Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-26 / 122. szám

Megnyílt a CSKP kongresszusa Közel-Kelet Podgornij Kairóban Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke Anvar Szá­dat egyiptomi elnök meghívá­sára kedden nem hivatalos baráti látogatásra az EAK-ba utazott. Podgornijt útjára elkísérj Borisz Ponomarjov, az SZKP KB titkára, Andrej Gromiko külügyminiszter és Ivan Pav- lovszkij hadseregtábornok, honvédelmi miniszterhelyet­tes. Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke kedden megérkezett Kairóba. A. re­pülőtéren Anvar Szádat, az EAK elnöke és más hivatalos személyek fogadták. Szemjon Szkacskov, a szov­jet külföldi gazdasági kapcso­latok állandó bizottságának elnöke már Podgornij meg­érkezése előtt megbeszélése­ket folytatott Kairóban a két fél gazdasági együttmű­ködésének erősítéséről. Pod­gornij látogatásának egyéb­ként moszkvai körökben nagy jelentőséget tulajdoní­tanak, s úgy értékelik, mint a két ország közötti kap­csolatok erősítését. A Pravda ezzel kapcsolat­ban kairói iiéleményeket is­mertetve idézi az Al Ahra- mot, amely szerint bizo­nyos nyugati körök megkí­sérelnek éket verni a Szov­jetunió és Egyiptom közé. Ezek a kísérletek azonban kudarcra vannak ítélve, mert a két ország közötti kapcsolatoknak mély gyö­kerük van, s olyan alapot jelentenek, amelyet senki semmiképpen sem áshat alá, idézi a Pravda az Al Ahra- mot. Ami az egyiptomi belső helyzetet illeti, az Al Ahram szerint 15 volt miniszter és ASZÚ-vezető, s további 26 személy lakásán házkutatást tartottak. Ezek nyomán to­vábbi 26 személyt tartóztat­tak le. Neubauer a Helsinkben tartóz­kodó Schütz kormányzó pol­gármestert helyettesíti. Nyugati körökből származó értesülések szerint, a három nyugati nagykövet a keddi ülé­sen kiegészítő javaslatokat tett a már régebben előterjesztett nyugati és a március 26-án be­nyújtott szovjet munkaokmá- nyokhoz. Az értesülések sze­rint az új javaslatok elsősor­ban a Nyugat-Berlinbe vezető utak forgalmának rendezésére vonatkoznak. A nagyköveteknek a tanács­kozás után adott rövid nyilat­kozatai alátámasztották a po­litikai megfigyelők előzetes, óvatos derűlátását. Abraszimov szovjet nagykövet kijelentette, hogy megítélése szerint igen jó -munkát végeztek Rush, bonni amerikai nagykövet azt a véleményét hangoztatta, hogy építő vitát folytattak. S-auvag- nargues francia nagykövet megállapította, hogy a tárgya­lások a legutóbbi időben konk­rét szakaszba jutottak, s előre­haladtak. Reméli, hogy rövi­desen döntő fázisba lépnek. Jackling brit nagykövet ha­sonló értelemben nyilatkozott és sajnálkozott, hogy nem mondhat konkrétumokat az összejövetelen elhangzott ja­vaslatokról. (Folytatás az 1. oldalról) — Bejelentjük a kongresz- szusnak, — mondotta — tel­jesítettük a párt megtisztításá­nak, marxista—leninista jelle­ge felújításának, a belső vál­ság leküzdésének feladatát. Gustáv Husák beszélt a be­ruházási politikáról, a nem­zetközi szocialista munkameg­osztásról, a mezőgazdasági ter­melés fejlesztéséről, az élet- színvonal emeléséről, valamint a gazdaságirányítási rendszer tökéletesítéséről. Ezután a társadalom politi­kai fejlődéséről és a CSKP ebből fakadó feladatairól be­szélt. Gustáv Husák referátumá­ban kitért a nemzeti front hi­vatására, beszélt a kulturális élet néhány időszerű kérdésé­ről is, majd részletesen szólt arról, mit kell tenni, hogy kö­vetkezetesen érvényesíteni le­hessen a párt társadalmi ve­zető szerepét A fő veszély — hangsúlyoz­za a referátum — a jobboldali veszély, amely nálunk törté­nelmi okoknál fogva mély gyökereket eresztett. A párt egységéért vívott harc része változatlanul az elvi, politi­kai és eszmei küzdelem az op­portunizmus és revizionizmus valamennyi megnyilvánulása ellen. Mint Gustáv Husák rámuta­tott, a CSKP-ben végrehajtott tagkönyvcsere a párttagsággal kapcsolatos feladatoknak csak egyik részét oldotta meg. A feladatok másik része, a párt­tagság összetételének és növe­kedésének tervezett szabályo­zása, még a CSKP előtt áll. Gustáv Husák referetumá- nak befejező részében a párt külpolitikai feladataival fog­lalkozott. Hitet tett a nemzetközi an- tiimperialista mozgalom mel­lett, s megállapította, hogy a nemzetközi reakció jelenleg fokozottan arra törekszik, hogy a jobboldali opportunizmus és revizionizmus mindenfajta megnyilvánulásának kihaszná­lásával eltérítse a munkás- osztályt forradalmi küldetésé­től. Gustáv Husák beszédében méltatta Csehszlovákiának a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országokkal való si­keresen fejlődő kapcsolatait, megállapította, hogy a leg­utóbbi csehszlovák—jugoszláv pártközi tárgyalások megmu­tatták, megvannak a reális feltételek Csehszlovákia és Jugoszlávia kölcsönös kapcso­latainak javításához. Gustáv Husák referátuma befejező részében megállapí­totta: a kongresszus a párt és a társadalom életében lezár egy nehéz és bonyolult sza­kaszt és egyben új szakaszt nyit. Éveken át tartó válságok, bizonytalanság, rögtönzés, küzdelmek, majd a marxista- leninista erők az utóbbi két évben történt győzelmes előre­törése után, a XIV. kongresszus bizton kidolgozhatja szocialis­ta hazánk fejlődésének igényes és reális programját. Helsinki Szocialista internacionálé NEMZETKÖZI LAPSZEMLE Helsinkiben kedden meg­nyílt a szocialista internaei- onálé főtanácsának három­napos konferenciája. A ta­nácskozáson 35 országból ér­kezett 150 küldött vesz részt, közöttük a szociáldemokrata mozgalom olyan ismert kép­viselői. mint Harold Wilson, az Angol Munkáspárt vezető­je, Trygve Bratteli norvég miniszterelnök, Rafael Paasio, a Finn Szociáldemokrata Párt elnöke, Bruno Pittermann, a szocialista internacionálé el­nöke és más személyiségek. A kedd reggeli ülésen Ha­NSZK Kedden megkezdődött a fel- ső-bajorországi Mlttenwald- ban a NATO nukleáris ter­vező csoportjának kétnapos ülése. A csoport állandó tag­jain, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Olaszország és az NSZK hadügyminisz­terein kívül ezúttal részt vesznek a találkozón Kanada, Hollandia, Görögország és Norvégia hadügyminiszterei is. Kedd délben Brandt kancel­lár is Mittenwald-ba utazott, hogy egy ebéden beszédet mondjon a részvevőkhöz, akik között ott van Manlio Brosio, a NATO főtitkára. Coodpas- ter tábornok, a NATO euró­pai haderőinek parancsnoka és több más magas rangú tiszt is. A nukleáris tervező csonort tagjai 1967 óta é"ente két­szer találkoznak. A mostani ülésen a hadügyminiszterek mindenekelőtt az úgynevezett „második atomcsapásról” kí­Nyugat-Berlin Négyhatalmi Győrffy Tibor, az MTI tudó­sítója jelenti: Kedden délelőtt a nyugat­berlini volt szövetséges ellen­őrző tanács épületében Abra­szimov szovjet nagykövet soros elnöklete alatt, megkezdődött a rold Wilson tartott referátu­mot a nemzetközi helyzetről. Az úgynevezett eurónai kér­désekkel foglalkozva kijelen­tette, határozottan ellenzi, hogy Nagy-Britannia közös piaci belépését a katonai in­tegráció bárminemű előfelté­teléhez kössék. A brit ellenzéki vezető vé­gezetül elismeréssel nyilatko­zott Willy Brandt nyugat­német kancellár „bátor és előrelátó” keleti politikájáról. A szocialista internacionálé ülésszakára Brandt kancellár is Helsinkibe érkezik. vánnak tárgyalni, amelyet ak­kor kellene alkalmazni, ha egy első bevetés nem állíta­ná meg a „Nyugat-Európa elleni támadást”. Ehhez a té­mához különböző NATO-or- szágokban több tanulmány készült. A kedden megkezdődött ta­lálkozónak külön nagy jelen­tőséget ad, hogy a várakozás szerint Laird amerikai had- ügvminiszter beszámol a SALT-tárgyalások legújabb fejleményeiről. Brandt beszédében miután aláhúzta, hogy a ..közös vé­delmi erőfeszítések” továbbra is szükségesek a NATO-n be­lül, kijelentette: ..Fontos, hogy mindig szem előtt tart­suk cselekedeteink hatását a kelet—nyugati viszonyra”. Ta­gadta, hogy a katonai erőfe­szítések ellentétben állnának n Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való vi­szony megjavításával. (árnyalások Szovjetunió, az Egyesült Álla­mok. Franciaország és Nagy- Britannia nagyköveteinek hu­szadik tanácskozása. Hétfőn este a három nyugati nagy­követ Neubauer polgármester­rel folytatott megbeszélést, „Az amerikai agre-sszorok és cinkosaik Indokínában el­követett gaztettei olyanok, hogy bármely jóérzésű jogász csak úgy ítélheti meg őket,' mint a béke és az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb bűntetteket" — írja a PRAV­DA keddi számában. Lev Szmirnov, az OSZSzISkK Leg­felsőbb Bíróságának elnöke, aki április végén szovjet jo­gászok egy csoportjával tar­tózkodott a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságban. A csoport két tagja negyedszá­zaddal ezelőtt részi vett a nürnbergi per tárgyalásain. Szmirnov pedig a német há­borús főbűnösök ellen hozott ítélet kimondása után a to­kiói nemzetközi hadbíróság által felelősségre vont japán háborús főbű nősök egyik szovjet vádlója volt. „Huszonöt évvel ezelőtt a nürnbergi per vádlói arról beszéltek, hogy a nácizmus ál­tal elkövetett legvisszataszí- tóbb gaztettek között is a legszörnyűbbek a védtelen emberek, s különösen a gyer­mekek ellen elkövetett bűn­tettek voltak — írja Szmir- nov. — A Vietnami Demok­ratikus Köztársaságban most tanúi voltunk annak a „spe­ciális technikának” amelyet az ngresszorok arra használnak fel, hogy megfélemlítsék a la­kosságot, elsősorban éppen a gyermekek és asszonyok ellen intézett akcióikkal.” A „KURIER POLSKI” című varsói délutáni lap kommen­tárt közölt Stefan Jedry- chowski lengyel külügj minisz­ter szombaton v>et ért bu­dapesti látogatásáról. „A kö­zösség érdekében ’ című kom­mentár hangoztatta. — A lengyel vezető politi­kusok legutóbbi két budapes­ti látogatása testvéri kapcso­lataink további elmélyítését szolgálta. Először Edward Gi- erek és Piotr Jároszewicz rö­vid magyarországi látogatása bizonyította, hogy legmaga­sabb szinten szívélyes meg­értés és teljes nézetazonosság van a két párt és kormány között. Ezt követően S. Jed- rychowski utazott Budapestre és folytatott részietekbe menő megbeszéléseket. A lap a továbbiakban meg­állapítja, hogy a két ország gazdasági és kulturális együtt­működése eredményesen fej­lődik, majd kiemeli: — Külpolitikai téren közö­sek a nézeteink, azonosan értékeljük az európai nor­malizálás és enyhülés kérdé­seit. Arra törekszünk, hogy A bonni gazdaságügyi mi­nisztérium kedden kiadott közleménye szerint dr. Johann Baptist Schöllhorn, a gazda­ságügyi és pénzügyminiszté­rium államtitkára a magyar Külkereskedelmi Minisztérium meghívására május 26-ától 29- ig látogatást tesz Budapesten. A látogatás központjában a Budapesti Nemzetközi Vásár megtekintése szerepel. A ma­gyar—nyugatnémet árucsere­forgalom — hangoztatja a köz­lemény — 1970-ben túlhaladta az egymllliárd márka értékel. Schöllhorn látogatása, ugyan­úgy, mint az NSZK hivatalos részvétele és a nyugatnémet ipar nagy érdeklődése a buda­pesti vásár Iránt, mutatja azt a nagy jelentőséget, amelyet nyugatnémet részről a két or­szág közötti gazdasági kapcso­latoknak tulajdonítanak — ál­lapítja meg közleményében a bonni minisztérium. * Berlinben kedden, 1,7 millió tagot képviselő, több mint 2000 küldött jelenlétében megnyílt az NDK ifjúsági szövetségé­nek, a Szabad Német Ifjúság­nak (FDJ) 9. parlamentje (kongresszusa). A kongresszus megnyitásán megjelent Walter Ulbricht, az NDK Államtaná­csának elnöke és Willi Stoph miniszterelnök is. Az elnök­az összeurópai értekezletet mielőbb összehívják. Azonos nézetet vallunk a közel-keleti és az indokínai válság meg­oldására vonatkozóan. — A magyar—lengyel együttműködés fontos tényező a szocialista közösség továb­bi konszolidálásában. Közös törekvésünk kapcsolataink erősítése a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés tagorszá­gaival — mutat rá végül a Kurier Polski. ségben 46 ország 62 ifjúsági szervezetének vezetői foglal­nak helyet, köztük Horváth István, a KISZ KB első titká­ra. * A hivatalos látogatáson Jugoszláviában tartózkodó dr. Csanádi György akadémikus, közlekedés- és postaügyi mi­niszter kedden Belgrádban megbeszélést tartott Marko Crlandiccsal, a jugoszláv szö­vetségi végrehajtó tanács (kor­mány) tagjával a Magyar- országot és Jugoszláviát érin­tő közös közlekedési és hír­közlési kérdésekről. Dr. Csa­nádi György találkozott Mi- lenko Bojaniccsal, a szerb köztársasági kormány elnöké­vel is. Mitja Ribicsics, a jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács elnöke kedden fogadta minisz­terünket. * Georges Pompidou francia köztársasági elnök belgiumi hivatalos látogatásának máso­dik napján Maurice Schumann külügyminiszter közreműködé­sével másfél órán át tanács­kozott európai kérdésekről, a Közös Piac kibővítéséről és a kétoldalú kapcsolatokról, Gas­ton Eyskens belga miniszter- elnökkel. Pierre Karmel kül­ügyminiszterrel és a belga kormány más tagjaival. A NATO nukleáris tervező csoportjának ülése

Next

/
Thumbnails
Contents