Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-27 / 123. szám
A személyi tulajdon biztonsága Beszélgetés dr. Pájger Vince megyei főügyészhelyettessel Zöldségtermesztési gondjaink /. „Foglalkoztató ágazat*’ volt — Pájger elvtárs, egy statisztikából tudom, hogy Tolna megyében tavaly igen nagy mértékben nőtt a személyi tulajdon elleni bűncselekmények száma. Beszélgessünk erről. Kezdjük talán a legelején, részletezzük egy kicsit a bűnügyi statisztikának ezt a részét. — 1965-ig a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények száma volt a magasabb. Azóta megváltozott az arány. 1965- ben 890 társadalmi tulajdon elleni bűntett vált ismertté, személyi tulajdon ellenié pedig 703. Tavaly 551 volt a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények száma, a személyi tulajdon ellenieké pedig 843. 1966-ban, 1967-ben, 1968-ban és 1969-ben is a személyi tulajdon elleni bűncselekmények száma volt magasabb. Aránylag is, de a számszerűséget illetően is mutatkozik bizonyos „felfelé ívelés”. — Az összbünözéshez viszonyítva milyen ez a kategória? — Meglehetősen magas. A különböző bűnözési kategóriák közül ez a legnagyobb számú, s ez teszi ki az összes bűncselekményeknek több mint a 30 százalékát. Amíg a bűncselekmények egy részét sikerül megelőzni, az egyes kategóriákban inkább csökkenési, stagnálási tendencia tapasztalható, a közlekedési bűntetteké és a személyi tulajdon ellenieké számottevően nő. — Érdekes a párhuzam. De amíg a közlekedési bűntettek esetében ott van egy nagyon lényeges új tényező, az hogy rohamosan szaporodnak a jármüvek és a vezetői jogosítvánnyal rendelkező személyek, itt — véleményem szerint — nincs ilyen új tényező. Mi okozza mégis ezt a nagyarányú növekedést? — Ilyen szembetűnő új tényező nincs, de azért bizonyos változások vannak, Ez a növekedés bizonyos mértékig összefügg a társadalmi tulajdon elleni vétségek csökkenésével. Arról van szó, hogy az új társadalmi rendszer kiépítésével, megszilárdításával párhuzamosan alapvető feladat volt a közvagyon biztonságának megszilárdítása. Ez nem kis feladatot jelentett, hiszen a felszabadulás előtt a közvélemény nem mindig marasztalta el, ha valaki lopta a földesurat és a gyárost, azaz a kizsákmányoló munkáltatót. Az embereknek most meg kellett magyarázni, hogy az új „munkáltató’’, az új „tulajdonos” esetében éppen ellenkező a helyzet: aki a közvagyont lopja, saját magát is, dolgozó társait is lopja. Nos, az erőfeszítések végül is nem voltak hiábavalók, sikerült e téren is előrébb lépni. Ma már ott tartunk, hogy az emberek sokkal nagyobb tisztelettel viseltetnek a közvagyon iránt, mint mondjuk 15 —20 évvel ezelőtt, de a szervezeti, technikai intézkedések is olyanok, hogy bűnös szándékkal nehezebb hozzájutni a társadalmi tulajdonhoz. Viszont köztünk él továbbra is egy csomó bűnöző vagy bűnözésre hajlamos egyén, akik nem válogatnak, onnan lopnak, ahonnan lehet. Mivel napjainkban a személyek javaihoz tudnak könnyebben hozzáférni, hát azt dézsmálják. — Ez a párhuzam minden jel szerint nagyon helytálló, viszont mindenképpen nyugtalanító ez a jelenség. Igaz, sok betörőről, tolvajról írunk, de azért nálunk sokkal jobb volt az általános helyzet e téren is, mint mondjuk a nyugati országok egy részében. És természetesen senki sem szeretné, ha akármilyen okból tovább romlanának a körülményeink. ügy tudom, hogy a közvagyon és a személyi tulajdon ellen vétők más-más elbírálás alá esnek a felelősségre vonás, jogi megtorlás szempontjából is. A személyi tulajdon elleni vétségek ilyen nagymérvű növekedésében nem játszik közre ez a megkülönböztetés? Nem fordul elő, hoay a hatóságok liberálisan járnak el a személyi tulajdon megsértése esetén, mondván, hogy az nem közvagyon? — A jelenlegi büntetőjog lényegesen eltérő felelősségre vonási szankciókat ír elő e két tulajdonforma elleni vétség eseteiben. Azt nem mondhatjuk, hogy a hatóságok könnyelműen vennék az olyan eseteket, amikor a személyek javai ellen vétenek, „mondván, hogy az nem közvagyon” ... De itt mindenképpen felvetődik egy lényeges elvi kérdés. Történetesen az, hogy napjainkban időszerű-e még a felelősségre vonásnál a differenciálás a kétféle tulajdon- forma megkülönböztetése alapján. Jogászberkekben mind többen vitatják ezt, bizonygatván, hogy ma már nem szükséges ez a megkülönböztetés. Részben azért, mert megszilárdult a közvagyon biztonsága, részben pedig azért, mert a személyi tulajdon lényege ma más, mint 30—40 évvel ezelőtt volt. Napjainkban az állampolgárok javainak nagyobb része a szocialista társadalomban s e társadalomnak végzett munkából ered, és nem valamiféle kizsákmányolásból. Ebből kiindulva indokolt lenne e tulajdonforma fokozottabb jogi ■— társadalmi — védelme is. Vagy vegyük például — hétköznapi nyelven szólva — az „autólopásokat”. Ez ugyan elenyésző hányadot képvisel a személyi tulajdon elleni bűntettek kategóriájában, de most kezd elterjedni, ugyanakkor a jogszabályok csak egészen enyhe szankciókat írnak elő, sőt. a jogtalan elvitel nem is lopásnak. hanem jogtalan használatnak minősül. Nyilván, indokolt lenne az idevonatkozó jogszabályok korrigálása. De azt nem szabad elfelejteni, hogy semmiféle jogszabály-módosítás, hatósági intézkedés nem hoz gyökeres változást, ha az állampolgárok nem vigyáznak jobban a saját javaikra. — Részletezzük egy kicsit e témát erről az oldalról kiindulva is. — A személyi tulajdon elleni bűntettek nagyobb részénél kimutatható a könnyelműség. A tulajdonos egyszerűen elalszik a 30—40 ezer forintot tartalmazó aktatáskája mellett a vasúti váróteremben. A kulcs a lábtörlő alatt... A pénzt és értékeket általában szokványos helyeken tartják (szekrényfiók, párnaalja, stb.). A gyakorlottabb betörő, besurranó pillanatok alatt megtalálja az erszényt. Hihetetlenül nagy az emberek hiszékenysége. Ez különösen az idősebbek körében fordul elő gyakran. A lakások technikai biztonsági ellátottsága általában gyengébb, mint a közvagyont őrző helyiségeké, s oda sokszor be tudnak hatolni anélkül, hogy különösebb nyomravezető jeleket hagynának maguk után. Az alkalmi ivócimboráról gyakran derül ki, hogy közönséges zsebtolvaj volt. Újabban sok jóhiszemű embert fosztanak ki kártyával. És mivel a pénznek nincsen szaga, kezd előtérbe kerülni a pénzlopás — fejezte be nyilatkozatát Pájger Vince megyei főügyész- helyettes. Tavaly történt, azokban a hetekben, amikor a cukorrépatermesztés idézőjelben említendő „válsága” először nyilvánosságot kapott. Akkor hallottam egy országos tekintélyű, kiváló szakembertől: a mező- gazdasági termelés rendkívül bonyolult, sok irányú hatások végeredménye. Nem lehet minden következményt előre kiszámítani. Inkább csak sejteni. Én például úgy vélem, hogy a következő, országos probléma a zöldségtermesztésben jelentkezik majd. A sejtés bevált. Válságról nem beszélhetünk még. de a zöldségtermesztési kedv lanyhult. Jó néhány növény termőterülete csökken, a felvásárló szervezetek ezen a tavaszon kevesebb szerződést kötöttek, mint szerettek volna. Mi történt tulajdonképpen ? A felszín alatt, szinte észrevétlenül lejátszódott két, egymással ellentétes folyamat. Hosszú időn át azzal küszködtünk, hogy évről évre jelentős mennyiségű paradicsom megrothadt, más zöldségféléket a jószágokkal kellett feletetni, a termelők futkostak, hogy átvegyék tőlük a termést. A kínálat tartósan felette volt a keresletnek. Közben azonban megvalósult a magyar konzervipar teljes rekonstrukciója. Ennek a hatalmas fogyasztónak nyersanyagra van szüksége. A zöldségexport jó pár esztendővel ezelőtt még döcögött. Közben azonban az erős, szinte követelődző kínálatot látva, új piacok után néztünk, megszilárdítottuk helyzetünket, növeltük tekintélyünket a régi piacokon. Szerződéseket kötöttünk és ezeket teljesíteni igyekszünk. Jelentős külföldi piacokat szerzett magának a konzervipar is, amely a zöldségféléket feldolgozva szállítja a határokon túlra. Ezzel párhuzamosan fejlődik a hazai fogyasztás is. A három törekvés együttes hatása azt jelenti, hogy a negyedik ötéves terv végére, 1975-re, évi 2 és fél millió tonna zöldségre lesz szükségünk. Ma nem lehetünk bizonyosak abban, hogy ezt a mennyiséget valóban el is érjük. Fentiekkel szemben — mint említettük —, lejátszódott ugyanis egy ellentétes folyamat is. A termelőszövetkezetek a zöldségtermesztést eleinte „foglalkoztató ágazatnak” tekintették. A szántóföldeken és az istállókban a tagságnak nem tudtak elegendő munkát adni. Ültettek hát paradicsomot, paprikát, stb., hogy az asszonyoknak legyen mivel Az elmúlt két esztendő során nem egyszer írtunk la • púnkban arról, hogy múlik az idő és még mindig reménye sem látszik annak, hogy egy országosan is nagy jelentőségűnek ígérkező könyv napvilágot láthasson. A kakasdi Sebestyén Ádám, részleteiben már sok rangos pályadíjat nyert, munkájáról volt szó: „A bukovinai és andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig” A Magyar Tudományos Akadémia legkülönbözőbb szak- intézményeinek munkatársai — dr. Andrásfalvi Bertalan, dr. Diószegi Vilmos, dr. Benda foglalkozniok. A parcellákat az asszonyok részes művelésre el is vállalták, mert ezzel munkához jutottak. A jövedelmet nem nagyon számolták, mert ha ez nincs, akkor semmi nem lett volna. Az esztendők múltával azonban a mezőgazdaság más területein nagyarányú fejlődés ment végbe, aminek hatására nőtt a szövetkezeti tagok részesedése, emelkedett és élet- színvonal, Ez fokozta az igényeket és az asszonyok most már számolgatni kezdték, mennyit keresnek a részes zöldséggel? Ha a jövedelem kevésnek mutatkozott, akkor más elfoglaltság után néztek. A generációváltás a kertészetekben egyébként is bekövetkezett volna, s a fiatalok már nem szívesen csúszkálnak a térdükön, hogy kényes kultúrákat palántázzanak, nem szívesen hajlongnak, hogy a termést leszedjék. A már említett események felgyorsították a folyamatot, s a kertészetek jelenleg súlyos munkaerő- hiánnyal küzdenek. A gazdaságok pedig számolni kezdtek. Azt termelik, ami több pénzt hoz. Ha azt látják, hogy a zöldség éppen, hogy fedezi, vagy nem is fedezi az önköltséget, akkor már jövedelmezőbb termény után néznek. A palántaneve- lésre épített üvegházakban például a legtöbb helyen virágot termesztenek, mert az jobb üzlet. így alakult át a kínálati piac keresletpiaccá. Míg azelőtt a termelők versenyeztek, hogy ki veszi meg tőlük a paradicsomot; most a konzervgyár, a MÉK, a Hungarofruct, a hűtőipar és még jó néhány érdekelt versenyez az áruért. Az elmúlt húsz évben zöldségtermesztésünk sokat fejlődött. A terület megkétszereződött, a hozam még nagyoob mértékben emelkedett. Sajnos azonban — az egyetlen zöldborsót kivéve —, nem alakultak ki a nagyüzemi módszerek. Hevesen a dinnyét. Makón a hagymát. Szegeden a paprikát, Nagykőrösön az uborkát hatalmas táblákban termesztik ugyan, de lényegében ugyanúgy nevelik a palántát, irtják a gyomot és szedik a termést, mint hajdanán a bolgárkertészek, vagy kertészkedő parasztok idejében. A zöldségtermesztésre az országnak szüksége van. A nemzeti össztermékben évi hárommilliárd forintot képvisel, amiből 700 millió az exportbevétel, Se a kivitelről, se a javuló hazai ellátásról nem mondhatunk le. FÖLDEÁKI BÉLA (Folytatjuk) Kálmán — által lektorált és a legmagasabbra értékelt könyv kiadásá- sát végül is a megyei tanács vállalta. A I. és II. kötet, ösz- szesen húsz szerzői ív terjedelemben, a jövő év első negyedévében jelenik meg a Szekszárdi Nyomda gondozásában. A senki által újra el nem végezhető, egyéni gyűjtőmunkát összefoglaló további két kötet kiadása a következő évek feladata lesz. Megítélésünk szerint Sebestyén Ádám könyvének kiadásával a megye a saját határain messze túlterjedő hatósugarú munka megjelentetését teszi lehetővé. (OI.) Megnyílt Domboriban a tejbolt! Naponta friss tej-, tejtermék kapható, valamint kenyér, péksütemény és üdítő ital Mindennap nyitva 6,30 órától 14 óráig (498) TOLNI MEGYEI IEJI PÍR I V Ismét egy könyvről BODA FERENC
