Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-04 / 103. szám
* Tízezrek, májusi' seregszemléié folytatás az X. oldalról.) nők fogadta a díszszemle parancsnokának jelentését, majd Daradics Ferenc, a járási párt- bizottság első titkára, ország- gyűlési képviselő köszöntötte a fiatalokat. A köszöntés után csapatzászlóval az élen, díszmenetben vonultak el. A • díszemelvényen helyet foglalók álltak ezután a felvonulók élére. A cipőgyáriak sokszínű menetében külön vonultak a szocialista brigádok. És. zászlóerdőtől körülvéve egy hatalmas földgömb. tetején halairpas.római szám: XXIV., — kifejezve, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának -kongresszusa milyen hatást gyakorol a világ munkásmozgalmára. A zománcgyár termékeinek sokféleségét reprezentálta. szintúgy a cipész ktsz is. Rengeteg .zászló, transzpa- réns, virágcsokor, felnőtt és fiatal kezében egyaránt. A felvonulás hangulata'tán még a természetre is átragadt; felszakadoztak a reggel még esőt ígérő felhők és kisütött a nap, még jobban, még szebben érvényesült a zászlóktól, transzparensektől sokszínű tömeg. A felvonulást a középiskolások fehér inges, vörös nyak- kendős oszlopa zárta. Az ünneplő tömeg ezután birtokba vette a Perczel-kertet, ahol az ünnep szórakozással folytatódott tovább. Tamásiban a mostohábbra fordult időjárás annyiban szólt bele az előzetes elképzelésekbe, hogy a községi tanács épülete előtt összegyűlt, mintegy négyezres ünneplő közönség nem vonult le a felázott sportpályára, hanem május elseje méltó megünneplése a nagyközség centrumában zajlott. Nagy Lajosnak, a községi pártbizottság titkárának megnyitó szavai után Sz^ászi Gábor, az újonnan megválasztott országgyűlési képviselő tartott beszédet. Az ünnepség Tamásiba vonzotta a nyolcszorosán „kiváló” címmel kitüntetett áfész távolabb lakó dolgozóit éppúgy, mint az Orion-gyáregységbelieket, vagy az ugyancsak kitüntetett Tamási Állami Gazdaság munkásait is. A nagygyűlés után az úttörők zenekara adott nívós szabadtéri .hangversenyt. Paks- Az elmúlt évektől eltérően, az idén nem rendeztek Pakson felvonulást. A munka ünnepét megelőző délutánon a járási székhely üzemeiben, hivatalaiban rövid ünnepségeket tartotok, ezen belül több helyen jutalmazásokra került sor. Május 1-én reggel zenés ébresztővel kezdődött az ünnepi program, majd 10 órától a ’ Duna-parti sétányon felállított színpadon tánccsoportok, kórusok, zenekarok szórakoztatták a paksiakat, ahol ételben és italban sem volt hiány. Délután a sportpályán labdarúgó-, kosárlabda- és kézilabda-mérkőzéseken szórakozhatott a sportkedvelő közönség. Este az ifjúsági házban hajnalig tartó táncmulatságót rendeztek, melyen szintén nagy számban vettek részt. A kettes ünnepben sokan keresték fel Szekszárdon megye üzemeinek termékbemutatóját. Ifjúgárdisták díszszemléje Bonyhádon. Ünnepség Alsótengelicen Milyen szépen akarták rendezni az ünnepséget! Az aranyat érő májusi eső azonban elmosta a rendezők tervét Az alsótengelici kísérleti gazdaság parkjából sietve kellett az eső elől menekíteni a berendezést — az ünnepséget az épületben tartották... Lassan már számokban is nehéz végigkísérni, ■ hány kitüntetést kapott az Állattenyésztő Kutató Intézet Alsótengelici Kísérleti Gazdasága. Az ünnep előestéjén ismét összehívták a gazdaság élenjáró dolgozóit, két ok is Szolgált erre: A gazdaság az elmúlt évi termelési eredmények nyomán a Kiváló vállalat kitüntetést kapta a MEDOSZ országos elnökségétől és a MÉM-től. Feltétel: a dolgozók nyolcvanöt százaléka szocialista brigádban tevékenykedjen, hogy a gazdasági egység a Szocialista munka vállalata kitüntetést is megkaphassa. Miután a gazdaságban a dolgozók több mint 80 százaléka szocialista brigádban dolgozik, így ezt a kitüntetést is elnyerték. Eredmények az elmúlt évben jók voltak, a költségek kedvezően alakultak, az Illetékes szerveknek nem kellett sokat töprengeni a díj-kitüntetés odaítélésekor. Egyébként ez a gazdaság tizenhat különféle állat- tenyésztési, takarmányozási, Pincehely nagyközség lett Pincehelyen az ünnepségek már április 30-án megkezdődtek, ahol délelőtt ünnepi alakuló tanácsülésre került sor. A megyei tanács oklevelét. melyben Pincei'.nagyközséggé nyilvánították, Szabó József, a megyei tanács vb-tagja adta át. Az ünnepségen megjeleni az MSZMP Tamási Járási Bizottságának titkára. Jankó János, valamint Grill Ferenc, a járási tanács elnöke is. Az oklevelet chv'ób tanács .elnöke vette át. Az alakuló ülésen részt vettek Kesnőhidegkút, Belecska, Nagyszékely képviselői is. Május 1-én reggel hat órakor zenés ébresztőt adott a fúvószenekar — a község valamennyi utcáját végigjárva. 10 órakor indult el £ menet a Mátyás térről, elől ogy parancsnoki kocsi, melyet tizenhat feldíszített motor követett. Az általános iskolások májusi bokrétákkal, színes léggömbökkel, májusi zászlókkal tették még felejthetetlenebbé a napót. A sportolók egyenruhában vettek részt, de a pincehelyi népviselet is jelen volt: tizenkét kislány gyönyörűen mintázott ruhában vonult fel. Sorrendűén az önkéntes tűzoltók Következtek, majd a munkásőrszakasz aratóit nagy tetszést. A vasutasokat a kórház dolgozói követték, ahol az ápolónők fehér egyenruhát viseltek. A Vörösmarty termelőszövetkezet felvonulói között ott láttuk a tsz. segédüzemének munkásait, akik a szárazelemet gyártják, valamint az állattenyésztőket, gépkezelőket és természetesen nem hiányoztak a tsz erőgépei sem. Az áfész. egy'nagy tehergépkocsin mutatta be azokat az. iparcikkeket, melyek egyre köny- nyebbé teszik a háziasszonyok munkáját, de ott láttuk a legújabb televíziókat, rádiókat is. A Pincehelyi Vegyes Ktsz gépkocsija azt a hétvégi víkendházat vontatta, mely nagy sikert ért el a szakemberek körében — melyből két évre minden kapacitásukat lehizlalási kísérletet folytat. Több tucatra tehető már az olyan gazdaságok száma, melyek alsótengelici módszert használnak.-A kísérleti munka tudományossága itt kiválóan találkozik a gyakorlattal: jó állattenyésztők, stabil gazdaság gondoskodik róla, hogy a tudósok munkája az ország, a köz kincsévé váljék. Különösen figyelemre méltók a kísérleti gazdaság eredményei, hisz a legkisebb területű állami gazdaságok közé tartozik. A Katalin-pusztai ünnepségen részt vettek a társvállalatok, a megyei és tanácsi szervek képviselői. Dr. Nagy Bálint, a MÉM főosztályvezetője hozta el Alsótengelicre a kitüntetést, s kívánt. sikereket a gázdaság dolgzóinak a minisztérium vezetői nevében; Horváth Géza, a MEDOSZ megyei titkára a Szocialista munka vállalata kitüntetést adta át Csonka Károly igazgatónak. Csonka elvtárs megismertette a vendégekkel a gazdaság idei tervét, szólt a feladatokról, s hangsúlyozta, hogy a kettős kitüntetés további eredményes munkára serkenti a dolgozókat. Gratulált a gazdaság dolgozóinak kitüntetéséhez Perei Dániel, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese és Tatár Lajos, az MSZMP szekszárdi járási bizottságának ' első titkára, is ... Az ünnepség során több mint száznyolcvaneze". forint jutalmat osztottak kí a szocialista brigádok, az élenjáró dolgozók között. — Pj — Közel négyezren a tolnai felvonuláson kötöttek. Az utána következő gépkocsin az építő- és vasipari termékeiket mutatták .be. Több mint ezerötszáz felvonuló á sportpályán gyülekezett, ahol a dísztribünön a párt, a tanács vezetőin kívül az intézmények, vállalatok vezetői is helyet, foglaltak. A megnyitót Schwab György tanácselnök tartotta, egyben bejelentette: Pincehely nagyközség lett. Az ünn mi beszédet Jankó János az MSZMP pincehelyi községi csúcstitkára tartotta. Utána ünnepi műsor következett, melyben az általános iskolások gazdag programmal szórakoztatták a közönséget. Ezen beiül szavalatokra. kalocsai párnástánc- ra került sor, majd a pincehelyi népviseletbe öltözött lányok táncoltak. Nagy sikert; aratott a régi pincehelyi néo- dal is. A műsor után kezdődött a sporthorgászversöny a közeli halastóban, délután labdarúgó-mérkőzést majális követte, majd tánc, mely reg-' gélig tartott. Már kora reggel ünnepi hangulat uralkodott Tolnán. Az üzemek, hivatalok dolgozói, az iskolák tanulói megindultak a gyülekezőhelyre, a Hősök terére. 9 óra után az általános iskolások nyitották meg a felvonulást, őket a gimnazisták követték. A diákok száma túlhaladta az ezret. A textilgyár dolgozói az elmúlt évekhez hasonlóan, ismét zászlóerdő alatt vonultak el a dísztribün előtt, melyet a község központjában állítottak fel. Nagy sikert aratott a Ki- ■ váló kisipari szövetkezet címet elnyert Szekszáidi Szabó .Ktsz tolnai részlegének népes tábora. A .selyemgyár, a népbolt, a posta az OTP, a CépJ és Műszeripari Ktsz, az asztalos ktsz, az építőipari ktsz. a festő ktsz, a halászati szövetkezet és a vízművek dolgozói után a nyugdíjasokat és a hajósokat köszöntötték a tribünön helyet foglaló községi vezetők. A tolnai Aranykalász és- a mözsi Uj Élet Tsz tagjai zárták be a felvonulást. Délután a szakszervezeti napok keretében az irodalmi színp’ad műsorát láthatta a közönség, ahol a helybelieken kívül a bonyhádiak és a simontor- nyaiak mutatták be előadásukat. Este a művelődési házban bállal zárult az ünnepségsorozat. A selyemgyár dolgozóinak gyermekei, valamint tanulói is részt vettek a felvonuláson,