Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-24 / 20. szám

f

Llogedíis László:

A táj nyelv nyomában

Hogyan is kezdődött? Egyszer megkísértett a gondolat: hogyan alakulhat ki egy falu nyelvjárása, mely' ugyan hasonlít a szomszédos falvakéhoz, de egyes kifejezéseivel mégis eltér tőlük. Már gyerekkoromban fölfigyeltem a szakályiak gyakran hallott ..megenn” szavára, a regölyi- ek „meginn”-jével szemben. Természetesen én a miénket, a regölyit éreztem jónak és igazinak, a másikat pedig furcsának, a természetestől eltérőnek. szinte nevetségesnek. Más helyeken már furcsaságokat találtam, . Döbröközön ő-zést, melyen a regülyiek szívesen anekdótáztak és derültek, mondván: „ögyél mö- nvem möggyet”, ha valaki meggyel; vagy más gyümölcscsel kínált valakit. Gondolom, nekik meg' a mi kifejezéseink voltak nem-igaziak, nevetségesek.

Mondom, egyszer fölvetődött bennem az említett kérdés, és el is lanyhult volna, mert ennél sokkal fontosabb volt előttem a falunk történetének alapját megadó adatok gyűjtése, melyekhez képest az előbbi csak mellékes és utólagos részletkérdésnek hatott. Ám éppen az egyik legizgalmasabb kérdés vezetett el újra az izgató kíváncsisághoz: vajon hogyan alakult, szilárdult olyanná falum nyelvjárása, amilyennek gyermekkoromban megismertem?

A következőképpen történt. Miután találtam egy olyan úrbéri összeírást, az 1730-ast, mely azt is föltüntette, honnan jöttek az elődök, izgatni kezdett, vajon többnyire igazat mondtak-e, s milyen sorban éltek előbbi lakhelyükön. A 85 családfő közül 4—5 „nem tudta”, honnan jött, néhányat nem találtam az 1715- ös és 1720-as öszeírásban az általa említett helyen, kettő a volt faluja nevét vette föl családi névnek, egy a Pető nevet Ihász, majd Juhász névvel cserélte föl, vagyis előbbi foglalkozása nevével, egyet pedig azon csíptem el, hogy nem eredeti helyét vallotta be a kérdező összeírónak, hanem átmeneti helyét, hol csak egykét évet töltött. A szabadköl- tözésűnek írt regölyi telepesek közt nemcsak az a két ember volt örökös-jobbágy, kit annak beírtak, hanem több is, kiknek volt okuk félni, hogy visszacitálják eredeti lakhelyükre, meghurcolják őket, hát védekeztek a maguk módján.

Juhász Ferenc és Varga Mihály légrádinak vallották magukat, őket kerestem az 1696- os, majd az 1715-ös légrádi névsorban. Varga Mihály neve ott szerepelt, azonban a másikat nem találtam. Hanem találtam egy Hegedűs János nevű hajdút, ugyanis a légrá- diák mind szabad hajdúk voltak, az ottani vár fizetésért szolgáló katonái, legalábbis 1696-ban ebeket vették fel az összeírásba. Ez a Hegedűs Jánosnak nézett Szegedy János adatta kezembe a légrádi nyelvjárásról szóló könyvet. Csak később, mikor újra átnéztem az összeírást, láttam meg tévedésemet, ami azért mégsem volt hiábavaló. Ősöm,' Hegedűs János, ki 1720-ban már Regölyben van, tapolcainak mondta magát, vjszont nem találtam meg az 1715-ös tapolcai összeírásban; így bele kellett nyugodnom, hogy eredetileg nem odavaló volt, esetleg egy-két évig élhetett Tapolcán, aztán a többi nyolctíz tapolcaival ő is ott hagyta földesurát, a veszprémi püspököt, elmenekült a várost fölélő császári katonaság elől, vagy olyan szegély volt, hogy nincstelensége miatt hagyták ki az összeírásból. Viszont továbbra is izgatott előbbi sorsa, hát tovább figyeltem a különböző megyék összeírásaiban jelentkező Hegedűs Jánosokat, melyik jött el helyéről az 1715. utáni években.

Mint mondtam, általa jutottam a füzetszerű, vékony könyvecskéhez, melyből Lég- rád s egyben az itt „megtalált” ős korábbi sorsát reméltem. Bizonyos Haller Jenő adta ki a. zöld fedelű kis könyvet 1912-ben, címe: A légrádi tájnyelv. A könyv első látásra csalódást okozott, mivel alig négy oldalnyi szólt a város múltjáról, a további 24 oldalon az ottani nyelvjárás eredetét magyarázta, bizonyította a szerző s még szótárt is közölt a könyv végén. Már csalódottan vissza akartam adni, aztán mégis tovább tanulmányoztam a számomra nem sokat ígérő könyvet — s egyre figyelmesebben, izgatot- tabban olvastam az ismerős szavakat, kifejezéseket: hiszen ezek jó része Regölyben is honos! — üdő, ümög, taré, pilinga, peshed, katroc, csaptat, mustoha. nem sokérő, legtöbbígérő, déltájt, egytájbeli- ek, föstő-ruha, szemlátomást nyőtt a víz, lábonálló, szó- mántelelő, — jó részük mintha egv regölyi szótárból kerülj! volna ide. Még egyszer elolvastam a történeti részt, de most már figyelmesebben. „A légrádiak a XIV. században költöztek ót a Mura somogyi partjáról a Dráva horvátországi partjára. Mindig vegyes, vagyis magyar és hor- vát nyelvű volt. Zrínyi Miklós,... minthogy 1551-ben Lég- rád várat újjáépítette és szélesebb alapokra fektette; tekintélyes helyőrségre volt szüksége e várban. Katonáit a szájhagyomány és írásos adataink szerint három helyről toborozta össze, úgy mint: 1. a Muraközből — ahonnét néhány horvát (szlovén) családot telepített át. 2. a Zala folyó mellékéről (tán Göcsej tájáról), és 3. bokrosabban Csurgó és Szigetvár környékéről. így már 1551-ben több volt Légrádon a protestáns magvar. mint a szláv (szlovén, horvát), s így is maradt a lakosság a XIX. századig. .. egységes, harmonikus ez a provincializmus, amely pedig több tájnyelv sajátosságait szívta magába... a somogyi és zalai (nyilván göcseji és balatonvidéki) nyelvjárásból kristályosodott ki s így hajdanában nem lehetett ilyen egyöntetű, mint manapság. A Dráva-vidéki provin- ciálizmusból megvan benne az ő-zés, a Balaton-mellék és Göcsej egyes falvainak nyelvi sajátszerűségei pedig többféle hang- és jelentéstani eltérésben kereszteződnek és jutnak kifejezésre benne.”

Elkezdtem külön írni a Regölyben is használatos szavakat és kifejezéseket s külön az ott nem használatosakat, s mivel a szerző némelyik szóhoz, mondatfűzéshez azt is oda írta, honnét való, így is osztályozni tudtam egyrészü- ket. Példák a szerző tájankén- ti felsorolásaiból, melyek gyermek és ifjabb koromban még általánosak voltak Regölyben: — óma, szórna, fóka (falka), küjes, azijós, szi- jács, vonvogó: Balatonvidéki:

— boroc, kokas, magos (magas). lábom. lábod, házod, há- zotok. hombár: Szigetvári— csurgói:1 — réguta, azuta, .mi- üta, savanyó, késér, meg vót mondva, el vót készítve (ott -ével), fő lett téve: Göcseji:

— akona, garmada, sikálni, cirkálni, (firkálni helyett), sokszó tutta mondanvi: horvát eredetű.

A légrádi szójárás válogatás nélkül kiírt szavai és kifejezései az alábbi módon egyeznek a regölyivel. A

könyv első felét írtam ki teljes egészében, tehát nem válogattam, íme az eredmény:

összes kimásolt szó,

kifejezés: 618

Ebből Iteynlybf’ii ismert és használt: 365

A 618-ból ugyanaz: 309

Egy betükiejtés-külünbséggel 56 Nem használatos: 253

Egy külön kimutatás 208 szava és kifejezése, ez eredet megjelölésével, mint egyezik a regölyiek származásával:

Somogyi szójárás Regölyben, ugyanaz: 52

Egy bctűkiejtés-különbséggel 5 összesen 51

Balatonvidéki szójárás Regölyben, ugyanaz: 41

Egy betükiejtés-különbséggel: 5

összesen: 46

Göcseji szőjárás Regölyben, ugyanaz: 22

Egy betükiejtés-különbséggel: 3

Összesen: 25

20 horvát eredetűből Regölyben: 7 összesen használatos a 208-ból: 135

Nem használatos: 73

Most pedig nézzük a 85 regölyi család származási arányát s vele párhuzamosan a

nyelvjárási arányt:

Megjelölt szó, kifejezés: 208

Somogyi 51

Balatonvidéki: 46

Göcseji: 25

Horvát eredetű: 7

összesen: US

A fenti 618-ból Regölyben: 365

Nem használatos: * 253

A 85 családból eljött

Somogy ból:

Balitonvidékről: 14

Göcsej környékéről: Horvátországból: 1

Más vidékekről jött: 35

Ha nem is teljesen pontosak, kísértetiesen megközelítik egymást a hasonlatok. Mint látjuk, a két arány igazolja egymást: honnét milyen

arányban jöttek a telepesek Regölybe, annyit adtak az új haza kialakuló tájnyelvéhez. Hozzájárultak ehhez a nem említett Sopron, Vas, Veszprém, Esztergom, Győr, Pest- Pilis, Fejér és Baranya megyék a maguk nyelvi sajátosságaival, ami természetes is. A légrádi szótárból ezek hiányoznak.

Elképzelem, milyen „bábeli nyelvzavar” lehetett kezdetben, mikor minden harmadik regölyi család más vidék tájnyelvén beszélt még. Talán 50 esztendőnek kellett eltelni ahhoz, hogy kialakuljon a későbbi, egységesnek ható regölyi tájnyelv, a tömegében három-négy tájegység felől s egyharmadában több megyéből jövők számarányát képviselve. A történelem dolgai nem véletlenek.

1970. december

J. Kotljárszkij :

Plusz két szabadnap

•••

Amikor Nyikolaj Afanaszjevics Kruglikov marós felébredt, az óra mutatója már fél kilencet mutatott — Elkéstem, — állapította meg ijedten, miközben nézte az ébresztő órát. — El ám, egy egész félórát Álomszuszék, buta ürge, alvó medve — korholta magát ébredező lelkiismerettel. Gondolatai azonban már az ellenkező végletbe csaptak : — Na 4íumm, elkéstem, hát elkéstem! — egyezett ki háborgó lelkiismeretéveL — Legalább végre egyszer kialszom magam. Aztán meg lesz, ahogy lesz! — és megfordulva a másik oldalára, aludt még egy-két órácskát

A munkahelyén a nap második felében jelent meg.

— Hol járt maga délelőtt? — kérdezte tőle szigorúan Szídorov, a műhelymester, amikor hívására jelentkezett az irodában.

— A főmérnök elvtársnál voltam. Érdekli őt az újítási előterjesztésem — füllentette közönyösen Kruglikov.

— A főmérnök járt itt, és kereste magát — mondta élesen a mester. — Kérdezte, hogy miért áll árván a maga munkapadja?

„Lebuktam” — villant át Nyikolaj Afanaszjevics agyán. De már el is mosolyodott, mint aki most tér észhez, és a homlokára csapott:

— Mit mondtam? A főmérnöknél? Ha-ha-ha! Teljesen elment az eszem. Azt akartam mondani, hogy az üzemi bizottság elnökénél...

— Az üzemi bizottság elnöke a főmérnökkel járt itt.

Kruglikov úgy érezte, hogy minden összeomlik körülötte. Minden erejét összeszedve, ernyedt hangon nyögni kezdett:

— Nem akartam én erről beszélni, de ha már így jött... Ma reggelre meghalt az egyetlen, hőn szeretett nagynéném. A nagybácsikám teljesen oda van a bánattól. Hozzá utaztam ki, hogy részvétemet nyilvánítsam.

— A megboldogult pedig üdvözletét küldi magának — mondta nyugodt hangon Szidorov. — Ő maga telefonált, hogyléte felől is érdeklődött.

Nyikolaj Afanaszjevicsot forróság öntötte el, szégyenében rákvörös lett amiatt, hogy hazudott, hogy be akarta csapni a világot. Úgy érezte magát, mint egy rajtakapott kisfiú. Végül is bátran a főnöke szemébe nézett:

— Egyszerűen elaludtam. Ezért jöttem be csak ebéd után. Vétkemért vállalom a teljes felelősséget és a következményeket. Kérem, adjon papírt, ceruzát és már írom is a jelentést.

— Elment az esze! — mondta ijedten Szidorov. — Hisz magát, galambocskám, akkor elbocsátják! És pontosan akkor, amikor úgyis bajban van a terv teljesítése, amikor minden munkás aranyat ér.

— Nem! Ezt nem! — vágta rá keményen Kruglikov. — Elaludtam, és ezért megérdemlem a büntetést.

— De gondoljon ránk, a brigád kollektívájára! Maga veszélybe sodorhatja a terv teljesítését. És végül is ez tiszta önzés lenne magától. Nem szégyenli magát?

Szidorov még sokáig könyörgött, nyugtatgatta Kruglikov lelkiismeretét, míg végre sikerült leszerelnie az ellenkezését. Hanem, biztos talajt érezvén a lába alatt, a marós visszanyerte önbizalmát:

— No, rendben van, — egyezett bele — nem írok semmiféle jelentést, maga viszont ennek fejében ad nekem még két szabadnapot.

— De mire az a két szabadnap?

— A hiányzók listáján szerepelek egynéhány szórakozóhelyen.

Mit lehetett tenni? — Megkapta.

Fordította: SIGÉR IMRE

VVürtz Ádám rajza