Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-04 / 29. szám
ggHlg mmmi limber és munka viszonya A nők és a társadalom Nem kitalált történetek í. Maguk újságírók annyit írnak a szolgáltatásokról, hogy az már néha az ember könyökén jön ki. Na jól van, elismerem, fontos téma ez, de nem esnek maguk néha az elsekélyesítés bűnébe? Úgy értem, nem ígérnek maguk igen sokat, hogy ez lesz, meg az lesz miközben nagyvonalúan elsiklanak a jelen hétköznapjai fölött?! Nézze kérem... Akár hiszi, akár nem, egy kézi, úgynevezett díszvarrásos cipőmmel legalább négy cipészt házaltam végig, mire az ötödik elvállalta a munkát úgy, hogy nemcsak azt a másfél centis szakadást varr- ja újra, hanem körbe az egészet. Az egyik ezért, a másik amazért nem vállalta a munkát. A negyedik pedig a világ legtermészetesebb hangján jelentette ki, hogy világéletében utálta a kézzel varrást, szóval isten hozott, de el is vihet éppen. Az ötödik mester aztán — úgy látszik, ő nem viszolygott az öltögetéstől — vállalkozott a cipő megjavítására, igaz, jól megkérte az árát is, de mit számított, hiszen azon tűnődtem már, hogy a drága boxbőr cipőt elhajítom, ha csak magam nem látok a megjavításához. 2. Más... Tudja, hogy igen keresett húsféleség ilyentájt a kocsonyába való, bár ami azt illeti, a csülök pörköltként sem kutyába kívánt étel, s azért keresett, mert viszonylag olcsó. Ott vagyok a múltkor a hentesnél, rám bízta az asszony a vasárnapi ebédhez valók beszerzését. Én nem szeretek úgy vásárolni, mint az asszony. Azok egy fél délelőttöt el tudnak tölteni piacon, boltban. Vámom kellett a soromra. Arra figyeltem föl, hogy a derék mester kinek, milyen hang- szerelésben köszön, kit hogyan szolgál ki. Fölért a megfigyelés egy kisebbfajta szociológiai vizsgálattal! Azt példázta ugyanis, hogy elítélendő dolog kivételezett személynek lenni, de roppant kellemes. Egy idős asszony állt előttem, s amikor rá került a sor, egy kiló csülköt, kért. A mérleg 1 kiló 30 dekát mutatott. Mondja a hentes az árát, a néni meg azt, hogy 1 kilót kért. Nyugdíjas formának néztem, aki kiszámított pénzzel jött. Na, mi lesz most? Az lett, hogy a néni leforrázva, csülök nélkül távozott, mert tudomására hozta a mester, hogy „ha viszi jó, ha nem viszi, úgy is jó Tudnék én sok ilyen és ehhez hasonló epizódot elmesélni magának. Ezekről miért nem írnak? A szolgáltatások, a kereskedelem javulása csak a tárgyiakon múlna? Ezt senki sem gondolja komolyan! Szóval, olvasóként is, fogyasztóként és a szolgáltatásokat igénybevevőként is azt kívánom, hogy többet, alaposabban foglalkozzanak a jelennel, és tűzzék csak tollhegyre mindazt, ami nem szükségképpen van úgyszólván mindannyiunk bosszantására, A tanácsot köszönjük, a nem kitalált történeteket úgyszintén, mivel nem tanulságok nélkül valóak és talán hasznukat is látjuk. Mit mond a ^ ? Alighanem ez a probléma századunk egyik vissza meg visszatérő problémája. A kérdést természetesen nem a 20. század vetette fel, de való igaz, hogy sok szempontból, a korszerű, a társadalom fejlettségé, hez is méltó válasszal még ma is adósak vagyunk. A férfi—nő, illetőleg a nő és a társadalom „feudalisztikus” jellegű viszonya az elmúlt idő- kig annyira közhely, hogy talán említése is illetlen. Az illetlenség legfőbb érve a statisztika. Ha bárhol, és szinte bármelyik statisztikai zsebkönyvet felütjük, akkor az adatok relative hatalmas fejlődésről számolnak be. 1930-ban 39 mérnöki oklevél volt magyar nők birtokában, 1980-ban 2260. 1930-ban 79 jogi doktor volt, 1960-ban 908. Vagy egy hagyományosan nőinek tekintett foglalkozási ágban, a 6598 tanári diplomával szemben, 1960-ban, 3 évtizeddel később, 24 329 volt. NŐK AZ EGYETEMEN A fejlődés e téren jelenkező tendenciáját más oldalról igen szemléletesen fejezi ki az egyetemek nappali tagozatán tanuló leányok néhány adata. Az 1965-ös tanévbn az egyetemek mérnöki, mezőgazdasági karain ,az . orvostudományi egyetemen (gyógyszerész-hallgatókat leszámítva) nagyjából ugyanannyi lány tanult, mint az 1960-ban ilyen oklevéllel rendelkező összes nők száma. (Mérnöki, karon tanul 2100 lány, mezőgazdasági karon 1300, orvosnak készül több mint 3 ezer, közgazdásznak több mint 1000.) Azért emeltük ki ezt a néhány adatot, mert a nők társadalmi szerepét is alapvetően iskolai végzettségük befolyásolja. Egyik oldalról a nők nagyarányú aktivizálódása, másik oldalról egy megváltozott érdeklődésű női népessség figyelme mindinkább a szellemi foglalkozások felé fordul, amely ma már nem elégszik meg az úgynevezett hagyományos — főleg fizikai — pályákon lehetséges térhódítással. Természetesen ma még korai volna e folyamatot mint végleges és befejezett tényt értékelni, vagy akár e tendenciából távolabbi következtetést levonni. Bizonyos azonban, hogy ez az érdeklődés — az iskolázottság növekedésével párhuzamosan — mind jelentősebb, és főleg a fiatalabb nők nagy tömegét érinti. Ezzel magyarázható, hogy a szellemi foglalkozást folytató nőknek közel háromnegyed része 40 évesnél fiatalabb, míg az ugyanilyen foglalkozású férfiaknál a hasonló korúak aránya 56 százalék. A NŐI SZAKMUNKÁSKÉPZÉS A kiragadott szemelvények csak néhány területre vonatkoznak, a példák sorát azonban más munkaterületekről — így fizikai szakmákkal — is ki lehetne egészíteni. Megállapítható többek között, hogy a női szakmunkásképzés sem felelt meg minden tekintetben a szükségleteknek. A felszabadulás előtti képzésre jellemző egyfelől, hogy nagyon kevés ún. női szakmában folyt szervezett képzés, a nőket inkább betanított munkakörökben foglalkoztatták, alacsonyabb bérért,. másfelől a képzésnél az ún. női szakmákban sem mindig vették figyelembe a rátermettséget. TUDAT ÉS TÁRSAD ÁLOM Csakhogy mindez a fejlődés az alapprobléma „korszerű” Almát az .,Asztal utóján már kedvökre lakoznak; S ím, erdei süldőt, büszke vadat hoznak... Bőre piros páncél, szájában egy álma/’ megválaszolásának csupán egyik oldala. Bizonyos értelemben a könnyebb oldala, mert „csupán” a társadalom szervezett és tervszerű intézkedései szükségesek hozzá. A problémának azonban van egy tudati — és ezzel együtt sokszorosan bonyolultabb, nehezebben befolyásolható, szabályozható — oldala is. Alighanem a hetvenes évek elsődleges tennivalói itt csoportosulnak. A kérdésre maga Kádár János, a Központi Bizottság első titkára irányította a figyelmet az MSZMP X. kongresszusának záróbeszédében. Valószínűleg itt nemcsak a tudat és a társadalom fejlettsége közötti gyakori aszinkro- nitásnak vagyunk tanúi, hanem egyéb okok is közrejátszanak. Ezt erősíti E. Sullerot: A női munka története és szociológiája című, nemrégiben magyarul is megjelent könyve (Gondolat Könyvkiadó), amely szerint bár hatalmas — elsősorban filozofikus — irodalom foglalkozik az emberi munkával és a vele összefüggő kérdésekkel, de szinte egyetlen mű sem közelíti meg a kérdést a nők szempontjából. Mégis valamennyi filozófus azt hiszi, hogy általános érvényű elemzést hajt végre. Okoskodásuk egy olyan munkaesz- mén alapul, amely azonosítja a dolgozó fogalmát a férfi fogalmával. Minden példa a férfiakra vonatkozik. A filozófusok egy hímnemű lényből kiindulva általánosítanak. Nem zárják ki teljesen a nőket, csak éppen nem gondolnak rájuk, amikor az ember és a munka viszonyát tanulmányozzák. asztalra! Azon a dús középkori lakomán, amelyről Arany János írta e sorokat, bizonyára nemcsak a vad szájában piroslott az alma, hanem bőségesen fel is tálaltak belőle: hadd „lakozzanak kedvökre” a vendégek. Ám a dínom-dánomokon kívül hosszú időn át ott állt a gyümölcsöskosár a fogadókban, csárdákban is. 3 fogyott tartalma. A vendég — miután megette őzpecsenyéjét, s kiürítette ónkupáját — szívesen ízlelgette a különféle fajtákat. Mi sem szeretjük kevésbé a gyümölcsöt, almát, mint eleink. Mi is sokszor kívánjuk ebéd után — az éttermekben. Tanárainkra gondolunk vissza, akik sűrűn ismételgették, hogy mennyire tápláló, egészséges eledel. „A mindennapi almaevés erősíti a fogsort, az ínyeket' — ezt is nem egyszer hallottuk egészségügyi előadásokon. Ma már azonban egyre ritkábban. Mert reklámot csapunk mindennek: medicinrol- íernek, koffein nélküli kávénak — csak egy olyan, igazán a népegészségügyet szolgáló terméknek nem, mint az alma. A vendéglőkben, éttermekben hiába kérjük. Nincs se alma, se más gyümölcs. Igaz. bemehetnénk az üzletbe, s vehetnénk ott, de mi helyben, közvetlenül ebéd után szeretnénk enni. S miért is nem lehetne? Almából van elég. Nincs olyan év. hogy a sajtó ne cikkezne róla: a fák alatt rothad el a gyümölcs. Mi lenne, ha némely étteremvezetőnek eszébe jutna, hogy kosárkákban — ahogy a kenyeret szokás — almát tegyen az asztalra? Ráfizetne az üzletre? Aligha! Persze, olyan hasznot nem húzhatna belőle, mint a pálinkaforgalomból. Ámbár ki tudja: talán a kedves vendégek ismét megszoknék, s oly gyakran kérnék az almát ebéd után — mint a pálinkát ebéd előtt A HÁZASTÁRSI VAGYONKÖZÖSSÉGRŐL Házassági bontóperekben, vagy éppen azokat követően gyakran merül fel vita a há-. zastársak, volt házastársak között a vagyon megosztása tekintetében. A vita rendszerint abból adódik, hogy az egyik ’lázastárs — általában a férj — úgy véli, hogy a saját tevékenységével szerzett vagyontárgyak kizárólag az ő tulajdonát képezik, a háztartást vezető, a gyermekeket nevelő, de kereső tevékenységet nem folytató házastársat pedig a vagyonból semmi sem illeti meg. Ez az álláspont téves. A szocialista erkölcsi felfogásnak megfelelően, a házastársak egyenjogúságának alapján álló családjogi törvényünk — az 1952. évi IV. törvény — kimondja, hogy a házastárs különvagyonát képezik a házasságkötéskor megvolt vagyontárgyai, a házasság fennállása alatt örökölt, ajándékba kapott, vagy valamely kitüntetéssel kapcsolatban kapott vagyontárgyak, valamint azok a vagyontárgyak, amelyek az előbbiek helyébe éptek. Minden egyéb vagyontárgy a házastársak közös tulajdona. Az em’ített törvény 27. §-a pontos r i így rendelkezik: „A házass* g megkötésével a házastól.jak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség fennállása alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek.” Ha tehát pl. csak a férj folytat kereső foglalkozást, az ő keresetéből vásárolt vagyontárgyak is a kereső foglalkozást nem űző feleséggel közös vagyonát képezik, ezeket a tárgyakat mindegyik házastárs használhatja, csak közösen adhatják el, cserélhetik el stb. A házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség is véget ér és bármelyik házastárs követelheti a közös vagyon megosztását. A házassági életközösség fennállása alatt a bíróság csak a házastársaknak fontos okból előterjesztett kérelmére mondhatja ki a vagyonközösség megszüntetését. A közös vagyon mikénti megosztásában a volt házasfelek természetesen megegyezhetnek. Ha ilyen megegyezés nem jön létre, a bíróság dönt a közös vagyon megosztásának módjáról és ebben az esetben az összes körülményeket mérlégeli. Figyelemmel van a felek esetleges részleges megegyezésére, de figyelembe veszi a felek szükségleteit, tekintetűi van életviszonyaikra, családi körülményeikre, az egyes vagyontárgyak rendeltetésére, nevezetesen arra, hogy az nem szolgált-e egyik, vagy másik fél személyes használatára stb. A bíróság minden esetben arra törekszik, hogy a közös vagyonból mindkét fél valóban egyenlő részt kapjon és amennyiben ez a dolgok természetbeni szétosztása útján maradéktalanul nem lehetséges, úgy az esetleg valamivel többet kapó felet pénzbeli megtérítésre kötelezi. Ha más mód a megosztásra nincs — de csak ebben az esetben — a tulajdonközösségnek árverés útján való megszüntetésére kerülhet sor. OR. DEÁK KONRÁD Len in «rád— 1 A fényképészeiben a hetyes beállítás és a távolságmérés mellett c sak a pontos megvilágítási idő eredményezhet jól exponált filmet. Ez a szabály az amatőr fényképészekre, hivatásosokra és tudományos fotósokra egyaránt v unatkozik. Annak ellenére, hogy a kereskedelem ma már megbízható fénymérőket árusít, sőt számos fényképezőgép-típus beépített fénymérővel készül, igen sokan nem használnak ilyen műszert, hanem becsléssel állapítják meg az expozíciós időt. Normál körülmények között ez a módszer sok esetben be is válik. Ugyanakkor más esetekben a fényviszonyokat nehéz megbecsülni. Különösen vízparton, ahol erős a tükrözés, hegységben, havas tájon tévednek nagyot a fotósok és nem számolnak a különféle tényezőkkel. Ilyen terepen és körülmények között, különösen ha az expozíciós időre még kényesebb színes filmmel dolgozunk, a fénymérő nélkülözhetetlen eszköz a fényképezésnél. Képünkön; a szovjet ipar áj lengék?» egy Leningráíl—4 lípw- sú fényeiig , < r[ 'Wfáfjjr /
