Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-23 / 69. szám
To’.»*. Kenni ViUtf MalStAwnserEMEtiiasi mCPUJSAG ffa lutcryTuro^dí:.rHVA snnajurpsnr rocmd'xccom MMzorriÁak'Éé * ifflatn rtutÁca Lmpím j Fekete hétvége Három halálos baleset az országutakon Szomorú eseményekkel köszöntött. be a tavasz, első napja megyénk közútjain: 1 halálos. egy súlyos életveszélyes, í és egy súlyos sérüléssel járt. baleset történt. Vasárnap reggel 9 óra után néhány perccel a siófoki út- elágazóban Blesz Márton fel- sőr.ánai lakos motorkerékpárjával az elsőbbségadást jelző tábla ellenére hajtott rá a 6-os útra, s összeütközött a Szekszard felől Bonyhád felé ugyancsak motorral, de szabályosan közlekedő Kovács János decsi lajtossal. A baleset következtében a vétlen Kovács János a helyszínen meghalt, míg utasa, Németh László, súlyos sérülést szenvedett. Súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították kórházba a balesetet előidéző Blesz. Mártont is. Az anyagi kár mintegy 16 ezer forint. Délután 5 óra tájban Alsónyék határában okozott tragikus kimenetelű balesetet a figyelmetlenség. Az 56-os út alsónyéki kereszteződésénél Szabó Imre alsónyéki lakos kerékpárjával kanyarodott a vele szemben személygépkocsival szabályosan közlekedő Nagy Ferenc lánycsólti lakos elé. A gépkocsi a. féktávolságon belül eléje kerülő Szabó Imrét elütötte, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt. Vasárnap este a 6-os országúton a baracsi halászcsárda előtt Dobrovics Ferenc du- naíöldvári festő motorkerékpárjával elütötte Kertész Ferencet, a Paksi Áilami Gazdaság .sertésgondozóját, aki az úttesten tolta kiviirt gítatlan kerékpárját. Kertész Ferenc a helyszínen meghalt. Dobrovics Ferencet, aki súlyosan megsérült — a mentők kórházba szállították. Utasa, Cseri Pál, a Dunai Vasmű géplakatosa nem sérült meg. A rendőrség a balesetek ügyében a megfelelő intézkedéseket mogteUe. íl-e> Szerencsés kimenetelű fűzesetek A közlekedés tragikus eseményeivel szemben szerencsésebb volt a tűzrendészet: igaz, három tűzesettel is volt dolguk a megyében, de mindegyiknél — a gyors beavatkozás következtétjen — a riadalom volt jelentős, sérülés item történt, s az anyagi károk is csekélyek. Vasárnap hajnalban Decsen, TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A. Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRiTS FERENC Szerkesztőség: Szskszárd, Mártírok tere Iá—17 Telefon: 129—91, 123—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vídalat, Szekszárd, Béla tér ] ■Telefon: 120—U, 120—10. Felelős kiadó: KATONA PÖZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető-: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 30 Ft Indexszám: Jb 069 a Tabán 22. szám alatti hóinál ütött ki tűz. Az. idejében érkezett helyi önkéntes tűzoltók és a szekszárdi államiak elfojtották a lángokat. A tetőzetnek mintegy húsz négyzetméternyi része égett le. A tűz okának megállapítására a vizsgálat még tart. Délelőtt 10 óra körül Kop- pányszántóról riasztottak a tamási tűzoltókat. A Rákóczi utca 126. számú ház udvarában lévő szalma gyulladt meg, s kezdett a tűz átterjedni a melléképületekre is. Ezt megakadályozva a tűzoltók eloltották a tüzet, amit az eddigi vizsgálat szerint a kéményből kipattanó szikra okozott. Hétfőn délelőtt Dombóvárról, a Kossuth Lajos utcai iskolából jelentettek tüzet, amelyet a villanyóra zárlata okozott. A riadalmat és a tüzet itt is a tűzoltók gyors kiérkezése és beavatkozása szüntette meg. mielőtt nagyobb károk keletkeztek volna. SEX SAL LINK naposcsibe megrendelhető az Uraiújfal ui Állami Gazdaságnál Áraink: jérce csibe 13,— Ftdb vegyes ivará csibe 7,— Ft/db 500 db-on felüli rendelés házhoz szállítását vállaljuk! Rövid határidőn belül szállítunk! Megrendelést 1972-rc is felreszünk. <387) t Szumátraí virá^óriás Tamásiban Tamásiban, Halász Isioánék Garay János utca 12. szám alatti lakásában elősző- nyílik a Szumátra szigetéről szármasó, hazánkban esetleg a botanikuskertekben található „szerelemvirág": a kontyvirágok családjába tartozó Amor- phophallus Titanum. Ennek a. trópusi növénynek, a gumóját 7 évvel ezelőtt liapiák Gyeinkről. Közben kettőre szaporodott. A két gumót telenként cserépbe ültetés nél kül, dobozban tartották. A gyökér leien gumóból nőtt ki a hosszú nyelv buzogány, melyen óriási, sötétbordó szinti virágot nyitott pár héttel ezelőtt, mindkét gumón, A gyönki tapasztalatok szerint, az afnorphophallus titanum 2 hónapig virágzik, szobahőmérsékleten. A szaga azonban nem valami kellemes, egyes rovaréra trópusi virágokéhoz hasonlít. A Halász Invánéknal látható, az átlagos emberi magasságot meghaladó lsét növény közül a nagyobbik szárával együtt VW centimeter magas, és ebből a virága 10ü centiméter hosszá A különleges trópusi növény érdekessége, hogy tavasszal — természetesen már melegebb időjárásban — tápanyagokban gazdag talajba kiültetve és bőségesen öntözve, csak egyetlen levelet fejleszt, (-só) (Gottvald Károly felvétele.) MÁRCIUS 23 KEDD Névnap: Emőke. A Nap kél 5.43, nyugszik 18.00 órakor. A Hold kél 4.05, nyugszik 13.40 órakor. — Bővül a munkalehetőség Szálkán. A Decsi Háziipari Szövetkezet 20—30 főt foglalkoztató szövőrészlege elnevezését tervezi a községben. — A „TOMI CSALÁD” mosószereiről mosási bemutatót és tanácsadó előadásokat tort a háziasszonyoknak a Tiszai Vegyikombinát a megyei TIT-szervezet közreműködésével. ma. kedden délelőtt 10, délután 2 és este 18 órakor a Paksi Járási Könyvtárban. Minden érdeklődőt szívesen váriak. — Totótájékoztató. A 12. lieti totónveremények az illeték levonása után a következők: J3 találatos 6 darab, a nyereményük egyenként 126 55>0 forrni, ebből 13 plusz l találatos 1 darab, a nyereménye 407 901 forint, 12 találatos 151 darab, 3353 forinttal, 11 találatos 1898 darab, 267 forinttal, 30 találatos 15 071 darab. 50 forinttal. — Négyhónapi szigorított börtönnel sújtotta a paksi járásbíróság Balogh Gyuláné 31 éves bölcskei asszonyt, mivel egy helybeli portáról 150 forintot lopott. A büntetés ízért ilyen szigorú, mert az elítélt többszörösen visszaeső tolvaj. — Egy bőrönd hamis bankjegyet, összesen 600 000 dollárt, foglalt le vasárnap hajnalban a ?.yu- ga/tnémet rendőrség a Rajna menti Osthofenban. A hatóságok három fiatalembernél találták a hamis dollárokat. A szabadkozó ,pénzemberek" azt állították, hogy a folyóparton, egy bozótban bukkantak a pénzzel teli bőröndre. A megtalálókat" a rendőrség őrizetbe vette. — Mezei futóversenyt rendezett Tolnán a szekszárdi járási KISZ- b^ottság, a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulója tiszteletére. A versenyen 120 KISZ-ista és lutörö vett részt. — Nemrég klubot avattak a tamási gimnázium fiataljai. A klub- nyitó ünnepség műsorában — vendégként — a gyönki é& a tamási gimnázium irodalmi színpada mutatkozott be, — Bikhara Mohammed El-Sajeb nevű szudáni férfiúnak egyetlen éjszakán nyolc fiúgyermeke született: mind a négy felesége csaknem ugyanazon időpontban, ugyanazon az éjszakán, ikerfiűes- kákkal ajándékozta meg, — közli az A1 Gumhurija című egyiptomi napilap vasárnapi száma. A legsajátságosabb az, hogy Bikhara már húsz év óta várta, hogy örököse legyen. Most aztán az egész család úszik a boldogságban. FELHŐS, ESŐS IDŐ Várható időjárás kedd estig: Erősen felhős, párás idő, többfelé esővel, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő. déli,, délnyugati, később nyugati, északnyugatira forduló széi. A nappali felmelegedés tovább gyengül. Várható - legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a—14 fok között. TMK-csoport- vezetot keres Tolna megyei üzem. Érdeklődni lehet „fázisjavító" jeligén a kiadóban. (390)..Szoljai ok szép szavak“ vetélkedő megyei döntője Szombaton délután Szek- szárdon a Babits Mihály megyei művelődési központban rendezték meg az amatőr színjátszó csoportok és irodalmi színpadok ..Szóljatok szép szavak" vetélkedő megyei döntőjét. A versenyen nyolc csoport: vett részt, melyek közül a zsűri két csoportot javasolt a területi döntőbe: a Babits Mihály megyei művelődési központ irodalmi színpadát — akik Nagy Andor gimnáziumi tanár rendezésében mutatták be Garay Gábor: Kedd című kötetének verseit, — valamint a Rózsa Ferenc Műszaki Szakközépiskola irodalmi színpadát — akik Tolnai tájak címmel mutattak be összeállítást megyénkkel kapcsolatos irodalomból. Előadásukat Dugonics Józsefné pedagógus rendezte. A zsűri dicséretben részesítette a simon- tornyai művelődési ház irodalmi színpadát. Hogy a két javasolt csoport közül melyik képviseli majd megyénket a Kaposvárott április 23-án megrendezésre kerülő területi döntőn, azt a későbbiek folyamán döntik el. A klubniozgaíomról tanácskoztak Szekszárdion A klubmozgalom fejlesztés." séről tanácskoztak tegnap a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban a Művelődésügyi Minisztérium, a Népművelési Intézet, továbbá a Könyvtártani Módszertani Központ, valamint Baranya. Fejér és Tolna megye népművelési vezetői, a KISZ megyebizottságok kulturális irányítói és a művelődési központok igazgatói. Részt vett a tájértekezleten Szenczi László, a megyei művelődésügyi osztály vezetőhelyettese, Szabó Géza, a KISZ Tolna megyei Bizottságának első titkára és Kaczián János, a KISZ megyei bizottságának titkára is. Sórdy Lajos, a Művelődés- ügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese tartott vitaindító előadást a klubmozgalom helyzetéről és feladatairól, elsősorban az ifjúság részére tartott klubfoglalkozások tartalmasabbá tételéről. A résztvevők délután megtekintették Faddon a helyi Lenin Tsz kezelésében lévő községi művelődési házat és tanulmányozták klubéletét. Színházi vasárnap Konyhádon Vasárnap a Bonyhádi Cipőgyár művelődési otthonában a Forradalmi Ifjúsági ’ Napok Tolna: megyei programsorozatában a diákszínpadok Tolna megyei bemutatóját, egyben vetélkedőjét rendezték meg. A megye középiskoláinak 13 legjobb színjátszó csoportja szórakoztatta egész napon át a közönséget. A rendező bonyhádi Perczel Mór Közgazda- sági Szakközépiskola színjátszói kiemelkedő műsorukkal elnyerték a közönség és a zsűri elismerését: ők képviselik majd megyénket a keszthelyi Helikonon.