Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-06 / 81. szám

2. Az ORSZÁGHÁZI CSATA Az Országház felépültekor az országgyűlés, amely elő­szeretettel nevezte magát a „nemzeti akarat” letéteménye­sének, s amely csodálatos új palotát emeltetett magának, kifejezetten és leplezetlenül az urak képviselőtestülete. A vagyoni állapot szerint mért Választójog az ország lakossá­gának alig hat százalékának jut osztályrészül. A nyílt sza- vazásos képviselőválasztás a nyilvános erőszak és korrup­ció rendszerére épült. A kép­viselők közé földbirtokosok, ügyvédek, s legfeljebb gyáro­sok, a kibontakozó magyar kapitalizmus képviselői ke­rülhettek. A felsőházban, a főrendiházban, az országgyű­lés másik testületében viszont kizárólag az arisztokrácia és a főpapság képviselői foglal­tak helyet. Ezen felül az ural­kodónak bármelyik törvényt jogában volt megkontrázni, s az országgyűlést bármikor fel­oszlatni. A jogfosztott magyar mun­kásság már öntudatra ébre­désének első időszakában harcot kezdett áz általános, titkos és egyenlő választójo­gért. Jellemző módon a ma­gyar munkásmozgalom egyik korai szervezete, a Szociálde­mokrata Párt egyik elődje, a Nem választók Pártja nevet vi­selte. A Magyarországi Szo­ciáldemokrata Párt megalaku­lása után az egyik legfonto­sabb követelésének a válasz­tójogot tekinti. A múlt szá­zad végén, s századunk első évtizedében a magyar mun­kásmozgalom vezetői nagy, sőt túlzott jelentőséget tulajdoní­tottak a parlamentnek, s a választójognak. Ennek jegyé­ben zajlott le 1905. szeptember 15-én a híres „vörös péntek”, amelyen sztrájksorozattal és nagyszabású tüntetéssel köve­telték a munkások a választó­jogot. Több mint százezer munkás indult a Parlament felé. Egyes csoportok élén ze­nekarok haladtak, mások pe­dig a Marseillaise-t énekeljék. Egy egykorú visszaemlékezés szerint: „El kell csak képzel­ni a látványt, ahogy egy ek­kora tömeg ott áll a büszke magyar parlament palotája előtt, farkasszemet néz tor­nyaival, kupolájával, száz és száz kivilágított ablakával, ahogy a tömeg százezer to­rokból kiabál, éljenez, abcu- gol, s szinte öklével éri el az impozáns főbejárat vaskapu­ját és a t. Ház’ összes bejá­ratát ...” Ekkor, 1905 szeptemberében nem került sor összecsapásra a munkások, s a készenlétbe helyezett rendőrök, katonák között. Hét esztendővel ké­sőbb, 1912. május 23-án, a „vérvörös csütörtökön” azon­ban már munkások hullatták vérüket a választójogért A talán mindenkinél jobban gyűlölt Tisza Istvánt, a volt és leendő miniszterelnököt kí­vánták a kormánypártiak a Ház elnökévé választani. Vá­laszul a Szociáldemokrata Párt vezetősége általános sztrájkra hívta fel a munkásokat: „A képviselőház elnöki széke megüresedett. Miután a pe- cérmunkára tisztességes ember nem vállalkozik: Tisza István gróf ül bele az elnöki székbo. Ez a bevezetése annak az erő­szaknak, amely az általános választójogot akarja megfoj­tani, és a népet örök szegény­ségre, örök szolgaságra akar­ja kárhoztatni.. S a májusi hajnalon meg­indult a tömeg áradása az Országház felé. A Soroksári úton Erzsébetfalváról és Cse­pelről vonultak a munkások. Eleinte egyetlen rendőr sem mutatkozott, csak amikor a tüntető tömeg a Boráros tér közvetlen közelébe ért, állta útjukat a Liliom utcában el­helyezett szakasznyi rendőr. A rendőrtisztek az út közepé­ről kémlelték, hogy mikor jönnek a munkások. Amikor a menet már egészen közel ju­tott, kivezényelték az útra a rendőröket, akik két-három lé­pésnyire egymástól helyezked­tek el. Meg akarták állítani a tömeget, de sikertelenül. A rendőrtisztek — látva, hogy a nagy tömeggel szem­ben néhány rendőr teljesen tehetetlen — kiadtak a jel­szót: át lehet engedni az em­bereket, de nem egyszerre, ha­nem apránként, kisebb cso­portokban. A munkások negy­venes-ötvenes csoportokban vonultak át a rendőrkordonon, azon túl ismét gyülekeztek. A rendőrök nem sokáig tud­tak helytállni az óriási tömeg elsodorta a kordont, még csak összeütközésre sem kerülhe­tett sor. A tömeg a kordonon túl­jutva, a Soroksári utat teljes szélességében elfoglalta. A Boráros térre kiérve forradal­mi dalokba kezdtek. Majd egymás után hangzottak fel a kiáltások: ,, , — Éljen a választójog! — Abcug Tisza Pista! — Le az erőszakos junker­rel! — Éljen a küzdő Justh- Párt! A Boráros térről a menet bekanyarodott a Közraktár ut­cába. A forgalmas központi vásárcsarnoknál a tüntetés a kiváncsi emberek ezreit csalta az utcára. A Fővám téren át a menet a Váci utcába ért. A szűk utca egyszeriben han­gos lett a tüntetők követelé­seitől és forradalmi dalaitól. A hatalmas paloták ablakai megnyíltak, és az urak ijed­ten nézegettek ki mögülük A Gizella téren (a mai Vö­rösmarty téren) már hatalmas rendőri készültség várta a munkásokat. A rendőrök a tö­megnek csak egy részét tud­ták visszaszorítani. De a visz- szaszorítottak is, szétszói'va bár, eljutottak oda, ahova a többiek: az Országházhoz ve­zető utcákba és a Szabadság térre. Budán a Ganz-gyári mun­kások alkották a felvonulók zömét, ök is Pestre tartottak, az Országházhoz. A Margit- hídnál a rendőrök útjukat állták, de a legtöbb munkás­nak mégis sikerült átjutni a kordonon. Többen propellere­ken és más hidakon át jutot­tak a pesti oldalra. A Váci úton és Újpesten is, a gyárak előtt reggel nyolc órától kezdve nagy i.ömegben gyülekeztek a munkások, majd a Váci úton elindultak. A mintegy négyezer főnyi tö­megnek a Ferdinánd-hídnal állta útját a rendőrség. A tö­meg tiltakozott: — Engedjenek az Ország­ház elé! — Le az osztályparlament­tel! A rendőrök a tisztek pa­rancsára kardot rántottak A munkások feleletként kőzá­port zúdítottak rájuk, s át­szakították a kordont. A lo­vas rendőrök eszeveszett vág- tatással rontottak a törne? közé, de képtelenek voltc.k megállítani az embereket. Ek­kor egy század gyalogost ve­tettek be a munkások ellen, a rendőrök pedig pisztolyt rán­tottak. A katonákat szurony­rohamra vezényelték, és a rendőrök a menekülök után lőttek. így néhány perc alatt sikerült szétoszlatni a töme­get. Szerteszét a járdán és az úttesten véres sebesültek he­vertek. Holub Kristóf negy­venkét éves munkás holtan maradt a kövezeten. S az országházi csata még órákig dúlt a város több pont­ján. A rendőri terrorra a munkásság azzal válaszolt, hogy villamosokat fordított fel, barikádokat épített, több he­lyütt összecsapott a rendőrök­kel és a segítségükre kivezé­nyelt huszárokkal, gyalogos bakákkal. •— Le az osztályuralommal! — Le a grófi bandával! — Éljen a forradalom! — hangzottak az új jelszavak. A munkásság megmutatta erejét, de vereséget szenve­dett. Az úri osztályok, ame­lyeknek legreakciósabb, leg­konzervatívabb köreit képvi­selte gróf Tisza István, ra­gaszkodott kiváltságaikhoz. S egyelőre még sikerrel. PINTÉR lBTVÄN Következik: PISZTOLYLÖVÉS AZ ÜLÉSTEREMBEN Tíz vagon krémtojás Húsvet előtti üzem az ország legnagyobb csokoládégyárában Húsvéti édesség minden mennyiségben. (MTI foto — KS) Már az utca elején tömény kaka;'-. csokoládéillat Casp meg. A gyárban fehér kö- penjí i . ;k, hogy megnézhes­sem: :jn készül a cukor­ka, a csokoládé. Valahogy úgy képzeltem, hogy a selyemcukrot, meg a savanyút könnyű készíteni. Míg ropogtatom a még meleg, friss töltött savanyút, s né­zem a tízkilós tömböket emelgető munkásokat, hamar rájövök, mekkorát tévedtem. Hiába selymesítik, adagolják a gépek a masszát; lányok gyúrják, hajtogatják, cipelik gépre gépről. Mindnek izmos a karja, kemény szorítású az ökle. Préselve, csavarva, forgat­va árad a cukor. Egyik he­lyen automata csomagolja, másutt óriási edényekbe szór­ják, s kézzel adagolják, mé­rik, majd műanyag tasakba zárják. Csaknem másfél va­gon a két műszakban dolgo­zó cukorosztály termelése. — A mintázott selyem­cukornak nagyon szépnek kell lennie. A külföldi vevő fe­lettébb igényes — mondják a lányok, s mutatják; nincs közte hibás, törött egy se. Az egyik gép automata adagolóval működik, a má­siknál idős asszony ül, húz­za, nyújtja, figyelmesen ada­golja a gépbe a cukorfolya­mot. Régen dolgozik itt, vagy húsz éve. De azért nem ve­szi le szemét egy pillanatra sem a munkájáról. Aztán a csokoládé. őrlik a kakaóbabot, kisajtolják a kakaóvajat, marad a kakaó­pogácsa. Hatalmas üstökben főzik, 48 óráig keverik, majd gépekre kerül. Melegítik, for­mába öntik, fényesítik, cso­magolják. Az olasz Cavemil- gépsornak 40 perc a fordulat­ideje: óránként 300—400 kiló csokoládé­januártól ez a gépsor cso­koládétojást gyárt. Krémmel töltik, színes sztaniolpapírba csomagolják. Húsvét előtt tíz vagon krémtojás kerül a gyárból az üzletekbe. Karton- papírból nyuszi kosarat for­máznak, ezt édességgel, cso­koládéval töltik meg A dísz­dobozokra alkalmi — nyu­szit, tojást ábrázoló — képek kerülnek. A Budapest Csokoládégyár a Magyar Édesipar 1. számú — legnagyobb — üzeme. Alig kétezer emberrel 1700 vagon árut — cukorkát, táblás cso­koládét, nugátot, kakaóport, desszertet kéázít. Legnépsze­rűbb áruja évek óta a Tibi, az arany- és ezüstdesszert, a kókuszkocka, a cukrok közül a furék, a szép csomagolású desszertek, díszdobozok; a „100 éves” és társai. Cssze- sen több mint 200 féle cukor, csokoládé készül itt, hazai és külföldi fogyasztásra. Expor­tálnak a Szovjetunióba, Fran­ciaországba, Angliába, Hollan­diába, Svédországba, Dániába, a környező szocialista orszá­gokba, de a tengerentúlra, az Egyesült Államokba, Kanadá­ba is. Szezonban mindig kevés á csokoládégyárban a dolgozó. Munkaerőgondjukon a Siófo­kon alkalmazott 80 bedolgozó­val segítenek, akik nyáron a SZOT-üdülőkben vállalnak munkát. A gyár tizennyolcszoros él­üzem. Nyertek díjat Zágráb­ban, a szocialista országok édesipari versenyén, a mező- gazdasági vásáron. Csoma­golóipari kiállításokon. De a legnagyobb elismerés az, ami­kor gyerekek, felnőttek ve­szik, s élvezettel, jó étvágy- gyal fogyasztják. KÁDÁR MÁRTA A KPM Közúti Igazgatóság Szekszárd, 1971. április 4-től 30-ig ÍTPADKA-PERMETEZÉST végez erős méreggel az alábbi útvonalakon: 56-os, 55-ös Bátaszék—Bonyhád, 6-os fő közlekedési út, Du- naszentgyörgy—Szekszárd, Hőgyész—Dombóvári dombori be­kötőút, 61-es, 63-as és 65-ös útvonalakon. A fenti útvonala­kon a legeltetés és fűkaszálás 1931. június l-lg szigorúan ti­los és életveszélyes! (128)

Next

/
Thumbnails
Contents