Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-27 / 73. szám
Indokína A hazafias erők újabb támadásai viszont utcai harcokról szólnak, s állítólag a keleti tartomány más városaiban is összetűzések vannak* Közlemény (Folytatás az t. oldalról.) a Balkán-félszigeten levő államok irányában folytatott politikájuk célja a jó együttműködés biztosítása. A külügyminiszterek aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az Egyesült Államok agressziójának Kambodzsára, Laoszra történő kiszélesítése és a VDK bombázásának felújítása tovább élezi a délkelet-ázsiai helyzetet, s ezzel komoly mértékben veszélyezteti a világ békéjét. Ismételten hangoztatták, hogy országaik teljes támogatást nyújtanak a vietnami népnek, a kambodzsai és laoszi haladó erőknek az imperializmus ellen folytatott igazságos harcukhoz. Elutazott Budapestről Ivan Baser Ivan Basev, a Bolgár Nép- köztársaság külügyminisztere pénteken délben a Külügyminisztérium Dísz-téri vendég- házában sajtófogadáson találkozott a magyar és a külföldi sajtó képviselőivel. Ivan Basev, aki Péter János külügyminiszter meghívására ötnapos hivatalos látogatást tett Magyarországon — felesége társaságában pénteken délután elutazott Budapestről. pumorumii A külügyminiszterek kifejezték szolidaritásukat az arab népekkel. Kijelentették: mindkét ország erőfeszítéseket tesa- a kérdés politikai megoldássá a Biztonsági Tanács 1967. november 22-én hozott határoza-' tának maradéktalan végrehajtása, mindenekelőtt az izraeli csapatoknak a megszállt arab területekről történő kivonása érdekében. A megbeszélések szívélyes, baráti légkörben folytak és megerősítették a két fél teljes nézetazonosságát a megvitatott kérdésekben. Ivan Basev hivatalos, baráti látogatásra hívta rneg Péter Jánost, aki a meghívást örömmel elfogadta. A Ferihegyi repülőtéren búcsúztatásukra megjelent Péter János és felesége, Gye- nes András külügyminiszterhelyettes, Roska István. hazánk szófiai nagykövete és a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa. Ott volt Vaszil Bogdanov, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete és a nagykövetség több munkatársa. (MTI) A dél-vietnami zsoldoshadsereg parancsnokságának szóvivője Saigonban bejelentette, hogy a legutóbbi 12 óra folyamán a hazafias erők újabb támadásokat intéztek amerikai és dél-vietnami katonai állások ellen Dél-Viet- nam északi részében, Quang Tri tartományban. A szóvivő ezúttal semmiféle tájékoztatást sem adott a dél-vietnami hadsereg „Lám Son 719” laoszi katonai műveletéről, amelyről hivatalosan még mindig nem jelentették be, hogy véget ért, pedig a dél-vietnami katonaságot már két napja teljesen kivonták laoszi területről. Katonai szóvivők közlése szerint harcok folytak délvietnami milicisták és ixabad- ságharcosok között Quang Ngai közelében. Az Uj Kína hírügynökség .jelentését átvéve közölte pénteken a Reuter, hogy csütörtök este Le Duan-nak, a párt első titkárának vezetésével Pekingbe érkezett a Vietnami Dolgozók Pártjának Háromtagú küldöttsége, amelyet a repülőtéren Csou En-laj miniszterelnök és több vezető kínai személyiség fogadott. A hanoi lapok csütörtökön pirosbetűs címek alatt számoltak be a „Lam Son 719” akció, a Laosz elleni invázió végleges kudarcáról. Kelet-Pakisztán Kelet-Pakisztánban, ahol már csaknem egy hete folytak a tárgyalások az ország politikai vezetői között az ország egységét veszélyeztető válság elhárításáról, a hadsereg átvette a hatalmat. A hírt a katonáik által megszállt daccai rádió közölte pénteken hajnalban. Az urdu és bengáli nyelven sugárzott közleményben a katonai hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el a keleti tartomány fővárosának egész területére Közölték, hogy a rendelkezés megszegőit a helyszínen agyonlövik. A rádió közölte továbbá, hogy Jahja Khan pakisztáni elnök, aki az éjszaka folyamán visszatért a nyugati tartományba, a nap folyamán fontos rádióbeszédei mond. A katonai hatalomátvétel mindössze egy nappal előzte meg a Rahman sejk — a keleti tartomány politikai vezére — által bejelentett általános politikai sztrájkot. Az általános munkabeszüntetéssel «— az Avami liga bejelentése szerint — a katonák korábbi túlkapásai ellen kívántak voL aa tiltakozni. Az indiai hírügynökség úgy értesült, hogy az éjszaka folyamán újabb pakisztáni kormánycsapatok szálltak partra Chittagong és Chalna kikötőjében. összesen 60 000 katonái vontak össze Dacca, Comilia cs Essora stratégiai fontosságú pontjain. A kelet-pakisztáni eseményekről egyelőre csak indiai hírügynökségek jelentései állnak rendelkezésre, amelyek „határmenti megbízható forrásokra” hivatkoznak. Ezek szerint Rahman sejk, aki 1969-ben szabadult az előző elnök, -\fub Khan börtönéből, a Jahja Az akció politikailag és katonailag egyaránt súlyos kudarccal végződött. Ez súlyos csapást mért Nixon vi- etnamizálási programjára a egyben megingatta az amerikai kormány indokínai katonai elképzeléseit s a jövő amerikai lehetőségeit is. A hazafiak győzelme után kialakult helyzetben tovább erősödnek az ellentétek az USÁ-ban és Dél-Vietnam- ban is mind a politikai, mind a katonai vezető körökben. A laoszi hazafias erők győzelme újra bizonyította a világ előtt, hogy egy pillanatra sem torpant meg az indokínai népek ellenállása. Jóllehet a 9. számú út mentén aratott győzelem politikai jelentősége rendkívül nagy, katonai jelentőségét sem szabad lebecsülni. A hazafiak a 43 napos harcban jelentős emberi erőt és igen nagy haditechnikát semmisítettek meg. A betolakodók személyi állományának 75—80 százaléka ottveszett, fegyverzetük pedig majdnem teljes egészében elpusztult, vagy a hazafiak kezére került. A laoszi győzelem megsokszorozza Indokína népeinek ellenállását az agresz- szorokkal szemben. Khan-nal folytatott tárgyalások során célzott arra, hogy a kelet-pakisztániak „türelme elfogyott". Egy nyilvános gyűlésen „minden erőszakos politikai döntéssel szemben” ellenállásra szólított fel, ennek ellenére azonban az elmúlt -napok során úgy látszott, hogy sikerül megállapodni. A kom- mentárók egy konföderációs berendezkedés kialakítására céloztak, a legutóbbi hírek A fogyasztási szövetkezetek tömeges megalakulásának és a mozgalom országos jellegűvé válásának 25. évfordulója alkalmából a Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntetéseket adományozott a szocialista fogyasztási szövetkezetek úttörő harcosainak és legjobb munkásainak. A kitüntetéseket pénteken a Parlament vadásztermében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. Az ünnepségen jelen voit Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese és dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke. Losonczi Pál a kitüntetések átadásakor mondott beszédében méltatta a negyedszázados jubileum jelentőségét hangsúlyozta, hogy a szocializmus építésének értékes eredménye és nélkülözhetetlen eszköze a szövetkezeti mozgalom. A korszerű szövetNyugat-Berlin Négyhatalmi tanácskozás Három óra hosszat tárgyalt pénteken Nyugat-Berlinben a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy- Britannia nagykövete. Az ösz- szejövetelről kiadott jelentés szerint tárgyszerű megbeszélést folytattak napirenden levő kérdésekről. A legközelebbi találkozóra április .6-án kerül sor, a közbeeső időben szakértői szinten folytatnak konzultációkat. A tanácskozás után Abra- szimov szovjet nagykövet fontosnak és építőnek minősítette az összejövetelt. Rush amerikai nagykövet kijelentette, hogy komoly tárgyalások folytak és megpróbáltak előbbrejutni. Sauvagnargues francia nagykövet hangoztatta, hogy még korai volna megvonni az egy esztendeje folyó nagyköveti tárgyalások mérlegét. Kohrt NDK-államtitkár és Müller nyugat-berlini szenátusi irodaigazgató szombaton, az NDK fővárosában, Berlinben, küldöttségeik kíséretében, folytatják tárgyalásaikat. Mint ismeretes, Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke átfogó javaslatot terjesztett elő megállapodás kötéséről az NDK és a nyugat-berlini szenátus között, a nyugat-berlini lakosok látogatási lehetőségéről az NDK-ban és fővárosában. A szenátus képviselői az eddigi tárgyalásokon a három nyugat-berlini megszálló hatalom illetékességére hivatkozva. visszautasították az átfogó javaslatra vonatkozó megbeszéléseket és csak a húsvéti látogatási engedélyekről kívántak tárgyalni, kezetpolitikai elveknek megfelelő, új szervezeti keretek között, a földművesszövetkezetekből »fejlődött nwi általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek tág teret biztosítanak az önállóságnak, az igazi szövetkezeti demokráciának, amelyet — teljes összhangban társadalmunk szocialista igényeivel — fokozottan szolgálniok kell. Losonczi Pál kifejezte azt a meggyőződését, hogy a fogyasztási szövetkezetek tagsága és vezetősége a jövőben is betölti szép hivatását, megfelelve annak a bizalomnak, amellyel társadalmunk és államunk ezt a munkát támogatja. A kitüntetettek között több Tolna megyei van. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Sebestyén Zsigmond, a paksi áfész igazgatósagának elnöke, a Munka Érdemrend bronz fokozatával fcüotstték Chile és a Vietnami Demokratikus Köztársaság elhatároz, ta, hogy kölcsönösen kereskedelmi képviseletet létesít. Clodomiro Almeyda Medina chilei külügyminiszter kijelentette, hogy a kereskedelmi ki- rendeltségek létrehozása első lépés Chile és a VDK között a diplomáciai kapcsolatok megteremtéséhez. • Brian Faulkner, Észak-Iror- szág új unionista miniszterelnöke csütörtökön este közzé tette kormányának névsorát. A 12 tagú kabinetben az előző kormánynak csak öt tagja tarthatta meg tárcáját. Nem sokkal a kabinet ösz- szetételének kihirdetése után pokolgép robbant fel az unionista párt székházában. ki Misetics Sándomét, a Tolna megyei MÉSZÖV szaktanácsadóját és Nagy Sándomét. a Tolna megyei MÉK osztály- vezetőjét. A jubileum alkalmából az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa pénteken ünnepi ülést tartott az Újvárosháza nagytermében, ahol a SZÖVOSZ első kongresszusa is ülésezett 1949-ben. Az ünnepi tanácsülésen részt vett Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára; Szurdi István, belkereskedelmi miniszter. Dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke megemlékező beszédében méltatta a szocializmust építő szövetkezeti mozgalom negyedszázados fejlődését. A jubileum alkalmából emlékplakettet nyújtottak át Nyers Rezsőnek, alti maga is részt vett és vesz a szövetkezeti mozgalom építésében, Alejandro Lanusse altábornagyot az argentin szárazföldi hadsereg parancsnokát, aki a Roberto Levingston elnököt megdöntő vértelen államcsínyt vezette, pénteken este beiktatják Argentina elnökévé. • A Quirinale-palotában pénteken délelőtt folytatódott Tito jugoszláv köztársasági elnök tárgyalása olasz vendéglátóival. Ezúttal Saragat elnökkel, Colombo miniszterelnökkel és Moro külügyminiszterrel tanácskozott. Jelen volt Tepavac jugoszláv külügyminiszter. A tanácskozás légköre rendkívül szívélyes volt. A jugoszláv szövetségi gazdasági minisztérium javaslatokat dolgoz ki a jugoszláv vámpolitika továbbfejlesztésére. A tervezet szerint a vámok átlagértéke a jelenlegi 13,9 százalékról 12,6 százalékra fog csökkenni. Ezen túlmenően felülvizgálják az egész vámpolitikát is. Ehhez azonban előbb el kell készülnie Jugoszlávia általános gazda• s ágfejlesztési politikájának. « Schumann külügyminiszter a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságában kijelentette, nincs sző arról, hogy Franciaország vétót akarna emelni Angliának a közös piachoz való csatlakozása ellen, « „Már most megállapíthatjuk, hogy a Bolgár Kommunista Párt kongresszusa történelmi kongresszus lesz, mert rendkívüli fontosságú dokumentumokat vitat meg, amelyek jelentősége nem ideiglenes, nem rövid időre szóló, hanem egy egész történelmi korszakra” —• mondotta Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára, Bulgária miniszterelnöke azon a pleveni nagygyűlésen, amelyet egy új olaj- feldolgozó üzem felavatása alkalmából teríottafc A hadsereg átvette a hatalmat Kitüntetések a fogyasztási szövetkezetek negyedszázados jubileumán