Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-14 / 62. szám
Lázár Ervin i SZANDÁL — Ragasztott? —kérdeztem gyanakodva az elárusítónőt — Egy pillanatig se féljen, úgy kihúzza ez magának a szezont, mint a pinty — mondta fölényes mosollyal. — Garantálom. Akkor jó, gondoltam, ha garantálja, akkor ide vele. Mert különben nagyon szép kis szandál volt Száztizenkettőért. Mindez kedden történt S ahogy kiderült, a szezon a rákövetkező kedd utáni péntekig tartott. Mert akkor egy óvatlan pillanatban szépen szétment a szandál. Kliff- klaff... ilyen vidám hangza- tok mellett baggyogtam haza. — Kérem, valami a lábára akadt — mondta egy úr. — Tudom, a szandálom — rebegtem neki. És most mit csináljak? — kérdeztem bávatagon. Szerencsére a húgom mindent tud. Megnézte a rokkant szandált és fölkiáltott: — Vissza viszed és a pofájukba vágod 1 Igenis a pofájukba — mondtam harciasán. Mindenesetre másnap fölhúztam a téli cipőmet — meztélláb ugye mégse! Depo- fábavágásra nem volt időm, mert egyébiránt nemcsak cipővásárlással töltöm az időmet, hanem dolgozom is. Sajnos. Szóval nem értem rá. Harmadnap se, negyednap se. Ctödnapra átszerveztem a programomat, délelőtt megyek pofábavágni. A villamoson jutott eszembe, hogy otthonfelejtettem a szandált. Affene — gondoltam — aki ilyen feledékeny, mi a fenének vásárol lábbelit Egy nét múlva mégis sort kerítettem rá. Délelőtt kilenckor beugróm — gondoltam. De csak a kirakatba ugorhattam volna fejest, mert a bolt fél tizenegykor nyitott. Maradt a délután. Elmeit fővel bevágtattam. Na most! A hölgy, aki garantált, nem volt ott, helyette egy grófkülsejű fogta meg a szandált. Lógatta a két ujja közt, mint egy döglött patkányt „Nocsak, mondta, ez nem ránk tartozik, elmegy szépen a reklamációs osztályunkra, ennyimegennyi, és ott.” A döglött patkányt. akarom mondani a szandált, a markomba nyomta. Aznap már nem volt időm reklamálni. Másnap se. Harmadnap se. Csak negyednap. Akkor volt félóra időm. Kicsit izgatott lettem, amikor megláttam a sort. Harmincketten álltak előttem. Harminkét pár rokkant cipővel. — Nono — mondtam — ez legkevesebb negyven perc. Órabért is kérek majd a cipőgyártól. Ha kiemelt órabért adnak a szakadás miatti fölösleges időtölKEHSNYI GRACIA: KORATAVASZ Felhők vonulnék rom felett váratlan jött a tavasz, nem fáj jégzöldből kékre vetkezett a Balaton, e tenger as táj Árnyak borítják a fűvet le se kopott, csak mi kopunk meg vajúdva sírnak a rügyek vágyott zene a mi fülünknek Nézd, a kibomló Ibolyák hogy összehúzzák gyenge váltak repülnek fennen a libák de holnap megnyesik a szárnyuk Arcod bronzába belekap a kor, ráncot gyűr derekadra tiszta vagy, mint a madarak dalaim szivárványos atyja] Nádfödeles szívembe te költöztél be, akár a fecskék, a teremtmények élete bennem repes, ka ta szeretsz még PILINSZKY JÁNOS: Q VERMEKKOR Elsüppedek a hóesésben, eltűntem, eltűnők a fiatal intézeti lények, ligetek, fák, első játszótársaim a fiatal és gyönyörű bértöntéiiéUkté áhítatot szemléletében. tésért, vehetek még egy pár szandált. Tartaléknak. A kettő csak eltart egy hónapig. Tervezgettem, hogy tarisznyát is veszek. Abban fogom magammal hordani a tartalék szandált. Ott elől meg vitatkoztak. — Maga ebben esőben mászkált — mondta a reklamációs iroda vezetője egy kövér pasasnak. — De asszonyom, hogy képzeli — tiltakozott amaz —külön egy nejlonzacskót hordok magammal arra az esetre, ha esik az eső. Olyankor levetem a cipőmet, és abban viszem magammal. Ki hallott már olyat, esőben cipőt viselni! Többen röhögtek, a pasas cipőjét gyorsan bevették. Azazhogy — gyorsan? —kiállítottak több blankettát, aláírták, a pasassal is aláíratták, bevezették a főkönyvbe. Na, szóval, így valahogy. Maradtak előttem harmincegyen. Na, nem. Az órámra néztem, ennyi időm nekem nincs. Majd ha kiveszem év. rendes szabadságomat. Ide jövök üdülni a reklamációs irodába. És elhúztam a csikót. Igen ám, de most mit csináljak. Pofonegyszerű — gondoltam — megcsinálom magam. Világos Nagy Péter cár létére maga csinálta a csíz máit, éppen én ne tudné akkor megjavítani egy koszom szandált! Jankóvich Ferenc halálára Hatalmas termetével klasszikus operák hősét idézte, s eredetileg annak is készült, a Zeneművészeti Főiskolára járt, s első — talán egyetlen — nyilvános szereplése egy Károlyikerti hangversenyen volt, ahol egy Mozart-áriát énekelt. A zenéhez sose lett hűtlen, hosszú időn át szerkesztette a Magyar dal című lapot, de szíve mindig a költészethez húzta, igazi, maradandó sikereit is a vers jelentette. Még a felszabadulás előtt kétszer kapott Baumgarten-díjat, majd Kossuth- díjjal tüntették ki. Gazdag pályájának legjellemzőbb alkotásai versei, de munkássága nagyon sokrétű volt, írt népszerűsítő irodalomtörténetet, tanulmányokat, s mindenek előtt regényeket, melyek közül legnagyobb sikert a Világverő Mátyás király című történelmi trilógiája érte el. Nem jelentéktelen fordítói munkássága sem, elsősorban Moliere-átültetése jelentős, de fordított Dumas-tól és Romáin Hollandtól is. Nemzedéke „nagy öregjeihez” képest fiatalon halt meg, Tersánszky, Veres Péter, Szabó Pál életművét egyaránt legalább egy-egy évtized gazdagította: 63 éves volt. Hagyatéka mégsem torzó, versei azoknak is kirajzolják markáns arcélét, akik nem ismerték. Cs. L. lábal. Világos, a szekrénylábbal. Ökonomikus, precíz munkával megemeltem a szekrényt, és lábbal alácsúsztattam a szandált, fcz elég nehéz volt, mert nem sikerült odacsúsztatnom rögtön, ahol nyomtatni kellett. Csak a huszonnegyedik emelésre. A jól végzett munka örömével aludVettem egy tubust Az volt ráfrva: mindent ragaszt. Ez azért túlzás — gondoltam —, hogy mindent ragaszt, de azért megpróbáljuk Nagy gonddal némi ragasztót nyomtam a lyukba és a pántot vissza toltam a helyére. U k*U nyomtatni, villant as Mivel? A SzekrényÉrdi Judit rajza. iám el és kellemes Izomlázzal ébredtem. Most már mi sem egyszerűbb, mint a következő művelet. Megemelni a szekrényt és ügyes lábmozdulattal kirúgni alóla a szandált. Az első kísérlet után rá kellett jönnöm, hogy a ragasztó méltatlan volt tegnapi ta- máskodásómhoz. Ha mindent nem is, mindenesetre szekrénylábat szandálhoz ragaszt, szűrtem le a tapasztalatot. Áthívtam azt a szomszédomat, akivel jóban vagyok, mert egyedül nem boldogultam. Vele se. így aztán ki kellett békülnöm s másik szomszédommal, akivel viszont haragban vagyok, mert legalább hárman kellettünk. Lám, mire jó egy rossz szandál ! A két szomszéd és egy balta segítségével sikerült eredményre jutnunk. Igaz, a szandálon végleg ottragadt a kis szekrényláb, a szekrénylábon meg egy kis szandál, no de az volt a fő, hogy egyben volt a szandál. Vidáman fölhúztam. Délután kettőkor azonban megéreztem, hogy valami baj van. A szandál... Reméltem, hogy a gyári ragasztásánál ment szét, s az én mestermunkám állja a sarat. Úgy néztem meg, ahogy a huszonegyezők szokták gusz- tálni a lapot. Sajnos azonban az én ragasztásomnál ment szét. Taxival mentem haza. Nekem ne mondja mégegyszer senki, hogy valami a lábamra akadt! Csakhogy otthon nem tudtam levetni. Hozzáragadt a zoknimhoz, a zoknim meg a lábamhoz. Ollóval kellett lenyírni. Nem volt mit tenni, a szandált szép ívben kihajítottam az ablakon. (Másnap a házmester följelentett közterület beszennyezése miatt.) S ha most valaki azt hinné, dühös vagyok — téved. Mert hiszen irtó jól szórakoztam. Hol kapok én a száztizenkét forintomért ennyi izgalmat, humort, eredeti ötletet, váratlan fordulatot? Sehol. De azért legközelebb nem veszek szandált. Inkább fogom azt a rongyos száztizenkét forintot, és eleve azt vágom ki az ablakon. Babits Mihálj művelőd« si házban. Foto: GottvaliI
