Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-05 / 104. szám
'Mv*. jet*-'' os-«sr*IW-.JÄ NEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXI. évfolyam, 104. szám ÄRA: 80 FILLÉR Szerda, 1971. május 5. Megkezdődött a szakszervezetek XXÍI. kongresszusa Az építők székházának kongresszusi termében kedden reggel megkezdődött a magyar szakszervezetek XXII. kongresszusa. Három és fél millió szervezett dolgozó képviseletében mintegy hétszáz küldött vitatja meg az elmúlt négy év sikereit, gondjait, a fejlődés gyorsításának, az élet- és munkakörülmények javításának módjait. A tanácskozásokon mint küldöttek, és mint meghívottak részt vesznek a termelő- munkában élenjáró dolgozók, szocialista brigádok vezetői, a művészeti és tudományos élet neves személyiségei, a szak- szervezeti mozgalom tisztség- viselői, veteránjai. A kongresszuson képviselteti magát mintegy félszáz külföldi szak. szervezet és nemzetközi szervezet. A kongresszust Földvári Aladár, a SZOT elnöke nyitotta meg. Javaslatára megválasztották az elnökséget, amelyben helyet foglalt Lo- sonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke; Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese, Biszku Béla, az MSZMP KB titkára, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Nyers Rezső, az MSZMP KB titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára. Az elnökségbe beválasztották a termelés számos is mert élenjáró dolgozóját, a társadalmi munkában kitűnt aktivistákat, a társadalmi szervezetek képviselőit, s a külföldi delegációk vezetőit. A részvevők egyperces néma felállással emlékeztek meg a szakszervezeti mozgalomnak a legutóbbi kongresszus óta elhunyt kiemelkedő harcosairól. Földvári Aladár megnyitója után a kongresszus a napirendről döntött. Az elnök Cgyrendi módosítást terjesztett ülő, amelyben utalt arra, hogy tiZ alapszabály módosításáról *zóló indoklást a küldöttek megkapták, s ehhez az ügyrendi ponthoz nem fűznek ^sóbeli kiegészítést. A kongresszus a napirendi javaslatot elfogadta. A napirend a következő; 1. A Szakszervezetek Országos Tanácsának beszámolója a XXI. kongresszus óta végzett munkáról és a magyar szakszervezetek soron következő feladatairól. 2. A számvizsgáló bizottság jelentése. 3. A magyar szakszervezetek alapszabályának módosítása. 4. A Szakszervezetek Országos Tanács és a számvizsgáló bizottság újjáválasztása. A kongresszus egyhangúlag megszavazta azt a javaslatot, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsába 195, a számGáapár Sándort vizsgáló bizottságba 19 tagot jelöljenek. Ezután Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára emelkedett szólásra, aki a Szakszervezetek Országos Tanácsának szóbeli beszámolóját mondotta el. A szakszervezetek feladata, hogy cselekvőén részt vegyenek a politika alakításában — A magyar szakszervezetek alapszabályának megfelelően befejeződtek az alap- és középszervi választások, az iparági kongresszusok. Három és fél millió szervezett dolgozó nevében minősítették a magyar szakszervezetek tevékenységét, támasztottak igényeket a szakszervezetek munkája iránt, — mondta beszédében Gáspár Sándor, majd arról beszélt, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt alig pár hónappal ezelőtt értékelte egész társadalmunk helyzetét, megjelölve továbbhaladásunk útját. mindig új formában jelentkező ellentmondásokat, érdek- ellentéteket. A párt, az állam és a szakszervezetek között kialakult társadalmi munkamegosztás intézményesen szolgálja a különböző érdekek képviseletének, egyeztetésének, az ütközések megoldásának útját, módját is A társadalom érdtfff, hegy a dolgozók élet- és munka- körülményeit, az árakat és béreket érintő politikai jelentőségű döntésekre minden esetben a kormány és a SZOT vezető szerveinek egyeztetett — vagy megegyezés híján különálló — véleménye alapján kerüljön sor. A párt, a kormány és a szakszervezetek gyakorlati együttműködése alkalmas arra, hogy a párt-, állami, gazdasági szervek és a szakszervezetek minden fokon hasonló módon alakítsák ki együttműködésüket. Ez a feltétele annak, hogy a szocializmus építésében felmerült kérdésekben a' lehető legjobb döntéseket tudjuk hozni. Gáspár Sándor a továbbiakban hangsúlyozta: (Folytatás a 2. oldalon.) Dr. Ajtai Miklós Oxfordbau ■ Sqgár András, az MTI tu-< dósítója jelenti: Dr. Ajtai Miklós miniszterelnök-helyettes, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke és kísérete hétfőn este és kedden reggel délelőtt Ox- fordban Sir Frederick Dain- ton, a brit tudománypolitikai tanács elnökének vendégeként az angliai tudós- és mérnökképzés kérdéseit tanulmányozta. Ajtai Miklós meglátogatta a város néhány oktatási intézményét és több tudóssal, köztük a magyar származású Kürti Miklós professzorral, a világhírű fizikussal is találkozott. Kedden délben D. W. Houlder professzor és Michael McLagan, Oxford főpolgármestere ebédet adott a magyar vendég tiszteletére. Délután Londonban a brit kormány részéről John Davies kereskedelem- és iparügyi miniszter fogadást, majd vacsorát adott Ajtai Miklós tiszteletére. Washington: katonai tábor Washington kormányzati központja kedden reggel katonai megszállás alatt álló város képét mutatta. A belváros forgalmi csomópontjait alkotó körtereket rohamsisakos katonák szoros gyűrűje zárta körül, alacsonyan repülő helikopterek cirkáltak az utcák fölött, s rádión irányították a rendőrosztagokat a háborúellenes tüntetők által „veszélyeztetett” pontokra. A tüntetők nem érték el ugyan meghirdetett céljukat, de példátlan intézkedésekre és az amerikai tömegtiltako- zésok történetében egyedülálló rekord felállítására kényszerítették a kormányzatot. A washingtoni rendőrség több mint 7000 tüntetőt tartóztatott le, vagyis a tiltakozó megmozduláson részt vevő 12—15 000 tüntető tömegnek mintegy a felét. (Képtávírónkon érkezett.) A magyar szakszervezetek hivatásának hatékonyabb betöltése szempontjából döntő jelentőségű volt az a felismerés — és ez az MSZMP történelmi érdeme, — hogy a szakszervezeteknek nemcsak az a feladatuk, hogy a forradalmi munkáspárt politikáját közvetítsék a dolgozó tömegekhez, hanem az is, hogy cselekvőén részt vegyenek a politika alakításában. Ennek a politikának az érvényesítése növelte a szak- szervezetek tekintélyét, szerepét a közéletben. — A szakszervezetek társadalmi szerepének növelése egyik biztosítéka annak, hogy megelőzzük, illetve feloldjuk a szocializmusban is létező és •• Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap délelőtt tartotta utolsó ülését a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, mely ez, alkalommal tűzte cikluszáró ülésének napirendjére azt a jelentést, amit dr. Polgár Ferenc, a végrehajtó bizottság titkára terjesztett elő. A jelentés az 1971. évi országgyűlési képviselői és tanácstagi jelölőgyűlések tapasztalatait összegezte, mintegy tájékoztatva arról, hogy a X. kongresszust megelőző párttaggyűléseken, a pártértekezleteken, majd a jelölőgyűléseken elhangzott javaslatok megvalósításának munkája milyen feladatokat ró a már újjáalakult, vagy a még ezután megalakuló tanácsokra. A vitára bocsátott napirend fontosságát nem szükséges külön hangsúlyozni, hiszen nyilvánvaló, hogy a párttaggyűléseken és később a jelölőgyűléseken elhangzott Q780 közérdekű javaslat megvalósítása alkotja megújult erejű tanácsaink munkájának gerincét az elkövetkező két évben. A lakossági igényeket tartalmazó felvetések javarésze már korábban helyet kapott a negyedik ötéves terv fejlesztési feladatainak sorában. Rövidesen elkészül a további javaslatok osztályozása, illetve fontossági rangsorolása, majd pe'dig kezdődhet a realizálás, természetesen a biztosítható anyagi eszközök pontos ismeretében. A megyei tanács járási hivatalai, a városi és községi tanácsok már most igen élénken foglalkoznak a lakossági javaslatokkal. Csak Szekszár- don már 30 elhangzott javaslat nyert megnyugtató elintézést. Az indulás tehát feltétlenül pozitív, s már most kialakulóban van az az információs lánc, ami biztosítani tudja — és nem adminisztratív úton, hanem személyes kapcsolattartással — a választók állandó tájékoztatását közérdekű észrevételeik intézése dolgában. A végrehajtó bizottság — többek között határozatba foglalta, hogy még ez év végén jelentést kér a jelölőgyűléseken, párttaggyűléseken elhangzott közérdekű és egyéb bejelentések tárgyában tett intézkedésekről. Ezt követően Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront Tolna megyei bizottságának titkára mondott köszönetét a megyei tanács végrehajtó bizottságának az országgyűlési képviselő és .tanácstagi választások előkészítésében, lebonyolításában végzett munkájáért. Tájékoztató jellegű előterjesztésben foglalkozott a végrehajtó bizottság azzal az állásfoglalással, amely az ipari és mezőgazdasági szövetkezetek, valamint az állami gazdaságok 197U. évi gazdálkodásának tapasztalatairól adott számot. Itt emlékeztetünk arra, hogy az MSZMP Tolna megyei Bizottságának végrehajtó bizottsága a közelmúltban értékelte a megye ipari, mezőgazdasági szövetkezeteinek állami gazdaságainak gazdálkodását. A megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ’ ülésének 3. napirendi pontjaként került sor az időszerű bejelentésekre. Ezek jóváhagyása után Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke köszönetét mondott a végrehajtó bizottságnak az elmúlt ciklusban kifejtett tevékenységéért, annak a meggyőződésének adva hangot, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottságának valahány tagja tudásának legjavát igyekezett adni és becsülettel látta el feladatát, mint ezt a legutóbbi tanácsülés is megállapította. A testület tagjai ezután közösen tekintették^ meg a Babits Mihály művelődési központban azt a kiállítást, amely megyénk iparának fejlődését demonstrálja. A megyei tanács alakuló ülésére és az új vb megválasztására a jövő héten, május 14- én kerül sor Szekszárdon.