Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-04 / 103. szám
% r*t» kíítíí ____ s*M?'rfLWÍÍ u/rfí Jti1i u> Í VÉPŰJSAG —v- . flOTAH SZOCIALISTA MDWR<HfA«T TOL» A HC9VGÍ BIZOTTBKnAKAR LAP Megyei borverseny lesz Szekszárdon Az idei Tolna megyei borversenyt holnap, május 5-én, szerdán rendezik meg Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési központ márványtermiében. A megyei borversenyen — a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályától kapott közlés szerint — a járási versenyeken, ezüst-, vagy aranyérmet nyert borok, valamint az állami gazdaságok és az állami pince- gazdaság legjobb borai vesznek részt. Mintegy 130 bormintát — közte körülbelül 50 vörös bort — neveztek be, 8Ö százalékban a nagyüzemekből, az állami gazdaságokból, vagy a tsz-ekből. <-»«) Közlekedési balesetek Tóth József bonyhádi lakos pénteken teherautót vezetett a C-os úton Szekszárd határában. A kocsi a felázott, síkos úton megcsúszott, és az árokba fordult. Az anyagi kár mintegy 25 000 forint. Magyar József bikácsi lakos pénteken éjszaka ittasan autózott Szekszárdon. A Mátyás király utcából a Rákóczi útra jobbra akart kanyarodni, de nem az előírás szerinti kis ívben kanyarodott, hanem olyan nagy ívben, hogy felhajtott a tőle baloldali járdára. A rendőrjárőr meg akarta állítani, de nem állt meg, hanem el akart szökni, és miközben a rendőrjárőr üldözte, a Bartina utcában nekihajtolt egy kapunak, és összetörte a kocsit. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mintegy 30 000 forintra tehető. Magyar József a Szekszárdi Állami Caz- daság kocsiját engedély nélkül hozta ki a garázsból. A szekszárdi Garay téren Vörös Lajos helyi lakos a Festő és Lakáskarbantartó Szövetkezet személygépkocsijával balra kanyarodott. A posta felöl a megyei tanács irányában kívánt menni, és mivel szabálytalanul kanyarodott, felhajtott a tőle baloldali járdára. Csupán a szerencsén múlott, hogy nem lett belőle személyi sérülés. Bencze Gyula paksi lakos ittasan közlekedett, és nem állt meg a rendőri jelzésre. A jogosítványát bevonták. GYORSLIS TA az 1971. május hó 3-án megtartott lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 14. heti lottószelvények vettek részt. 005 653 tv, 008 030 ki mit választ? 010 930 éléskamrautalvány. 014 710 éléskamrautalvány, 015 063 tv, 015 632 éléskamra-utalvány, 016 688 mosógép, 021181 ruházati cikk, 027 607 háztartási gépek. — 039 022 háztartási gépek, — 048 240 ruházati cikkek. — 053 988 moped, 055 456 ki mit választ? 055 457 ki mit választ? 055 912 éléskamra-utalvány, 061 365 éléskamra-utalvány. 064 490 ki mit választ ? 068 400 óra. 090 097 hűtőgép, 091 056 ruházati cikk, 093 115 tv, 101 840 tv, 114 283 éléskamra-utalvány, 129 038 bútorlakberendezés. 130 077 háztartási gépek, 134 276 ki mit va- lasz't? 139 477 lakástextil, — 175 499 háztartási gépek. — 180 731 bútor. 181 385 ki mit választ? 181 387 ki mit választ? 183 416 éléskamra-utalvány, 185 489 ruházati cikk, 205 335 bútor-lakberendezés, 207 692 háztartási gépek, — 209 919 háztartási gépek, — 216 968 éléskamra-utalvány, 218 010 méteráru, 240 254 éléskamra-utalvány. 251 002 magnó. 252 614 éléskamra-utalvány. 255 582 utalvány, 262 361 éléskamra-utalvány. 264 258 ki mit választ? 265 092 háztartási gépek, 267 895 bútor, 273110 ív, 278 551 utalvány, 280 165 ruházati cikk, 282 941 éléskamra-utalvány. 285 598 utalvány, 294 871 éléskamra-utalvány. 309 431 ruházati cikk. 317 112 ki mit választ? 322 475 Ofotért-utalvány, 323 334 utal. vánv, 333 460 ruházati cikk, 337 279 utalvány, 337 858 Budapest, IV., Csalogány u. 22— 24. sz. alatt felépülő társasházban az 1. em. 7. sz. alatti háromszobás (egyik kisméretű) étkező-hallos öröklakás, 343 277 rádió, 354 917 tv, — 360 902 háztartási gépek, — 368 247 utalvány 372 417 bútor-lakberendezés, 372 938 hűtőgép. 376 789 hűtőgép, 386 452 tv. 390 901 hűtőgép, 392 283 el .»kamra-utalvány. 405 250 háztartási gépek. 406 849 ruházati cikkek, 409 221 háztartási gépek. 418 041 éléskamra- utaivány, 418 800 utalvány, — 421719 motorkerékpár. 423 581 Ofótért-utalvánv. 429 580 hűtőgép. 431 354 lakástextil. — 431358 éléskamra-utalvánv, 437 701 méteráru. 453 346 ty. 461 241 háztartási gépek, • — 466 338 éléskamra-utalvány, — 472621 ki mit választ? — 494 289 hűtőgép 494 697 motorkerékpár, 504 611 tv, — 505 634 éléskamra-utalvány, — 515135 fényképezőgép. 534 202 ..Ismerd meg hazádat!” autóbusztúra, 542 157 ki mit választ? 543 311 hűtőgép, 547 829 bútor-lakberendezés, 2 035 998 utalvány. 2 271 021 éléskamra- utalvánv. 2 229 164 ruházati cikk, 4 207 457 tv. 4 236 605 utalvány, 8 090 283 fényképezőgép, 8 093 162 ki mit választ? 8 099 400 tv, 8 099 778 ruházati cikk, 8 110 056 hűtőgép. — 8 114 419 éléskamra-utalvány. 8 118 881 utalvány, 8 134 149 éléskamra-utalvány, 8 139 778 éléskamra-utalvány, 8 156 981 éléskamra-utalvány, 8 162 111 „Ismerd meg hazádat!” autóbusztúra, 9 089 861 ki mit választ? 9 090 685 ki mit választ? 9 893 625 lakástextil. — 9 093 627 lakástextil, 9 095 756 háztartási gépek, 9 096 7S7 éléskamra-utalvány, 9 101 756 háztartási gépek, 9 106 183 mosógép, 9 109 210 éléskamra- utalvány. 9 112 096 ki mit választ? 9 117 740 hűtőgép, — 9 120 660 háztartási gépek, — 9 123 773 éléskamra-utalvánv. 9 1 28 006 méteráru. 9 137 211 hűtőgép, 9 138 389 ki mit választ? 9 150 524 háztartási gépek, 9 157 853 bútor-lakberendezés, 9 158 057 óra, 11 230 819 ki mit választ? A nyertes szelvényeket 1971. május 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fió- kok, vagy a Posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás utón készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Fenti gyorslistánkban csak a pécsi körzetben vásárolt, nyertes szelvények számai szerepelnek. Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel tmk-üzemébe felvesz géplakatos, villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés személyesen » tmk-üzem vezetőnél, Szekszárd, Tarcsay V, út, központi telep. (104) Országos rejt vem bajnokság Szombathelyen A rejtvénykedvelő klubok I. országos bajnokságát 1971. május 1-én és 2-án rendezték meg Szombathelyen. A versenyt megelőzően sor került a klubvezetők tanácskozására, melyen megállapodás történt a jövőbeni vetélkedőik feltételeinek és pontozásának egységesítésére. A szekszárdiak két csapattál indultak, az első és a negyedik helyet szerezték meg. Számos értékes díj mellett az erre az alkalomra kiírt kupát is megnyerték. Az eredményt az Apró. Bá- tori, Bátoriné, Csikós és a Halmos, Moldován, Stella. Ve- reczkei összetételű csapatok harcolták ki. Az egyéniek minőségi versenyében az első három helyezett sorrendje: 1. Házy László Szeged, 2. Solti István Pécs, 3. Moldován Sarolta Szekszárd. Jubileumi tárlat Dunaföld váron Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a dunaföldvári Kossuth Lajos művelődési ház képzőművészeti szakköre, amelyet megalapítása óta vezet Oszoli Istvánná festőművész, tanárnő. Az ünnepi alkalomból május elsején jubileumi kiállítás nyílt a Duna menti nagyközség művelődési házában, a most elkészült új klubteremben, az előcsarnokban és a régi nagyteremben. Festményekkel, rajzokkal mulatják be a szakkör felnőtt, illetve iskolás, valamint óvodás csoportja tagjainak munkásságát, továbbá a batikolás, a műselyemre és vászonra festés elsajátítására, terjesztésére való kezdeményezését. / feíJÜS Névnap: r tófűn. A Nap kél 4.24, nyugszik 4 1S.59 órakor A Hold két 12.57. nyugszik KEDD 1.58 urakor. — Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a május 3-tól kezdődő hetet szabadságon tölti. (MTI) — Totótájékoztató. A 18. heti totónyeremények az Illeték levonása után a következők: 13 és 13 plusz 1 lalálatos szelvény nincs. 12 találatos 8 darab, a nyereményük egyenként 38 753 forint. 11 találatos 88 darab, 3581 forinttal 10 találatos 761 darab, «23 forinttal. A 13. hétre átvitt jutaiomösszeg 213 450 forint. — Fotókiállítás — irodalmi színpadok vetélkedője. A Tolna megyei szakszervezeti napok keretében május 1-én a tolnai műveLődési központban megtartott irodalmi színpadok vetélkedőjén a simontomyai művelődési ház irodalmi színpada lett az első helyezett: a Mázán megrendezett fotókiállítás első díját pedig Havasi Ödön nyerte meg. — Csokonaira és a költő szerelmére. Villára emlékezett vasárnap a Komárom megyei Duna- aVnás lakossága. A falu művelődési házában ünnepélyes külsőségek közön Csokonai—L.iUa-emlék- szobat nyitottak. — Az iparilag gyorsan fejlődő Csongrád megyében tizenegyedik alkalommal rendezik meg a műszaki hónapot. A hétfűi szegedi megnyitón dr. Osztrovszky György, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese tartott előadást a negyedik ötéves terv műszaki fejlesztési kérdéseiről. — A Baranya megyei tér* mészetvédelmi bizottság hétfőn a keleti Mecsekbe látogatott. ahol nemzeti parkot akarnak kialakítani a következei évek során. A keleti Mecsek — amint a bizottság a helyszíni szemlén megállapította — igazi nemzeti park kereteit adja, A tervezett természetvédelmi körzet magába foglalná a Zengő vadrózsa-lelőhelyét és a püs- pokszentlászlói arborétumot. FELSZAKADOZÓ FELHŐZE'P Várható időjárás kedd estigT időnként felszakadozó felhő-«, zet, futó esőkkel, néhány he—| Íven zivatarral. Mérsékelt széU| Á reggeli órákban egy-két he-|. iyen köd. Varható üegmaga-é! sabb nappali hőmérséklet 15—C 19 fok között. . , i .... Távolabbi kilátások péntekig: nappali felhőképződés, helyi záporokkal, zivatarokkal Legalacsonyabb hajnali hó-* mérsékletek 4—9 fok között.' Legmagasabb nappali hőmérsékletek 15—20 fok között. Je-* lentős mennyiségű (Legalább 5» mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható^ Angol lapok a magyar koronaékszerekről London, Sugár András, aa MTI tudósítója jelenti: Az angol sajtóban a hét végén két érdekes cikk jelent meg I. István király koronájának és a magyar nemzeti örökség részét képező egyéb legaljáknak sorsáról. A Times nagy cikkben foglalkozott a Magyarország című hetilap legutóbbi cikkével, amely ismertette a koronaékszerek viszontagságos sorsát és azt, hogy az Egyesült Államok kormánya jogtalanul tartja birtokában a nemzeti ereklyéket. Az angol lap idézte az amerikai külügyminisztérium meg nem nevezett szóvivőjét, aki szerint a magyar koronát „annak magyar őrei” adták át megőrzésre az Egyesült Államoknak a második világháború végén, s az amerikai kormány jelenleg nem tervezi a korona visszajuttatását Magyarországra. A Times ezzel kapcsolatban kérdést intézett a J. P. Tay- lorhoz. az egyik legtekintélyesebb angol történészhez, aki az* felelte, hogy! „a korona- ékszerek Magyarország nemzeti tulajdonát képezik ésvisz- sza kell kerülniük a magyar kormányhoz. Ez egyetemesen elismert, törvényes kormány. Ha Amerika háborúban állna Magyarországgal, vagy nem ísKeító db üzemképes VOLGA személygépkocsi eladó. Várdomb, „Űj Tavasz” Tsz. (95) Tolna vásártéren 2 SZOBAÖSSZKOMFORTOS T ARS ASH AZLAK ÁSOK megvásárolhatók. Részletes felvilágosítást nyújt a tolnai OTP-fiók. (92) merte volna el a jelenlegi kormányt, akkor lenne valami jogcíme a visszatartásra, így azonban az egész ügy meglehetősen botrányos”. Vasárnap megszólalt az ügy4 ben a baloldalisággal egyáltalán nem vádolható Sunday Express, mégpedig nem is akármilyen glosszában. hanem vezércikkben, A lap követelte, hogy Nixon elnök azonnal adja vissza a koronaékszereket a Magyar Népköztársaság kormányának. „Nem lehet kétséges, hogy a korona a magyar nép jogos tulajdona. Az amerikaiak mégis megtagadták visszajuttatását, bár ez ügyben kérések áradata érkezett hoz-, zájuk, S vajon miért? Lehetséges, hogy nincs ínyükre a magyar kormány színezete, de bele kell nyugodniok. hogy ez a kormány fenn fog maradni”. A Bátaszéki Épületkarbaiitarió Ktsz felvételre keres: ASZTALOS. ÁCS, LAKATOS. HEGESZTŐ SZAKMUNKASOKAT, valamint SEGÉDMUNKÁSOKAT, vidéki malomszerelő munkára. Jelentkezni lehet: a Bátaszéki Épületkarbantartó Ktsz székházéban, Bátaszók, Budai u. 46. (100) TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: PKTR1TS FERENC Szerkesztőség: Szelvszárú, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01. 123—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 120—1!. 120-10. Felelős kiacó: KATONA JÖZSEB Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető őármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 069