Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-25 / 97. szám

Éljen a szocializmust építő magyar nép! A lsét eseményeinek krónikája HÉTFŐ: Königin fogadta Riad egyiptomi külügyminisztert. Fold körüli pályára bocsátották a Szaijut tudományos űrállomást. Lemondott Lón Nol kambodzsai miniszterelnök. KEDD: Megnyílt a Bolgár KP X. kongresszusa. Ismét Schüíz-öt választották Nyugat-Berlin polgármesterévé. SZERDA: Brezsoyev és Kádár felszólcft a BKP X. kongresszusán. Bombák a görög hatalomátvétel évfordulóján. Meghalt Duvalier, Haiti diktátora. CSÜTÖRTÖK: C'haban Delmas, francia miniszterelnök Jugoszláviába éikezott. Az amesikaiak ismét bombázták a VDK területét. PÉNTEK: Három utassal a fedélzetén fellőtték a Szojuz—10. űrhajót. Rogers bejelentette, hogy közel-keleti körútra indul. Karjalainen finn miniszterelnök hazatért Moszkvából. SZOMBAT: összecsapások Jordániában. Tömegtüntetés Washingtonban a vietnami háború ellen. Párizs Hivatalos körökben nem nyilatkoznak dezte, mi a helyzet a Duva- lier-család többi tagjával (Ma- rie-Denise, az elnök nővére, állítólag a hatalom igazi bir­tokosa). Jean-Claude erre ki­jelentette, hogy Marie-Denise és a többiek „részét alkották az elnöki családnak, j termé­szetesen igényt formálhatnak féltő gondoskodásomra”. Az Egyesült Államokról: „viszonyunk teljesen szívélyes, de mindent meg fogok tenni, hogy megjavítsam’". A 64 éves korában elhunyt diktátor, Francois Duvalier holttestét szombaton helyezik el egy Port-au-prince-i már­vány mauzóleumban. Gerard de Catalogna, a hai­ti kormány szóvivője külföldi újságíróknak adott nyilatko­zatában elmondotta: a kor­mány politikája folyamatos marad. Jean-Claude úgy kor­mányoz majd. mintha apja meg sem halt volna. Azt is e’mondotta. hogy Clinston Knox, az Egyesült Államok haiti nagykövete, csütörtökön reggel, miután bejelentették Duvalier elhunytat, felkereste az új elnököt és egyórás meg­beszélést folytatott vele. A Szojuz—10. űrhajó parancsnoka, Vlagyimir Safalov, a Szovjetunió Kétszeres Hőse, fia, Igor, és lánya, E.ena. társa­ságában, családi körben. _ A "norvég főváros üzleti negyedében kigyulladt négy épület. Hat ember meghalt, ötöt kórházban ápolnak. Francia hivatalos körökben egyelőre nem nyilatkoznak az algériai kormánynak a Fran­ciaországgal való kapcsolatok ügyében csütörtökön kiadott nyilatkozatáról, s a párizsi külügyminisztériumban elzár- ' koznak minden kommentár­tól. A I’ Humanité szombati vezércikkében hangsúlyozza: az algériai kormány ebben a nyilatkozatában őszinte együtt­működést ajánlott fel Fran­ciaországgal. Bár Párizs egy­oldalúan megszakította az olajkérdésről folyó tárgyalá­sokat, s a francia olajtársasá­gok még mindig nem hajlan­dók megfizetni adótartozásai­kat, Algéria lényegében ezt mondja: borítsunk fátylat a múltra, s ezután új, egészsé­ges alapokon működjünk együtt. Algéria nemcsak az olajkérdésben tesz olyan aján­latot, amely biztosítja a két. ország kölcsönös érdekeinek, tiszteletben tartását, hanem lényegében politikai együtt­működést is ajánl Párizsnak a Földközi-tenger térségében. A L,’ Humanité rámutat, hogy az algériai kormány mostani nyilatkozata biztosít­ja Franciaország kőolajellátá­sát, megismétli, hogy kártala­nítani fogják a részlegesen államosított francia olajtár- • saságokat: s azok szabadon rendelkezhetnek az arányla- gosan számukra jutó kőolaj­jal. A francia népnek érdeke, hogy a kulturális és gazdasá­gi téren kialakult szoros együttműködést továbbra is fenntartsák Algériával — hangsúlyozza a L’ Humanité. Washington Amr?lkai gyakorlat, az Indiai óceánon A TASZSZ jelenti Washing­tonból: Az Indiai óceánon vé­get ért a csendes-óceáni 7. flot­tához tartozó amerikai hadi­hajók egy csoportjának had­gyakorlata. Részt vett benne a „Ticonderoga” repülőgép- anyahajó, több torpedcrombo- ló és egy tengeralattjáró. Az AP tudósítója szerint ez volt az amerikai hadihajók legna­gyobb hadgyakorlata az indiai óceánon az utóbbi években. A Pentagon szóvivője Fried ­heim, a hadgyakorlat befeje­zéséről kijelentette, hogy az Egyesült Államok „érdekelt az Indiai óceánon folytatott ha­ditengerészeti műveletekben. Ez a térség mind nagyobb mértékben számot tart érdek­lődésünkre” — mondotta. A gyakorlatokban kifejezés­re jutott a Pentagonnak az a törekvése, hogy erősítse az Egyesült Államok stratégiai pozícióit az Indiai óceán me­dencéjében. Port-au-prince Haiti új államelnöke nyilatkozott Jean-Claude Duvalier, Haiti 20 éves új államelnöke nyi­latkozatot adott a France-ln- ter párizsi rádióállomás tudó­sítójának. Egyebek között ki­jelentette, hogy „maradékta­lanul ellenőrzi” az ország had­seregét és az „önkéntes mi­líciát”. A francia tudósító megkér­Egyiptom elveti az izraeli javaslatokat Az A1 Ah ram értesülései szerint Egyiptom máris figyel­meztette a külföldi államok kairói nagyköveteit, hogy nem hajlandó elfogadni a Szuezi- csatorna ügyében előterjesz­tett izraeli javaslatokat. Ezek a javaslatok, amelye­ket Jigal Allaon izraeli mi­niszterelnök-helyettes juttatott el néhány nappal ezelőtt Wa­shingtonba , a következő fő pontokat tartalmazzák: * — Izrael tíz kilométerre vonná vissza csapatait a csa­tornától keletre; — Izrael megtartaná „jogát”, hogy visszatérjen eredeti állá­saiba, amennyiben „Egyiptom megsértené a részleges kivo­nással kapcsolatos megállapo­dásokat”; — Izrael megtartaná katonai cselekvési szabadságát is, ha úgy tartja szükségesnek; — Egyiptomi csapatok nem kelhetnek át;a csatorna keleti partjára; — A részleges izraeli csa­patkivonásról szóló egyezmény független az általános rende­zéstől, a Jarring-missziótól, il­letve az ENSZ-től, Az A1 Ahram hangoztatja, hogy „Egyiptom teljes mérték­ben elveti az izraeli javaslato­kat”? Abba Eban izraeli külügy­miniszter pénteken egy rövid televíziós interjú keretében közölte: Izrael semmilyen kö­rülmények között sem hajlan­dó beleegyezni abba. hogy egyiptomi csapatok foglalják el az izraeliek által esetleg ki­ürített területeket a csatorna keleti partján, Az Al Ahram szombati szá­ma megállapítja, hogy a jelek szerint az Egyesült Államok és Egyiptom azonos nézeteket vall a Szuezi-csatorna meg­nyitásának lehetőségeiről. Ám ezek a nézetek merő ellentét­ben állnak az izraeli állás­ponttal. A félhivatalos kairói napi­lap szerint az Egyesült Álla­mok, miként azt kairói fő­képviselője, Donald Bergus a napokban Mohammed Riad meghatalmazott külügyi ál­lamminiszter tudomására hoz­ta, egyetért azzal a kairói vé­leménnyel, hogy az izraeli csa­patoknak a csatorna keleti partjáról való visszavonása, amellyel a vízi út megnyitása lehetővé válna, csupán egy átfogó közel-keleti rendezés ré­szét képezheti. Ezzel szemben ismeretes az az izraeli álláspont, amely sze­rint a részleges csapatkivonást függetleníteni kell az általános rendezés kérdésétől, s így a Jarring-missziótól is. Hivatalos látogatásra Jugoszláviába utazott Jacques Cha- ban-Delmas, Franciaország miniszterelnöke. Képünk a belg­rádi tárgyalóasztal mellett mutatja (balról a második), szemben vele vendéglátója, Mitja Ribicic jugoszláv kor­mány elnök.

Next

/
Thumbnails
Contents