Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-13 / 37. szám
A Magyar Népköztársaság az Egyesült Államok Laosz elleni agr essziój ár ól Ä bűnözés helyzete továbbra sem ad aggodalomra okot A legfőbb ügyész tájékoztatója A Magyar Népköztársaság kormányának Tájékoztatási Hivatalát felhatalmazták az alábbiak közlésére: A Magyar Népköztársaság népe és kormánya felháborodással értesült az Egyesült Államok és dél-vietnami csatlósa által a Laoszi Királyság területe ellen elkövetett agresszióról. A magyar nép határozottan elítéli az Egyesült Államok kormánya és a dél-vietnami reakciós erők újabb agresszióját. Az Egyesült Államok imperialista körei leplezetlen cinizmussal egymás elleni harcra akarják kényszeríteni az indokínai népeket, s ezzel a háború kiszélesítését és elmélyítését készítik elő. Az Egyesült Államok kormánya soroApró Antal, a Miniszter- tanács elnökhelyettese péntek délben fogadta Alekszandar Grlicskovot, a jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács elnökhelyettesét. Hazaérkezett Moszkvából Pé_ tér János külügyminiszter, aki a Magyar Népköztársaság kormánya nevében aláírta a tengerek és óceánok fenekén és annak altalajában nukleáris és más tömegpusztító fegyverek elhelyezésének tilalmáról szóló szerződést. * Mint a csehszlovák külügyminisztérium bejelentette, pénteken a délelőtti órákban rendbontó elemek egy csoportja behatolt a párizsi csehszlovák nagykövetség konzuli osztályának épületébe, s ott a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot sértő röplapokat szórt szét. A nagykövetség erélyes tiltakozást jelentett be e durva és ellenséges akció miatt a francia külügyminisztériumnál. A csehszlovák külügyminisztériumba kérették ezenkívül a prágai francia nagykövetet, s nála is tiltakoztak az említett provokáció miatt. íLosonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke pénteken fogadta Alfredo Cipriano Pons Benitez rendkívüli és meghatalmazott ■nagykövetet, az Argentin Köztársaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. Belgrádban hivatalosan bejelentették, hogy Mirko Tepa- vac jugoszláv külügyminiszter, Ándrej Gromiko szovjet külügyminiszter meghívására február végén a Szovjetunióba .látogat. * Az Apollo—14 három asztronautája, Alan Shepard, Edgar Mitchell és Stuart Roosa, pénteken reggel az amerikai Samoa-szigetekről repülőgépen visszatért az űrközpontba. Az űrhajósok által gyűjtött holdkőzetmintákat tartalmazó első láda már néhány órával az asztronauták előtt megérkezett. A ládát szombaton nyitják fel, hogy megkezdjék az előzetes vizsgálatokat. * A Chemokomplex és a Cvetp- romexport külkereskedelmi vállalat képviselői pénteken Moszkvában szerződést írtak alá, amelynek értelmében a Szovjetunió földgázfeldolgozó üzemet szállít Magyarországnak. zatosan megszegi az indokínai probléma békés rendezését szolgáló 1954. és 1962. évi genfi egyezményeket, megsérti az ENSZ alapokmányát és az ENSZ jubileumi közgyűlésén „a nemzetközi biztonság megszilárdításáról” hozott határozatot. Az Egyesült Államok újabb agresszív cselekedete tovább fokozza a nemzetközi feszültséget. A várható súlyos következményekért az Egyesült Államok kormányának minden felelősséget viselnie kell. Az indokínai népek igaz ügyét a haladás minden híve, A Béke-világtanács Budapestre összehívott, májusban esedékes közgyűlésének előkészítéséről és a magyar békemozgalom — eseményekben, eredményekben gazdag 1970- es munkáján alapuló — idei sokrétű tervéről tanácskoztak az Országos Béketanács, kibővített elnökségi ülésén — pénteken a Hazafias Népront székházában. A BVT-közgyűlés előkészületeiről Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács titkára számolt be. Elmondta, hogy a nemzetközi eseményre május 13 és 16 között kerül sor. A nemzetközi béke- mogalom vezetőinek állás- foglalása szerint azért választották a közgyűlés színhelyéül Budapestet, mert a magyar főváros, a kontinens biztonsági rendszerének előkészítésében rendkívül fontos tényező. A pénteki kairói és jeruzsá- lemi lapok értesülései, valamint a hírügynökségek New York-i jelentései azt bizonyítják, hogy az ENSZ és a nagyhatalmak növekvő erőfeszítései nyomán fokozatosan felélénkül a közel-keleti rendezésre irányuló diplomáciai tevékenység. Valamennyi hírforrás nagy- jelentőségű fejleményként értékeli azt a tényt, hogy Gun- nar Jarring hétfőn New Yorkban új javaslatokat nyújtott át Egyiptom, Jordánia és Izrael ENSZ-nagyköveteinek. A péntek reggeli A1 Ahram már úgy tudja, hogy Kairó néhány napon belül választ ad Jarring indítványaira. A javaslatok pontos tartalma még nem ismeretes, de az egyiptomi és izraeli lapok egyaránt kiemelik, hogy Jarring indítványai felszólítják a szembenálló feleket, tegyenek egyidejű nyilatkozatokat egyfelől a megszállt arab területek kiürítéséről, másfelől, ami Egyiptomot illeti, arról, hogy hajlandó tárgyalásokat kezdeni Izraellel a béke megkötéséről. Az Al Ahram arról ír, hogy Riad külügyminiszter valamennyi békeszerető erő a világon — köztük hazánk, a Magyar Népköztársaság népe is — következetesen támogatja. Követeljük, hogy az Egyesült Államok kormánya haladéktalanul vessen véget a Laoszi Királyság, s a többi indokínai nép elleni agressziós cselekedeteinek, hagyjon fel a térség országai szuverénitásá- nak durva megsértésével, hogy a hazájuk önállóságáért, függetlenségéért hősi harcot folytató indokínai népek ön- rendelkezése megvalósulhasson. A közgyűlés témái közé tartozik az európai béke és biztonság az indokínai népekkel vállalt nemzetközi szolidaritás, a függetlenségükért küzdő népek harcának támogatása és állasfoglalás a fegyverkezési hajsza ellen, a leszerelésért. Magyarországon legutóbb 1953-ban ülésezett a Békevilágtanács. Pethő Tibor alelnök arról szólt, hogy az 1971-es program fő témái, a békemunka fő területei: az európai biztonság, az indokínai és közel- keleti népek igazságos küzdelmeinek segítése. A tanácskozáson befejezésül elfogadták az Országos Béketanács idei feladatainak és első félévi tárgyalásainak munkatervét, valamint a Béke-világtanács budapesti közgyűlésének előkészítésére vonatkozó programiát. csütörtökön magához kérette Jordánia kairói nagykövetét, hogy a Jarring-javaslatokról tárgyaljon vele. Ugyancsak csütörtökön az egyiptomi külügyminiszter tárgyalt Franciaország és Nagy-Bri- tannia kairói nagykövetével, míg Mohamed Riad külügyminiszter-helyettes az Egyesült Államok érdekeit képviselő Donald Bergussal találkozott. New Yorkban pénteken délután összeültek a négy nagyhatalom képviselői. Ez volt 55. megbeszélésük a közel-keleti helyzetről. Miközben megélénkült diplomáciai tevékenységről érkeznek hírek, Jordániából ismét fegyveres harcok dúlnak. Pénteken délelőtt ismét összetűzések voltak, s az El Fatah bejrúti irodája szerint a fővárosba újabb katonai egységek érkeztek, A jordániaiak megsebesítettek egy amerikai állampolgárt is, — ezt a hírt az Egyesült Államok ammani nagykövetsége is 'megerősítette. A jordániai eseményeket egyelőre nehéz áttekinteni. Az El Fatah szerint a jorDr. Szénási Géza, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze pénteken a Legfőbb Ügyészségen sajtótájékoztatón számolt be a bűnözés 1970. évi helyzetéről. A többi között elmondotta: az összbűnözés alakulásában 1965-től 1968-ig kismérvű, 1969-ben pedig az előző évekhez képest jelentősebb csökkenés mutatkozott. 1970- ben viszont 10,5 százalékos volt az emelkedés 1969-hez képest, így áz ismertté vált bűntettek száma lényegében azonos az 1965-ös adattal. A krimínálstatisztika alakuA hazafias erők sikerei A DNFF és a Patet Lao légelhárító ütegei az elmúlt héten 62 amerikai és délvietnami repülőgépet és . £3 helikoptert lőttek le. — közli a DNFF rádiója. A rádióadó szerint Laosz és Dél-Vietnam' hazafias erői e harci sikereket Cél-Vietnam északi és Laosz déli tartományaiban érték el. A UPI szerint a laoszi területekre hatolt húszezerfőnyi dél-vietnami alakulatok három oszlopa megközelítette Tchepone külső területeit. Katonai forrásokra hivatkozva közli, hogy a dél-vietnami oszlopok „érintkezésbe kerültek” a Patet Lao erőivel, de részletek egyelőre nem ismeretesek. Ugyancsak a UPí közli, hogy a Patet Lao egységei a stratégiai fontosságú Kőedénysíkságon négy ellenséges állást elfoglaltak. A közlemény hangoztatja, hogy „szükség esetén más intézkedéseket is hoznak” majd a rendkívüli állapot kihirdetését a „legújabb katonai fejleményekkel” indokolja. A királyi kormánv kijelentette: „A dél-vietnami kormánycsapatok laoszi területre történt behatolása ellentétes ugyan az 1982-es genfi egyezményekkel, de a behatolás annak következménye, hogy kommunista csapatok folyamatosan megsértették Laosz semlegességét.” Megfigyelők szerint a királyi kormány kijelentése megerősíteni látszik azt a véleményt, hogy az amerikai és a dél-vietnami csapatok a vientianei kormány tudtával, sőt beleegyezésével lépték át a laoszi határt. Londonban és Moszkvában pénteken átadták a laoszi tárgyú genfi nemzetközi értekezlet két társelnöke. Nagy-Bri- tannia, illetve a Szovjetunió kormánya képviselőinek a lengyel kormány memoirját a laosz,} kérdésről. A lengyel kormány, mint a laoszi nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság tagja, újból hangsúlyozza, hogy minden tőle telhetőt megtesz a laoszi nép érdekeinek megfelelő politikai rendezés elérésére. lásának okait elemezte ezután a legfőbb ügyész, majd hangsúlyozta: semmi esetre sem állunk növekvő bűnözési hullámmal szemben. A bűnözés összetétele lényegében változatlan. 1970- ben az ismertté vált összbűnözés több mint 55 százaléka vagyon elleni, több mint 17 százaléka közlekedési bűntett. E két bűnözési csoport alkotja az isjnertté vált összbűnözés több mint 73 százalékát. Figyelembe véve, hogy a vagyon elleni bűntettek mintegy 55 százaléka ezer forinton aluli kárt okozott, s a közlekedési bűntettek 68,5 százaléka gondatlan veszélyeztetés, megállapítható, hogy a bűnözés helyzete továbbra sem ad aggodalomra okot. A közlekedési bűntettek száma következetesen emelkedő tendenciát mutat, A közlekedési bűntettek elkövetőit ugyan nem tartjuk bűnözőknek, büntetőjogi felelősségre vonásuktól azonban nem lehet eltekinteni. Egy másilc elgondolkoztató adat: az ittasan volánhoz ült vezetők száma öt év alatt több mint 40 százalékkal emelkedett. Az ittas vezetés megelőzése tehát feltétlenül szigorúbb büntetőjogi felelősségre vonást igényel! Az erőszakos és garázda jellegű bűntettek aránya és növekvő tendenciája változatlanul kiemelkedő veszélyt jelent a közrendre és közbiztonságra —, folytatta dr. Szénási Géza. 1970-ben mintegy 16 és fél ezer ilyen bűntettel találkoztak a nyomozó szervek. Az emberölések száma ugyan csökkent (az 1969. évi 237-ről 188-ra), de nagyságrendje az évek viszonylatában lényegében nem változott. A szándékos, súlyos testi sértések száma 1965 óta következetesen emelkedő tendenciát mutat. A rablások és hivatalos személy elleni erőszakos cselekmények száma is nőtt. A népgazdaság elleni bűntettek száma mintegy 3 százalékkal emelkedett: ebben szerepet játszik az is, hogy az elmúlt évben már több feljelentésre hivatott szerv törvényes kötelezettsége szerint járt el. A politikai bűncselekményekkel kapcsolatban rámutatott: az államellenes bűntettek aránya csökkenő tendenciájú, s az összbűnözésben mindössze 0,3 százalékot tesz ki. A területi elosztással kapcsolatban elmondotta: bár a bűnözés valamennyi megyében és a fővárosban egyaránt emelkedett, a növekedés nagyságrendje jelentős eltéréseket mutat, Baranya megyében például mindössze 2,4, Veszprém megyében viszont 34,1 százalékos az emelkedés. Az országos átlagot meghaladó mértékben 12 megyében, annál kisebb arányban hét megyében és a fővárosban változott a bűnözés nagyságrendje. A nagyobb ütemű növekedés különösen Veszprém, Tolna, Zala, Nógrád, Csong- rád és Fejér megyében figyelemre méltó. A gyermekkorú ak száma a bűnelkövetők között mintegy két százalékkal csökkent, jelentősen — mintegy 26 százalékkal — emelkedett viszont a két Balaton menti megyében, Veszprémben és Somogybán — továbbá a Velencei-tavat övező Fejér megyében. A fiatalkorú bűnelkövetők száma mintegy 6 százalékkal emelkedett. Az összes bűnelkövetők mintegy 16 százaléka visszaeső volt. A fiatalkorú bűnelkövetők között a leányok aránya évről évre csökken. Budapest Élők ész ü lelek a Béke-világtanács közgyűlésére dániai hatóságok újabb kampányt indítottak az ellenállási mozgalom felszámolására Laosz Közel-Kelet Megélénkülő diplomáciai tevékenység