Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
I KENYÉR Panasz: nem jó a kenyér. Interjú: az „illetékesekkel”. (Az „illetékes” újabban fedőnév. Nem X. Y., vagy Z. — hanem „illetékes”.) Az interjú szerint a közeljövőben már jobb lesz a kenyér minősége. Újabb cím az újságban: „Jobb kenyeret ígérnek a sütőipar illetékesei”. Aztán néhány nap múlva: „Szabvány van, de a kenyér minősége nem kielégítő”. Ezután: „Meddig kell még várni a jó kenyérre?” „Új technológiát vezetnek be a kenyérgyárakban.” „Megszűnnek a kenyérminőségi panaszok.” „A lisztben van a hiba.” „Az időjárás nem kedvezett a kenyérgabonáknak.” „Miért sületlen a kenyér?” Kenyér, kenyér... Üjságcí- mek, érvek, ellenérvek — futószalagon. Évek óta! Újságcikkektől a Vidám Színpadig — téma: a kenyér. A Ludas Matyiban — téma: a kenyér. Indulatos összecsapások eladó és vevő között a Közért-ben — téma: a kenyér! Miért? A kenyér — dráma. Föld termi magját Föld, amely történelmünk viharaiban vérrel öntöztetett. S ez a kenyér — legtöbbször ehetetlensége miatt — tetemes mennyiségben a kukák tápláléka lesz. Kenyér, amelyre államunk — dotáció formájában — milliókat költ, a kukákban végzi sorsát! • Felidézem néhány éves önmagam: milyen izgalommal figyeltem a kenyérsütést Anyám este „bekovászolt” a nyárfából vájt teknőbe. Másnap reggel én is korábban keltem, akárcsak ünnepnapokon. Figyeltem, hogyan dagasztja anyám. Fárasztó munka volt. Felső karjával törölte homlokáról a verejtéket, de azért dúdolt, énekelt. Mert kenyeret sütött Az élet fontos részét készítette a családnak. Arra még inkább emlékszem, amikor a községházán kenyér- és lisztjegyért kellett sorakozni. A családban a legkisebb gyereknek — nekem jutott az a keserves kötelesség. Egyszer a sorban úgy megnyomott a tömeg egy terhes asszonyt, hogy perceken belül megszült a hideg-rideg folyosón... Később, a háború utolsó évében — nem lévén tanítás az iskolában — gyenge gyerekként a pékműhelyben dolgoztam. Segédkeztem kilisztezni, előkészíteni a zsomborokat, amelyekben a kenyér kelt és arra várt, hogy nevessék a kemencébe. Később már virgoltam is. (A kiadagolt tészta formálásának művelete ez.) Egyszerre két kenyértésztát lisztesen egymáshoz sodorva, ügyes, gyors mozdulatokkal egyenletes gömbölyűre alakítani! Micsoda boldogság volt! Kenyeret készíthettem! Sorban álló embertömegek éhségét enyhíthettem — én, a gyerek. Csak enyhíthettem, mert nem jutott elég — még a kukoricásból sem. Az is szigorúan jegyes volt. Sima és nehéz testi munkás fejadag. Egy napra annyi csupán, hogy egy evésre is elfogyott volna. A legnehezebb napokban, ha sikerült egy kevés lisztre szert tenni, otthon, a tűzhely sütőjében sült a sárszínű kenyér, tepsiben, kuglófsütőben. Olyan rangosán, hogy ma torta sem sül nagyobb becsben! És lángosféle sült a tűzhely- platnin, mert a liszt nem volt elegendő egy kenyérhez sem. Lángosféle mondom: olaj és zsír nélkül! Kifáraszt az emlékek felidézése... Huszonöt-harminc év. Mennyi mindent elfeledtem azóta. A nélkülözések sokaságát, a lyukastalpú cipőt, s a bombáktól, aknagránátoktól rengő ház pincéjét, amelyben életben maradásunk biztosítékát véltük, s... Nem, lám ezeket sem feledtem el, de a kenyér, a kenyér története mindennél maradandóbb. A kenyér története — az ember története. Az enyém is. Kenyér és só — a lét. Kenyér, az élet. Kubikosok a gödör földhányásán, favágók a fatönkön ülve: kezükben kenyér. Amikor nem volt PILINSZKY JÁNOS: TE Juttának. Aztán: semmi. Aztán: a hó. Aztán: semmi megint. Aztán: a hó és a gyerekkor. Aztán: semmi (megint, megint). Aztán: a hó, a gyerekkor, a szerelem. Aztán: kutyák (a legmagányosabbak), és verebek (az igazán veszendők). És azután: Te. (És teutánad valóban nincs semmi ) ÉRSEKUJVÁRY LAJOS: MA minden olyan szikrázó fehér, a ház, az utca. ló és a szekér, egyszóval minden, s minden olyan jó, ahogy szállongva halkan hull a hó. Kocsi előtt most kutya nem szalad, madár bújik meg az eresz alatt, ahogy megyek lépegetve, látom hóban nyugszik meg a fáradt lábnyom Olyan jó tudni, tiszta ég alatt a: ember jobb, a gondolat szabad. 'h. bárcsak amig céljáig elér 'ünden. sohase festené be vér. Napsugárra, hogyha el is olvad a hó, jön tél újra, s újra hull majd, talán megérem, de ha nem leszek, egy lábnyommal lesz csupán kevesebb. LOVÁSZ PÁLi HERVAD A NAP ARCA Rebbennek az évek, fogy a tér köröttem, riadt elmúlásnak törvénye fölöttem. Hervad a Nap arca, öregszik a csillag —• messze utat tenni nem kell vágyaimnak. Ami jó a földön, kézzel el nem értem, de lehajolt mégis egy-két csoda értem. Megítéltet szánni magamon tanultam, s láttam: az igaznak homlokán tövis van. Vénektől általvett néhány tiszta szót még embernek, testvérnek szívem szerint szólnék. KÁLDl JÁNOS: KÓRHÁZI LEVÉL Mintha a Napot vernék. Elcseng a fák levele. A kórház kertjét csönd önti le. Bejön az ablakon az ezüsttel kevert ég és kér hogy játsszak el vele. De én inkább arra gondolok: mi a fontos és mi nem. Érdektelen a lényegtelen Képzeletemben szállnak az erdők hófödötten, fenségesen. hozzá szalonna, mindkét kezükben egy-egy darab kenyér: egyik a „kenyér” másik a „szalonna”. — Ez is régi kép. * Kenyerünknek ünnepnapja is van. S ez nem afféle folklorista mulatság. Ünnep, melyet egy sok kertyérnélküli napot megélt nép őszintén jegyez pirosbetűvel naptárában. Oktalan gyereklányom kenyérdarabot dobott a szemetesvödörbe. Nagyanyja felkiált: és gyorsan kikapja a szemétből. Lányom értetlenül nézi, amint az öreg parasztasszony ujjai görcsösen fogják az eldobott kenyérdarabkát. Ö még nem tudja, hogy ezek a kiszikkadt bőrrel bevont ujjak, marokszedéstől lettek sebhelyesek. S azt sem, hogy „Nagyika” aratáskor, napszállta után, a keresztbe rakott kévék tövében aludt pirkadatig, aztán, kezdődött elölről az egész. Még a cséplőgépnél a pelyvahordás is az ő reszortja volt. A kaláha apró tűi befészkelődtek a pórusába, véresre szúrták egész testét. Mert így született a kenyér... Lányom kérdően nézi nagyanyját. „A kenyér olyan, mint az ember — magyarázza az öregesen. — Ha az ember meghal, tisztességgel eltemetik! Hát a kenyeret sem szabad a szemétbe dobni...” A gyerek még nem érti. Möst határozom el: ha felcseperedik, az lesz az első, hogy igaz történeteket mondok majd neki a kenyérről: az életről, a kenyértelenség- ről: a pusztulásról. Mert először ezt kell , megjegyeznie. Ez a legfontosabb, amit a fogékony agynak rögzítenie kell. Utána jöhet sokféle ismeret: matematika, fizika, biológia: egyenletek, atomok, gének... Első a kenyér! Hány tonna kenyér végzi életét a kukákban? Ki tudja ezt? És miért e dicstelen vég? Az utóbbira már inkább lehet válaszolni. Mégpedig az önmagam által feltett kérdéssel. „Kenyér, kenyér... újság- címek, érvek, ellenérvek — futószalagon. Évek óta! Újságcikkektől a Vidám Színpadig — téma: a kenyér. A Ludas Matyiban — téma: a kenyér. Indulatos összecsapások eladók és vevők között a Közértben — téma: a kenyér. Miért?” VINCZE GYÖRGY OSZOLINÉ: FÖLDVÁRI LÁTKÉP
