Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-01 / 1. szám
1 945. december 31-én Magyarországon már kilenc hónapja nem dörögtek a fegyverek. Az ország azonban romokban hevert. Súlyos károkat szenvedett Tolna megye is. A polgári lakosságból széles rendet aratott a halál de erről pontos számok nincsenek. A megye ötvennyolcezerkétszáz lakóépületéből újjáépítésre várt 3787. A legtöbb Dunaföldváron (868) és Simontornyán (748), ahol a legsúlyosabb harcok dúltak. Az akkor is, ma is elsősorban mezőgazdasági profilú megye sok tízezernyi elpusztult, vagy nyugatra hajtott jószággal lett szegényebb. Kereken negyvennégyezerrel kevesebb^ szarvas- marhát, ötvenöt ezerrel kevesebb sertést számláltak össze, mint a front átvonulása előtti utolsó alkalommal. A lovak száma ötvenezerrel, a birkáké harminchétezerrel csökkent. A századok óta vágyott földhöz- végre hozzá jutott parasztok sanyarú körülmények között küzdöttek a megélhetésért. A valamikor „jó” pénznek számító pengőt sokjegyű számokban mérték. Két forrást kerestünk a negyed század előtt! helyzet megörökítéséhez. A Tolna megyei Levéltár mikrofilm szalagján lepergettük a Tolna megyei Néplap 1945. év végi számából készült felvételeket. Ezenkívül akkori helyzetük, vágyaik felidézésére kértünk meg néhány személyt. Az összehasonlítás bevallott szándékával, hiszen ezen a két oldalon szeretnénk szembeállítani a végérvényesen elmúlt helyzetet, a maival, és az akkori vágyakat, terveket azokkal, melyek ma foglalkoztatják ugyanazokat. A Tolna megyei Néplap 1945-ben hetente egyszer jutott el az olvasókhoz. December 29-i számának vezércikkében Bak István a meghaltak- ra emlékezett. Azokra, akiket a nácizmus és a népgyilkos Horthy-rendszer a csatatereken kergetett halálba, és azokra, akiket koncentrációs táborokban pusztított el. Az ország ekkor még közjogilag is átmeneti állapotban volt. A következő év elejére várták a változást: „Januárban összeül a nemzetgyűlés..így remény van arra, hogy az államforma a jelenlegi ideiglenesség megszüntetésével végleges rendezést nyer.” A Szovjetunió azonban nem kötötte közjogi alakiságokhoz segítségét: „A Magyar—Szovjet gazdasági egyezményt egyhangúlag elfogadta a politikai bizottság. A Nemzeti Főtanács ratifikálta az eiryüttműködési egyezményt.” A gazdasági változásokra utaló másik hír: „Január 1-én állami kezelésbe veszik a bányákat.” Első szervezett segítség a nemzet — akkori „napszámosainak”; „Földet kapnak a tanyai és falusi tanítók,” Huszonkét évesen A FÖLD, mélyhez csak 1945-ben jutottak azok, akik megművelték, termést hozott. Senkinek nem jutottak eszébe elkoptatortt frázisok az „acélos, életet adó magyar búzáról”, de mindennél fontosabb volt, hogy a dolgozók asztalára kenyér jusson. Ha valaki harminc hosszú esztendőn át számlálha- tatlan mázsa kenyeret sütött, annak nem könnyű visszaemlékeznie az ország felszabadulása évének utolsó napjára. — Dolgoztam, az biztos — mondja Nágel János, a Tamási Sütőipari Vállalat gyönki, 4. számú üzemének vezetőhelyettese. — Szülőfalumban, Veresegyházán voltam segéd, Rákász Lajos bácsi műhelyében. És huszonkét éves..; Az utolsó három szót egy kis, fáradt mosoly kíséri. — Kétszáz pengő volt egy két- iailós kenyér, ötezer pengő a havi fizetésem, meg teljes ellátás a mesternél. A segédek ott laktak a műhely mellett, a „legényszoibában”. Üjévi „csemegének” félöklömnyi bucikat sütöttünk akkor, zsilettel háromszor bevágtuk a tetejét, az adott valamiféle formát ennek a „süteménynek”. Annyiból lehetett „süteménynek” nevezni, becézni, vagy csúfolni, hogy valóban sütve * készült. — A jövőben? Bizakodtunk. Az én mesterem nem akármiféle ember volt. Régi szopdem vezetőségi tag, Marosánnál meg rokonságban is. Ö nemcsak éregte, hanem tudta, hogy más idők következnek... Akik túlélték a halált... A feleség Auschwjtzből, a férj Mauthausenfoől tért haza. Mindkét koncentrációs tábor „modern” halálgyárként vált ismert fogalommá. Rudolf Höss, az auschwitzi tábor egykori parancsnoka — aki 3 millió ember gyilkosa volt —, a nürnbergi per során leplezetlen cinizmussal világosította föl a nemzetközi bíróságot, (amely 1945. november 20-tól 1946. október 1-ig tárgyalta a példa nélküli pert), hogy milyen előnyei voltak az „ő” táborának egy Treblinka-fé- le, „elmaradott” halálgyárral szemben, mert míg Treblin- kábary tíz gázkamra kellett kétezer ember egyidejű megsemmisítéséhez, Auschwitben egyetlen gázkamrának volt ekkora kapacitása. — Mi akkor nem tudtunk nem erről beszélni. Eleven volt mindaz, amit átéltünk és túléltünk. A férj — orvos —, egy lágerklumpában tért haza és egy teadélutónokon használatos szalonöltözékben. Adomány volt. 1945. december 31-én reggel beállított hozzá egy szovjet katona, fogat húzatni és így csodálkozott az orvosra: — Vraes, te mindenhez értesz, hagy lehet, hogy ilyen szegény vagy?! Elment és fél óra múlva visszatért egy bögre zsírral, cukorral. Mindez arra volt jó, hogy bejgli készüljön belőle a tea tnellé. A szomszéd házaspárnak volt négy egyforma csészéje. Akkor sokkal többet jelentett ez - a négy egyforma csésze, aljával, mint azóta bármikor. A szabadulás, a béke jelképe volt. Jelképnél több: biztonság a bizonytalanságban!- Mit vártunk? Az igazibb életrekelést, amit akkor akadályozott az infláció, az anyaghiány, az ellátási. zavarok, a spekuláció, Igen. Gqnosz évszázadok és á háború öröksége az egyik oldalon. A másikon az élni akaró nép elszántsága, ereje. Becsületes, dolgozó kezek. Az igazságtevés ideje nemcsak a földosztással érkezett eL Egy egész nemzet követelte azok felelősségre vonását, akik történelme legnagyobb kataszrófáinak egyikébe hajszolták. Tolna megye székhelyén 1945 tavaszán kezdték meg működésüket a népbíróságok. A második tanács elnökéül a Nemzeti Bizottság egy megyebeli bírót, a tolnai születésű dr. Szily Lászlót jelölte. A fiatal bíró harminchárom éves volt, két gyermek apja és Szekszárdon, Bölcske Imre Lajos király utcai házának pincéjében- töltötte azt az egy napot, amelyen egy folyamőr egység valami gátfélét igyekezett vetni a felszabadulás hömpölygő folyama élé. — A pécsi katonakórházból szöktem meg, —- emlékszik — 1945 elején már a demokratikus hadsereg itteni első alakulatának, a 12. sz. Kiegészítő Parancsnokságnak gh- főnöke voltam, az év végén pedig népbírósági tanácselnök 1912-ben született. Harminc évvel később, Tamásiban ült először a bírói székben. A „lelki átállás” sokaknak nem volt könnyű, akadt a régi bírói testület tagjai között szép számmal, akiknek nem is sikerült- Dr. Szily László a változások tényét jobban megértő, magáévá tevő fiatal korára, éveinek akkori számára hivatkozik annak magyarázatánál, hogy ez nála természetes volt. Aligha csak ez lehetett az ok. — Sokan rettegték a nép- bírákat akkor, — vetjük közbe. — Akiknek okuk volt rá! A népbíróság függetlenségét senki nem sértette, nem befolyásolta. — Alejnik szovjet alezredes, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság itteni képviselője, csak nagyon udvariasan meghallgatta tájékoztatásainkat a folyó, vagy éppen lezárt ügyekről, de semmibe nem avaskozott bele. Volt egy időpont, amikor a megyebeli bírák egy része úgy vélte, helyes testületileg jelentkezniük a Magyar Kommunista Pártba. A párt nem vélte így, kinek-kinek időt, módot, lehetőséget adott arra, * hogy megértse, elfogadja politikáját Ä Tolnamegye? Népbíróság Szily-tanácsának elnöke 1945-ben pártonkívülí volt Nemcsak bízott azonban, hanem hitt is a közélet a jogszolgáltatás demokrati- kusabbá válásában. És természetesen abban, hogy felneveli gyermekeit Hosszú volt az út A hadikfalvi születésű Pál Boldizsárnak 1945 őszén ért véget világfutó kálváriája, amelynek egyes stációi: 1941-től 44 őszéig a bácskai Máriámrajor, majd a Somogy megyei Tapsony, végül pedig Tevel. Huszonkilenc éves volt akkor, mégis amondó, hogy: — Amelyik madárnak leverik a fészkét, az meggondolja, hogy építsen-e újat! A hosszú bolyongás végéa hiába kínálta magát a rév. Lassan ment végbe az ocsú- dás, hogy innen már nem kell pakolni, itt gyökeret ereszthet a lélek és a két kéz munkája még akkor sem más javát gyarapítja, ha van, aki rossz szándékban azt jöven- dölgeti, hogy „Majd visszajönnek ám, akikébe beleültetek és lészen akkor jaj!” — Hallja én nem érek rá arról beszálni, hogy mit csináltam 1945 szilveszterén! Ott van bent a házban az asszony mondja —, az majd elmer séli, amit keli Inkább választottam az udvart, de kisvártatva ott termett az asszony és — más megbocsásson — úgy ripako- dott rám, azzal a féltéssel, amelyikkel a kotlós szárnyat bont a csibéi fölé. — Hát maga meg, mit írogat itten?! Beszélgetünk — mondta Pál Boldizsár és ebben benne volt az asszonynak szóló megnyugtatás, de az is, hogy beszélgethetünk éppen, ha kivárom, amíg elvégzi az istálló körüli munkát Kivártam. Érdekelt, hogy temette Pál Boldizsár 1945-öt és mit vár 8 holdas gazdaként az elkövetkező évektől. — Leginkább nyugságot vártam. Sok bizalom nem volt bennem, de azért csak énekeltünk egy nagyocskát és meg is ittunk egy-két rend italt— Hogy nézett ki akkor en a porta? — Nem így, de nehéz évek jöttek, sokáig láttam is, nem * is hasznát a munkámnak. Kassák Lajosi Munkásportré Ezt a fejet nem formálta saját képére az Isten ezt a fejet a tegnap emléke és a ma kétségei gyötrik ebben a fejben forradalmak magvai csíráznak erre a fejre régóta lesben áll a hóhér ezeket a kezeket a teremtés eszméje vezérli ezeket a balról megáldottakat és megátkozottakat jobbról ezek a kezek lesújtanak és felemelnek egyszerre ezek a kezek bilincsek nyomait viselik ezek a kezek hem kulcsolódnak imára ezek a kezek undorodnak a vértől ezek a lábak nem csúsznak el egy narancshéjon ezek a lábak összekötik a nyugatot a kelettel ezek a lábak agyontapossák a sárkány hét fejét ezek a lábak eljutnak arra a tájra, melyről a fej álmodik ez a szív zsarnokok fegyvereitől sebzett ez a szív saját parázsából újjászüli önmagát ez a szív az én szívem ikertestvére ez az ember olyan amilyen én vagyok egyazon ég alatt egyazon dalt daloljuk vetésről aratásról. L
