Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
Jó ebédhez, operaközvetítés MAGASABB SZINTEN Munkánkról, tennivalóinkról beszéljünk közérthetően, világosan, magyarul ||| Interjú Lambert Józseffel, a Lampart Zománcipari Müvek bonyhádi gyáregysége igazgatójával —, Fel tehetek néhány kérdést az üzemi demokrácia és a felelős egyszemélyi vezetes összhangjáról? — Tessék. — Arra akarom megkérni, beszéljünk közérthetően, világosan és magyarul. — Miért kell erre megkérnie engem? — Azért igazgató elvtárs, mert némelykor az ilyen természetű beszélgetések, felszólalások, jelentések egyszerűen érthetetlenek. Sokan még ma is azt hiszik, hogy akkor pártos egy véleménynyilvánítás, ha idézetektől hemzseg, ha csak a beavatottak számára érthető — nagynehezen. — Az idő pénz. Kezdjük, kérdezzen. — Hány ember dolgozik a Bonyhádi Zománcgyarban? — összesen 1230. — Mit gondol, közülük hányán vannak tisztában az üzemi demokrácia és a felelős egyszemélyi vezetés lényegével? — Most egyenest a hasamra kéne csapni, hogy valami elfogadhatót mondjak. Kérdésére nem tudok válaszolni. Azt gondolom, a régi dolgozók általában ismerik az üzemi demokrácia és az egyszemélyi felelős vezetés lényegét, de gondolom nem úgy, miként az irodalom rögzíti. — Hát hogyan? — Sok az ösztönösség, ehhez azonban gyorsan hozzáteszem, hogy az ösztönösség nem mindig rossz. — ön. igazgató elvtárs hogyan értelmezi az üzemi demokráciát? — Válaszolok, de attól tartok, hogy én viszont túlságosan az irodalmi formulához tartom magam. Az üzemi demokrácia szerintem annyit jelent, mint bevonni az embereket a gyár működésébe, igényelni javaslataikat, és megosztani velük gondjainkat. Van ennek természetesen hivatalos formája, hogy úgy mondjam mechanizmusa is. Negyedévenként megtartjuk a műszaki konferenciákat, ahol ilyenkor a főmérnök ismerteti az eredményeket, a gondokat. — Ettől ez már üzemi deTnokrácia? — Nézze, más fórumok is rendelkezésre állnak. A dolgozók egyre aktívabbak, de még van bizonyos tartózkodás, nem olyan a vélemény- nyilvánítás, amilyennek lennie kellene. Utánajárva a dolgoknak megállapítottam, a passzivitásnak az az oka, hogy olykor a jószándékú észrevételeket „visszaverik’. — Kik verik vissza? — A tájékoztatást adó elvtársak. — Igazgató elvtárs, a tájékoztatást adó elvtársak ismerik az üzemi demokrácia lényégét? *— Tanítják. — Hol? — Szemináriumon. — Nem lenne jó, ha először ők maguk megtanulnák? — Azon fáradozunk, hogy megtanulják. Az egyik szak- szervezeti tanácsülésen felvetődött: a csórna go lóban be kell vezetni a három műszakot. A dolgozók tiltakoztak. Erre azt a választ kapták: igen is be lesz vezetve a három műszak, mert hiszen ezt az okosabb emberek már eldöntötték. Az ilyen „visszaverés’ csökkenti a passzivitást. — Mi történt? — A körülményeket, a lehetőségeket mérlegelve a dolgozóknak adtam igazat, és maradt a két műszak. — önnek szükséges-e törőd- . nie azzal, hogy miként vélekednek irányitó munkáidról, emberi magatartásáról a dolgozók? — Nem közömbös miként vélekednek rólam az emberek. Közhely, de mégis kimondom: a vezető reflektor- fényben dolgozik. Ebből következik a vezetőnek igazságosnak, becsületesnek, következetesnek kell lennie. — Most ezt kinek mondta igazgató elvtárs? — Magamnak. Nem árt, ha némelykor saját magának is elismétli egy igazgató. De folytatom. A népszerűség más dolog. Egyetlen szóval nem mondom, hogy általában népszerű vagyok. Akinek elintézem a jogos kérését, annak feltétlenül tetszik a képem. Akit viszont elutasítok, annak nem valószínű, hogy tetszik. — Gyanítom, előfordulhat olyan eset, amikor az igazgatói döntés, intézkedés kiváltja a többség nemtetszését. — Újabban munkakezdéskor valamennyi dolgozónak fel kell mutatnia a portán a gyári igazolványt. Ezt követően az igazolványt a műhelyben le kell adnia. A munkafegyelem szilárdítása, a munkaidő teljes kihasználása érdekében hoztuk ezt az intézkedést. Általában nem váltotta ki a dolgozók tetszését. — Eszerint igazgató elvtárs o dolgozók törekvéseivel nem esik egybe a munkafegyelem megszilárdítása. a munkaidő teljes kihasználása? — Mindegyik dolgozó szereti, ha munkahelyén rend van és fegyelem van. — Mindegyik dolgozó? — Helyesbítek, a dolgozók többsége. De azért az is igaz, hogy kicsire nem adunk alapon, sokan szívesen kezdik a munkaidőt 5—10 perccel később, és szívesen hagyják abba 5—10—15 perccel hamarabb. Hiszen megy a busz, be kell még vásárolni, ismerjük. Én azt mondom; egyetlen intézkedés se érje váratlanul a dolgozókat, magyarázzuk meg az okokat, az intézkedés szükségszerűségét, s ha ezt megtesszük, az emberek egyetértésével előbb- utóbb találkozunk. Es még valamit: én megértem, hogy a dolgozók bizonyos kérdésekben türelmetlenek, hisz én magam is türelmetlen vagyok bizonyos kérdésekben. Mondok egy példát, előfordul, hogy a fürdőben nincs elegendő meleg víz. Megtörtént már, hogy valamelyik dolgozó beszappanozta magát és nem folyt a víz. Képzeljük magunkat a helyébe. Beszappanozva nem hiszem, hogy dicsérő szavakkal emlegette a gyár igazgatóját, a gyár vezető gárdáját. De itt olyan nehézségek vannak, amellyel egyelőre nem tudunk megbirkózni. Illetőleg addig nem, amíg be nem állítjuk az új kazánt. Ez hamarosan megtörténik. — Hogy az üzemi dekmokrá- cla teljesebb legyen, ennek érdekében itt önöknél milyen előítéletektől. szokásoktól kell megszabadulni? — Nézze, most járt nálam két nő. Blpanaszolták, kevés a fizetésük. Csakugyan kevés, de sem most, sem a jövőben ahhoz a munkakörhöz több fizetést nem tudunk adni. Nem is biztattam őket, illetőleg arra biztattam őket, hogy tanuljanak és akkor majd a tanultaknak megfelelően más, jobban fizetett beosztást kaphatnak. — Maradiunk még mindig a szokásoknál, az előítéleteknél. — Meg kell szünetni a visszapöckölést. — Mii? — Párttaggyűlésen is előfordul, hogy valamelyik elvtárs felvet valamit — hozzáteszem jogosan, legfeljebb nem elég diplomatikus megfogalmazásban — erre leintik, letorkolják, vagy a bírálatot visszapöckölik. És az ilyesmi feltétlenül csökkenti a párttagok aktivitását. — Erről nekem az a vélemi- nyem igazgató elvtárs, hogy egy párttagnak ha igaza van, akkor ne tűrjön el semmiféle visszapöckölést. — Hát ez elméletben nagyon szép. — Ha megszűnik a hamis tekintélytisztelet. akkor ez nyomban gyakorlattá válik. S hol van az előírva, hogy hamis, nem létező dolgok fojtsák belénk a szót? — Nincs előírva sehol. — Az ellenkezője viszont igazgató elvtárs, elő von írva. *— Tudom. — Az egészséges üzemi közvélemény mit jelent az ön értelmezése szerint? — Értsék az emberek a népgazdasági és a vállalati érdekeket, és találják meg ebben saját érdekeltségüket. Azután ennek megfelelően dolgozzanak. — A többség érti. — Az üzemi demokráciát teljesebbé tenni, és ezzel együtt az egyszemélyi felelős vezetést maradéktalanul érvényesíteni — ez a kettő nem üti egymást? — Nem. Döntéseim annál jobbak, minél több ember véleménye sűrűsödik azokban. — Igazgató elvtárs. ismeri ön személyesen a legtöbb dolgozó- kát? — Valamennyit nem ismerem. — A legjobbakat, mondjuk e legkiválóbb százat. — Hogyan mondjam csak, számba vannak véve a jutalmazási lista alapján, soknak eljutott hozzám a neve, de mindenkit nehéz megismerni. — Nehéz? —■ Azzal kezdem: ki a jó dolgozó? Nem minden a magas százalék. Szerintem a jó dolgozó nem egyenlő 150 százalékkal, a százalék csak egy, egyetlen egy „mutató”. Az kell még, hogy minőségi munkát végezzen, várja el a minőségi munkát a többi dolgozótársától is. Érezze magáénak, sajátjának a gyárat Nálunk a munka annyira összefolyik, hogy itt az előbb felsorolt szempontok mindegyike fontos. Mutatok egy vizesvödröt. Tessék, mit lát? Szépen megcsinálták, de hiányzik róla az egyik füle. Selejt, és ment tovább és egyik dolgozó se tette félre, holott mindegyik dolgozó tudta, hogy itt már az általa végzett jó munka is kárba- vész. Megismétlem tehát: nálunk az a valami, ha nemcsak én dolgozok jól, hanem ha van bátorságom társaimtól is megkövetelni a minőségi munkát. — Mióta vezeti ezt a gyárat? — Kilenc hónapja. — Es személyesen a legkiválóbb száz dolgozót nem ismeri. —- Van olyan igazgató, aki ismeri? Biztos vagyok benne, mindegyik igazgató elsorol 30—40 kiváló dolgozó munkást, legtöbbször a művezető, vagy a műhelyvezető tájékoztatása szerint, s ez a tájékoztatás lehet elfogult is. — Nincs kontroll, nem lehet arról megbizonyosodni igazgató elvtárs, hogy csakugyan a legkiválóbb a legkiválóbb, vagy valaki más? Hol a szakszervezet? — Nézze a szakszervezet olykor az embereket azon az alapon ítéli meg, hogy X, vagy Y mennyire végzi el aktívan a funkciójával járó feladatokat. A szakszervezetnek jószerével kizárólag ezekkel a dolgozókkal van kapcsolata. És mondok még valamit: arra vonatkozóan, hogy bizony sokszor még nagyon más az elmélet és egészen más a gyakorlat. Amikor ide kerültem meglepődve tapasztaltam, fizetésrendezéskor nem mindig a munka alapján különböztetik meg az egyik embert a másiktól, hanem azon a címen, hogy kapjon fizetésjavítást, mert „régóta itt van, M HSZ-aktíva, lelkes sportember” és így tovább, és így tovább. Ne értsen léire, az osztályvezetők, a műhelyvezetők mindegyike meg tudja mondani, hogy ki milyen értékű munkatárs, a munkát, a teljesítményt, a tehetséget illetően, de létezik még egyfajta beidegzettség, amely mindig más szempontokat tart szem előtt — Vastag falak ezek igazgató elvtárs. Szó esett erről a megyei pártértekezleten is. Ezeket a vastag falakat nehéz áttörni. — Igen. Olykor megy az ember az árral. Tavaly őszszel egy olyan embert küldtünk a Szovjetunióba jutaloméira, akinek a munkája semmitérő. De hát ő egy aktív elvtárs. Ha valahova egy haszontalan értekezletre el kell menni, azt mondjuk: menjen ő, mert úgysem hiányzik itt a gyárban. És még jutalmat is kapott. — Igazgató elvtárt köszönjük ezt az értékes és gondolatokat ébresztő beszélgetést? SZEKUÜTY PÉTER A vasárnapi jobb ebédhez legtöbbször tánc-, vagy köny- nyűzene, nóta-, vagy népdalcsokor szolgál. Ezt szoktuk meg. A múlt vasárnap Bartók csodálatosan szép operája, a Kékszakállú herceg vára csendült fel a rádióban, sajnos egyidőben a tányérok és evőeszközök profán muzsikájával. A siker — számomra és úgy gondolom, minden bérházlakó társam számára — hátborzongató volt, mivel századunk zenéjének ez a remeke családi hangzatokkal elegy, fölülmúlt minden képzeletet. A kettős „élményt” főként az oldalsó szomszédnak, Retye- záréknak köszönhetem, akik» kel mai építészetünk jóvoltából szinte együtt élek. Tehát, Kékszakállú.. 1 Szomszédaimnál fülsértőén bőg a rádió, mint mindig. De semmi aggodalom! Túl tudják szárnyalni. Judit hangját elhaló hangként hallom: „Nagy csukott ajtókat látok Hét fekete csukott ajtót.” Retyezárné terít, és replikázik: — Lajos, megint nagyothallasz? Mondtam már, hogy csinálj szódát, A tűzre is tehetnél még Lajos, hallod? Csinálj szódát! „Künt rettegő, titkos hír jár'í Retyezárék elsőszülött fiacskája: — Anyu, gyere, a Katinka Levágta a függönyrojtotl ' v ; „A te várad derüljön fel! Szegény, sötét hideg várad! Nyisd ki!” (Judit dörömböl) az első ajtón.) A szomszédban kisebb vihar van kitörőben, ennyi még tisztán hallható: Széthasítlak, agyonverlek Mind a kettő átok, átok! Lajos, hallod? Hova lettél?! A többi olyan éktelen zenebonába fullad, amilyennek az égszakadást-földindulást elképzeljük. Foszlányokban hallani: „Te vagy váram fényessége Csókolj, csókolj, sohse kérdezz.” Retyezárné ma fölöttébb élénk: — Mars ki kölykök kezet mosni! félre újság, játék, minden! „Ide jöttem, mert szeretlek. Egy életem, egy halálom...” Aztán ismét a közvetítés fölé emelkedik a hangzavar, amiből kiszűrhető, hogy orja- leves van galuskával, töltött káposzta dagadóval, meg túrós rétes és senkit nem érdekel, nem zavar, hogy sorra nyílnak az ajtók. „Kékszakállú ne nézz fgy rám! —- Anyu, szürcsöl a Katinka! — Jancsi nem kapsz túrós rétest! — Jaj, az abrosz, moshatom most! A családfő üvölt, félreismerhetetlen csattanások, bőgőkoncert két gyermekhangra. Retyezár világgá akar menni,^ de úgy tűnik megebédel előbb, mert csöndesedik a zaj. Szepegés, szürcsölés, cuppogás. Mire az operaközvetítés véget ér, Retyezáréknál kitör a legteljesebb vasárnapi béke.
