Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-25 / 97. szám

i n Unman a€ato szocialista brigád Együtt az Öra-Ékszer Hámán Kató szocialista brigádja. Foto: Gottvald Károly Fiatal muzeológusok Tahik megye aranybánya •— 4 helytörténet érdekel AFIT-garancia Két idősebb fai usi asszony találkozik az utca n. Az idő­járási viszonyok megbeszélése után egyikük mej (kérdezi: , — Mond Terus,' aztán, tni lett a lányodból? Hallottuk. mindig jó tanuló temre is járt. volt. -egye­— Régész — móndja a má­sik bizonytalanul/ , — Úristen Terus! Hát hogy engedhettétek azt a gyönge lányt a vízre? A történet nem kitalált, Hor­váth Jolán, a szekszárdi Béri Ealogh Ádám Múzeum, ifjú ségésze mesélte, az évfolyam- társa édesanyjával esett meg. A falusi asszonynak a révész foglalkozás volt, a régész még nem. Horváth Jolán- körülbelül egy éve a múzeum római ko­ros régésze. — Az egyetemet már leve­lezőn fejeztem be, ötödéves voltam, amikor ezt az állást meghirdették. Pesten kevés volt a hely, nem volt kilátás az ottmaradásra. Elvállaltam. Tolna megye a régészek arany­bányája. Sok. a római-kori, vagy régebbi, még feltáratlan lelőhely. Éppen beszélgetésünk ideje alatt hozták be nagy kosarak­ban a „zsákmányt”. Láttam, hogy Horváth Jolán legszíve­sebben faképnél hagyna és a „kincseket”, venné már szám­ba. Aztán megtalálja a meg­oldást, mestferrrrívű arany­ékszert vesz elő, longobárd nyakék része. Ugyanolyan sír­ból való, mint a behozott le­letek, amiket a mázai- tégla­gyárban találtak. — A longobárdok-a VI. szá­zadban éllek, a »Dunántúlon, aztán elvándoroltak mai Lom­bardié területére, amely őrzi a nevüket. - A harmincas évek­ben Mázán már találtak ék­szereket, ezek fényképmásola­tainak alapján próbáltuk ke­Népújság 7 1971. április 35. resní a többit és a. lelőhelyet, ahonnét előkerültek,' de sen­ki sem emlékezett a dologra, lilám a téglagyár' igazgatöjá- jpnák," ő régi' munkásokkal be. szélre Közeléből adatokat ftú* dött meg. így találtuk meg ;a sírokat. .... — Mi volt az első önálló munkája? :— Györkönyben tártunk fel egy kora római-kori benn­szülött temetőt. Egyetemista koromban nyáron már dolgoz­tam ásatásoknál, ott nagyon sokat tanultam, így nem volt nehéz a kezdés. Már mond­tam, nagyon gazdag megye lelőhelyekben; -mégis nehéz-vi­déken egy . pályakezdő, régész­nek, a fizetés kevés, albérlet, és ami a-legnagyobb baj, ke­vés a szakkönyv, a folyóirat. Persze nem akarok panasz­kodni, mindent pótol a munka izgalma. A régészetben azt hiszem az a legszebb, hogy mód van az örök kíváncsiság \ielégítésére, amivel a múl­tat, az emberiség múltját fürkésszük, hogy még többet tudjunk a jelenről és a jövő­ről., s. ■ — Hogyan fogja majd össze­egyeztetni a munkáját — hi­szen gyakran jár vidékre dol­gozni — az anyasággal, a csa­láddal? — Nem lesz könnyű feladat, de nem megoldhatatlan. , A régésznők többsége családos. Egyelőre nincsenek ilyen gondjai, tanul. A napokban Budapestre utazik egy három­hónapos intenzív angol nyelv- tanfolyamra, saját költségén, így angol szakfolyóiratokat is plvashat majd. Gaál Attilának viszont már családi gondjai is vannak, két gyermek apja, Bátaszéken al­bérlő, három éve a múzeum újkoros régésze;.: — Hogyan kezdődött ? — Gimnazista koromban egyéb érdeklődési köreim mel­lel! — sportoltam, klarinétoz- tárni — tagja voltam a múzé- umbarátok körének, a jelén- legi igazgató útmutatásai mel­lett megismertük a múzeumot, a régi korok emlékeit» ka sza­bad így mondanom, „akkor jegyeztem el magam a törté­nettudománnyal”. A Pécsi Ta­nárképző Főiskola elvégzése Után tanítottam, aztán ürese­dett ez a hely/Édiskolás ko­romban én is dolgoztam ása­tásoknál, érdekeltek a régebbi idők is, később alakult úgy az érdeklődésem, hogy az újkor­ral kezdtem foglalkozni. Per­sze ez sem kifejezetten a kö­zelmúlt, körülbelül a Rákéczi- kortól napjainkig terjed idő­ben „a területem”. Az újkoros történész felada­tait nagymértékben meghatá­rozzák az aktualitások. Idő­szerű kiállításokhoz gyűjtenek anyagot. Furcsa módon keve­set tudunk az egészen közeli múltról. A tárgyi emlékek is hiányosak. A múzeum a gyűj­tőmunkában együttműködik a pártarchívummal és a levél­tárral. Nincs a múzeumnak például negyvennyolcas hon­védegyenruhája, és eredeti ti- zenkilences vöröskatona-ruha. Még csendőregyenruha sem. Ügy látszik, azok, akiknek van — mert biztosan akad még nem merik bevinni — pedig bátran megtehetnék. — Mi az, amivel legszíve­sebben foglalkozna, vagy fog- lálkozik? — A helytörténet érdekel, azzal többet foglalkoznék, mint jelenleg, ha volna rá időm. Érdekes téma a saját múzeumunk története." Gaál Attila asztalán van egy könyv, aminek a címe számomra kissé idegenül hangzik. „Kína és az osztrák —magyar monarchia”. Egyete­mi tanulmányaihoz kiegészítő olvasmány. Horváth Jolán mesélte, vi­déki, helyszíni gyűjtőútjain gyakran megkérdezik tőle: — Elvesztett valamit, ked­ves? Nem vesztettek el semmit, keresnek és találnak értéke­ket — mindannyiunk számá­ra, V -ÍHÁRQSI IBOLYA­— AFIT?- — Igen. — Kérem, mikor tudnák fo­gadni a 412-es Moszkvicsomat garanciális szervizre? — Május tizenkettedike után. Megfelel önnek. Elője­gyezzem ? — Kérem, nem felel meg. Nem lehetne egy kicsit ko­rábban. — Sajnos nem tudjuk előbb vállalni. Sok a munkánk. Ez a telefonbeszélgetés áp­rilis 22-én. reggel fél kilenc tájban hangzott el köztem és az AFIT szekszárdi kirendelt­ségének egyik dolgozója közt. Utólag bevallhatom, nincs ga­ranciás kocsim, csupán azért tettem fel így a kérdést, mert a való helyzetre voltam kíván­csi e cikkem megírásához. És természetesen azt sem mond­tam be a telefonba, hogy az újságtól érdeklődöm... A vá­lasz nem lepett meg, hasonló­ra számítottam az előzetes in­formációim alapján. A napok­ban szem- és fültanúja voltam egyik ismerősöm telefonbe­szélgetésének. A szóban forgó AFIT-kirendeltséghez telefo­nált garancia ügyében. Ami­kor letette a kagylót, felsó- hajtott: — Nem elég, hogy ember éveket várhat a kocsijára, amíg megkapja, utána heteket várhat egy szervizre. Az új kocsik tulajdonosai az egész környéken háborognak a lehetetlen szerviz-helyzet miatt, A megyeszékhelyen felépült az AFIT szervizállomása, de megépülésével már eleve el­lentmondásos helyzet terem­tődött: a vasiparitól megvon­ta az AFIT a garanciális jo­got, így aztán a garanciális szerviz-lehetőség végered­ményben alig javult, és mesz- sze elmaradt az igényektől. Most nem az új szervizállo­más jó vagy rossz munkájáról van szó — mellesleg igen sok dicsérő megjegyzést hallot­tunk róla —, hanem arról, hogy a kapacitása sokkal ki­sebb az igényeknél. Ugyanak­kor az autók száma rohamo­san nő. A garanciális szerviz­helyzet nem javul, hanem romlik. Három hétre vállal­nak csak kocsit. Nálunk úgy alakult a gya­korlat, hogy a garanciális szer­viz az AFIT monopóliumává vált. Ez a helyzet zna. *s„ Az egész gazdasági életünket érintő változások — egyebek közt a termelést serkentő konkurrencia kibontakozása — itt nem éreztetheti hatását, mert az AFIT ragaszkodik a pozícióihoz: Tolna megyében például mindeddig nem volt hajlandó lehetővé tenni, hogy más is végezzen garanciális szervizt, — van már néhány ilyen üzem a megyében és épül is néhány — és ezzel je­lentősen bővüljön a kapaci­tás. Pedig már hivatalosan is megkeresték ez ügyben a me­gyei tanács képviselői. Mert itt nem egyszerű átmeneti problémáról van szó, ezért már a megyei tanács is kény­telen volt foglalkozni vele, mint nagyon is közérdekű szol­gáltatási gonddal. (Mellesleg, a NEB Tolna megyei Bizott­ságának egyik vizsgálata is azzal a megállapítással végző­dött, hogy e tékdntetben tűr­hetetlen a helyzet, és időszerű lenne intézkedni.) Eddig minden kérés, tár­gyalás eredménytelen maradt: az AFIT hajthatatlan, és to­vább romlik a helyzet. Olyan színezete van az egésznek, hogy az AFIT vajmi keveset törődik a reális követelmé­nyekkel, igényekkel, viszont annál jobban a házon belüli ér­dekekkel: neki nem fáj az, ami az autósoknak fáj. Min­den jel szerint felsőbb szin­tű intézkedés kellene. Ha szép szóval nem mutat hajlandósá­got az AFIT érdemi intézke­désekre a garanciális hálózat bővítése érdekében. Annál is inkább, mert nem is csak Tolna megyében merülnek fel hasonló problémák. Az autó­sok mindinkább úgy vetik fel, hogy népgazdasági szinten be­csapják őket azzal, hogy ki­fizetik a magas összegeket a kocsikért, amibe benne fog­laltatik a garanciális jog is, ám amikor élni kívánnak ve- vele. ilyen lehetetlen helyzet fogadja őket az AFIT merev­sége miatt. Véleményünk sze­rint az egész probléma-komp­lexum megérett arra, hogy a helyi vezetők eredménytelen tárgyalásai után sürgősen ren­dezzék népgazdasági szinten. Különben nem látunk garan­ciát arra. hogy az AFIT ko­molyan vegye az egyébként drágán megfizetett garanciális igényeket. BODA FERENC Takács Istvánul'. '.1 vezetője, április 4-én kapta meg a Kohó- és Gépipar Kiváló Dolgozója címet.

Next

/
Thumbnails
Contents