Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-31 / 26. szám

Kfs-'k, ho-'v az erdősök hinnék el ezt a télidőben különcben átkos ;szökésit, meri, hiába van ez a szódavízzel bélelt ütmen ti váró, oda csak akkor megy be az ember, ha nagyon el van keseredve, mert igaz, hogy amikor megépítik szép is, tiszta is, de utána jönnek a plafonra köpködők és egyéb barbárok, nyomukban pedig a kosz és a bűz, amit a jelek szerint nehezebben tör az utazni vágyó, mint a hideget. Pedig metsző szél járja a faluvéget. Négyen vagyunk, mind a négyen kint topogunk a maradék hóban. Egy férfi, három asszony. Tisztes távolban a férfi, ugyanígy magam is. Abból, ahogy a két öregasszony megnézeget bennünket, kitetszik, hogy nemcsak én vagyok itt idegen, hanem a kucsmás, csizmás férfiember is, ebben a minőségünkben pedig érdemtelenek vagyunk a szóbaereszkedésre.

— A városba megy Mari?

— Cda, a lányomhoz — sóhajtja az alacsonyabbik olyan hanglejtéssel, mintha azt mondaná, hogy a vesztőhelyre.

— Tán nincs valami baj, te?!

Baj éppen van, ilyen is,

olyan is, hallom,' utána meg a türelmetlen kíváncsiságtól fojtott hangú ösztökélést:

— Mondjad hát!

— Mondjad hát!

— Elszökött a lány.

Sápítozás, sóhajtozás, könypvek. Aztán kiderül, hogy

nem a néni lánya szökött meg, hanem az unoka, az aranyba, minden földi jóba fürdetett nagylány,

Késik a busz

Mesterségem viszonylag korán. megtanított arra, hogy alkalmasint érdemes félretenni mind a jólneveltséget, mind pedig az álszemérmességet, ami azt játszatja meg az emberrel, hogy nem is érdekli amit hall. Sőt, egyáltalán nem is hallja. Pedig hát hallja nagyon is, ahogy én hallgatózom ezek után, háttal állva, és meredten figyelve a domb mögül előbukkanó útkanyart. mintha minden gondom csak az lenne, hol van az az átkozott autóbusz?! Már nem bánom a késést, nagyon érdekel az alacsonyabbik öregasszony bánata, amit indulatoktól egyra pattogóbb hangon oszt meg csak pusztán kíváncsi kortársnójével. Hogy melyiknek nagyobb öröm a diskurzus? Egyik kiadja magából a napok óta akkumulálódó mérget, a másik meg oda van a nem várt szenzációtól és attól a remélt örömtől, hogy amikor tovább meséli majd, mit szólnak az ismerősök, boltban, utcán, itt-ott.

— Én már elsírtam az ösz- szes könnyemet hallod, nem tudok hova lenni a szégyentől, de ki gondolta, hogy megtesz ilyet az a lány. Ütötte volna inkább agyon az apja.

Nono, nénémasszony — csi- títom magamban — nem tehetett az a lány olyan hatalmas istentelenséget, amiért kijár az atya általi agyonvere- tés, mondja inkább tovább, — bíztatom hangtalanul, s teszi, tán nem is tudná abbahagyni.

— Mondtam én mindig, hogy nem jó ez a mai világ, nem kell olyan nagyon mindent megadni a fiataloknak. ■ Én még asszony koromban is kaptam anyámtól pofont, ha úgy szóltam, ahogy .nem volt neki kedves, ez a takony pedig két pofonra fölpakolt oszt elment Miskolcra a Irénjéhez, mert hogy ő felnőtt és nem tűri. Mit nem tűr az ilyen hálátlan? Azt, hogy megvan mindene, meg, hogy a száltól is óvták?

Kitérő... a hálátlanság mélyebb elemzésére. Példák, pro és kontra, olyan szenvedélyesen, ami fölér egy máglyával. Szinte látom is a haiag tüzé- ben égni az ismeretlen kislányt, aki föllázadt a verés ellen. Kislány? Amennyiben 21 évesen még annak számít!

— És tudod Rózám, mi fáj a legjobban? Hogy most a tulajdon lányom engem okol, hogy én küsztettem fel az apját, hogy soha sehova ne engedje azt a lányt. De kell azt magyarázni, hogy mitől kell manapság megóvni a lányt? Hát kell? Nem lehet mindig a nyomába járni, megvigyázni minden lépését. Eizony, hogy eltiltattam a kurtaszoknyát, de még azt is, hogy olyanokkal barátkozzon. Mondogatta nekem, a lányom, hogy így, meg úgy, hogy elmaradott vagyok. Kíváncsi lennék Rózám, hogy miben? Van nekem is minden, ami mostanában divatos De azt mondom, a lányt hibátlan kell férjhez adni, és ha olyan a világ, hát szorosra kell fogni a gyöpiút.

Újabb kitérő... keserű és kizárólag a fiatalok rovására írva és itt még a negyven valahány évesek is fiatalokként említtetnek.

— Mindennek oka az a kitüntetés volt. Kiváló kitüntetést kapott, mert igyekvő egy lány, az biztos. De amikor azt megkapta, már nem lehetett vele bírni, egyre csak jött, hogy most ide megy kirándulni a vállalattal, most

klubestet rendeznek, most társadalmi munka less, csalt este nyolckor jön haza. Mondtam a vömnek, hogy járjon a szeme a lányon, ha nem akar bajt! De ez egy tutyimutyi. Meg is lett az eredménye. Két hete megint valami táncdélutánra kéretőzött a lány, végigbőgte esténként a hetet, mire szombaton elengedték, hogy este 8-ra — legkésőbb — otthon legyen. Kilenc óra, nem jött a lány, 16 óra, még akkor se. 11. Akkor már öltözött az apja, hogy megy és hazahúz- za a hajánál fogva. Jól ösz- sze Is vesztek a lányommal, mert az egyre mondta, hogy maradjon már békében. Ritkán adódik neki szórakozási alkalom, nem öröm egy ilyen korú lánynak mindig az öregekkel lenni. Hallottál már ilyet Rózám? Mertél te ilyet mondani? Az öregektől csak jót tanulhat a sok taknyosa, kell neki jobb társaság? Na, aztán...

Igen, megérkezett a kislány, két munkatársnője és két fiú kíséretében. Hosszan búcsúz- kodtak, igeh vígan voltait, erre rontott Ifi az apja, és miután piszkos csavargónak nevezte a kísérőket, a lányt meg cemendének, . két pofonnal szerzett szavainak nyomatékot.

A lány, egy hét múiva mént el. Egy levelet hagyott, amiben azt írta, hogy á maga felnőtt életét akarja élni, ne próbálkozzanak, mert nem jön haza, majd csak altkor, ha lemondanak arról, hogy véka alá dugják.

Itt van a busz. Késhetett volna még, hiszen így alig sejthettem meg a füllel ellesett történetből, hogy hol kezdődik itt a hálátlanság bűne. A döntést — kényszerűségből — az olvasóra bízom.

— 11 —

VISSZHANG

A január 22-i számunk utolsó o>* dalán mégjelent „Kormos aján® Üék” című fényképes glosszánk® ra a megyei Kéményseprő Válla« Lat igazgatója válaszolt* Egyebe*, közt a következőket:

. .Ugyanis miután a Város® gazdálkodási Vállalat kérte a seprést, a Kéményseprő Vállalat kiér® tesítette a házfelügyelőt, hogy ia® nuár 20-án 7—3 óra között törté« nik meg a Bajcsy-Zsilinszky u. s* sz. alatti ház kéményeinek sep» rése... Jelzett időben a bérlő nem tartózkodott a lakásban, de nem is tett semmit annak érdekében? hogy a korom beszállását meggátolja. Megállapítottam, hogy a lakásba nagyobb mennyiségű korom szállt be."

Levele más részében az igazga* tó — joggal — kifogásolja, hogy a glosszánkban szereplő Hólikék a korom ellen nem védekeztek megfelelően, így például a cserépkályhánál csak rajzszöggel odaerősített kartonlap szolgált védelmük Ugyanakkor azonban a fürdőszobában, ahol a legnagyobb szennyeződés volt tapasztalható; és ezt örökítették meg fényképen, a füstcsövet külön megerősítették. Nem készítettünk fényképet a. ház valamennyi lakásáról. Az igazsághoz tartozik ugyanis, hogy bár ez volt a legkormosabb, egyáltalán nem a Hólik-lakás volt az egyetlen a házban, melyet korom szennyezett. Lehet, hogy a seprésről valóban értesített lakók nem rendelkeznek kellő szakértelemmel kányháik ilyenkor szükséges tömítéséhez. Mégsem érezzük teljesen meggyőzőnek az igazgató levelének azt a részét, mely szerint ,,a seprést végző szakmunkás előírásszerűén és szakszerűen Járt el”. A Keményseprő Vállalat igazgatója a helyszínen járva maga tette azt a megállapítást, mely szerint a tisztítás, másik, bár költségesebb módja a padlástér felé történő koromkihűzás lett Ápolna. Ennek hitelt kell adnunk. Hólikék lakásuk részleges tisztíttatá- sára idáig kétszáz forintot fizettek. A többi lakóé is időt és energiát vett igénybe. Valameny- nyien szívesen vállaltak volna többlet költséget a koromnak a padláson keresztül történő kihúzása érdekében.

o. i.

M

indjárt felérünk gyerekek! — Oldalra billenti a fejét és úgy mondja szép csendesen a fo- gatos, hogy megyünk felfelé a vízmosáson és tízméterenként lélegzet- vételre megállunk. A lovak szétterpesztett lábbal, összehúzózkodva erőlködnek a jeges sárban felfelé, ha meg lejtőre érünk, magasra emelkedik a faruk.

. Látok-e az úton lábnyomokat? Jön-e szembe valaki? Szurdikon megyünk. Ahogy kimosta az eső, olyan ez a szurdikfal, mint a szikla Tetején az aprócska esőáztatta fák csupaszait, feketék, csak a kocsányos tölgyön fújja a szél a levelet. A dombok közt kilométerekre a várostól kevesen laknak már a szórvá nyon. „A szórványosson-’ — ahogy Török néni mondja, akihez először mentünk.

— Itt se laknak, onnét is beköltöztek — mutat körbe a tetőn a fogatos.

Elnéptelenedtek már a szekszárdi völgyek. Gulyás-völgy, Csötönvivölgy, E arany avülgy, Gyertyános, aztán közelebb a városhoz Hosszúvölgy, Rövidvölgy.

— Maga tudja, hogy hol laknak még, hát vigyen — mondorji. Megrántja a gyeplőt.

— Töröknéhez.

Török néni aprócska, sugárzó arcú, jóságos öregasszony. A kis ház a domboldalhoz bújik, a boltíves ablakon a szűk völgyre látni. Kisüt a nap is és ettől friss tavaszi kedvünk támad.

—■ Mennyiért jönne ide lakni?

— Semmiért.

— Nehéz lehet idekinn.

— Megszoktuk. Állatokat tartottunk, darával etettük, kukoricaievéllel almoztunk, szőlőt, földet műveltünk, felest vállaltunk. Hetipiacokon meg bementem árulni. Borsót árultam korai borsót. Gyűjtöttük a pénzt öregségünkre.

— Menpyit?

— Ami éppen elég

— De a tel, az nehéz.

— Télen bizony, ha leesel t a hó, teljesen el voltunk rekesztve. Olvadásig nem lehetett innen kieviekél- ni. Mikor beteg volt az uram, őszön felírta a doktor a gyógyszert, azt - zedte tavaszig. Pedig más kellett volna, meg erősebb. Két telet bírtunk így ki, a második tavasz aztán elvitte.

— Hány kilométerre vannak a várostól?

— Jó másfél óra járás.

—. Mikor megy a boltba ?

— Nyáron minden héten, de fáradtabb vagyok, mire hazaérek, mintha egész nap kapáltam volna, ősszel megveszek egy zsák lisztet, tíz kiló cukrot, tíz kiló sót, élesztőt, paprikát, mosóport meg petról Az egy élesztő, az nem marad két hónapnál tovább. Még zsír alatt is megindul.

— Akkor a kenyeret is maga süti.

— Hetente egyet, de ahogy megv az idő, mindig sápadtabo lesz. Tavaszra már egész fehér az állott liszttől.

— Nem fél egyedül?

— Este. Akkor igen. Pedig nemigen jön erre senki. Vadászok néha. Ha rájuk esteledik, itt is alszanak, olyankor szalmazsákból ikerágyat vetek nekik a konyhakövön.

Sparhelton főz, fával tüzel, száraz akácfával.

— Nem érdemes ide se szenet, se fát hozni. Megtermi az erdő a fát.

— Szomorúak az ünnepek egyedül.

— Imádkozok, énekelgetek és nézem, hogy jön-e erre valaki. Régen, míg többen laktak kinn, összejártunk. Én is beköltöznék. A városban pedig drága az élet. lit a pei- ró egy évre negyven forintba kerül.

Török néni nagykendőt terít magára, kikísér, integet és azt mondta: jól elszórakoztunk.

Menjünk a következő tanyára.

Jó ideje megyünk már, miitor a háztól nem messze találkozunk ar. asszonnyal, csúszkál a sárga agyagon, nehezen jár, negyedik gyerekét várja. Felvesszük. A védőnő nem volt kint. november óta. Most januárban látja orvos először.

— Honnan merik a vizel?

— Jó vizű fúrott kút van a völgyben ott lenn — mutatja. Ahogy elnézem, jó két kilométer in megvan

— Mikor indul a gyerek iskolába?

— Reggel fél hétkor, ha tud. Ha nagy eső, vagy hó van. nein megy.

— A férje?

— A városban dolgozik. Káromkor kel, négykór indul. Palackos tejet és kenyeret hoz minden nap.

— A ház tizennégyezer volt, meleg és nem drága. Az útkereszteződésnél lesegítjük. A lábán fásli, patentharisnya, a kabát alatt nyári ruha. A férje kétezret keres, háromkor kel, 6 mosószappannal mós és patent harisnyát hord. Mindösz- sze huszonhat éves.

Hosszú völgy ben Kutasiékhoz bokáig érő sárban gázolok felfele. Az ajtó mellett a szimpla ablak résein ömlik a füst. Ahogy benyitok, egy pucér, kislány alsótestet látok, égnek álló vékony lábakat az ágydeszkának támasztva.

Három gyerek és egy terhes asz- szony.

A szobában? A földes helyiségben nincs villany, nincs meszelés, nincs ágynemű, nincs meleg. Köhögő koszos gyerekek vannak, lekváros kenyér és fehérbableves és panasz. Rengeteg panasz.

Hát ez szörnyű. Vajon hányán élnek így?

Lassan, nagyon lassan elnéptelenednek ezek a tanyák. Ahonnan beköltöztek, a házak omladozni kezdenek, a vetemény elvadul, a kutat ellepi az alga. Szigorú törvények uralják a szórványlakók életét, és akik még kint laknak, azok is csak szúkségmegoldásból. Kis pénzű szegényemberek, sok gyerekesek, megcsontosodott vénlegények, magányos öregasszonyok. Néhány éve két magatehetetlen öregember napokig élelem nélkül maradt egy távoli tanyán. Mire valakinek eszébe jutottak, szinte teljesen befújta a hó a házukat.

Mert itt ha fúj. nagyon fúj, az eső nagyon ver.

D. VARGA MARTA

Néptelen völgyek