Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-08 / 83. szám
TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK!^ B A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA | XXI. évfolyam, 83. szám ARA: 90 FILLER Csütörtök, 1971. április 8. Június 1-től bérintézkedések 400 ezer ember érdekében Fock Jenő választási beszéde Tatabányán Fock Jenő, a kormány elnöke, Komárom megye ország- gyűlési képviselőjelöltje ma reggel Tatabányára látogatott. A kedves vendéget a Komárom megyei Pártbizottság székhazában üdvözölte Havasi Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, Kroszner László, a megyei tanács elnöke és Izsáki Mihály, a megyei nép front bizottság titkára. Ezután a városi tanácsnál a város vezetőinek tájékoztatója alavjan Tatabánya helyzetével, gondjaival, a fejlesztési tervekkel ismerkedett Fock Jenő, majd vendéglátóinak társaságában meglátogatta a tatabányai alumíniumkohót. Megtekintette a nemrég épült új öntődét és elbeszélgetett a kohászokkal. Délután pedig az ünnepi díszbe öltözött Népházban választási nagygyűlést rendeztek, ahol Fock Jenő mondott, beszédet. Bevezetőben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Népköztársaság kormánya nevében üdvözölte a nagygyűlés résztvevőit, Tatabánya választópolgárait, s hozzátette: nagy öröm és megtiszteltetés számára, hogy Tatabánya-Újváros országgyűlési képviselőjelöltje lehet; olyan nagy múltú munkásvárosé, amely város és bányavidék az osztálykülönbség nagy. nyílt összecsapásainak idején, ügy- szántén a bélkés alkotó munka, az egykori széncsaták és a későbbi, mindig talpig embert kívánó helytállás időszakában is példát mutatott. Érzem a felelősséget, hogy e történelmi nevezetességű munkásváros jelölt országgyűlési képviselőnek — mondatta, majd a közelgő választásokra utálva kifejezte meggyőződését, hogy népünk szavazataival támogatja majd a Hazafias Népfront választási felhívásában megfogalmazott céllá tűzéseket, s bizonyítja akaratát, készségét, hogy még következetesebben és magasabb színvonalon folytassuk a szocializmus teljes felépítésének munkáját. Hozzáfűzte; hazánkban a belpolitikai helyset nyugodt, a politikai közhangulat kiegyensúlyozott. Társadalmi rendszerünk és ezen belül a politikai hatalom az eltelt négy esztendő során tovább erősödött. Országunkban Szilárd a közrend és a törvényesség. Hazánkban a szocializmus teljes felépítésének egyik központi feladata a demokratizmus továbbfejlesztése, kiterjesztése. A szocialista demokrácia fejlesztése elképzelhetetlen az üzemi, vállalati demokratizmus erőteljes fejlődése nélkül. Minden vezető kötelessége szüntelenül figyelni a dolgozók szavára, véleményére, építeni javaslataikra, cselekvőkészségükre. Részletesen kitért Fock Jenő a harmadik ötéves terv időszakában elért eredményekre, s azokra a feladatokra is, amelyeket a következő időszakban kell megoldanunk. Hangsúlyozta: — Alapvető céljaink a negyedik ötéves tervben is változatlanok. — Egyaránt fejleszteni kívánjuk az ipart és a mezőgazdaságot. Elsősorban a szocialista országokkal, de a tőkés világgal is bővítjük kooperációs kapcsolatainkat. Szükségesnek tartjuk a szocialista integráció magasabb fokára való eljutás módjainak kimunkálását. A nemzeti jövedelem felosztásában továbbra is fenn akarjuk tartani a felhalmozás és a fogyasztás eddigi, helyes arányát. — A népgazdaság tartós egyensúlyának biztosítása érdekében a mostani tervidőszakban a gazdasági növekedés ütemét az egyensúlyi követelményeknek megfelelően szabályozzuk. Alapvető célunk a jogos társadalmi igények mind teljesebb kielégítése. Végső fokon mindaz, amit a gazdaságban elérünk, ezt a célt, a szocializmust építő ember boldogulását szolgálja. Ezt olyan mértékben tudjuk megvalósítani, amilyen mértékben termelésünk gazdaságossága és ennek legfontosabb tényezője, a termelékenység fejlődik. A termelékenység emelése az egyetlen lehetősége az ismert munkaerő-probléma megoldásának is. A termelésbe bevonható új munkaerő létszáma korlátozott, s erősítenünk kell tehát azokat a közgazdasági ösztönzőket, amelyek lendületet adhatnának a'gépesítésnek, az automatizálásnak is. A következő öt-tíz esztendő várható fejlődéséről szólva a kormány elnöke említést tett a gazdálkodásunkban előirányzott szerkezeti változtatásokról — mint például a kemizá- lás, az alumíniumipar fejlesztése, a számítástechnikai eszközök gyártása és alkalmazásának elterjesztése, a járműprogram megvalósítása, a korszerű építőipari módszerek meghonosítása, nem utolsó sorban pedig népgazdaságunk energias Lruk túrájának korszerűsítése — majd a szénbányászat jövőjével foglalkozott. Rámutatott, hogy a hazai szén- termelés a negyedik ötéves terv' során évi 27—28 millió tonna marad. Annak ellenére, hogy energiaellátásunkban a szén százalékos részesedem. aránya csökken, a szénbányászat feladata a hazai ellátásban, a fogyasztói igények kielégítésében változatlanul jelentős. — A kormány a bányászlétszám stabilizálására és a többlettermelés ösztönzésére jelentős — mintegy 260 millió forint összegű — bérpolitikai intézkedéseket hagyott jóvá. Rendezték a föld a’att dolgozók pótszabadságát, a hosszabb ideje ilyen szolgálatot ellátók évi fizetett szabadsága 24 napnál is több lehet. A termelő dolgozók évi összes szabadsága — az engedélyezett pótszabadságokkal — elérheti a 36, a kiszolgáló dolgozóké a 30 napot. — Arról is beszámolhatok, hogy a kormány 1971-ben, még az év első felében megtárgyalja a további 10—15 éves időszak energiafejlesztési programját és meghatároz::! energiaszükségletünk kielégítésének legfontosabb feladatit. Foglalkozott a kormány elnöke a nemzeti jövedelem elosztásának kérdésevek Rámutatott: — Jövedelemelosztásunk fő arányait és a felhasználás irányát népgazdasági terveink szabályozzák. Ez biztosítja, hogy a nemzeti jövedelem alapvetően a munkásosztály, a dolgozó nép érdekei szerint kerüljön felhasználásra. A munkásosztály állama — összhangban a párt altalános irányelveivel és egyetértésben a szakszervezetekkel — határozza meg az elosztás fő arányát és rendjét. így például a következő 5 esztendőben a nemzeti jövedelemnek hozzávetőlegesen 23—25 százalékát akarjuk felhalmozásra és 75 - 77 százalékát fogyasztásra fordítani. Természetesen csak azt tudjuk elosztani, amit megtermeltünk. Másrészt csak akkor zavartalan az elosztás, ha vállalataink olyan cikkeket termelKádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Rapai Gyula, az MSZMP KB tagja, hazánk moszkvai nagykövete, az SZKP XXIV. kongresszusán részt vevő magyar pártküldöttség tagjai szerdán látogatást tettek g „Csillagvárosban” ahol a szovjet űrhajósok élnek és dolgoznak. A magyar vendégek megte- tn!stték--a „Csillagváros” ne- i ezetességeit, felkeresték 8 nek, amelyekre a társadalomnak, a belföldi és külföldi fogyasztóknak szükségük van. Az életszínvonal egyik legfontosabb jellemzőjeként említette a miniszterelnök a lakosság anyagi javakkal történő ellátását. Megállapította, hogy az elmúlt esztendőben a lakosság áruellátása sokat javult: a hazai termelés és a fogyasztási cikkek imporúa lehetővé tette, hogy a legtöbb árucsoportban az azonos rendeltetésű olcsóbb és drágább termékekből egyaránt folyamatos legyen az ellátás. A kormány az irányító szervek kötelességévé tette, hogy az eddiginél szigorúbban járjanak el azokkal szemben, akik tisztességtelen haszon- szerzéssel akarnak eredményt elérni. — örvendetes, hogy a fejlődés olyan fokára értünk el, amikor a termelést meghaladó ütemben növekszenek a szolgáltatások — folytatta. A szolgáltatás azonban nem szíves-, ség, hanem kötelesség, nem valamiféle kegy gyakorlása, a szolgáltatásra hivatott vállalatok, intézmények ne játsszanak hatóságot, hanem a szolgáltatóhoz illő módon megbecsüléssel és tisztelettel kezeljék a dolgozó embert. Jövedelempolitikánk kérdéséről szólva a kormány elnöke nyomatékosan aláhúzta, hogy a negyedik ötéves terv időszakában a keresetek növekedése az eddiginél még következetesebben kapcsolódik majd a végzett munka tényleges er? iményéhez. Arra törekszünk, hogy az elvégzett munka szerint változzanak a jövedelmek. A családi körülmények azonban ma még nagymértékben befolyásolják a jövedelmi különbségeket A sokgyermekes családokra a gyermeknevelés költségei aránytalanul nagy terheket rónak. Ezért népgazdasági terJurij Gagarin múzeumot, s levetítették nekik „A mi Ga- garinunk” című filmet, amely a világűr úttörőjéről készült. A múzeum emlékkönyvébe Kádár János a következőket jegyezte be: „Tiszta szívemből minden jót, újabb sikereket kívánok a szovjet űrhajósoknak, oktatóiknak és parancsnokaiknak tevékenységükhöz, amely a szovjet nép, minden nép, - az egész emberiség javát szolgálja.” veinkkel összhangban rendszeresen emelnünk kell majd a családi pótlékot úgy, hogy 10—15 éven belül a gyermekek nevelésével kapcsolatos anyagi terhek jelentős hányadát az állam közvetlenül vállalja magára. A nyugdíjak automatikus emelkedése is enyhít némileg a nagy családok gondjaira Ezenkívül fejlesztjük bölcsődei, óvodai és kollégiumi hálózatunkat. A negyedik ötéves terv során 39 ezer új óvodai és 37 ezer 400 új diákotthoni helyet létesítünk. — Büszkék lehetünk szociálpolitikai eredményeinkre is. Az eltelt fél évtized alatt a családi pótlékban részesülő családok száma 600 000 -ről 700 000-re, a kifizetett összes családi pótlék pedig az 1965. évi 1600 millió forintról tavaly 2800 millió forintra emelkedett. A gyermekgondozási segélyre az elmúlt esztendőben 1200 millió forintot fizettek ki. A nyugdíjra folyósított összeg 5 év alatt 69 százalékkal lőtt, és 1970-ben 13100 millió forint volt. — Foglalkoznunk kell olyan emberi problémákkal is, amelyek csak társadalmi gondoskodással oldhatók meg. A nyugdíjban és járadékban részesülők száma 1970. végén 1 millió 453 ezer —, tehát 300 000-rel több volt, mint 5 évvel korábban. Statisztikai adataink szerint a nyugdíjas korúak mintegy 30 százalékának nincs közvetlen hozzátartozója. Érdekükben teszem szóvá és hívom fel e helyről is az üzemek, vállalatok, intézmények és a termelőszövetkezetek figyelmét; törődjenek jobban az idős egyedülálló, nyugdíjasaikkal. Ez természetes emberi kötelességük. (Folytatás a 2. oldalon) Kádár Jánost és Rapai Gyulát Georgij Beregovoj, Andri- jan Nyikolajev és Pavel Po- povics Űrhajós vezette körül a Csillagvárosban. A vendégeket elkísérte Vlagyimir Kirillin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnök- helyettese és Pavel Kutahov légimarsall, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének helyettese. Kádár János látogatása az űrhajósok városában