Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-21 / 68. szám

ieimt »matti vitád titntlMSX Eafteliwgi niCPOJTSAG Befejeződött a Pedagógusok Szakszervezetének IX. kongresszusa Jeif.K r- 'Szombaton reggel ismét ■plenáris ülésen folytatta mun- ftáját. A második napi tanács- -kososon megjelent Gáspár ’Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, s ott volt Kállai Gyula, a Politikai Bizottság tagja, az országgyűlés elnöke. Elsőként a mandátumvizsgáló bizottság elnökének jelentését, hallgatták meg a résztvevők rtia id a többi munkabizottsá­gok elnökei, illetve a különbö­ző szekciók vezetői Ismertet­ték állásfoglalásukat, a meg­beszéléseken elhangzott véle­ményeket, javaslatokat. A felszólalásokra adott vá­lasz, elhangzása után került sor r. szakszervezet új központi vezetőségének, a számvizsgáló bizottságának, valamint a SZOT XX. kongresszusa kül­dötteinek megválasztására. (SITI). 4 belkereskedelem vezetőinek tanácskozása Szomöa.or. reggel a Magyar tudományos Akadémián meg­kezdődött a belkereskedölem vew.őlnck értekezlete. A meg_ beszélésen részt vett Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bi. zőttságónak tagja, a Központi Bizottság titkára és Ligeti bórzló, a KPVDSZ főtitkára. ÍRzurdi István, belkereskedel­mi miniszter értékelte a m!-. nisztérium tevékenységét, is­mertette a kereskedelem idei legfontosabb feladatait, az áruellátás várható alakulását, valamint a minisztérium veze­tőinek, munkatársainak, a, ke­reskedelem irányítóinak tenni­valóit, a vezetés új módsze­reit. Éled a A Balaton, amely a télen kétszer is befagyott, Sándor és József nap óta ismét ébre­dezik. A jég még nem tűnt el g tó teljes felületéről: számos helyen — több négyzetkilomé­teres területeken — még egy­ben áll a fellazult jégtakaró. A keszthelyi-öböl már Jófor­mán teljesen jégmentes, s új­Balaíon ra áramlik a víz a Tihany— Szántódi szorosban. A tavaszi víziélet első meg­nyilvánulásaként szombaton is­mét megindult a kompforga- lom a Tihany—szántódi rév között. Egyelőre egy komp­hajó napi tíz járattal bonyolít­ja le a két part közötti sze­mély- és teherforgalmat. „Súlvliiányos’' palackok —150000 forint jogtalan haszon eceten A megyei minőség-ellenőrző és vegyvizsgáló intézetek leg­újabb éle!miszervizsgálat-soro_ /.ata a gyártók részérói el köve. tett újabb szabálytalanságokra derített fényt. Az elmúlt év­ben az intézetek több söripari részleg, illetve szeszipari pa­lackozó ellen jártak el, mert a palackok egy része „súly­hiányos” volt. Meglepő, hogy most egy ko­rántsem népszerű szeszipari termék, az ecet került napi­rendre, miután kiderült, hogy a szombathelyi ecetüzemben a palackok töltésénél valami nem egyelik: az előírtnál 2 száza­lékkal kevesebb esetet tartal­masnak az üvegek. Ily módon a yailalat évente 150 ezer fo­* ................— ■■ »I­V ySzekasárdí Textiltisztító " és Ruházati Vállalat ^ ANYAG­ÉH Áruforgalmi ELŐADÓT kereskedelmi gyakorlat­itól, valamint ANYAGR AKT.lROST FELVESZ. (336) rintnyi jogtalan haszonhoz ju­tott. A helyileg illetékes in- iéze.t a vállalat, ellen gazda­sági bírság kiszabására tett Ja­vaslatot. Szabálysértési eljárást kez­deményeztek a Budapesti Hús­ipari Vállalat egyik telepe el­len: itt túlságosan sok folya­dékot, vizet találtak. Igaz, hogy a megengedettnél nagyobb nedvességet ezúttal nem az üvegekben, hanem húsipari termékekben, egyebek között, a párizsiban állapítottak meg. A Városgazdálkodási Vál­lalat FEI,VÉTELRE KERES: kőműves, tetőfedő, asztalos, bádogos, vízvezetékszerető szak­munkásokat, segéd­munkásokat, vizsgázott kazánfűtőket, valamint .segédfűtőket. Jelentkezés: .Szekszárd, Hunyadi u, 4—6 sz. (348) MÄRCID5 ' Névnap: Benedek. i A Nap kél 5.47, nyugszik éZl. ' 17.57 órakor A Hold kél 2.59. nyugszik VASÁRNAP 10.54 órakor. W71 szolidaritási év A magyar szolidaritási bizott­ság szombati ülésén mérleget vont az elmúlt évben végzett munkájáról és körvonalazta az idei szolidaritási akciók térvét Harmati Sándor glncjk vezette a tanácskozást, amely­nek résztvevői megállapítot­tak. hogy a bizottság jói ösz- szeíogja é_s koordinálja a tár­sadalmi szervezetek és tömeg- mozgalmak szolidaritási tevé­kenységét. Tavaly például szerte az országban több ezer axolidfcrltásl, illetve tiltakozó gyű lás zajlott le nz indo-kínai a közél-keleti és egyéb kérdé­sekben. Az agresszió által súj­tott népeit megsegítésére több millió forint gyűlt Össze a bi­zottság csekkszámlájára. Napirendi témája az ülés­nek az a program is, amelyet a fajgyűlölet és a fajt meg­különböztetés elleni harc nem­zetközi szolidaritási évének jegyében dolgozott ki a bizott­ság. A szolidaritási évről az ENSZ XXIV. ülésszakán hoz­tak határozatot, amelynek ér­telmében — többe!-; között — március 21-e a faji megküiöh- böztetés elleni állásfoglalás nemzetközi napja. A magyar szolidaritási bizottság az ülé­sen megfogalmazott állásfog­lalásában kifejti, hogy támo­gatja mindazokat a mozgal­makat, szervezetekét, haladó erőket, amelyek az ENSZ-fel- hfvás alapján síkraszállrak a faji megkülönböztetés minden megnyilvánulása ellen. Természeti katasztrófa Peruban Még mindig nincsenek hiva­talos adatok arról, vajon há­nyán haCtai; meg a perui Chun- gar városkái ért természeti csapás következtében. Egyes fal tételezései; szerint a bánya- központot ért katasztrófa 1000— 1300 ember életébe került. Több tucat sebesültet szál­lítottak eddig Cerro, Santan­der és Huaron kórházaiba. A szerencsétlenséget az okoz­ta, hogy egy andesi tó part­jai beomlottak, s a kizúduló, hatalmas vízmennyiség az 1500 lakost számláló Chungarra öm_ lőtt. Rolando Carlo egészségügyi miniszter irányításával vörös- keresztes-osztagok vonultak a helyszínéé, hogy mentsék a menthetőt:. Chungár a perui Canta me­gyében fekszik, mintegy 40*0 méter magasságban és ólom-, valamint cinkbányáiról híres, — A Magyar Agrártudomá­nyi Egyesület Tolna megyei szervezetének gépesítési szak­osztálya a Tolna megyei AG ROKER, a Pestvidéki Gépgyár, a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet és a Tamási Állami Gazdaság pénteken az állami gazdaságok központjában, be­mutatóval és filmvetítéssel egybekötött takarmánytárolási tanácskozást rendezeti. — yégijtuniermcs iskola építé­sit kezdik meg még ebben aj érben Szilkdti. A mendllapo'lások szerint az iskola építését az Setééiül Kossuth Tsz épitöbrigáeija végzi. — Felszabadító hősök nyo­mában — a már hagyományos százitiluTn éteres — emléktúrát tesznek a paksi Vak Bottyán Gimnázium KISZ-ista termé­szetjárói, Tolna megyében. A fia talok vasárnak reggel indul­nak Paksról, Pálfán pihennek meg, majd a túrát Keszőhideg. kúton fejezik be. — Ari olasz félszigeten ismét tombol a rossz idő. Trento melleit egy lavina megölt egy 11 éves fiatalembert és súlyosan megse­besített további három személyt. Savona kornyékén a szűnni nem akaró esőzés következtében egy hegyi patak kilépett medréből és érviszel fenyegeti a nagyváros perifériáját. Piemonte és Val d, Aosta tartományban nyolcvan centiméteres hó hullott pénteken. — Keszegen bántalmazta, a kötelességét teljesítő körzeti or­vost Pálíöldt Imre dunaföld- várí segédmunkás. A paksi já­rásbíróság Pálföldit hivatalos személy ellem erőszak bűn­tette miatt háromhónapi, vég­rehajtható szabadságvesztésre ítélte. — Gttalálatos lottószelvény nem volt a héten. Négy talá­latot 4D fogadó ért el, nyere­ményül,:: egyenként 87 400 fo­rint. Három találatra 526 fo­rintot a kéttalálatos szelvé­nyekre egyenként 19 forintot fizetnek. — A Televízió „Kék fény” műsorának felhívása nyomán, a lakosság bejelentései alapján Budapesten, a XIII. kerület egyik italboltjában a rendőr­ség elfogta a többrendbeli csa­lás miatt körözött Lórin ez Miklósné 54 éves zöldség- és gyümölcs-kiskereskedőt és öz­vegy Nyersbakó Jánosné, 63 éves nyugdíjas, többszörösen büntetett előéletű balatonfüre­di lakosokat. Mindkettőjüket őrizetbe vették és ügyükben a vizsgálatot tovább folytatják. — Jugoszláviai vendégsze­replésre utazott a kaposvári „Sztár” modem táncegyüttes és zenekar. Az együttes viro- vlHcai meghívásnak tesz ele­get és ott mutatja be műsorát. Gyermekgyilkosság Sállal fojtotta meg négy-- esztendős nevelt gyermekét, Zsíros Róbertét dr Hegedűs Gyula 31 éves jogügyi főelő­adó, orosházi lakásán. Borzal­mas tettét azzal „indokolta”, nem akarta, hogy felesége a gyerekei két hétre vendégség­be adja a törvényes édesapá­nak. A Békés megyei Rendőr- főccapitányság dr. Hegedűs Gyulát előzetes letartóztatásba helyezte és ügyében a vizsgá­latot tovább folytatja. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Fiat—300 2255 Fiat—850 Limousine '1654 Fiat.—850 Sport Cupé 38U Moszkvics * 22 84G Renault R—4 1273 Tolski Fiat—1800 7 033 Polski Fiat—1500 1495 Skoda ?i 043 Trabant Limousine 34 085 Trabant Combi 3387 Trabant Limousine Hycomat 382 Volkswagen—1300 2780 Wartburg Limousine 35 744 Wartburg de Luxe lö 515 Wartburg Tourist 131.2 (az 1909—70-es visszaigazolt Skoda Octavia Combi és Wartburg helyett) Zaporozsec 203-1 Zastava 750—M 210C Volga 1W ENYHE IDŐ Várható időjárás ma estig; felhős, enyhe, főként vasárnap többfelé eső, egy-két helyen, esetleg zivatarral. Időnkénti élénk, helyenként átmenetileg erős déli, délkeleti szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet öt-tíz fok között* legmagasabb nappali hőmért séklet vasárnap 15 fok kör ÜL Meteorológiai tanszék A meteorológia Mongó­liában is nagyarányú fejlő­dés előtt áll. Az elkövetke­zendő négy évben például megkétszerezik a légkörta­nt megfigyelő állomások számát. Jelentősen tovább­fejlesztik a meteorológiai állomások műszaki felszere­lését is. A Mongol Állami Egye­temen 1962-ben alakult meg a meteorológiai tan­szék. Az első húsz diplo­mást 1967-ben bocsátották szárnyra; évente rendsze­resen 20 végzős hallgató kap diplomát. A mongol meteorológiai szolgálat megalakulásának kezdete óta szoros kapcso­latban áll a többi ország, főleg a szocialista országok hasonló szerveivel. A mon­gol szakemberek tevékeny résztvevői a Meteorológiai Világszervezet által létre­hozott akcióknak és tudo­mányos ülésszakoknak. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRiVS FKBENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere iá—17 Telefon: 129—01, 123—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszárd, Béla tér t. Telefon: 120—n, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÖZSES Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 FI Indexszám; 24 061 EZ AZTÁN FOGAS! j-

Next

/
Thumbnails
Contents