Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-11 / 59. szám
rvm rrmn % * * * $ ff ? * t' v> — Szántódi elvtárs a legszélesebb látókörű egyén a faluban. Biliárdban és ultiban eddig verhetetlennek bizonyult. Luciánó szerényen mosolyog. Szántódi a söntésben maradék aprópénzéből még rendel egy fröccsöt, felhajtja és érthetetlen szavakat motyog. Közben nézi Luciánót, amint ott áll bent az emberek között a füsttengerben. Milyen ártatlan, milyen jelentéktelen. Hogy tudta ez őt így kifosztani? Aztán lecsapja a poharat a pultra, és elindul kifelé. Már az ajtóban van, amikor megvilágosodik az agya, és arcán egy korszakalkotó gondolat felvillanása tükröződik. Határozott léptekkel átmegy a termen, be a játékosokhoz, és megáll Luciánó előtt. — Nincs kedve egy kis sétára? A kérdést többet félreértik. Elsősorban is a nagy Darnógyöngyei, akinek a jelenlévők közül elsőrendű kötelessége lenne Luciánót a fizikai terrortól, megoltalmazni, ö azonban csak a pénzt oltalmazza. — A dohányt! * Luciánó átad 200 forintot. A nagy Darnógyöngyei sötéten néz, és ujjá- val hivogató mozdulatokat tesz. Luciánó még két darab százast átad. A direktor tovább integet, Luciánó az egész pénzt átadja. — Egyébként Max még biztosan nem alszik — mondja Darnógyöngyei. Szántódi megérti a dolgot — Ki az a Max? Luciánó kis szemtelenséggel a mondja: hangjában nak, hogy ne potyogjanak le minduntalan a trapézról. Szántódi egy kicsit elgondolkozik. — Még ezt is meg lehetne csinálni. Vegyen ki egy hónap fizetés nélküli szabadságot, nekem ennyi idő elég. Luciánó csóválja a fejét. — Sajnos nem lehét Nélkülem semmire se mennek a fiúk. Én vagyok a pénztáros, a szak- szervezeti bizalmi, az állatorvos és a, műsorban is kellek minden este. — Ne legyen makacs. Értse meg, hogy milliókról van szó. Luciánó egy kicsit elgondolkozik. Most először egy kis kíváncsiság ébred föl benne. — Mégis, miféle milliókról? — Majd megmondom. Azzal elindul. Elmennek a következő lámpáig. Ott Szántódi papírt, ceruzát vesz elő, illetve a papírt Luciánó kis füzetéből tépi lei és a magas deszkakerítésre támaszkodva elkezd írni valamit Mondja is, amit ír. — Szerződés. Alulírott. Ránéz Luciánóra. — Szabad a becses nevét? — Luciánó. — Rendes neve nincs? — így ismer a világ. Aztán kis szerénységgel kiigazítja: — A szakma. Szántódi vállat von, írja tovább és mondja is: — Alulírott Luciánó kötelezem magam, hogy mindazokat a pénzösszegeket, amelyeket Szántódi Gábor, a helybeli népművelési osztály helyettes vezetőjének tanácsai, és ötletei alapján a közeljövőben birtokolni fogok, a fent nevezett Szántódi Gáborral 50—50 százalék arányban megosztom. írja alá. Luciánó nem sokat teketóriázik, aláírja. Aztán ránéz Szántódira, hogy nahát halljuk most mér azokat a nagy ötleteket. Szántódi szinte transzban: — Csak egy szót mondok: Toto. Luciánó elismerően bólint egyet. Szántódi vérszemet kap. — És még egyet: Lottó. Luciánó lassan elindul visszafelé. Szántódi kétségbeesetten fordul utána. — Hová megy? — Az erőművészünk. — Csqjc nem képzeli, hogy verekedni akarok? Luciánó belenéz a füzetébe. Szántódi elképed: — Ki ne számítsa, mert én falra mászok! Luciánó csak számol, aztán azt mondja: — önnek tervei vannak velem. Szántódi megadja magát. Ez már több annál, amit az ő agya elbír. — Elismerem, jöjjön! 5. Kihalt a falusi főutca, éjszaka van. Szántódi és Luciánó egymás mellett lépnek. Luciánó inkább szemlélődve, mint aki jól végezte dolgát. Szántódi gondokba merülten. Megáll egy gyenge fényű lámpa alatt. Ránéz Luciánóra. — Száz szónak is egy a vége, magában én pénzt látok, mester. Sok pénzt. Luciánó egy elhárító mozdulatot tesz. — Matematika. Akárki megtanulhatja. — Hagyja itt ezt a pitiáner társulatot, csináljunk egy üzletet. — Én a porond művésze vagyok, az is maradok. Szántódi legyint erre. — Mennyi a gázsija? — Hát nem sok, az kétségtelen. — Ha rám hallgat, milliomosok leszünk mind a ketten. Luciánó elmosolyodik. — Az nem lenne rossz, vennék egy fiatal oroszlánt, és rendes gázsit adnék az artistáínk(Folytatjuk) AAAAAAÁAAÁAAAAAAAAAáAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAaAAAAAAAAAAAa 1 3 ◄ 4 Ha ötöt komiul a sziget harangja*.. Pitcairn szigetén felfedezték a „Bounty" tengerészeinek leszár- mazottait. (Ujsághir.j A Bounty történetéből akitűnő Goncourt-díjas francia író, Robert Merle „A sziget’’ címmel kitűnő regényt írt, amely hazánkban is megjelent. Adamót, a regény főhősét valószínűleg a könyv minden olvasója szívébe zárta. Legutóbb Amerikában film is készült a regény nyomán a nálunk is ismert Marion Brandóval a főszerepben. „A sziget” cselekménye közismert, dehát a regény nem azért regény, hogy mindenben pontosan megfeleljen a valóságnak. Éppen ezért talán nem érdektelen a hiteles történet, ha másként nem, dióhéjban. * A hajó behúzott vitorlákkal halad trópusi útján. A kapitány alszik, őrhelyén csak néhány őrszem és a kormányos áll. 1789. április 28-át írnak. A meleg és az illatos béke mélyén kirobbanóban a tragédia. amely később legendává válik. A hajón zendülés tör ki, s a lázadók a kapitányt és 18 hű emberét a nyílt tengeren kiteszik egy csónakba. Miután kitöltötték kegyetlen bosszújukat kapitányukon, a hajón maradottakra nehezebb feladat vár. Olyan helyet kellett találniok, ahol elkerülhetik a tengeri zendülőkre váró akasztófát. Olyan helyre akartak jutni, ahova nem ér el az angol hatóságok keze. Először Tahitire gondoltak, de ez nem mutatott különösebb vendégszeretetet. Az ausztráliai szigetekhez tartozó Tubuai szigetén sem találtak menedéket. Ezután Christian főhadnagy, a zendülők vezetőjének irányításával visszahajóztak Tahitibe, hogy néhány embert, akik nem akarták folytatni az utat partra tehessék. Tahitiben egyben behajóztak hét tahiti férfit és 12 tahiti asz- szonyt és különböző háziállatokat is a fedélzetre vettek. A Bounty ezután elindult menedéket keresni. A zendülők most már mindössze csak kilencen maradtak: Fletcher Christian főhadnagy, Edward Young zászlós, Alexander Smith (akit később John Adamsnak neveznek) William McKoy, Matthew Quintal, John Williams, Isaac Martin matrózok, John Mills ágyúkezelő és William Brown botanikus. Christian, aki olvasta Cook kapitány útijegyzeteit úgy határoz, hogy megkeresi Pitcaim szigetét. A sziget a tengerről nézve bujának és termékenynek látszott, területe ugyan kicsiny, de vizet és letelepedésre alkalmas helyet is találnak. Élelem is volt, csak el kellett venni a természettől. A lakatlan Pitcairn-nek számukra az volt a legfontosabb tulajdonsága, hogy kiesett a hajójáratok útirányából. Miután elfoglalták a szigetet, a kilenc angol, kilenc egyenlő részre osztja fel területét, — a tahitieket kihagyva az osztozkodásból. A tahi- tiek ebbe még nagynehezen belenyugodtak, de amikor John Williams özvegyen, maradt és egy tahiti férfi feleségét akarta, kirobbant az ellenségeskedés. Ez mészárláshoz vezetett, amelynek során öt angol pusztult el. Smith és Young életben maradt, vissza is térhettek a faluba, ők jártak közben a ta- hitieknél, hogy Mckoy-t és Quintalt is fogadják vissza. Nyugalmuk rövid életű, mert McKoy megtanulja az alkohol lepárlását egy bizonyos gyökérből és részegen leesik egy szikláról. Quintalt pedig, aki a korábbiakhoz hasonlóan egy tahiti feleségét akarja, Young és Smith egy baltával megölik. Tíz évvel a partraszállás után csak Alexander Smith derékvitorla-kezelő marad életben, John Adams néven egy igen furcsa ‘család élén, amely tíz tahiti asszonyból és számos, angol apák vonásait őrző gyermekből áll. Mielőtt Edward Young zászlós meghal, megosztja tudását Smithtel. Megtanítja őt olvasni, felruházza bizonyos ismeretekkel. 1808-ban, az amerikai Folger kapitány véletlenül kiköt a Pitcaimon és megtalálja Alexander Smitht, illetve most már John Adamsot, és először fedi fel a Bounty sorsát. Amikon Sir Thomas Staines angol kapitány 1814-ben kiköt a szigeten, az admiralitáshoz küldött jelentésében ezt írja Adamsról.: „Ez a tiszteletre méltó öregember az egyetlen angol, aki életben maradt a Bounty legénységéből. Csodálom a kis közösség iránti példamutató atyai gondoskodását, akik mint családfőt tisztelik őt.” A szigeten napjainkban nyugalom van. Csupán John Adams és társainak sírjai jelzik a halál és félelem korszakát. * A mai Pitcaimnak 94 lakója van, s ugyanúgy nincs kikötésre alkalmas hely, mint a Bounty lázadó matrózainak partraszállása idején. Az odaérkezőt a szárazföldről elinduló bárka szállítja a szigetre, amely három kilométer hosszú, és két kilométer széles, területe tíz négyzetkilométer. A tenger felől két-háromszáz méter magas sziklák övezik, s a partról a fennsíkra csak egy kezdetleges drót- kötélpálya segítségével lehet feljutni. A zendülők örökösei nem ismerik a pénzt. A munkát közösen folytatják. Földet művelnek, csónakokat építenek, fát vágnak, ők működtetik a drótkötélpályát, és javítják a település házait. A szigeten egy kis bolt áll, ahol szükségleteiket bevásárolhatják, s ahol listát vezetnek bevásárlásaikról. A kívánt cikkekhez szükség^ pénzt úgy teremtik elő, hogy a bélyeg- gyűjtők számára a sziget bélyegzőjével ellátott borítéko-. kát árulnak, a hajóknak gyümölcsöt adnak el, s a maguk készített emléktárgyakkal is hozzájutnak bizonyos összeghez. Ha hajó tűnik fel a láthatáron, ötöt kondul a sziget harangja. A jelre minden férfilakó a drótkötélpályához siet, hogy vízre eresszék a csónakokat az eladandó termékekkel. A szigetet, amely a Panama—Uj-Zéland vonalon helyezkedik el, hetenként két- három hajó érinti. Az utánpótlást hajó bonyolítja le három havonta egyszer. Olykor megesik, hogy a beteg öt hónapot is vár orvosra. Addig rádió adó-vevő készüléken karöák az instrukciókat a betet' kezelésére. A természet — dkívül- gazdag, a kenyérfa, ' kókusz, a banán, a narancs és a mangófa gazdagon kínálják termésüket. A település központjának, Adamstownnak főterén helyezték el a Bounty horgonyát, amelyet 1957-ben halásztak ki a tengerből. Ez a horgony, Young bibliája és a hajó harangja képezik ennek a majdnem 200 éves közösségnek minden történelmi örökségét. A sziget vezetője, Young leszármazottja, Fletcher Christian utódja a rádió- távirász, Brown-é pedig faszobrász. A magas sziklákkal övezett szigeten, ahol közel két évszázaddal ezelőtt a Bounty reményvesztett tengerészeinek véres tragédiája lezajlott, ma békésen élnek késel utódaik. Az erőszak: múltjuk története, ami csak regények és kalandfilmek nyomán él az emberek emlékezetében. (s —a) Közületek, magánosok, szövetkezetünk vasipari GÉPMUNKA SZABAD KAPACITÁSSAL rendelkezik. Esztergályos, maró. gyalu, daraboló MINDENNEMŰ JAVÍTÁST, KARBANTARTÄST VÁLLALUNK. Megrendelésükkel kérjük forduljanak szövetkezetünk központjához bizalommal. GYORS, PONTOS MUNKA! Dunaföldvári Építőipari és Cementárukészítő Kisipari Termelőszövetkezet. (158)
