Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-28 / 50. szám

Ka mpltt Péten

Szorgosék

PÁKOUTZ ISTVÁN VERSEI:

VÁSÁRFIA

Kis, viskószerű házban kezdték. Rokonszenvesek voltak, fiatalok és derűsen néztek közös életük elé. A férfi szőke volt, magas, kékszemű, nyílt tekintetű ember, az asz- szonyka mosolygós, telt, kétoldalt helyes kis gödröcskék- kel az arcán.

Együtt voltak negyven- három évesek.

Tizennégy évvel ezelőtt még

szerettem is őket. Enyhe nosztalgiával vizsgáltam magányomat, valahányszor elhaladtam ajtójuk előtt és odabent- ről vidám hangokat hallottam. Albérleti szobáink, ha nem is voltak szomszédosak, de egy folyosóról nyíltak egy hatalmas magánházban. A tulajt valamennyien utáltuk. Szikár, tasakos szemű férfiú volt, sajátmagával és az egész emberiséggel szemben valami szigorú kérlelhetellenséggel a nézésében. Megvetett bennünket, holott a pénzünkből élt Nyolc szobát adott ki albérlőknek.

Egyszer, a folyosón, amikor épnen inkasszálni jött az esedékes béreket, enyhe célzást tettem arra, hogy a legszebb jövedelem az, amit munkával szerez meg az ember. Megállt, végigmért és azt mondta:

— Fiatalember. Valamikor nekem sem volt semmim. Mindezt munkával szereztem. Szigorú és kérlelhetetlen szívós munkával, huszonnégy év alatt

Azután már pillantásra sem méltatott, szedte a pénzt és méltósággal elvonult

Soha nem találtam összefüggést az ő huszonnégy évig tartó szívós munkája é* az én havi hatszáz forintos lakbérem között Én fizettem, ő bezsebelte, s mindketten leplezetlenül utáltuk egymást

Aztán az a fiatal házaspár elköltözött. A gödröcskés fiatalasszonyka lelkendezve mesélte, hogy rém olcsón hozzájutottak egy ingatlanhoz a város peremkerületében, szép, nagy telek, rajta kis, viskószerű házzal.

— Majd klbővítjük — mondta a szőke, nyílt tekintetű férfi az asszony vállát átölelve, és derűsen nézett valahová évekkel előre.

Tudja isten, ml nem tetszett nekem az egészben. Elmesélték, hogy kölcsönöket vettek fel, s most már az övék a házikó telkestül.

Aztán elköltöztek. A címet tudtam, s arra kértek: ha arrafelé járok, hát csak kukkantsak be hozzájuk, mindig szívesen látott vendég leszek.

Megnéztem a házukat. Picike volt és pirostetős, présházból átképzett palota. De mégiscsak az övék.

Évek teltek el — ha jól emlékszem, hat. Valamilyen okból arrafelé vitt utam, eszembe is jutottak, s elhatároztam: bekukkantok hozzájuk. Kerestem a kis. viskó- szerű házikót a piros tetővel, de helyén valami csodálatos épületfélét találtam. Tétovázásom után, hogy jó helyen járok-e, felismertem a sokablakos ház közepén a magot, az egyetlen eredeti ablakot. A bejárat más helyre került. Az épület megnyúlt, kétoldalt szárnyai nőttek, s középütt emelet Is volt. Becsöngettem.

Vadidegen férfi nyitott ajtót.

— Szorgosék? — kérdezte — az emeleten laknak. Kívülről kell felmenni, létrán.

Valami leplezetlen utálat volt a hangjában.

A ház mögött felkapaszkodtam a létrán és bekopogtam. Némi magyarázkodás után felismertek, s még örültek is nekem. Az asszonyka kigömbölyödött szerelmesen nézett a férjére. A magas szőke, kékszemű fiatalember kicsit szikárabb lett, szeme körül erősen ráncosodott. Nyílt, de szigorú tekintete kicsit fölengedett « büszkeségtől.

— Hat év alatt öt új szobát építettem — mondta — mór ezzel együtt összesen hat szobánk van.

— Nagy a család.. —- kockáztattam meg óvatosan, de tévedtem.

— ördögöt család — mondta keményen a férfi — Az első évben az új szobába albérlőt vettünk fel. Havi hetet fizetett, ebből született meg a következő szoba a másik évben. Egy házaspárnak adtuk ki, kilencért. Ebből már a másik oldalon is bővülhettünk, aztán sorban megszületett a két új szoba is. Egy tanár lakik benne, meg egy maszek fésűs. Akkor megerősítettük a födémet, s egyelőre magunknak húztunk ide egy emeleti szobácskát. Volt szobánkban egy fiatalember lakik. Nem szeretjük, mert mindig megjegyzéseket tesz, nem becsüli más munkáját.

— És az emeleten.. — érdeklődtem, de mielőtt a kérdést befejezhettem volna, szavamba vágott.

— Az emeleten? Az idén két új szoba épül... Az egyikbe már jelentkezett is lakó. Jövőre elkészül a másik emeleti szárny is, akkor már kilenc lakónk lesz Az havi nyolcezer, két év múlva előre és hátrafelé is terjeszkedhetünk így, kereszt alakban..,

Kilopóztam közben, s ahogy a létrán ereszkedtem lefelé, még hallottam tűzbe jönni.

A létra legalsó fokán jártam — akkor huszonöt lakónál tartott.

Újabb hat év telt el, amíg ismét feléjük vitt uíam. A ki- váhcsisóg hajtott el, de megint nem ismertem fel a házat

Keresztalakban épült, háromemeletes épületmonstrumot találtam a hajdan kis, viskószerű házikó helyén. A kereszt egyik szárnyának tetején építömunkások szorgoskodtak. Csigák zörögtek, betonkeverő forgott.

S az udvaron, a bejárattól kicsit jobbra egy koravén, tasakos szemű, szikár, magas, szőke férfi, fejszével a kezében hatalmas csapásokkal dolgozott

Egy iszonyú nagy kacsalábat faragottMagyarországi vendégszerep lök Kassán

Senki se mondta,

hogy a halnyelű bicska sárkányölő kés, én találtam ki. Csak úgy magamnak.

De magamat se csaptam be: nemcsak elhittem, tudtam is, hogy sárkányölő kés a halnyelű bicska.

Négy fillérem hiányzott a huszonnégyből.

Hitel nem volt, alkudni nem akartam, hát szedtem a sátorfámat.

Vásárfia híján anyám se tudhatta, mit is akarhatok,

s milyen nincs-kincset rejtek a vánkos alatt.

Apám dünnyögve tekerte föl a kapcát:

„Valami sárkányölö kést,

vagy mi a francot emleget ez a büdös kölök

Akkor puszta kézzel is kiálltam volna, eszembe se jutott,

hogy fegyvertelenül nem lehet győzni.

Vagy talán sárkány se volt?

Az nem lehet, mert napra-nap találkozom hol a hét-, hol a tizenkétfejűvel.

A bazárosnál ma is szabott árak vannak.

És: „Hitel nincs, ne is kérjen.” Alkuról se lehet szó. De vásárfia nélkül se maradhatok.

ÖNÉRZET

Ez a többsincs madár olyan felsőbbrendűséggel rúgja el magától a körlefagally pici trambulinját, mint aki biztos benne: ha nem pittyent néhány biztató futamot, sose borul virágba a kert.

GALAMBOSl LÁSZLÓ:

VÁNDOR

Sugár-esőzte utakon mennyei köntösében járt. Száz fényes virágcimbalom táncához lágyan muzsikált.

Fölötte ámy-nem-ült tavon a jégmellű Hold énekelt. Tarisznyájából csillagok kalácsmorzsája szemetelt.

Aranycsipkéjű zsámolyon pihent. Asszonya öltözött. Forgott a gazdag égi ház a felhőoszlopok között.

Ritka ünnepi eseménynek örvendhetett 4 kassai és Kassa vidéki közönség. Az évről évre megrendezett Kazinczy Nyelvművelő Napok programjához kapcsoltan Komenskyre emlékező műsort szervezett a kassai Batsányi-kör. A helyi Nemzeti Bizottság művelődésügyi osztályával közösen készítette elő a műsor külső feltételeit.

A nagy cseh pedagógust méltató ünnepi beszéd dr. Sza- latnai Rezső, jeles Komensky-kutató előadásában hangzott el áhítatos figyelmet keltve. Majd a Győri Tanítóképző Intézet énekkara dr. Barsi Érnő vezetésével Komensky Scola ludusí- ból, az énektanítás anyagából, mutatott be részletet. A háromszáz év előtti, szolmizációs énektanítást formán túl 4 kor hangulatát, tanító és tanítvány egymás közötti viszonyát is híven érzékeltették a szereplők. Majd XVII—XVIII. séázgdi dalok hangzottak fel: sárospataki diákoktól lejegyzett znelo- diáriumok darabjai, népdalcsokor. A harminchárom tagból álló vegyeskor példás, imponáló összmunkával, a győriektől ismert igényességgel mutatkozott be. Barsi Ernőné fizum>- áhitatos, tiszta artikulációja énekét Barsi Ernő minden dinamikai és hangszínbeli árnyalatot művészien kifejező hegedű- játéka kísérte. A müsorszámok zongorakíséretét Rácz Júlia, a kassai zeneiskola tanára látta el, kitűnően.

Sok tapsot érdemeltek és kaptak a győriek. Magyar virágot, tulipánt adtak a kassai és szomszéd környékbeli tanulók a szereplőknek.

Kassa két magyar tannyelvű iskolájának vendégei voltak a győri diákok. Február 13-án pedig a Batsányi-kör elnöke. Görcsös Mihály vezetésével megtekintették a Dómot megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc sírját. Az iskola KlSZ-szer- vezeté koszorúját pedig Schönherz Zoltán emléktáblájánál helyezték ti.

Méltán illeszkedhet a Győri Tanítóképző Intézet kas.r- vendégszereplése a 700 éves Győr város ünnepi rendezve nyesnek sorába.

G. TAKÁTS GIZELLA

Fekete bárka

Foto: CxuUvald