára, ha úgy tetszik, a „szakszervezeti gondolkodásmódra”- vonatkozólag, több útbaigazítást említhetnénk. Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára például a jól végzett munka még línagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülésével kötötte össze a szakszervezetek magasabb színvonalú tevékenységét. Azt mondotta: a munkásember mindent megért, ha látja munkája értelmét, de nem tűri el a szocialista e’vekkel összeférhetetlen jelenségeket, az értelmetlenséget, a pazarlást, a basásko- dást, a hatalommal való visz- szaélést, s azt, ha igazságtalanságok érik. Egyesek hajlamosak a szak- szervezetek érdekvédelmi munkáját meglehetősen egyoldalúan felfogni. Nem értik, vagy nem akarják megérteni, hogy annak legfőbb vonása: érvényt szerezni a szocialista állam törvényes rendelkezéseinek és fellépni azokban az esetekben, amikor ezeket a dolgozó emberek rovására megsértik. Az ilyen esetekben ugyanis — mint Biszku Béla hangsúlyozta — a kollektívák és az egyes dolgozók érdeke társadalmi érdek is. Soha még ennyi biztatást a szakszervezetek, a szakszervezeti aktívák nem kaptak a jó, eredményes munkára, s ennek kapcsán az önálló gondolkozásra és cselekvésre. Fock Jenő miniszterelnök is elsősorban ezt emelte ki a kongresszuson elhangzott beszédében. „Úgy vélem, tevékenységünk a kormányzati és szakszervezeti munkában is annál eredményesebb lesz, m;nél inkább merünk önállóan, felelősségteljesen cselekedni, hiszen ismerjük a párt irányvonalát” — mondotta. E z a követelmény „fenn’* és „lenn”, minden felelős poszton érvényes. A dolgozó emberek sokat várnak a szakszervezettől. Félreértés ne essék: nem minden gondjuk, bajuk azonnali orvoslását, kívánságaik hiánytalan teljesítését. Hanem elsősorban ezek alapos ismeretét, hiszen voltaképpen ezzel kezdődik a jó szakszervezeti munka. b. j. Próbaüzemei az új nehézfémöntöde Megkezdődött a próbaüzem a székesfehérvári új nehézfémöntödében. Á gyárat — mely 78 millió forintba került — a legkorszerűbb berendezésekkel szerelték fel, s ezzel az itt dolgozó, közel félezer öntödei munkásnak korszerű, egészséges munkakörülményt biztosítottak. Képünkön: az új öntöde kazánháza. (MTI foto — Jászai Csaba feiv. — KS). (Folytatjuk) SZEKULITY PÉTER A megye legnagyobb iskolája
