Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-18 / 115. szám

* 'najfdX TŐ LKA MIÍ&YEJ VILÄG PROLETÁRJÁT EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁG ANAR LAPJA XXI. évfolyam, 115. szám ARA: 90 FILLER Kedd, t9U. május 18. Befejeződött a Béke-világtanács budapesti közgyűlése Vasárnap tanácskozásának zárónapjához érkezett a Béke­világtanács budapesti közgyű­lése. Délelőtt teljes üléssel folytatódott a közgyűlés. Ünnepi megemlékezéssel kezdődött a program: a Béke­világtanács egyik közelmúlt­ban elhunyt alapító tagja, Rockwell Kent, világhírű ha­ladó amerikai festőművész emlékének adóztak kegyelet­tel, néma felállással a részt­vevők. Ezután néhány kiegészítő észrevétel hangzott el a szom­baton tárgyalt szervezeti kér­désekkel kapcsolatban, majd szünet következett. A szünetben munkaértekez­letet tartott a BVT elnöksége, majd a plénum zárt ülésen ta­nácskozott a Béke-világtanács újjáalakításáról és vezető szer­veinek kibővítéséről. Az elnökség megerősítette főtitkári tisztségében Romes Csandrát és megerősítette a BVT 14 tagú titkárságát is. A titkárság magyar tagja Göbö­lyös Gábor. A nemzeti békemozgalmak, 0 különböző nemzetközi és nemzeti szervezetek ajánlása alapján döntött a közgyűlés a Béke-világtanács tagjainak személyéről. A BVT-tagok kö­re — a mozgalom szélesedésé­nek megfelelően — kibővült: a világtanács tagjainak száma 700 fölé emelkedett. A magyar békemozgalom eredményes munkásságának elismerését jelzi, hogy az újjáalakított BVT-nek 10 magyar tagja van: Bugár Jánosné, Hubay Mik­lós, dr. Káldy Zoltán, Pethő Tibor, dr. Radnót Magda, dr. Réczei László, Sebestyén Nán- dorné, dr. Simái Mihály és dr. Sik Endre. Vasárnap délután került sor a Béke-világtanács ünnepélyes záróülésére, amelyet Romes Csandra, a BTV főtitkára nyi­tott meg. Részt vett az ülésen Kállai Gyula, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának el­nöke és Bencsik István, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára, akiket Ro­mes Csandra szívélyes szavak­kal üdvözölt. Ezután bejelentette, hogy a Béke-világtanács elnöksége ta­valyi ülésén Joliot-Curie aranyéremmel tüntette ki ko­runk békemozgalmának egyik legnagyobb harcosát, az esz­méért mártírhalált halt Mar­tin > Luther King néger lel­készt. Kérte a közgyűlést, hagyja jóvá a BVT elnöksé­gének döntését. BVT közgyűlése egyhangú­lag jóváhagyta az előterjesz­tést. A Joliot-Curie aranyér­met Martin Luther King egy­kori közvetlen munkatársai: Abernathy lelkész és dr. Wal­ker amerikai békeharcos vet­ték át. Ezután a szakmai munka- csoportok képviselői számol­tak be a közgyűlésnek az azo­nos munkaterületeken, érdek­lődési körökben dolgozók szombaton lezajlott találkozói­ról, tapasztalatcseréjéről. A továbbiakban a Béke-vi­lágtanács plenáris ülésének napirendjén szerepeit témák tanulmányozására létrehozott munkabizottságok adtak szá­mot tevékenységükről, s ter­jesztették elő határozati ja­vaslataikat. Az indokínai problémával foglalkozó bizottság előter­jesztése alapján a közgyűlés határozatban ítélte cl az ame­rikai imperialisták Indokíná­ban elkövetett háborús bűne­it. Ugyancsak határozat kö­veteli az amerikai és csatlós csapatok kivonását Vietnam­ból, Laoszból és Kambodzsá­ból. Előterjesztést fogadtak el egyhangú határozattal az in­dokínai népek támogatását célzó szolidaritási akcióról is. A közel-keleti helyzettel fog­lalkozó bizottságnak a térség békéje helyreállításáról szóló előterjesztését — egy tartóz­kodás mellett — szintén elfo­gadta a közgyűlés. Az európai béke és bizton­ság kérdéseivel foglalkozó bi­zottság előterjesztette a föld­rész békéjének biztosítását szorgalmazó nemzetközi akci­ók programját; határozati ja­vaslatot tett az újfasizmus el­leni küzdelemmel, a különbö­ző országok együttműködésé­nek lehetőségeivel, a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi jogi elismertetésé­vel, az európai biztonság és a világhelyzet összefüggéseivel; valamint az európai béke és biztonság megteremtésének fontosságával kapcsolatban. A munkacsoport előterjesztéseit a közgyűlés egyhangúlag elfo­gadta. A faji megkülönböztetés és a gyarmatosítás témakörét elemző szekció előterjesztése alapján a közgyűlés határoza­tot fogadott el az afrikai por­tugál gyarmatok népei nem­zeti felszabadító harcának tá­mogatására, továbbá a gyar­mati rendszer maradványainak felszámolásáról az egész föld­kerekségen. Elfogadta a köz­gyűlés azt az ajánlást is, amely akcióprogramot jelöl meg a gyarmatosítás és a faji meg­különböztetés ellent harchoz. Meghallgatta a közgyűlés a fejlődő országok problémáival, illetve a leszerelés kérdéseivel foglalkozó bizottságok jelen­téseit, s az előterjesztett hatá­rozati javaslatokat egyhangú­lag elfogadta. Ezután ismertették a Joliot- Curie aranyérmek odaítélésé­ről szóló döntést. Gamal Abdel Nasszer, az EAK közelmúltban elhunyt el­nöke post mortem elismerés­ként kapta meg a BVT leg­magasabb kitüntetését. Joliqt-Curie-aranyérmet ka­pott dr. Salvador Allende chi­lei köztársasági elnök; a sza­badságért, függetlenségért küzdő laoszi nép; az Egyesült Államokban működő „Uj koalíció a békéért és az igaz­ságért” mozgalom, az Afrikai Egységszervezet, továbbá a BVT elnökségében kezdettől fogva tevékenykedő Raymond Guyot francia békemoz­galmi vezető és Sebestyén Nándorné, az Országos Béke­tanács főtitkára, aki másfél év­tizede fejt ki eredményes te­vékenységet a magyar béke­mozgalom szélesítéséért, sike­res munkájáért. A budapesti kiáltvány Ezután került sor a Béke­világtanács budapesti közgyű­lése fő dokumentumának, a „Béke-világtanács közgyűlése” kiáltványának elfogadására. A budapesti kiáltvány a követ­kezőket mondja: — Mi, a béke hívei, akik 124 országból, 30 nemzetközi és több mint 200 nemzeti szer­vezet képviseletében gyűltünk össze Budapesten — felhívást intézünk minden néphez, min­den jóakaratú emberhez, s nyomatékosan felhívjuk őket arra: ~ egyesítsék erőfeszítéseiket a békéért és a nemzeti függetlenségért, valamint az imperializmus és a háború ellen vívott harc­ban. A kiáltvány foglalkozik Vi­etnam, Laosz Kambodzsa né­peinek hősi helyállásával s leszögezi: Támogatjuk a Dél­vietnami Köztársaság ideigle­nes forradalmi kormányának legutóbbi, a párizsi tárgyalá­sokon tett javaslatát, vala­nép számára a világnak ezen a részén. (Folytatás a 2. oldalon.) Hazánkba látogat a lengyel külügyminiszter Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminisz­terériek meghívására á napok­ban hivatalos baráti látoga­tásra Magyarországra érkezik Stefan Jedrychowski, a Len­gyel Népköztársaság külügy­minisztere. Ünnepség Szőnyben Szörny lakossága vasárnap Dobi Istvánra, az Elnöki Ta­nács elhunyt elnökére emlé­kezett. A tanácsházzal szem­beni Hősök terén bensőséges ünnepség közepette felavatták a falu szülöttének, Dobi Ist­vánnak emlékművét. — Több mint ezren gyűltek össze a Dobi-emlékmű körül, amelyet Baratt József, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának titkára leplezett le. Az ünnepi beszédek után koszorúkkal, virágcsokrokkal borították be a szobor talap­zatát (MTI) mint a Laoszi Hazafias Front és a Khmer Nemzeti Egység­front javaslatát, amelyek az indokínai békés rendezés ész­szerű alapját képezik. Az arab országok erőfeszítései, ame­lyeknek célja a közel-keleti válság politikai rendezése, az ENSZ 1967. november 22-i határozatának tiszteletben tar­tása alapján, valamint az iz­raeli agresszió maradványai­nak felszámolása, a Paleszti­nái arab nép törvényes nem­zeti jogainak és önrendelke­zési jogának biztosítása, meg­felelő alapot nyújt arra, hogy felszámoljuk a nemzetközi feszültség egyik veszedelmes tűzfészkét. — Afrikában a néptömegek harca enősödésének és — kü­lönösen a portugál gyarmato­kon folyó fegyveres harcokat illetően — a nemzeti fel­szabadító mozgalom szélese­désének lehetünk tanúi. — Latin-Amerika haladó, nemzeti erőinek jelentős si­kerei — különösképpen, ame­lyet Chilében értek el — ösz­tönzést jelentenek valamennyi Kádár János fogadta Binh asszonyt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára hétfőn fogadta Nguyen Thi Binh asszonyt, a Dél­vietnami Köztársaság ideigle­nes kormányának külügymi­niszterét, aki a magyar kül­ügyminiszter vendégeként hi­vatalos látogatáson tartózko­dik hazánkban. A szívélyes baráti találko­zón részt vett Péter János külügyminiszter és Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályá­nak vezetője. Jelen volt Dinh Ba Thi, a Dél-vietnami Köz­társaság budapesti nagyköve­te is. Péter János külügyminisz­ter hétfőn fogadta Nguyen Thi Binh asszonyt, a Dél­vietnami Köztársaság ideigle­nes forradalmi kormányának külügyminiszterét. A látogatást követően foly­tatódtak a Péter János és Nguyen Thi Binh asszony vezette külügyminiszteri tár­gyalások, amelyeken magyar részről részt vett Marjai Jó­zsef külügyminiszter-helyet­tes, Kádas István, a Külügy­minisztérium főosztályvezető­je és Hídvégi Ferenc főosz­tályvezető-helyettes. / A baráti légkörben lezajlott tárgyalásokon áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, különös tekintettel az indokínai helyzetre és a Párizsban folyó tárgyalásokra. Bé kenagygy ülés a Sportcsarnokban A Béke-világtanács buda­pesti közgyűlése alkalmából hétfőn délután a Sportcsar­nokban békenagygyűlést ren­dezett a Hazafias Népfront budapesti bizottsága és a Szakszervezetek Budapesti Ta­nácsa. •* Megnyitó beszédében Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke elismerő szavakkal szólt a BVT budapesti közgyűléséről, amely négynapos munkájával, felelősségteljes tanácskozásá­val a magyar fővárosra irá­nyította a világ figyelmét. — Biztosak vagyunk abban — mondotta Kállai Gyula — hogy a Béke-világtanács négy­napos budapesti eseményén elfogadott határozatok szelle­mében világszerte uj erővel, az eddiginél is nagyobb ösz- szefogással újabb győzelmes csatákba indulnak a béke hí­vei. A nagygyűlés résztvevőinek viharos tapsa közoen lépett a mikrofonhoz Nguyen Thi Binh asszony, a Dél-vietnami Körtársaság ideiglenes forra­dalmi kormányának külügy­miniszteré és beszédében kö­szönetét fejezett ki a BVT közgyűlésének azért, hogy munkájában olyan jelentős teret szentelt a vietnami kér­désnek, megújítva azt a ha­talmas támogatást, amelyet mihdig is tanúsított a Béke­világtanács az amerikai ag- reszorokkal küzdő vietnami nép harca iránt. Elismeréssel szólt a Magyar Népköztársa­ság kormánya és népe, a Magyar Szocialista Munkás­párt és a magyar btkemozga­lom által eddig is sokféle formában kifejezett testvéri szolidaritásról, amellyel kez­dete óta kíséri a vietnami nép szabadságharcát. Ezután Jevgenyij Konsztan- tinovics Fjodorov szovjet aka­démikus, a Béke-világtanács elnökségének tagja lépett a mikrofonhoz. Kiemelte: büsz­ke arra, hogy a szocialista országok minden ereje, min­den törekvése egy nagy célt szolgál, a világbéke- megőrzé­sét. Nagy tapssal fogadott sza­vai után Isabella Blume asz- szony a nemzetközi béke­mozgalom kimagasló szemé­lyisége, a Béke-világtanács elnökségének tagja emelkedett szólásra, majd a harcoló Af­rika üzenetét tolmácsolta Ca­mara Damantang, a Giuneai Köztársaság külügyminisztere. Khaled Mohéi El-Din, az Egyesült Arab Köztársaság béketanácsának főtitkára az arab népek és békeharcosok baráti érzéseit tolmácsolta Julio Silva Solar, a chilei népi akcióegység-mozgalom küldötte a Chilében végbe­ment forradalmi változásról beszélt. Romes Csandra, a Béke-vi­lágtanács főtitkára után Ralph Abernathy lelkész, a meggyil­kolt Martin Luther King né­ger békeharcos közvetlen munkatársa és utóda szólalt fel. Az elnöklő Kállai Gyula zárszavában arra kérte a kongresszus külföldi vendége­it: hazatérve vigyék maguk­kal hazánk, s Budapest lakói­nak békeüzenetét. I

Next

/
Thumbnails
Contents