Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-09 / 108. szám
Jägi. világkonferencia Üj-Delhiben rendezték meg a jógik első világkonferenciáját, amelyre a földkerekség különböző országaiból több mint száz küldött érkezett, köztük öt nő is. A küldöttek soraiban sok tudós, orvos foglalt helyet. A jóga iránti érdeklődés nem véletlen. Indiai orvosok számtalan kísérlet alapján arra a következtetésre jutottak, hogy jógagyakorlatok segítségével számos betegséget lehet gyógyítani. A hyderabadi kutatóintézet tudósai azt állítják, hogy ilyen gyakorlatok segítségével gyomorbajt, asztmát, epilepsziát és több más betegséget tudnak gyógyítani. Minderről, és még sok egyéb érdekes részletről hamarosan a szovjet nézők is értesülhetnek, a „Kik azok az indiai jógik?'’ című színes, népszerű- tudományos filmből. A filmet a Bombay-i és chandigrahi tudományos jógaközpontban járt szovjet filmesek késztették több hónapos munkával. Ä film, fellebbentve a jógikat annyi éven át borító titokzatosság és természetfelettiség fátylát, beszámol a szovjet nézőknek arról, ami ebben a rendszerben valóban értékes és hasznos. Hippik a hadseregben A nyugatnémet hadügyminisztérium engedélyezte, hogy a fiatalok a Bundeswehren hosszú hajat és szakállt viseljenek. A hippikatonák a kiképzéseken hajhálót kapnak — a balesetek megelőzésére. a nmsöú űbm mm&m ahonnan a polgárháború évei* ben Bugyonnij lovashadséregé- nek támadásai indultak, emlék- művet emeltek a legendás hírű tacsankának. Alkotóit, Jurij Lo- hovényin, Leonyld Mihajlenko és Lev Rogyionov leningrádi szobrászművészeket és Jevgenyij Pol- toracki) építészt 1969-bess Állami Díjjal tüntették lei. A hajtó felemelkedik a bakon, a lovak felágaskodnak és a tacsanka rohanni kezd a sztyeppén. A parancsnok, kezében a zászlóval, menet közben ugrilk fel a szekérre, a fiatal géppuskás izgatottan figyel a messzeségbe. Valósággal megelevenedik a távoli múlt. A legendás tacsankát ábrázoló emlékmű alkotóinak terve 1964-ben született meg. Hárman közülük — Lohovdnyin és Rogyionov szobrászok és Pol- torackij építész alkkor fejezték be Herszon város számára készülő Lenin-szobrukat. Amikor a herszoniaktól megtudták, hogy az I. lovashadsereg dicsőségét hirdető helyeken nem őrzi emlékmű a hősök emlékét, akkor született meg a tervük. 1966-tól kezdve Mihajlenkóval együtt dolgozott a három" művész a tacsanka figuráján. Ez a munka baráti együttessé kovácsolta a különböző korú, más-más stílusú művészeket. Jurij Lohovinyin a leningrádi Repin Képzőművészeti Főiskolán tanult. „Nehéz út” című szoborkompozíciójában a Nagy Honvédő Háború éveinek súlyos élményeit örökíti meg. A mai embert ábrázolja „Földműves” című szobra. Leonyid Mihajlenko kisfiúként élte át a fasiszta megszállás szörnyűségeit. 1957-ben végezte el a Muhina Iparművészeti Főiskolát. Eddigi alkotásaival, a leningrádi Finn pályaudvart díszítő „1917-es forradalom” című féldombor- művével, díjnyertes emlékműterveivel (a moszkvai Győzelem emlékmű, Breszt védőinek emlékműve, a Kuba számára Hősök emlékéi Srxi.Z Három svohrásx honos alkotása készült „Playa Giron”) a hősi, monumentális témákhoz vonzódó szobrászként mutatkozott be. Lev Rogyionovot lírikus alkatú portrészobrászként ismerik. Elkészítette többek között Alekszej Tolsztoj, Gyemjan Bednij, a „Fiú”, a „Hucul” menyasszony”, a „Szarvastenyésztő” szobrát. A Tacsanka emlékművet 1967-ben leplezték le. A sztyeppén áll, annak a magaslatnak a közelében, amelyen az I. lovashadsereg harcálláspontja volt. Alkotói a hagyományos kőtalapzat helyett kis. mesterséges domibra állították. E műalkotás a forradalmi harcot érzékeltető pátoszával, egyike a forradalom viharos éveinek emlékét idéző, legt eredetibb szobroknak. Szoros kapcsolata van a jobb művészi az orosz népi val. Jól szimbolizálja a m» Hadsereg ellenállhatatlan lendületét, de van benne valami napjaink lüktető iramából j& leírna K tacskóvá (APN—KS) Géppel rázzák a fát Népességgyarapodás a vidéki városokban A gyümölcstermelő országokban világszerte probléma a kézi munkaerő hiánya. A beérett gyümölcs leszedése nagy munkával jár, nem beszélve arról, hogy eléggé költséges. A csonthéjas gyümölcsök be ■ takarítása hazánkban a jövőben szintén csak géppel oldható meg. Ezzel kapcsolatban a Kertészeti Kutató Intézetben érdekes kísérletsorozatra került sor. Arról van szó, hogy a jövőben a fákat géppel rázzák majd. A beérett gyümölcs ugyanis a mechanikai hatás nyomán lehull a fáról, de természetesen nem a földre kerül, hanem egy úgynevezett gyűjtöernyőbe. A munka aránylag igen egyszerű: a gépet a fa alá tolják, néhány mozdulattal ráerősítik a törzsre, majd 12—25 másodpercen keresztül megindítják a vibrátort, amely rezgésbe hozza a fának minden ágát. A gyümölcsök egymás után hullanak le. így a betakarítás ideje lényegesen lerövidül. A kérdés azonban korántsem ilyen egyszerű. A kutatóknak például gondot okoz az érés idejének helyes megválasztása. Nem mindegy ugyanis, hogy mikor rázzák meg géppel a fát. Ha a gyümölcs még nem érett be eléggé, vagy túlságosan érett, akkor nem érhetnek el jó hatást. A még zöld gyümölcs ugyanis nem válik el az ágaktól, a túlérett cseresznye és meggy pedig sérülten „érkezik” le a gyűjtőernyőbe. Nem vitás az sem. hogy a kézzel szedett gyümölcs kevesebb sérülést szenved. A kutatók azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a konzervipari felhasználásra kerülő fajták egy részénél lényegében nincs szükség a gondos kéziszedésre, elég ha megfelelő teljesítményű gépet alkalmaznak. A kutatók megállapították, hogy a kajszibaracknál például háromszor kell a fát megrázni ahhoz, hogy a termés több mint 95 százalékát be- gyűjthessék. A szüret költségei is lényegesen kedvezőbbek. A gép cseresznyénél és meggynél különösen jól használható. A betakarítás má- zsánkénti költségét a felére lehet csökkenteni. A kajszi- barackból egy-egy berendezés 10 óra alatt 34—90 mázsát is „leszüretel”, és a költségek tíz forintot tesznek ki, szemben a kézi betakarítás 25 forintos összegével. Mindent egybevetve kiderült, ezeket a gépeket gazdaságosan lehet majd felhasználni. Dunaújvárosban gyarapodott arányaiban a legnagyobb mértékben a város lakossága I960 és 1970 között. Ez derül ki a népszámlálás előzetes adataiból. Tíz esztendővel ezelőtt 31 ezer lakosa volt a városnak, tavaly mar 44 ezer A 13 ezerrel megnövekedett lélekszám a tíz évvel korábbihoz képest 42,7 százalékos gyarapodást jelent, s ezzel Dunaújváros — lakosságnövekedését Illetően — a leggyorsabb ütemben fejlődő magyar város. Száz esztendővel ezelőtt még csupán négyezer lakosa volt az akkori Duna- pentelének, sőt: 1949-ben is ugyanennyi. A lélekszám-gyarapodás ütemét tekintve Székesfehérvár áll a második helyen: tíz év alatt 15 ezerrel lett több lakosa, ez 27,8 százalékos növekedést jelent, s így most 72 ezren élnek István király városában, több mint háromszor annyian, mint száz évvel ezelőtt, amikor 23 ezer volt a lakosok száma. Pécs lakossága 26,6 százalékkal lett több, mim 1960- ban, volt. Abszolút számmal mérve 31 ezer a tényleges szaporodás, s ma 146 ezer lakosával Miskolc és Debrecen után a harmadik legnagyobb vidéki városunk, s a gyarapodás mértékét tekintve is éppen a harmadik. 1870-ben. az adatok tanúsága szerint mindössze 29 ezer lakosa volt a Mecsek alján fekvő metropolisnak. Tizenkétezerrel növekedett az említett időszakban Szolnok lakossága, 26,2 százalékkal élnek többen a Tisza- parti településen, mint 1960- ban. A ma 61 ezer lakost számláló városban a kiegyezés utáni időkben még csak 16 ezer ember talált otthonra. Tatabánya az országos ötödik helyet foglalja el 25,1 százalékos létszámgyarapodásával, amit az utóbbi tíz évben ért el. Most 65 ezer lakosa van, éppen 13 ezerrel több, mint 1960-ban. A komáromi megyeszékhelynek a Deák Ferenc-i időben mindössze 3 ezer lakosa volt. Kaposvár 11 ezerrel — 24,4 százalékkal, majdnem egynegyedével „növelte meg” tía év leforgása alatt lakosainak számát, amely ma már eléri az 54 ezret, holott 1870-ben még csak 7 ezret számlált Somogyország fővárosa. Nyíregyházáé a hetedik helyezés: 24,3 százalékos a tíz év alatti lakosságnövekedés: a ma 71 ezer lakosú városnak 14 ezer a tényleges gyarapodása, csaknem annyi, mint száz évvel ezelőtt az egész város lakossága volt Akkor ugyanis a Nyírség fellegvárában 19 ezer ember élt négyzetméter aranyfüst, 100 vagon kő 200 * A pozsonyi Szent Márton székesegyház tornya és homlokzata ebben az évben már régi pompájában várja a városba érkező érdeklődőket. Jan Ribarik szobrászművész vezetésével 1957-ben kezdődtek el a jelentős történelmi műemlék helyreállítási munkálatai. Az eredeti Szent Márton plébániatemplomot a 14—15. században emelték és híressé vált gótikus díszítőelemekkel látták el. Ebből az időből a gótikus kupola maradt meg. A 18—19. században az egykori gótikus oltár helyére barokk oltár került. A templomban lévő Szent Márton szobor a híres magyar szobrász- művész, Donner munkája. A török urelom alatt — a 16—18. században — a pozsonyi Szent Márton, székes- egyház a magyar királyok koronázási temploma volt. A torony tetején mindmáig látható a koronázási jelkép — aranyozott párna, rajta a csaknem két méter magas koronával. A helyreállítási munkák során 200 négyzetméter arany- füstöt használtak fel a torony bearanyözására. Nehéz munkát végeztek a kőfaragó restaurátorok, mert a templom építőanyaga, a homokkő az. épület sok helyén megrongálódott. Az erősen sérült szökőkutakat, a töredezett ablakrészeket, a tető eső- levézető csatornájának tám- pilléreit újakkal helyettesítették; több mint 100 vagon követ használtak fel. A munka második szakasza a templom belsejének helyre- állítása és felújítása volt. A munkálatokat a tapasztalt pozsonyi restaurátor, Mészáros Irén irányította. A megelőző kutatások során a templom fennállásának korai és későbbi korszakaihoz kapcsolódó igen értékes anyagokat találtak. Ezek,, csakúgy mint a korábbi leletek, nagy segítséget nyújtottak a helyreállítási munkákhoz és hozzájárultak az ősi város múltjának és építészeti kultúrájának feltárásához is.
