Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-15 / 113. szám
~^tár ? Öli NA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXI. évfolyam, 113. szám ÄKA: 90 FILLÉR Szombat, 1971. május IS, Megalakult a megyei tanács Szolgálni a nép, a közösség érdekeit Tegnap délelőtt a régi megyeháza nagytermében tartotta ünnepi alakuló ülését a Tolna megyei Tanács. Szőkébb hazánk életének é kimagasló eseményén nemcsak a megválasztott megyei tanácstagok voltak jelen, hanem országgyűlési képviselőink is. Az alakuló ülés Békés Ferenc korelnök köszöntő szavaival kezdődött, majd elfoglalta helyét az elnökség; dr. Szabó Piroska, a megyei választási elnökség képviselője, Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront megyei titkára, Sza- bópál Antal, a megyei tanács elnöke, K. Papp József, az MSZMP megyei bizottságának első ' titkára, Péter János külügyminiszter, az MSZMP KB tagja. Szekszárd város képviselője. Dr. Szabó Piroska számolt be a megyei választási elnökség tevékenységéről, a választás előkészítésének, lebonyolításáról. A beszámolót a megyei tanács tudomásul vette, egyúttal elismerését fejezte ki a megyei választási elnökségnek, a járási, községi, városi népfrontszerveknek és társadalmi munkásoknak, mindazoknak, akik hozzájárultak az elért választási sikerekhez. Ezután került sor az ügyrendi bizottság megalakítására, amelynek elnöke dr. Ordas József lett. Az öttagú ügyrendi bizottság megvizsgálta a megválasztott megyei tanácstagok mandátumának hitelességét. A negyedik napirendi pont tárgyaként határozta meg a megyei tanács a végrehajtó bizottság létszámát, választotta meg Csajbók Kálmánnak, a Hazafias Népfront megyei titkárának javaslatára mind a végrehajtó bizottságot, mind pedig a megyei tanács elnökét, elnökhelyetteseit és nevezte ki a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkárát. A tanácsülés a megyei tanács végrehajtó bizottságának létszámát 13-ban határozta meg, majd a megyei tanács elnökét, elnökhelyetteseit és végrehajtó bizottságát egyhangú szavazással választotta meg. A megyei tanács elnöke Szabópál Antal; általános elnökhelyettese clr. Vígh Dezső; tanácselnök-helyettesei Dr. Gyugyi János és Horváth József lettek. A végrehajtó bizottság tagjai: Somi Benjamin, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Varjas János, a KISZ megyei bizottságának titkára; dr. Schneider Zoltánná, a megyei kórház főorvosa; dr. Ordas József, a Tm. Beruházási Vállalat igazgatója; Szabó József, a Tamási gimnázium igazgatója; Arany István, a mözsi Uj Élet Mg. Tsz. elnöke; ZsigovilsFerenc, a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat igazgatója és Csonka Károly, a Tengelici Kísérleti Gazdaság vezetője. A végrehajtó bizottság titkárává a tanácsülés dr. Polgár Ferencet nevezte ki, ■ A végrehajtó bizottság tagjai, megválasztásuk után esküt tettek arra, hogy kötelességeiket lelkiismeretesen teljesítik, minden erejükkel hazánk felvirágzását, népünk javát szolgálják. A korelnök Békés Ferenc, a megyei tanács nevében sok sikert kívánt a végrehajtó bizottságnak. Az alakuló ta-* nácsülés elnöki tisztét a továbbiakban már Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke látta el, aki a megválasztott vb nevében köszönetét mondott á bizalomért és röviden szólt a tanácsok .helyéről* szerepéről, a tanácsi tevékenység főbb célkitűzéseiről; Megválasztásunk — mondotta többek között — a megbecsülés és "á bizalom jele. A kitüntető megbízás birtokában még eredményesebben kell szolgálnunk a szocializmus építését, a közösség, a nép érdekeit. A már megválasztott ügyrendi bizóttságön kívül a me, gyei tanács további, öt bizottság létrehozásiról döntött. A bizottságok szervezeti, működési szabályzatának kidolgozására rövidesen sor kerül. Bár a megyei tanács szak- igazgatási szervei vezetőinek körében változás nem történt, a megyei tanács elnöke'tájékoztatta a jelenlévőket a Szak- igazgatási szervek vezetőiről, majd javaslatot terjesztett elő a mogvei tanács vb járási hivatali elnökeinek kinevezésére. A megvet tanács a járási hivatalok elnökeivé az alábbiakat nevezte ki: Bonv- hádra — Juhász József''*; Dombóvárra — Vaszltó Szilvesztert. Paksra — Kiss Fri- gvest, Szekszárdra — György Józsefet; Tamásiba — Grill Ferencet. Elsőként Péter János, külügyminiszter, Szekszárd képviselője köszöntötte a megalakult megyei tanácsot, az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány nevében. — Tennivalónk van bőven; a szocializmus teljes felépítéséért dolgozunk az eddigieknél magasabb szinten — mondotta. K. Papp József, az MSZMP megyei bizottságának első titkára üdvözölte ezután a meA Béke-világtanács közgyűlésének első napján mondotta el beszámolóját Romes Csandra, a BVT főtitkára, aki részletes áttekintést adott a nemzetközi békemozgalom terebé- lyesedéséről, szervezeti és tartalmi megerősödéséről, különösen az utóbbi években tapasztalt kiteljesedéséről. — Az imperialista agresszió kiszélesedése, a világháború veszélyének növekedése, az agressziónak kitett népek szenvedése mind hozzájárul újabb és újabb mozgalmak, szervezetek létrejöttéhez. Csakis akkor tudjuk hatékonyan visszaverni az imperialisták támadásait, ha összehangoljuk erőfeszítéseinket, együttműködünk, közös akciókat dolgozunk ki. Beszélt a főtitkár arról is, hogy napjainkban a békemozgalom tevékenysége nem szorítkozhat, s nem is szorítkozik csupán a háború és az imperializmus erői elleni fellépésre, hanem megbonthatat- lanul összefonódik a népek harcával a függetlenségért, az gyei tanácsot, röviden szólva azokról a feladatokról, amelyek az újjáalakult tanácsok előtt állnak. A megyei tanács alakuló ülése Szabópál Antal zárszavával ért véget. A tegnapi nappal elkezdődött munkához a közjó szolgálatában sok sikert, jó egészséget kívánunk a megyei tanács valamennyi tagjának! igazságért és társadalmi haladásért. A közel-keleti kérdés kapcsán Romes Csandra emlékeztetett arra, hogy Izrael 1967-es agressziója következtében a világnak ez a térsége földünk egyik legveszélyesebb zónájává vált. Az elmúlt hónapokban az Egyesült Arab Köztársaság elismerésre méltó kezdeményezései új reményeket nyújtanak a politikai, a békés megoldásra. — Európa biztonsága élet- fontosságú az egész világ számára — folytatta beszédét Romes Csandra. — Az európai biztonsági értekezlet összehívását nehezítő akadályok elhárítása nem képzelhető el a kontinensen élő népek nagy tömegeinek aktív részvétele nélkül — mondotta. Foglalkozott a referátum a fajgyűlölet és a fajüldözés, a gyarmatosítás elleni küzdelemmel is — azzal a harccal, amelynek az esztendeje 1971. Romes Csandra hangsúlyozta, hogy a Béke-világtanács mostani közgyűlése nagy feladatokat tűzött maga elé; Fock Jenő fogadta Nguyen Thi Binh asszonyt Fook Jenő, a Minisztertanács elnöke pénteken a Parlamentben fogadta Nguyen Thi Binh asszonyt, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának külügyminiszterét, aki Péter János külügyminiszter meghívására hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A látogatáson részt vett Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese. Kádas István, a Külügyminisztérium főosztályvezetője. továbbá Dinb Ba Ibi. a Dél-vietnami Köztársaság budapesti nagykövete. Eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról, különös tekintettel az indokínai térségben kialakult helyzetre. (MTI) Befejeződött az Akadémia közgyűlése A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése pénteken zárt üléssel folytatódott. Az ülésen megvitattak a közgyűlés első napján elhangzott elnökségi, illetve főtitkári beszámolót. Részt vett az ülésen dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese is. A napirendi pontok megtárgyalása előtt az ülés kegyelettel adózott Erdei Ferenc, az Akadémia elhunyt főtitkára emlékének. A délelőtti ülésen akadémiai tagokon kívül felszólalt Bon- dor József, építésügyi- és városfejlesztési miniszter, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter, dr. Gergely István mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, dr. Po- linszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes és Sebestyén János, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének általános helyettese is. A délutáni ülésen elsősorban az Akadémia belső problémáiról és feladatairól esett szó. Számos felszólalás után a zárt ülés határozatokat hozott. (MTI). a béke és a háború minden kulcsfontosságú kérdéséről tárgyal. A közgyűlés bizottságai és munkacsoportjai elé terjesztett témákban meg kell találni annak módját, hogy megerősödjék az akcióegység a békéért. — Közgyűlésünk nagy lendületet adhat a békemozgalomnak. A bizottságoktól és a munkacsoportoktól minden bizonnyal javaslatok érkeznek majd széles körű, egységes akciók kibontakoztatására. Ezeknek az akcióknak a népek függetlenségét, az igazságosságot kell szolgálniuk, a társadalmi haladást kell elősegíteniük. Végezetül ismételten hangsúlyozta a Béke-világtanács főtitkára, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet sürgetően szükségessé teszi a Béke-világtanács erőinek összefogását minden olyan mozgalommal, amely elszántan harcol a békéért, a nemzeti függetlenségért, az igazságosságért és a társadalmi haladásért. (F oly tatás a 2. oldalon) Megkezdték tanácskozásukat a BVT-közgyűlés témabizottságai