Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-14 / 38. szám

Kollégiumot! Kollégiumot! Kollégiumot! Hajnalban kel, órákat vár az autóbuszra vagy vonatra. Kilométereket gyalogol, napi hat-nyolc óra szellemi mun­kát végez, délután ismét vá­rakozik, utazik. Este. mire hazaér, jóllehet Utazik á diák, mert kö­zépiskolába jár, ami harminc- negyven-ötven kilométerre van otthonától. Csak a Ta­mási járásban — felmérés szerint — a tanulók összlét­számúnak 46 százaléka be­járó. Többségük mezőgazda- sági vagy fizikai munkások gyereke. Ahonnan indulnak — falu. A hátrányos helyzet tehát duplán adott, meft fa­lusi általános iskoláink kö­zül sokban még a nagy ará­nyú körzetesítés ellenére is osztatlan tanítás folyik. A bejáró diákok tanulmányi át­laga gyöngébb, mint helyben lakó társaiké. Az iskola és szülői ház nevelési tevékeny­ségét is nehezebb összekap­csolni az ő esetükben. A pe­dagógusok — a közelebb la- 'bjik csekély kivételével —* A (Garay gimnáziumban és az H'.észségügyi Szakközép­iskolavan viszonylag nem okoz hagy gondot a bejáró mozdulni sem tud a fáradt­ságtól, nem ritka, hogy még tanulnia kell. Másnap — és egy héten hatszor ismétlődik ez — kez­dődik minden élőiről képtelenek a családlátogatás­ra, noha nem egyszer, nem kétszer derül ki az. hogy a bejáró diákot még a családi környezet rendezetlensége is terheli, veszélyezteti. A falu­ról érkező diákot a közép­iskolában eddig ismeretlen környezet várja, merőben új ingerek érik. Moziba gyak­ran, színházba ritkán jár, de rendszeres könyvolvasóvá lesz és hatalmas ismeretanyagot fogad magába középiskolás­ként. Az MSZMP IX. kongresz- szusán hangzott el: fel kell kutatni a fizikai dolgozók jó képességű gyerekeit, és fel kell Számolni hátrányos hely­zetüket A párt X. kongresz- szusa ismét foglalkozott ezzel a társadalmi életünk fejlődé­sének irányát befolyásoló, fontos kérdéssel. középiskolás. Százhetven be­járó van, a körzeti határ Paks. A tanulmányi eredmé­nyekben nincs romlás a be­járás miatt, — mint ezt hal­lottuk. — Legfontosabb pedagógiai elvünk az, hogy fejlesszük a tanulók aktivitását, önállósá­gát. A falusi gyereknek ért­hetően akadozó, szegényes a beszéde, ugyanakkor hatal­mas szellemi erők rejlenek benne. A tanórákon jut idő — kell hogy jusson! — a különfoglalkozásra. óra után pedig a szakkörökben, tanuló- csoportokban oldjuk meg a továbbképzést. A bejárók így az általános iskolában töltik a napot, menzán étkeznek, csak a vonat és autóbusz indulásakor mennek ki az állomásra. Ennek tudjuk be. hogy magatartásuk ellen semmilyen kifogás nem esett még. Egy elsős osztálynak, A Garay gimnáziumban 70—60 százalékos a szülői ér­tekezletek látogatottsága. A megyei eredmények ennél va­lamivel rosszabbak. Csaknem lehetetlen, hogy távoli ta­nyákról, vagy falvakból be tudjon jönni a szülő értekez­letre. Félmegoldás, hogy nap­közben, városba jártukkor Ahhoz, hogy megszűnjön a jelenlegi problémáknak egy ré­sze, feltétlenül szükséges, hogy ne kelljen utaznia az amelyhez 14 bejáró tartozik, 3,2 a tanulmányi átlaga — mondja Fenyvesi János is­kolaigazgató. — Mi okoz gondot? — A KISZ-munkába nem tudnak eléggé bekapcsolódni a gyerekek, mert a szak­középiskolai osztályban dél­után is vannak órák. A má­sik probléma az. hogy az autóbuszok kalauzai gyakran nem veszik fel a diákokat „ti ráértek” jelszóval. ök ráérnek? A tamási járásban végzett felmérés szerint a hiányzá­sok egyharmad (!) xésze a közlekedés miatt van. Késé­sek, járatkimaradások és a „ti ráértek” meggondolások miatt. nem kerülik el a szülők az iskolát, ám ez a rendszeres kapcsolattartáshoz nagyon ke­vés. Előfordul, hogy a túl­terhelt pedagógus az egyet­len szabad napján, vasárnap megy el egy-egy olyan tanít­ványának otthonába, ahol ve­szélyeztetve van a gyerek. 1018 bejáró diáknak. Az al­bérlet drága és az esetek többségében a kedvezőtlen környezet miatt sem ajánlha­tó a tanulóknak. Marad a kollégium. Tolna megyében 1235 kö­zépiskolai kollégiumi férőhely van. Ez már eredmény, még­is kevés, mert az iskola szék­helyétől távol lakó tanulók­nak mindössze 23.8 százaléka jut ily módon megfelelő kör­nyezetbe. Közülük 67,5 szá­zalék fizikai dolgozók gyere­ke. 1973-ra megépül a megye- székhely újabb kétszáz sze­mélyes kollégiuma, a megye területén a kollégiumi háló­zat további kétszázötven férő­helyes gyarapodásával szá­molhatunk. A jövő Persze a kör még nem zá­rul be azzal, hogy — tételez­zük fel — két év múlva már nem, vagy csak keveset uta­zik a diák. Gyors eredményekre, látvá­nyos sikerekre nem számít­hatunk. Esztendők sok-sok erőfeszítése kell még a hát­rányos helyzetet előidéző ob­jektív és szubjektív tényezők felszámolásához. Ma még 1018 tanuló jár be a megye középiskoláiba. En­nek és az egyéb gondoknak a megszüntetésében nekünk — a társadalomnak — is se­gítenünk kell a pedagógusok szívós, pedagógiai, politikai munkáját. RADIOS AGNES Egy felmérés és ami mögötte van Mit tesz a középiskola? Mi a végleges megoldás? Iskola és család s — 12. — — Hopp! Ez az, — mondta Marc ahogy a lapocskákat, egymás 'mellé az asztalra rakos­gatta, — négy nappal ezelőtti az utolsó hír. Egy tekintélyes külsejű, ötvenöt év körüli, sötét­keretű szemüveget és dús fekete bajuszt viselő, zömök, testes férfi látogatta meg Liggio bará­tunkat Corleoneban... Vajon ki lehetett? — töprengett Maré s közben balkeze mutató- és hüvelykujjával, mint kitáruló és összezáruló ol­lóval simogatta kerek tokáját — ... Maga sem tudja, ki lehetett? — Honnan tudnám? — kapta fel fejét Fleurot — Engem újabban ngm nyomozással bíznak itt meg, hanem mindenféle elavult történelmi his­tóriák egybegyűjtésével, mintha nem is az In­terpol, hanem a Történettudományi Akadémia tagja lennék... Ennek a Liggionak a nevét, meg a viselt dolgait ismerem. Állítólag ő gyilkolta meg Corleoneban Placido Rizotto szakszerveze­ti vezetőt és Michel Navarra mafiozó orvost. Később a kis szicíliai város teljhatalmú ura és állítólag az 1947—50 közötti gyilkossági hul­lám elindítója és szervezője, melynek során Corleone felnőtt férfilakosságának tíz százalé­ka, kétszázötven ember került a temetőbe. Tíz­szer is bíróság elé akarták már állítani, de bi­zonyíték hiányában minden esetben szabadon eresztették, mert még a szemtanúk sem mertek a fickó ellen vallani... — Bravó Fleurot! Látom, nem töltötte hiába idejét Palermóban. — A főnök csak gúnyolódik... Bebifláztatta velem azt a sok marhaságot is a Keletindiai Társaságról, a három kínai ópiumháborúról. .. és tessék! Mi értelme volt? Itt kushadok Milá­nóban. — Ne morogjon, öreg fiú. En érzem, hogy legügyesebb emberem fáradozásai nem voltak hiábavalók. Eljut még maga a Távol-Keletre is. Sajnos.,. A milánói rendőrség ügyeletes tisztje lépett a szobába. A beszélgetés félbeszakadt A tiszt rádiógramot nyújtott át Marcnak. —* Ez igen! — örvendezett a főfelügyelő, amint a rádiógramot elolvasta. — Gratulálok az olasz kollégáknak — fordult a milánói rend­őrtiszthez. .. — Apropos, itt van ez a fénykép. Luciano Liggiot, a többszörös szicíliai gyilkost ábrázolja. Adja le képtávírón Genovának azzal, hogy a fickó egy óra múlva érkezik a palermói menetrendszerinti járattal. Ha kiszállna, kap­ják el. Ha nem, akkor kísérje el valaki Milánó­ig. .. Itt pedig vegyék át maguk a figyelését. Kövessék mindenhova, de hadd mozogjon sza­badon. Nagyon érdekelne, hova megy és kik­kel találkozik. Arra azonban nagyon ügyelje­nek, lehet, hogy mások is követik és az ellen­tábor embere se vegye észre ezt. Rómának meg adja le, hogy a megtalált fekete Lancia autót nagyon diszkréten tartsák szemmel. Az esti re­pülőgéppel magam is odamegyek. Világos? Le­hetőleg fényképeket is készítsenek a rómaiak — tette hozzá Marc. A rendőrtiszt átvette a fényképet és meg­nyugtatta az Interpol főfelügyelőjét: minden úgy lesz, ahogy parancsolja. A tiszt távozása után Marc Fléurot-ra pillantott. — Mondja, nem ismer maga véletlenül egy dr. Berti nevezetű urat? — Berti? — tűnődött Fleurot és a fejét ingat­ta tagadólag. — Na, nem baj, lényeg, hogy a Bonta-villá- ban lencsevégre kapott KZ 181700 Milánó rend­számú fekete Lanciát a római kollégák a Hotel Európa parkírozóhelyén megtalálták. Merem remélni, este tízkor Rómában már többet tu­dunk. 18. A helikopter Sorrentóból érkezett és a villa kertjének alsó teraszán ért földet. Az egyetlen utast kifogástalan eleganciával öltözött, ra­gyás képű, nyurga, harminc év körüli férfi fo­gadta. Sárga, széles karimájú szalmakalapját jobb keze mutatóujjával alig észrevehetően megbökte. Közben ajkai 2ártan csámcsogtak. Rágóizmainak ritmikus járása a rágógumit őröl­te végtelen egyhangúsággal. Ezért köszönt a kalapszegélyhez bökött néma ujj hanyag moz­dulatával. A teraszt szegélyező zömök dór oszlopsor mö­gött függőleges sziklafal zuhant a mélybe, ahol halk loccsanással ütődtek a kicsiny öböl kő­tömbjeinek a Tirrén-tenger hullámai. A való­szerűtlenül kék tenger ultramarinjából sárgán bukkantak elő a sziklák, a márványoszlopok és a vörös carraraival borított feljárólépcsők. A szárazságtól megfakult őszi zöld lugas alatt a jövevény, egy köpcös, döcögve lépkedő idős ember, megállt. Balkezével igazftott az ülés­től kissé meggyűrődött nadrágja vasalásán. Tég­lalap alákú fekete, lapos útitáskáját ezalatt a helikopter vezetője a ragyás képű nyurga fér­fi kezébe adta, aki türelmesen várakozott, míg a vendég nadrágja ráncait lesimította. — Hello Charly — szólalt meg végre a köp­cös. Viszonozta a nyurga üdvözlését — Me­hetünk. .. — és előre indult. A kényelmes pihe­nőkkel megnyújtott lépcsőn felfelé haladtában ezúttal újra némi irigységgel gondolt a házi­gazdára, aki tíz esztendővel ezelőtt potom egy­millió dollárért az orra elől horgászta el ezt a tündérkertet a De Como grófi családtól. Capri szigetének erre a délnyugati csücskére még nem tört be a huszadik század. A sziget belseje fe­lől csak gyalogosan lehetett megközelíteni ezt a szelíd sziklacsúcsot, ahol kétezer esztendő­vel ezelőtt Caracalla római császár ezer rab­szolgája kézzel és kalapáccsal vésett három, egymás alatt elhelyezkedő teraszt a bizarr ala­kú kőtömbbe és építette ezt az azóta is épen álló pazar nyári palotát, szökőkutakat és für­dőmedencéket a mániákusan tisztálkodó csá­szárnak. Luciano egy nápolyi hivatásos idegenvezető szakszerűségével szokta mindezt elmondani ven­dégeinek. És Frank Coppolaból nem hiányzott a szép iránti fogékonyság. Egyre csak azon bosz- szankodott, hogy ő is megszerezhette volna ma­gának, hiszen Luciano őnála találkozott a római társaság játékszenvedélyéről közismert grófi tagjával. Frank Coppola, mert hiszen ő volt a látogató, miközben a lépcsőforduló korlátján túl sötéte­dő mélységbe pillantott, arra gon­dolt, hogy aki innen leesik annak már nincs szüksége utolsó kenetre. Az öböl­ben hófehér yacht ringatózott és Coppola, ér­zékelve a mélységet és magasságot, ösztönösen beljebb lépett és meggyorsította lépteit. A villa felső teraszán a házigazda egy négy lábon függő hintaágyban ringatózott. Mellette, az óriás napernyő alá állított asztalnál, csinos, huszonéves bikinis lány üldögélt és gépelt. — Hello, Salvatore! — lépett a teraszra, gyön­gyöző homlokát törölgetve a vendég. Salvato­re Luciano Frank üdvözlésére felkönyökölt a hintán, majd egy fekete párduc lomha puhasá­gával a márványlapokra lógatta lábait. — Hello, Frank! Gyere közelebb — és üd­vözlésre nyújtotta kezét. — Ismerd meg új tit­kárnőmet — és a lányra mutatott — Maria Belloni kisasszonyt. — örvendek. Frank Coppola vagyok — ha­jolt meg gálánsán az idős, zömök férfi. — Úgy vigyázzon — fordult Máriához Lucia­no — hogy a barátom nagy szívrabló hírében állt, de azt hiszem, ma már nincs mit tartani, tőle... Hány éves is vagy. Frank? — Ó, még csak hatvankilenc... (Folytatjuk.) Ha utazik a diák

Next

/
Thumbnails
Contents