Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-25 / 47. szám

Három év lejártával...

m t oteszemben nevek, cí mek, kisgyermekes szekszárdi mun* kásasszonyok adatai. A társadalombiztosításnál dolgo- zók jóvoltából kigyűjtött adatok alapján maguktól az érdekeltektől, az üzemek munkásasszonyaitól kívánok tájékozódni.

Mennyire tartják be az anya- és gyermekvédelmi törvény betűjét és szellemét? Számon tartják-e, visszavárják-e őket, Adódnak-e konfliktusok, amikor ismét munkába állnak az anyák? Okoz-e visszaesést egyénileg a három év alatt végbement technikai és egyéb fejlődés? Gyors-e, vagy lassú a beilleszkedés? Ki, hogyan oldotta meg gyermeke elhelyezését?

Kőrútunk során jártunk üzemekben, családi otthonokban, találkoztunk aggodalommal, nehezen áthidalható és átmeneti nehézségekkel. Egy valami megegyezett. Mindhárom kismamánál megkönnyítik a dolgozótársak és a munkahelyi vezetők a visszatérést.

Sseksxárdi munkásnők a gondozási segély után

Akit gyorsan befogadtak

„Öreg munkásnak” számít már az óra-ékszer szekszárdi üzemében a huszonharmadik évében járó Papp Istvánná, aki öt esztendeje, az üzem megalakulásától dolgozik a gyárban. Amikor a fiatalasszony várandós lett, az egészségre ártalmas üzemrészből — nik- kelezett és savazott a galvanizálóban — áthelyezték a szereidébe, könyebb munkát kapott. Tapasztalom, nemcsak nála tartják be az előírásokat, kí_ sérőm a portáról — várandós anyuka — ugyanezt mondja: védik egészségüket.

Papp Istvánná nem várta ki a három esztendő végét, két év és két hónap után a segélyezés megszüntetését kérte, így előbb visszatért munkahelyére.

— Miért szánta rá magát, hogy idő előtt visszajöjjön? — érdeklődöm a nyílt tekintetű, barátságos fiatal nőtől.

— Először a segélyről. Nekem nagyon jól jött. Beteges volt a kicsi, ez az első gyerekünk és a férjem semmiképpen nem akarta bölcsődébe adni. Kitelt belőle az albérlet, de az mégsem igazi otthon. A jövő hó elsejétől lesz a mi gyárunknak Kölesden egy új részlege. Mivel az édesanyámnál otthon helyet kapunk, vállalta a kisgyereket is, az üzemmel megyek vissza a falumba. Addig viszont itt a montőrben belejövök a munkába, az kell, nagyon jó lesz — magyarázza.

Elsősorban tehát avégett vál. lalta az idő előtti visszatérést, hogy megalapozza azt a jövőt, ami a családnak mindenféle szempontból előnyös.

— Hogyan fogadták, amikor visszatért?

— Bizony kissé aggódtam, hogy befogadnak-e majd az újak, mert azóta tíz százalékra csökkent a régiek aránya. .

Nagyon jólesett, hogy külön üdvözölt a portás bácsi és a munkatársak is olyanok, hogy nekem valóban nem lett nehéz visszajönnöm és beilleszkednem. Gyorsan befogadtak, azonnal megkaptam az új beosztást a montőrben — mondja felszabadult vidámsággal.

Azt tartja Papp Istvánná, hogy neki nagyon megérte igénybe venni a gyermekgondozási segélyt, szépen fejlődik a kisgyerek és nem kellett a reggel hat órai munkakezdéshez hajnali ötkor felverni álmából, Még egy gyermeket terveznek, de a másodiknál már nem rövidít, mindvégig vele akar maradni.

ne. Marad a nagymama, ak- Törökéknél az esetlegesség;, kor viszont távol kerül egy- erősen szorítanak a növeke* mástól a kis család. Túl sok déssel járó gondok.. ,

Aki okkal bixakodik

Aki válaszút elé kerül

Annak dacára, hogy decemberben lejárt az ideje, Török Jánosnét, a bőrdíszmű munkásnőjét nem az üzemben, hanem a szekszárdi főutcán lévő otthonában találjuk. A beszédes, szép. fekete fiatalasszony mindössze egy hónapot dolgozott a segély után, betegállományban van.

— Én nagyon szerettem a bőrdíszműben dolgozni, visszamegyek, mihelyt tehetem. Csak meggyógyulnék már... Azt viszont nem tudom, mi lesz a Zsoltika óvodai elhelyezésével — mondja, beszéd közben oda. odafigyel a körülöttünk csendben játszadozó kisfiúra.

Másodszorra fog gondot okozni a gyerek elhelyezése. Póttá fejük már decemberben is, végül aztán — szükségmegoldásként — az asszonyka édesanyjához, Kajmádra került a kisfiú.

— Nincs üzemi óvodája a bőrdíszműnek, a férjem munkahelyén, a megyei kórházban pedig helyhiány miatt nem tudták felvenni. Láttam, ros- tellték is miatta magukat, az

uram már tizenhat éve műtős a kórházban. Méltányolják, de ha nincs,, nincs. Még a bölcsődéből kinőtt kisgyermekeket sem tudta felvenni a kórházi óvoda. Mit tehettem? Ezernégyszáz körül kerestem ezelőtt az üzemben, gondoltam, találok egy asszonyt, aki vigyázna rá. Hatszázat kért, ami nagyon sok nekünk. Habár szinte a gyógyszerek éltetik édesanyámat, nagyon kérte és én elvittem hozzá Zsoltikát, utána kétnaponként hozzájuk futkostam.

Veszélyeztetett terhes volt Törökné, császármetszéssel született a most játszadozó, szót- fogadó kisfiú. Az anya felépülése után újra gondjukká válik az óvoda, ugyanis egyez- tethetetlennek tűnik az asz- szonyka kétműszakos beosztása és a férj nagy lekötöttsége. Ismét válaszút elé fognak kerülni: ha sikerülne a Bezerédj utcai óvodában elhelyezni a kisgyereket, az anyának kellene munkahelyet változtatnia, amit nagyon nem szívesen tenKertes családi házukban élnek a város déli kertvárosában. Kisséket rövid kérdezős- ködéssel lehet csak megtalálni, időközben átszámozták a házakat. Itt az édesanya két héttel megtoldotta otthon- maradásának idejét. Fizetett szabadságát szánta rá Kiss Istvánná arra, hogy kivárja, amíg kisebbik fiát felveszik a gyermekintézménybe. A bőrdíszmű asszonybrigádjának vezetőjét ezekben a napokban az újrakezdés izgalmai foglalkoztatják, bár tudja, hogy számítanak rá az üzemben. Közölték vele, megkapta beosztását, egy másik brigád élére kerül.

Itt találkozunk az időközben beállott üzemi fejlődéssel és annak vetületével, az egyéni gondokkaL

— A három évvel ezelőtti, régi brigádom továbbfejlődött, azóta már igényesebb, finomabb, komolyabb táskákat esi. nálnak a brigád tagjai. Én bizony kiestem ebből. Utói kell, utói akarom őket érni. Elsejétől megyek dolgozni, most egy újonnan alakult brigádhoz kerülök, csak a művezetőt és a főművezetőt ismerem jól. Remélem, sikerülni fog a tervem, kijövünk egymással a brigádban — bizakodik.

Akár számolunk vele, akár nem, a termelésből történt háNyolcvan új otthon — és akik kapták

Olyan az épület, mint az első balos kislány, néhány nappal a nagy esemény előtt. Nyüzsög, szépül, s várja kik jegyzik legyezőjére a nevüket. De a „táncos napot’’ ugyanúgy várják az ismerősök, hozzátartozók. Sőt, várja az egész város. Örömmel, vagy bánattal.

Kik lesznek a százhatvanak? De a kérdés már nem kérdés. A „táncrend” elkészült.

Szekszárd életében igen jelentős a százhatvan lakásos bérház átadása. Eny- nyien még nem költöztek egyszerre. S kétségtelen, hogy a megyeszékhely lakásgondján sokai segít. Nyolcvan lakás a napokban, nyolcvan pedig május végén lesz otthon.

— Kik kapták a lakásokat?

— Először is a száz család. A bizonyos sokat emlegetett százas lista tagjai, akiket 1968-ban írtunk össze — mondja dr. Véner János, a városi tanács főtitkára. — A fennmaradó hatvanat pedig a többi lakásigénylő közül a különösen rászorulók kapták meg.

— Hány minőségi cserés költözik?

— Huszonnyolc.

— Azokat hogyan választották ki?

— Itt csak két körülményt vettünk figyelembe: egészségi állapotot és szociális helyzetet. A kényelmi szempont nem szempont.

— Hány minőségicsere-kérelem van benn?

— Százötven.

— Egyszerűen nem tudok aludni. Mindig csak tervezek, pakolok. Ezt ide, az ott szebb. Aztán arra gondolok — hogy lesz, ha hazamegyek. Befutok? Nem. Központi fűtés lesz. Fürdőszoba? Az is rendben... Egy szekrényt kell még venni — tervez, és boldog Pollik Ferenc né, a Patyolat vasalónője.

— Eddig egy szobában laktunk a három gyerekkel. A kislány 14, a fiúk 11 és 8 évesek. Szinte alig tudtak tanulni egymástól. A leány az előszobában, a fiúk meg egy-egy sarokban húzódtak meg. Hiába vigyáztam, hogy ne zavarjak, főznöm csak kellett.

— Mivel fütött?

— Cserépkályhával.

— Miért sóhajt ekkorát?

— El sem tudom képzelni, milyen lesz a központi fűtés. Többé nem mennek haza hideg szobára a gyerekek, mert itt. .. Amikor későn végeztem, hiába siettem, akkorra melegedett be a szoba, mikor ágyban volt már mind a három.

Popoluska Jánosék már költöznek. Megállók az ajtó előtt.

— Ez nem fér ide. Tegyük az ablakhoz. — szavaikat vidám nevetés festi alá. Most már kicsi a gond, amolyan vidám gond. Hatan költöznek a két szoba összkomfortba. Nagyszülők, szülök és a két leány.

— Akkora az étkezőfülke, hogy még szobának is jó. — mondja az asszony.

Nekik a patak mellett volt egy kis házuk. Lebontásra ítélték. Az ára 40 százalékáért kapták a „százszorosát”.

*

Mosókonyha volt. Kétszer három méteres. Igen. Kétszer hármas. Ablaka hatvanszor hatvanas. Vasrácsos. A rácsok között üveg és újságpapír váltja egymást. A kis földes lyuk berendezése: egy ágy, ketrec, konyhaszekrény, asztal, tűzhely, kiskád. Itt éltek négy esztendőn át Kovács Árpádék. Az Oncsa- telepen. A szülök, a hároméves és az öthónapos kisfiú.

— Hol aludt a kicsi?

— Kocsiban. Más nem fért be.

(Körülnézek. A kocsit nem látom.)

— Nappalra az udvarra tesszük. Hogy legyen hely. — szól az aszonyka.

A házban még két család él. Egy szobában fiatal házaspár a kisbabával, másik szobában az idős szülők és a két nagyfiú.

Nézem a mosókonyha hulló vakolatát. Az ajtó fölött nagy darabon lyuk.

— Milyen érzés búcsúzni a penészszagtól, a sötétségtől? *

Az asszonyka elsírja magát. Karján Zolika nevetgél.

*

Három szoba összkomfort. Jó elrendezés. Világos, és meleg.

— Ma már itt is alszunk — mondja Sz. Nagy Károlyné és szívesen tessékel végig a lakáson.

— Ez már Így van. ötvenben az irodákból csináltunk lakást. Most fordítva. S mennyivel jobb ez így. A bíróság épületében laktunk. Az a lakás nagyobb volt, ez meg jobb.

— Hogy örülünk-e? Az nem kifejezés.

*

A százhatvan lakásos előtt teherautók, lovas kocsik, ládák, talicskák, vadonatúj bútorok, egy régi Singer varrógép, kockás abroszba kötött miegymás.

Egy négy év körüli fiúcska a homokbucka tetején munkálkodik.

— Mit csinálsz?

— Házat.

— Ti is ide költöztök, ebbe a nagy palotába?

— Ja.

— És eddig hol laktatok?

Gyanakodva néz rám, hirtelen feláll és kiböki.

— Ott, ahol nem volt fala a szobának, HORVÁTH MÁRIA

roméves kiesés csak magával hozza a nehézségeket és az átmeneti zavart. De Kiss István- nénak nagyon megkönnyíti aa újrakezdést és a startolást a tíz esztendőnyi, egyazon üzemben szerzett tapasztalat, a gyakorlat és a tudás. Ügy érzi, hogy menni fog, hiszen bíznak benne, és ő nyugodtan dolgozhat, mert a lakásukhoz közeli óvodában jó helye lesz a kiesig nek.

Korábbi keresetének csupári harmadát jelentette a segély, de eszébe sem jutott megbánni igénybevételét, aa előbbiek ellenére sem; A nagyobbik fiúnál nem kapott ilyen lehetőséget. Azt vallja, hogy megtérül a különbség; mért nem terhelte idő előtt, a tanulás rovására a tizenkét éves nagyfiút és a gyakran hosszított műszakban dolgozó^ elfoglalt férjet.

Az anyagiak behozhatok, á csecsemő és édesanya első években kialakult szoros kö-. teléke és kapcsolata már kevésbé lenne pótolható. ,

SOMI BENJAMINNÉ

Oryosi vizsgálat és pályaválasztás

Ma rendszerint fordított a sorrend: előbb van a pálya- választás, szülők, nevelők és a tanuló a lehetőségek és a tanuló egyéni hajlamai szerint kiválasztanak és megjelölnek egy, illetve két iskolát, sok esetben már a szakmai képzést jelentő szakmunkástanuló-iskolát. Ezután történik a felvételire való behívás és ezzel egyidőben, de néha még csak később kerül sor olyan orvosi vizsgálatokra, amiket az illető szakma megkíván.

Nehezíti ezt a helyzetet, hogy vannak rejtett, a mindennapi életben, vagy a tanuló eddigi életében nem nagy jelentőségű betegségek, elváltozások, amelyek azonban határozott akadályai lehetnek egyik vagy másik szakma megtanulásának.

Ilyen például a színtévesztés (másképpen: színvakság), a

zöld és vörös színek rossz megkülönböztetése, összeté- vesztése. Akinél ez fennáll, az nem lehet pl. műbútorasztalos, szobafestő, villanyszerelő stb. Ha ez nagyon későn, iskolai év végén derül ki, kapkodásra készteti a szülőket és sokszor elkeseredésre a tanulót. Vannak szakmák, ahol a lúdtalp is akadály. Mindezeket aránylag gyorsan és megbízhatóan kimutatják a szakorvosi vizsgálat. Helyes lenne tehát, ha az idén már talán nem is vihető keresztül, jövőre általános gyakorlattá tenni, hogy a nyolcadik általánosba kerülő gyermekek még a kisebb forgalmú nyári szünidőben essenek át a legalapvetőbb orvosi vizsgálatokon és így a félév (az iskolai félév) idején már olyan pályát választhassanak, amire valóban alkalmasak a tanulók.

D. L.

Alsónyék