Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-07 / 5. szám

Tolna megye harminchat településéről majdnem száz fiatal a Német Demokratikus Köztársaságban élte át az óév átfordultát az újba. Mint­egy hatvan százalékuk most járt életében először külföl­dön. Jobban talán képvisel­ni sem lehetett volna társa­dalmunk sűrűn emlegetett „minden rétegét”, mint aho­gyan az a három részre ta­gozódott utazócsoport részt­vevőinek esetében történt. Bevezetőül, és részben a ké­sőbb mondandók aláfestéséül, álljon itt egy foglalkozási statisztika, mely rendszerte­lenül, a jelentkezési lapok sorrendjében készült. Együtt utazott: tanuló, mérnök, la­katos, tervező, adminisztrátor, nyomdász, bérelszámoló, köz­alkalmazott, egészségügyi dol­gozó, kereskedő, szövőnő, KÖJÁL-os, betanított munkás, művezető, tímársegéd, kőmű­ves, varrónő, kesztyűszabász, könyvelő, fodrásznő, gumigyár­tó, tanár, állami gazdasági dol­gozó, gépkocsivezető, téesz- tag, hegesztő, halászmester, óvónő, kertész és állattenyész­tő. Valamennyien a X. párt- kongresszus tiszteletére indí­tott versenyekben, vagy a Kommunista ifjúsági Szövet­ség életének legkülönbözőbb területein végzett jó munká­juk jutalmául kaptak a hat­napos utazást, melyet az Expressz Ifjúsági Utazási Iro­da szervezett. Hogyan utaztak? A kérdés nem azt tudakolja elsősorban, hogy mennyül késett a nem­zetközi gyors (késett), hanem azt, hogy a fiatalok mennyi­re tudtak utazni. Hogyan fogadták a rövid idő alatt is esőstől rájuk zúduló élmé­nyeket, mit és milyen szögből láttak meg, vettek észre, mit mutattak meg nekik, vé­gül pedig: — hogyan fértek meg egymással. Aki a kér­désekre feleletet próbált ta­lálni, nem fiatal, így az előbb említett látószöge egész bizonyosan eltér az utasok többségétől. Ami remélhető­leg nem annyira hiba, mint­sem inkább természetes. „Navigare necesse est” — mondták a rómaiak, vagyis „Hajózni szükséges’. A mon­dást nyugodtan át lehet köl­teni az utazás minden vál­fajára, mert utazni valóban szükséges. Ez — a húszórás út során a vonatablakon ki­tekintő számára sokáig a legfőbb élményt kínáló — tá­jak változatán mérhető első­sorban. Szlovákián át, Pozso­Egy vasútállomás lehet mo­dern, forgalmas és bármi egyéb, de rokonszenves ritkán. Legalábbis olyasvalaki részére, aki nem tagja a MÁV testüle­tének. A vasútállomásra érke­zik az ember, oda siet, eluta­zik, vagy vár. Várni lehet me­rő óvatosságból is, ha az utas jóval korábban érkezik, mert fél, hogy netán lekési a vona­tot. (Az még nem fordult elő, hogy a vonat érkezett volna korábban.) Az ilyen időzés sem mentes némi idegfeszültségtől, de nyomában sem jár annak az állapotnak, amikor a vonat késése miatt kell várni. Hogyan várnak az emberek? Helyszín: a szekszárdi vas­útállomás. Időpont: 1971. ja­nuár 3-án este. A várakozás tárgya: a Budapest—Bátaszék között közlekedő személyvonat (melyről a várakozók csak jó­val később tudják meg, hogy már a Déli pályaudvarról het­ven perccel a menetrendben jelzett idő után indult), és o Budapest—bajai gyors (mely­ről később bebizonyosodik, hogy kilencven perccel hosz- szabb idő alatt teszi meg szo­kott útját, mint hómentes na­pokon). A resti egyelőre még nyitva. Enyhén mámoros fér­fi imbolyog végig a padok közt, a hóviszonyokhoz mérsé­kelten illő ballonkabátban. Megáll egy bundában üldögé­lő fiatalasszony előtt: — Asszonyom! Nincs vélet­lenül két forintja? Véletlenül nincs. Egy bőr­kabátos férfinak viszont vé­TERVLEXIKON 2. Gazdasági fejlettség A szakemberek számításai szerint hazánkban az egy fő­re jutó évi nemzeti jövedelem jelenleg 700—750 dollár, amely a közepes gazdasági fejlettség felső határát jelzi. A követ­kező 5—6 esztendőben egy lakosra számítva elérhetjük az évi 1000 dolláros szintet. Ez a gazdaságilag fejlett országok rangsorában szerény kezdet, nagyjából a mai osztrák és olasz színvonalnak felel meg. További erőfeszítések és hosszú esz­tendők szükségesek, hogy megközelítsük és elérjük a fejlett nyugat-európai országok egy lakosra jutó nemzeti jövedel­mét. A gazdaságtörténészek szerint hazánk már a második világháború előtt az elmaradott országok felső és a közepe­sen fejlett gazdasággal rendelkező országok alsó határán he­lyezkedett el. A II. világháborút követő újjáépítés befejezé­se után több mint két évtizeddel jutottunk el a gazdasági fejlődés új határállomásához. A gazdasági fejlettség magas szintjének elérése nem egy, hanem több ötéves terv prog­ramja. A változások irányát csak részben jelzik a gazdasá­gi fejlődésben élenjáró országok tapasztalatai, de nincsenek sémák, mechanikusan másolható példá.k. A fejlődés irányát a hazai adottságok, a kor, amelyben élünk és társadalmi té­nyezők egyaránt befolyásolják. A beruházások, a termelés és a fogyasztás összetétele, szerkezete már a negyedik öt­éves tervben sok tekintetben a fejlettség magasabb szintjé­nek megfelelően módosul, igazodik az új helyzethez: a mű­szaki-tudományos forradalom kibontakozásához, a növekvő városiasodáshoz, a lakosság emelkedő életszínvonalához. A X. pártkongresszus anyagában olvasható újszerű meg­fogalmazás. *,a szocializmus teljes felépítésének magasabb szinten való folytatása” tehát sokrétű, határozottan körvo­nalazott feladatokban konkretizálódik a gazdasági építőmun­kában. A szocializmus felépítésének magasabb szintje pedig egyebek között magasabb életszínvonalat is kell, hogy ered­ményezzen. Ha a következő 5—6 évben elérjük például az egy lakosra jutó 1000 dolláros nemzeti jövedelmet, akkor ebből megkö­zelítően 760 dollárnyi érték jut fogyasztásra, 240 pedig fel­halmozásra. Vagyis a nemzeti jövedelem a jövőben is a mos­tani 76—24 arányban kerül felosztásra. Jóllehet a felhalmo­záson belül növekszik az életszínvonal emelését szolgáló, nem termelő jellegű (lakásépítési és kommunális) beruházá­sok, illetve az áruellátást javító belkereskedelmi készletek aránya. E társadalmi méretű érdekeltséget kiegészítő a vállalati kollektíváknak és a dolgozóknak a hatékonyságtól és a mun­kateljesítménytől függő differenciált ösztönzése. Ez a dif­ferenciálás azoknak a kollektíváknak és dolgozóknak ked­vez, akik az átlagosnál nagyobb mértékben járulnak hozzá a nemzeti jövedelem növeléséhez. Ez igazságos is, célszerű is, hiszen akik többet kapnak a megtermelt javakból, azok nem­csak saját jólétüket alapozzák meg, hanem egyben a tár­sadalom szükségleteinek magasabb szintű kielégítésén, a nép­gazdaság fejlesztésének meggyorsításán is fáradoznak. A személyes és a társadalmi szükségletek magasabb szin­tű kielégítéséhez a gazdaság fejlesztésén, a hatékonyság eme­lésén át vezet az út. Ezért új erőforrások feltárására, ész­szerűbb, korszerűbb, elmélyültebb munkára, a termelés erő­teljesebb hazai és nemzetközi szakosítására, szerkezetének átalakítására van .szükség. K. J. nvig még keveseket vonzott az ablak. A vidék olyan mint az otthon megszokott, az épületek, mezőgazdasági léte­sítmények, városok összképe is ugyanaz. Pozsony után szinte azonnali a változás, az alagúttal átfúrt vízválasztó hegyvonulat egyben tájkép­választó is. Feltűnnek a fal­vak, melyekre az emeletes építkezés jellemző. Később egyre merészebb kanyarokat leíró hegyi patakok, vad szik­lák, fenyvesek, Prágát el­hagyva nemsokára pedig az Elba, a partjának oldalához ragasztott Grimrh-mese há­zakkal, hegycsúcsokon ku­porgó várakkal és háztömb- nyi sziklákkal, melyek azt az érzést keltik, hogy éppen a Pannónia expreszt készülnek a folyó vízébe sodorni. I Az idegen tájon élő embe­rekkel a vonat utasa csak alig-alig találkozik. A cseh­szlovák határőr mosolygós és enyhén selypítve, de jól be­szél magyarul. Az NDK- beliek villámgyorsak, éppen csak egy pillantást vetnek a feléjük nyújtott személyi iga­zolványokba és a szerelvény robog tovább. Az ismerkedés az új környezettel így első­sorban áttételesen kezdődik meg és az expressz kísérői­nek, így elsősorban a mind­három csoportot vezetőként ajnározó Mózes Istvánná fel­világosításainak jóvoltából. A csinos német-magyar szakos tanárnő nemcsak kifogástala­nul beszéli a nyelvet, hanem mint az ország alapos isme­rője, bőségesen szolgál előze­tes felvilágosításokkal. , A hosszú út bő alkalmat kínál azonban más valamire is, ami már egymagában bő­ségesen indokolná az utazást és a pozitív oldal felé bil­lentené mérlege nyelvét. Ez egymás megismerése. Duna- szentgyörgy és Kocsola, Fá­cánkert és Dombóvár, Simon­tornya és Győré, vagy Zom­ba és Bölcske fiataljai ott­hon természetesen távol él­nek egymástól, mindennapi jaik nem hozhatják össze őket. Itt majdnem egv álló napon a szó betű szerinti ér­telmében is közel kerülnek, hiszen be kell húzni a nyúj­tott lábat, ha valaki ki akae menni a folyosóra, odakinn pedig a fülkék falához la­pulni, amikor a másik végig-, halad a vasúti kocsi hosszán. Ez azonban csak külsőség. A lényeges az, hogy a legelté­rőbb foglalkozásúakról derült ki, hogy alig van valami, ami netán elválasztaná őkét, de annál több, ami összeköti, A matematika-fizika szakos tanárnő vígan tegeződött frissen érettségizett diákjai­val, gépkocsivezetővel és ál­lattenyésztővel, mérnök a be­tanított munkással, a mőcsé- nyi tanács adminisztrátora az állami gazdasági dolgozóval. A sokak által „sztárként** kezelt Dózsa-labdarúgó közel­ről víg szórakoztatónak bizo­nyult, akit egyenesen ilyea hosszú utakra teremtettek. A györei halászmestert erősen érdekelte, hogy Berlinben le­het-e földgömböt kapni, ezenkívül a természettudo* mányi múzeum nyitva tartá­si ideje. Azokról, akiknek legkedvesebb időtöltése az ökölvívósport, hamarosan ki­derült, hogy a szelidebb el­foglaltságokban is tökéletes társak. Az út fáradalmai ellenére is víg, jól összekovácsolódotfi társaság futott be 1970. de­cember 28-án a berlini Ost- banhofra (Kelet pu.), egy pil­lantást vetni az NDK fővá­rosára. (Folytatjuk) ORDAS IVÁN A vonat ......percet késik l etlenül van. Odaadja. A ballo­nos pedig az Utasellátó szak­emberének. A várakozás intenzitásának mérésére legalkalmasabb a padló. Szaporodnak a cigaret­tacsikkek, gyufaszálak és az évszaknak megfelelően, a sza­loncukorpapírok. Egy csendes stresszhatás jelei. A női WC melletti fűtőtest oldalának tá­maszkodva két férfi állva al­szik. Egy kislány, le-lecsukódó pillákkal ül a nagyanyja mel­lett és vékony hangon énekel­get: — Ajjaj, fekete vonat... A fekete vonatról semmi hír. Pedig lehetne. Ugyanis, aki nem sajnálja a fáradságot és odamegy a pénztár ablaká­hoz, vagy éppen a forgalmi irodába, azt nagyon udvaria­san felvilágosítják, hogy a vo­nat ennyi és ennyi percet ké­sik. Kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Odabenn az iro­dában viszont sejthetőleg nem gondolnak azzal, hogy a váró­terem közönsége gyarapszik, nem ártana a késést időnként megismételve bejelenteni a hangosbeszélőn keresztül. Türelmetlenek az emberek? Kétségtelenül azok is, de in­kább a tényeket tudomásul vevők, mondhatnánk belátóak. Egy kvcsmás, bekecses bácsi vigasztalja a körülötte ülőket: — Tavaly Nagydorogtól idá­ig majdnem huszonnégy óra hosszat jöttünk, mert megre­kedtünk a hóban. Most sokkal jobb a helyzet. Csakugyan as. A helyszín két nappal ké­sőbb, január 5-én is ugyanaz. Idő: esti fél kilenc. A resti- rész lezárva, a mennyezet felé fordított lábbal egymásra ra­kott asztalok a másnapi pi­szokról álmodnak. Ez a váró­terem ugyanis már átesett as esti takarításon, így szokatla­nul, szinte megdöbbentően tiszta. A négy megafon egyike váratlanul megszólal és egy nehezen érthető hang bejelen­ti, hogy a 20.51-kor érkező személyvonat előreláthatólag öt-tíz percet késik. A hang tulajdonosa rosszul lát előre, a vonat 21.15-kor fut be. A következő közlés már óvato­sabb. Tizenöt perccel a pesti gyors hivatalos érkezési ideje után jelentik be, hogy a vo­nat huszonöt percet késik. — Huszonöt meg tizenöt, as negyven — csillogtatja mate­matikai képességeit egy báta- széki illetőségű diák és le­gyint. — Semmi az egész! Huszonnégy órában ezernégy­száznegyven perc van. A vasutasokra, különösen az állomás dolgozóira, nem ne­heztel senki. A hó nagy úr és nem sokat törődik az emberek utazási vágyaival, terveivel, az idő múlásával sem. A hangos­bemondó tájékán esetleg, egy ici-picivel többet törődhetné­nek ez utóbbival. Sűrűbb és pontos tájékoztatások erejéig.-s -n

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents