Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-23 / 45. szám
Közel-Kelet Az izraeli Az izraeli kormány vasárinap négyórás ülést tartott. A minisztertanácsról kiadott hivatalos közlemény bejelenti, hogy Izrael kedvezően fogadja Egyiptom legújabb indítványait, másrészt azonban a közlemény azt is világosan mutatja. hogy Izrael álláspontja mitsem változott a megszállt arab területekről való teljes csapatkivonás kérdésében. Kairóban hivatalosan úgy értékelik az izraeli kormány vasárnapi közleményét, hogy Izrael nyíltan és kategorikusán elutasította Jarring javaslatát. Tel Aviv - állásfoglalása arról tanúskodik, hogy Izrael kitart expanziós politikája mellett, amely ellentétes a BT határozatával és az ENSZ alapokmányával. Az EAK véleménye szerint,— mutat rá egy Kairóban ismertetett hivatalos nyír latkozat — a Biztonsági Tanácsra hárul az a feladat és felelősség, hogy szembenézzen Izrael elutasító magatartásával. ' Az EAK 30 napos fegyver- nyugvás életbe léptetésével, to_ vábbá a Sinai-félsziget részleálláspont ges kiürítésére és a Szuezi- csatorna megnyitására vonatkozó javaslatával kedvező feltéteteket teremtett az érdemi béketárgyalások, az igazságos közel-keleti rendezés megkezdéséhez. Izrael nem ragadta meg a kedvező adtaimat. Izrael válasza meglehetősen kétértelmű, egy azonban bizonyos: nem hajlandó visz- szavonulni a hatnapos háború előtti határok mögé. Washington egyelőre nem kommentálta az izraeli választ. A közel-keleti helyzet másik eseménye, hogy Jordánia kairói nagykövete hazautazott Ammanba, a Husszein- látogatás körüli félreértések tisztázására. Ammanban cáfolták, hogy Husszein lemondta volna kairói látogatását, miután — ammani jelentés szerint — nem is tervezett ilyen látogatást. Az Al Ahram viszont azt írja, hogy Kairó várja Huszeint, de az időpontot nem tartja alkalmasnak arra, hogy az uralkodóval együtt fogadják Vaszfi Teli miniszterelnököt.. „ A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma Nixon amerikai elnök február 17-én tartott sajtó- értekezletével összefüggésben nyilatkozatot adott ki. Mint a nyilatkozat leszögezi." a VDK kormánya erélyesen elítéli az amerikai imperialistáknak az indokínai háború fokozására te kiszélesítésére irányuló akcióit. Az Egyesült Államok kormányának kell viselnie a teljes felelősséget veszélyes cselekedeteinek minden következményéért. A VDK külügyminisztériumának' szóvivője nyilatkozatot tett azzal kapcsolatban, hogy a thaiföldi hatóságok újabb csapatokat küldtek a laoszi agi'esszió céljaira. „A thaiföldi hatóságok - -akciói ■ összefüggenek a laoszi agresszív háborúfokozására és kiszélesítésére irányuló amerikai tervekkel” — mondotta a szóvivő. Politikai tüntetés Londonban Csaknem kétezer javaslat az ifjúsági törvény tervezetéhez Londonban nagyszabású tüntetésre került sor a kormány .sztrájkkorlátozó törvényjavaslata ellen. Képünkön: a felvonulók egy csoportja. Jobbról Vic Feather, a Szakszervezeti Főtanács Főtitkára, aki később beszédet mondott a Traíal- gal téri nagygyűlésen. Bukarest Határozat a KISZ Vili. kongresszusának előkészítésérői Ceausescu a nemzetiségi kérdésről A vasárnapi román lapok közzétették annak a beszédnek a szövegét, amelyet Ni- colae Ceausescu, az RKP főtitkára, az államtanács elnöke a romániai német nemzetiségű dolgozók országos tanácsának pénteken megtartott plenáris ülésén mondott. Ceausescu beszédében inéi1 tatta az 1966—70-es ötéves terv során elért eredményeket, amelyek a nemzetiségi politikában is megmutatkoztak. — Abból indulunk ki — mondotta —, hogy a szocializmus építésének feltételei között a nemzeti kérdés továbbra is jelentős szerepet játszik. A nemzeti kérdést a marxista—leninista tanítás alapján, megfelelőképpen keil megoldani, biztosítva az igazi jogegyenlőséget. • — Mi az összes német nemzetiségű állampolgárt, akárcsak minden más nemzetiségű állampolgárt, a szocialista RoIndokína Az AP saigoni tudósítójának értesülése szerint a La- oszba behatolt saigoni kor- mánycsapatok előrenyomulása már negyedik napja lelassult, helyenként leállt. Ugyanakkor nyugati hírügynökségek közlése szerint az jnváziós csapatok a népi erők ellentámadása elől kénytelenek voltak laoszi területen lévő egyik támaszpontjukat részben kiüríteni. A két dombra és a köztük elterülő földsávra kiterjedő támaszpont csütörtök óta a népi erők meg-megújuló támadásainak volt kitéve és az erős nyomás következtében a szorult helyzetben lévő dél-vietnami kormánycsapatok kénytelenek voltak az egyik magaslatra visszahúzódni és a támaszpont többi részéi pedig feladni. A mánia állampolgárainak tekintjük, - az ebbpl adódó QSS.- szes jogokkal és kötelességekkel együtt.” A plenáris ülésen elhangzott, egyes hiányosságokat és hibákat érintő megjegyzésekre reagálva kijelentette, hogy azok javarésze reális és jogos, viszont „egyes problémák általánosabb jellegűek és egyenlő mértékben érintik mind a románokat, mind a német vagy magyar nemzetiségű lakosságot”. , : A nyelvi kérdést érintve, hangoztatta, hogy a nemzetiségek sajátítsák el a román nyelvet, amire „rendkívül nagy szükségük van a gyárakban és intézményekben végzett közös munkában, a társadalmi életben, a társadalom vezetésében való részvételben. . . Az előléptetés szempontjából is teremtsünk meg minden feltételt, hogy a más nemzetiségű dolgozók valóban otthon érezzék magukat” — hangsúlyozta Ceausescu. kormánycsapatok magukkal vitték több mint száz sebesültjüket. A harcokban legalább 50 embert vesztettek. A visszavonulási hadművelet fedezésére és erősítések oda- szállítására amerikai helikoptereket vetettek- be. A népi erők legalább két helikoptert, lelőttek. Az angol nyelvű Bangkok Post thaiföldi lap értesülése szerint az Egyesült Államok és a bangkoki kormányzat nagyszabású közös programot dolgoz ki, amelynek értelmében laoszi kormánycsapatokat tömegesen képeznének ki Thaiföldön. Az egységeket különleges gerillaellenes kiképzésben is részesítik majd. A lap szerint néhány laoszi egység már meg is érkezett Thaiföldre. . ....... Dr. Horváth István első titkár elnökletével hétfőn ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. A tanácskozáson — amelyen részt vett Ilku Pál művelődésügyi miniszter, az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács elnöke, Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságénak osztályvezetője, . valamint dr. Markója Imre, az igazságügy-miniszter első helyettese — elsőként az ifjúsági törvény tervezetét vitatták ’ meg. Dr. Vajó Péter, a KISZ Központi Bizottságának titkára többek között elmondotta: Az előzetes törvénytervezetet széles körű társadalmi vitára bocsátották, s ennek során kifejtették véleményüket a KISZ megyei bizottságai, különböző rétegtanácsai, elmondták gondolataikat a szakszervezetek, illetve a Hazafias Népfront e témával foglalkozó fórumainak, ankét- jainak részvevői. A vitákban 3 ezernél többen kértek szót, s kis híján kétezer javaslatot juttattak el a KISZ KB-hoz. Az észrevételek, módosító indítványok hasznosításával a KISZ KB intéző bizottsága átformálta a törvénytervezetet, helyt adva minden értékes, figyelemre méltó gondolatnak. Az intéző bizottság — hangsúlyozta dr. Vajó Péter — az átdolgozáskor arra törekedett, hogy a törvény a párt ifjúságpolitikai határo-, zatában foglalt elvek maradéktalan megvalósítását szolgálja, az ifjúságot érintő kérdéseket egységesen szabályozza. Intéző bizottságunk ügyel arra, hogy a módosított tervezetbén határozottan kifejlődjön az ideológiai nevelés fontossága, a fiatalok világnézeti nevelésének, szocialista meggyőződésének fejlesztése, a kiemelkedő tehetségű fiatalok megkülönböztetett képzése, az oktatáshoz való egyenlő jog deklarálása, a fizikai dolgozók tehetséges gyermekei továbbtanulásához szükséges feltételek biztosítása, a társadalmi szükségletek és lehetőségek, illetve a csoportérdek, valamint az- egyéni törekvés közötti összhang megteremtése. Dr. Vajó Péter referátumát vita követte, majd a KISZ Központi Bizottsága úgy döntött, hogy az átdolgozott törvénytervezetet eljuttatja a kodifikációs bizottsághoz. Ezután Illisz László, a KISZ’ Központi, Bizottságának titkára tartott előadást a KISZ VIII kongresszusa előkészítésének politikai és szervezeti feladatairól. Ismertette azokat a dokumentumokat, amelyeket a kongresz- szus politikai előkészítése céljából adnak közre, majd javaslatot tett a kongresszus munkarendjére, szervezeti teendőire. A továbbiakban szólt a kongresszus előtt esedékes alapszervezeti, csúcsvezetőségi és bizottsági választások feladatairól. A KISZ Központi Bizottsága határozatban rögzítette a KISZ VIII. kongresszusa előA magyar és a román külkereskedelem képviselői Budapesten jegyzőkönyv para- fálásával befejezték az 1971. évi magyar—román árucsere- forgalmi tárgyalásokat. Ugyancsak megkezdődtek az 1971— 1975. évi’ hosszú lejáratú árucseré-forgalmi és fizetési egyezmény megkötésére irányuló tárgyalások. * Hétfőn hazaérkezett a Vietnami Demokratikus Köztársaságból az a nckiildöttség. amely a Vietnami Nőszövetség meghívására tíz napot töltött a VDK-ban. A küldöttség tagjai voltak: Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke és Czerván Mártonná dr., a SZOT nőbizottságának elnöke. * Száz polgárjogi harcos, — javarészt nő — tüntetett vasárnap az észak-írországi Belfastban. A felvonulók tiltakoztak három férfi internálása miatt. Ezek részt vettek készítésének politikai és szervezeti feladatait, s Határozott a választások időrendjéről is. Eszerint március 15-e és április 30-á között újjáválasztják a tanintézeti jellegű alapszervezetek vezetőségeit, csúcsvezetőségeit és KI3Z- bizottságait; szeptember 1-e és október 5-e között megtartják az üzemi, mezőgazdasági, . hivatali, kereskedelmi és területi aiapszervezeti vezetőségválasztó taggyűléseket, illetve esúcsvezetőség- választó küldöttgyűléseket, a tanintézeti KISZ-alapszer vezetek pedig megtárgyalják az 1371—72. tanévi akcióprogramot, a kongresszusi dokumentumokat. Október 5—november 1 között kerül sor az alsóbb szintű, november 1— 15-e között pedig a budapesti és megyei küldöttértekezletekre. Az ifjúsági szövetség kongresszusa — a tervek szerint — ez év decemberében ül össze. (MTI) a két héttel ezelőtti összecsapások során elesett James Saunders temetésén. A legújabb rendeletek értelmében emiatt követtek el ezzel kihágást, mert sapkát, egyenruhát viseltek, amit az északírországi hatóságok a betiltott ír republikánus hadsereg (IRA) egyenruhájának is minősíthetnek. * A szovjet hadsereg megalakulásának 53. évfordulója alkalmából hétfőn délután a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél — Pesti Endre vezérőrnagy, helyőrségparancsnok jelenlétében — katonai tiszteletadással, ünnepélyesen felvonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. A zászlók előtt a fegyveres testületek tagjai: katonák, rendőrök, munkás- őrök állnak díszőrséget. Az inváziós csapátok heves ellenállásba ütköznek