Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-14 / 112. szám
rat»« ME ÖTÉ I _____ Vitád PBOtEf/SJJO rarSSflíJETEIC' niCPOJSAG « HtOYAB BZOClflLISTA MnmtASPABT TOLItü MEOTEI BIZOTTSXOAm«K LAPJA Súlyos károkat okozott a törökországi földrengés A jövő héten érkezik az első Zsiguli-szállítmány Egy török hírügynökség jelentése szerint a földrengés sújtotta burduri körzetben a halálos áldozatok száma meghaladja a százat. Lehetséges, hogy ennél is többen vesztették életüket, ugyanis 24 órával a földrengés után néhány hegyi faluba még mindig nem jutottak el a mentőalakulatok. A kormány szerint az áldozatok száma kevesebb, mivel a katasztrófa akkor történt, amikor Burdur város lakóinak többsége már elhagyta otthonát és útban volt munkahelyére. Ezért a, hivatalos szervek szerinti 48 halott többsége a nők és a gyermekek közül került ki. Katonai alakulatok dolgoznak a földrengés által legFrancois Mauriac elhunytéval új tagot kell választani a Francia Akadémiába, amelynek mindig pontosan negyven tagja van. Az első számú jelölt Julien Green, aki ugyan franciául ír, azonban amerikai állampolgár. Green, akinek több munkáját magyarra is lefordították. Franciaországban él, s ha a június 3-i választáson valóban bekerül a negyven „halhatatlan” közé, ő lesz az első külföldi tagja a Francia Akadémiának. Sophia Loren, az ismert olasz filmszínésznő hamis ékszereket hord. A magyarázata az, hogy tavaly októberben New Yorkban, szállodai lakosztályában betörök rontottak be hozzá és 500 000 dollár értékű ékszert vittek el tőle. Mint a filmszínésznő mondta, még nem sikerült pótolnia az elrabolt kincseket, s hogy hasonló kár ne érje. hamis ékszereket hord. ' * Egy olvasó levele a londoni Evening Postból: „A nők roppant hálával tartoznak az állatvilágnak. A nerc adja az új kabátot, a krokodil a kézitáska bőrét szolgáltatja, a 1 íuvóbőrből cipő lesz. Végül pedig hálásak lehetnek a szamárnak, aki mindezt kifizeti . . * A Sidney-i állatkert majomketrecén olvasható ez .a felírás: „Ne zaklass bennünket! A majmok is csak emberek!” * A müncheni állatkert Bibi nevű 11 éves elefántját szabályosan elpusztították a látogatók: olyan nagy mennyiségű csokoládéval, cukorral, pralinéval etették, hóm- májgyulladást kapott. Bibi az állatkert látogatóinak kedvence volt. s bár az állatok etetését tiltja az állatkert, a legtöbben nem törődnek ezzel. Bibi elefántot a nagy szeretet pusztította el. jobban sújtott Burdurban és helikopterekkel próbálnak segítséget nyújtani a hegyi falvak lakóinak. Esref Ayhan tartományi kormányzó közölte, hogy a sebesültek közül sokan nem hajlandók a burduri kórházba menni, mert annak ablakai betörtek és falain repedések láthatók. A sérülték attól félnek, hogy rájuk omolhat az épület és ezért a szabadban kezeltetik magukat. A becslések szerint a városban levő épületek 85 százaléka sérült meg a rendkívüli erejű földrengés miatt, amely Izmir városát is megrázta, de innen nem jelentettek károkat. A földrengést és lökéshullámait az Égei-tenger egész térségében észlelték, Hathónapi utazás után visz- szaérkezett Plymouth kikötőjébe a 69 éves Sir Francis Chichester, aki Gypsy Moth V. nevű jachtjával 16 000 kilométert tett meg a tengeren. Chichester új rekordot akart felállítani azzal, hogy húsz nap alatt szeli át az Atlanti- óceánt, amit azonban nem tudott megvalósítani. A napokban érkezett haza a Szovjetunióból a MOGÜRT, a MERKUR, az AUTÓKER és az AFIT küldöttsége, amely a Zsiguli személygépkocsik értékesítésével összefüggő kérdésekről — a szállítások ütemezéséről, az alkatrész-ellátásról, a vevőszolgálatról stb. -— tárgyalt a Volga menti autógyárban az üzem, valamint a szovjet külkereskedelem illetékes képviselőivel. A tárgyalások eredményéről Csűri István, a MERKUR Vállalat vezérigazgatója csütörtökön tájékoztatta a sajtó képviselőit. A küldöttség megtekintette a gyárkomplexumot, ahol 75 000 ember dolgozik, 25—30 ezren még építik az 1973-tól évi 660 000 kocsit előállító üzemet. Jelenleg már két műszakban termel egy szalag — amely az idén 160 000 kocsit készít. A látottak — a gyártási technológia, a gépek, a berendezések korszerűsége stb, alapján a magyar szakemberek biztosítottnak látják, hogy a Zsiguli rászolgál a hazai vásárlók előlegezett bizalmára. A tárgyalások alapján létrejött megállapodás szerint a gyárból már elindult, s várhatóan a jövő héten érkezik hazánkba az első Zsiguli-szál- lítmány. Májusban 1500, júniusban ugyanennyi kocsi jön. A 3. negyedévre 5500, az utolsó negyedére pedig 4500 Zsiguli szállítását vállalták a szovjet partnerek. A kocsik zavartalan fogadására és kiadására megtették az előkészületeket. A Zsigulik értékesítése Budapesten május 24—30. között,' Debrecenben június 1-én kezdődik. Megállapodtak a kocsik zavartalan üzemeltetésével kapcsolatos tennivalókban is. Kétezer Zsiguli „0” revíziójához, a garanciális javításokhoz már itt vannak az alkatrészek, további kétezer kocsi pótalkatrészét pedig már útnak indították. A kötelező ellenőrzésre, a garanciális szolgáltatásokra az AFIT 33 szervizt — Budapesten hármat — jelölt ki. A szovjet gyár nagy gondot fordít a márkavédelemre és a jó vevőszolgálatra. Ennek érdekében a MERKUR és az AFIT szakemberei a Volga menti gyárban háromhetes tanfolyamon ismerkedtek meg a vevőszolgálati tudnivalókkal. A hazai vevőszolgálati állomások dolgozóinak lcikép— Kínzókamrát fedeztek fel a simontornyai vár restaurálása közben. A kazamatában feltárt titkos helyiség falán nagy vaskarikák maradtak fenn. A kamra kőfalát a restaurálok most áttörték, s átjárót építenek hozzá az „öreg toronyhoz”, hogy elérhetővé tegyék majd a látogatóknak, A várárok kitisztítása során teljes ép tölgyfa -cölöpök is előkerültek, s régi kápolna nyomait fedezték fed. A Luganói-tó vize annyira szennyezetté vált, hogy a hatóságok hétfőtől megtiltották a fürdést. Ha a szennyeződés ilyen mértékben fokozódik, 1980-ra kipusztul a tó teljes halállománya. — A Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában megjelent Seléndy Szabolcs „Nyaralóm kertje” című könyve. A könyv a nyaralók és hétvégi bázak kertjeinek célszerű megtervezésével és hasznosításával foglalkozik, különös tekintettel a kert és a táj kapcsolatára. — A Mezőkövesdi Matyó Háziipari Szövetkezet az ősi mintákat alkalmazó népművészeti hímzések mellett most új életre támasztotta Borsod megye alföldi vidékének egykor hires gölöncsér iparát is. Az ügyes kezű „pingáló asszonyok" megkezdték a matyó formakincs vírágmintáival díszített népi kerámia tányérok készítését. — Egy évvel a szamosközi árvízkatasztrófa után, csütörtökön iparciktóboltot adtak át az egyik legsúlyosabb kárt szenvedett községben, Jánkmajti- son. Gyors felépítése szép megnyilvánulása az árvízkárok felszámolására kibontakozott, széles körű összefogásnak. — Pécsett, a Tudomány és Technika házában csütörtökön megnyílt a IV. építőgépészkonferencia és gépbemutató. A tanácskozáson a hazai építőipari és építőgépgyártó vállalatok háromszáz szakembere és kilenc külföldi — angol, osztrák, francia és svájci — cég képviselői vesznek részt. öngyilkosság A SZEKSZÁRDI VA,SÜT ÁLLOMÁSON Csütörtökön, a szekszárdi vasútállomáson, a Nagvdorog felől 13 óra 20 perckor érkező személyvonat elé vetette magát és meghalt Cziráki Ferenc, 21 éves helybeli, Esze Tamás utca 18. szám alatti lakos. A rendőrségi vizsgálat szerint, a fiatalember önszántából vetett véget ilyen tragikus módon életének. — Eszéken, Pécs jugoszláv szomszédvárosában, szerdán este véget ért a május 3-án nyílt magyar hét eseménysorozata. — Átadták rendeltetésének Balatoniéitól! a SZOT új üdüzésére napokon belül oktató- kocsival szovjet szakemberek érkeznek, s megjöttek a kocsik javításához szükséges célszerszámkészletek is. A vezérigazgató végül bejelentette, hogy május 7-ig összesen 16 000 típuscserekérelem és 9500 új megrendelés érkezett Zsiguli személy- gépkocsira a MERKUR-hoz. A megállapodásban rögzített szállítási ütemezés lehetővé teszi, hogy valamennyi vásárló igényét 14—16 hónapon belül, legkésőbb azonban a jöá vő év végéig kielégítik. (MTIjj lőj ét, amelyet a Somogy me* gyei Állami Építőipari Válla-j, lat épített. ÖTÖS IKREK GDANSKBAM A gdanski szülészeti klinikán Leokadia Rychert, 33 éves lengyel munkásasszony ötös ikreknek adott életet. A szülés 1 óra 25 percig tartott és különösebb bonyOj dalmak nélkül folyt le. Az ikrek közül három fiú és kettő lány. Először a fiúk születtek meg. A legnagyobb fiú 2 kg, a legkisebb 1 kg 38 dekagramm súlyú. A nagyobbik leány 1 kg 81 dkg, a kisebb 1 kg 46 dkg. Az ikrek édesapja a lengyel néphadsereg altisztje. A szülőknek már van egy hat- és| egy hétéves fiúk. Az anya és a gyermekek — a legfrissebb jelentések szerint — jól érzik magukat. — „A szovjet autó jelene és jövője” címmel érdekes, képekkel illusztrált anyagot olvashatunk a Fáklya május 23- án megjelenő 10. számában, amelyben Alokszandr Tara- szov. szovjet autóipari miniszter számol be a magyar olvasóknak a szovjet autógyártás helyzetéről és perspektíváiról. Ugyanez a szám „A forradalmi madonna alkotója” címmel bemutatja Kuzma Petrov- Vodkin neves szovjet festőművészt. ZÁPOROK, ZIVATAROK Várható időjárás péntek estig: néhány helyen helyi záporral, zivatarral. Mérsékelt, napközben helyenként élénk délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb napá pali hőmérséklet 24—28 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista' Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: PETRiTS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01, 123—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér L Telelőn: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÖZSEB Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám; 85 06» Az első olasz borszakértőnő t Rosanna Canavero csinos olasz lányt munka közben mutatja képünk. Ö az első nő Olaszországban, akit felvettek a hivatásos borkóstolók listájára. Ohwstwk... MÁJUS Névnap: Bonifác. 14 A Nap kél 4.09, nyugszik 19.12 órakor. A Hold kél 23.35. nyugszik PÉNTEK 6.36 órakor.