Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-15 / 12. szám

«•fYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY'

»V

YYyW»* v*'» * • » *’T*V*'YY«YYY'»Y *»'* Y» vVVYyYY Y YVYVYYVy FYvt¥»t YYTYTYYTYYTYYYTYYYYYTYYTYYYTYTYYYYTYTYYVYYY’YYYYYYYVYYYYYYY Y^?

1

4

1

D(XyvL«JÍ. i-cur\g:

auci®E«-Cí

magas! autó »a-DokvJnae.rt'tuirvi- regény —

17.

Ami magukat a vádlottakat illeti, csak Rafe mutatott megbánást, amit legfeltűnőbben az fejezett ki, hogy elhatározta: Clark ellen vall. Nem volt könnyű eljutnia addig az elhatározásig, mert két nappal Clark tárgyalásának kezdete előtt, amikor Rafe-et már elítélték, Clark odament Rafe-hez a Long Binh-i börtönben, ahol mindkettőjüket őrizték, és a bajtársiasságra hivatkozva azt mondta Rafe-nék, hogy ha kedvezőtlen vallomást tesz ellenük, „élete végéig gyötörni fogja a lelkiismeret”. Ez megzavarta Rafe-et, és egy Camp Radcliff-i katolikus lelkésztől kért tanácsot, — s ezt a tanácsot meg is fogadta —, hogy miként oldja meg dilemmáját, hogyan válasszon „erkölcsi kötelessége” — így mondta a lelkésznek — és „bajtársi lojálitása” között.

Clark ügyvédje megidézte a papot, aki kijelentette, azt tanácsolta Rafe-nefc, hogy ne védelmezze Clark érdekeit, mert „nagyobb kötelezettségek fűzik feleségéhez, gyermekéhez, a fiatal nőhöz, akit megöltek, az igazsághoz és társadalomhoz”. A pap azt is elmondta: érintkezésbe fog lépni egy texasi franciskánus testvérrel, hogy az közölje Rafe feleségével, hogy Rafe-et elítélték, hogy „megkönnyítse az asszony első megrázkódtatását”.

A többi vádlott magatartása éllenben alapvető hitetlenséget tükrözött, mintha nem értették • volna, miért ítélkeznék fölöttük; úgy visélked- • tek, mintha egy teljességgel kiszámíthatatlan véletlen folytán hurcolták volna őket ítélkező testület elé. Vallomásaik azt mutatják, hogy már végképp hozzáedződtek a háború ragályos, fog- . lalkozásszerű kegyetlenségéhez, s ezért, alig tudták felfogni, hogy már a bírósági tárgyalás is egy formája e megtorlásnak. Manuel esetében

(Manuel egyébként báromhónapos apa volt altkor), ez az értetlenség annyira érezhető volt, hogy az ügyész végül megkérdezte: „Mit gondol, köze van-e egyáltalán ehhez a nemi erőszakhoz és gyilkossághoz?”, amire Manuel tagadban válaszolt.

„ön tehát úgy érzi, hogy a kormány súlyos igazságtalanságot követett el önnel szemben, amikor a vádlottak padjára ültette?”.

„Nem, uram, nekem semmi kifogásom a kormány ellen”.

„De úgy érzi, hogy semmi köze az ügyhöz?”.

„Igen, uram, úgy érzem”.

„Tehát nem kellene itt ülnie a tárgyaláson?”.

„Nem, uram".

„Sőt, panaszt is tett, amiért leállították az előléptetését ?”.

„Levelet írtam a szenátoromnak. Tudattam vele, hogy jogtalanul indítottak ellenünk eljárást”.

A tárgyalás előtt Manuel bevallotta a bűnügyi nyomozóknak, hogy nemi erőszakot követett el, de amikor ez a téma a tárgyalóteremben vetődött fel, úgy ítélte meg, hogy egy helyeselhető vállalkozásban vett részt, s ezt azzal igazolta, hogy katonai parancsnak engedelmeskedett. Eriksson idevágó tépelődéseit megerősítve Manuel elmondta vallomásában, hogy részt vett égy külön, leges, tíznapos táborozásban Vietnamban, ahol a közkatonák intenzív kiképzést kaptak, hogy meg tudjanak birkózni a legkülönfélébb harci helyzetekkel, s ahol „gyakorlatilag azt verték a fejükbe, hogy engedelmeskedjenek a parancsoknak. .. Azt mondták, hogy ha szerencsénk van, és olyan egységhez kerülünk, amelyben van veterán, aki mondjuk hat hónappal van régebben Vietriámban. nálunk, akkor tegyük mindig, amit ez mond, mert akkor tovább fogunk élni”. Amellett pedig, vallotta Manuel, ha nem megy be a kunyhóba, könnyen a kiközösítés sorsára juthatott volna. Mikor az ügyész megkérdezte, mit gondol, Eriksson miért nem ment be a kunyhóba, Manuel így válaszolt: „Eriksson más volt. Űj ember volt. Én egy hónappal, vagy három héttel régebben kezdítem a szogálatocmat”.

Mikor ezután Manuel arra utalt, hogy Eriksson bizonyára „begyulladt”, az ügyész megkérdezte: „Akkor hogy lehet, hogy szembeszállt Meserve-vei? ön bátrabbnak tartja magát Erik- ssonnál?”.

„Nem tartom bátrabban magamat. Ezt egy szóval se mondtam, uram”.

„Miért akarta, hogy az osztag többi embere azt higgye,, hogy ön szívesen erőszakol meg egy nőt?”.

„Jobb bemenni a kunyhóba, uram..., jobb, ha nincs harag az osztagban, és, hogy is mondjam, ha nincs fennakadás. Könnyebb úgy az osztag dolga, nincsenek problémák'’.

„ön szerint tehát1 a katonaság nem ad módot az embernek, hogy döntsön a szabályok, parancsok és a tisztesség között?”.

„A katonaság azt várja az embertől, hogy katona módjára viselkedjen, vagyis engedelmeskedjen a parancsnak”.

Végül is a Camp Radcliff-i tárgyalóteremben ülésező négy esküdtszék egyik, vagy másik bűntényben bűnösnek találta a vádlottakat. Valamennyit fegyelmivel leszerelték, közkatonává fokozták le és minden fizetményüket megvonták, Rafe kivételével, aki továbbra is kaphatott fizetést, csak' nyolc éven át havi ötven dollárt vontak meg tőle. Mind a négy katonát kényszer- munkára ítélték, amit az Egyesült Államok hadseregének büntetőtáborában, a kansasi Fort Lea- venworth-ben kellett letölteniük. Az ítéletek szövegében alig vcslt rendszer, mindegyik esküdt szék a maga szeszélyeit követve fogalmazott. Bizonyára a tárgyalásokon tanúsított, készségesen segítő viselkedés miatt kapta Rafe a legenyhébb büntetést — nyolc évre ítélték nemi erőszakért és gyilkosságért. A nemi erőszakért és előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságért Clarkot életfogytiglani elzárásra ítélték. Manuel nemi erőszak elkövetéséért tizenöt évet kapott. Erik- ssont leginkább Meserve ítélete lepte mag, az őrmestert ugyanis nem találták bűnösnek a nemi erőszak elkövetésében. Gyilkosságért tíz évet mértek ki rá. Mikor Meserve-öt bűnösnek találták, de nem ítélték még el, egy törvényszéki tiszt megkérdezte tőle: „Van-e valami, amit el szeretne mondani a bíróságnak?” A vádlottak padja előtt állva Meserve így válaszolt ■’ „Sok gyilkosságot láttam, uram, mert ez a feladatunk, és ha nem gyilkolunk, minket gyilkolnak meg. Néha nagyon gyűlöli az ember az ellenséget. Egyszer, a Thayer II. hadművelet során egy leégett kunyhóhoz értünk. Vietnamiak kifelé vonszolták a gyerekeket a kunyhó bunkerjéből. Füstmérgezésük volt. Az egyik kisgyereknek .életmentő csókot’ kellett adnom, csak úgy tért magához. Ez is azt mutatja, hogy nemcsak gyilkolni szoktunk”. Közvetlenül ezután Meserve ügyvédje azt hozta fel a vádlott védelmére, hogy roppant megterhelést jelent „húszéves őrmesternek ötven, hatvan, hetven bevetést irányítani”, és kifejezte azt a véleményét, hogy az „efféle incidensek nem mindennaposak”. Érvelésének alaptételeként Meserve ügyvédje ezt hangoztatta: „Van valami különös ebben az esetben.

(Folytatjuk)

4

■4

■4

4

•4

4

•sí

4

4

4

4

4

4

4

4

4

4

4

4

4

:

3

4

í

4

4

4

4

4

4

4

4

4

4

4

4

3

4 4 4 4 4 4 4 4 4 4

4

4

4

4

4

4.4.4

1tOZMsíl

o

A szakmák közül, melyet a MŰM 505-ös tanulói elsajátítani igyekeznek, nem is egy olyan van melyet bajos másképp, mint mostoha körülményeik. között végezni. Kőműves, ács, állványozó, csőszerelő és még jó néhány, egy- től-egyig olyan munkaterületen dolgoznak, ahol a nyolc órát lehúzni edzett öreg szakiknak sem leányálom. A munkaruha-juttatás ma már természetes, általában meg is kapják a fiatalok. Védőruhát olyat, amilyet a kollektív szerződés az illető vállalatnál előír. Részben már korábbról is. de jórészt a most beérkezett adatok alapján, az intézet nevelőinek az a tapasztalata, hogy a kollektív szerződések sok helyen nincsenek összhangban a törvényes rendelkezésekkel.

Részben a munkakörülményekből következik, hogy sok helyen nem lehet üzemi étkezést biztosítani. Ilyenkor a vállalatok 'kötelesek térítést fizetni, ami ebéd esetében hat forintnál kevesebb nem lehet. Ez általában megtörténik. A jelek szerint legrosz- szabbul az iregszemcsei és a paksi ktsz-ek villanyszerelőtanulói járnak, akik viszont egyáltalán nem kapnak térítést. Legjobban a TOTÉV leendő szakmunkásai, ahoi

többnyire reggelit, ebédet és vacsorát kapnak, valamint a legalább két étkezésben részesülő állami gazdaságbeliek.

Az ösztöndíj és tanulóbér összege munkahelyenként változik. A kérdőívek adatait összesítő kimutatásnak csupán egyetlen sorában szerepel egy félreérthetetlen, felkiáltójellel is ékesített, bejegyzés: „Semmit sem!”. Ez a Hőgyészi Vegyesipari Ktsz egyetlen asztalostanulójára vonatkozik, és természetesen külön ellenőrzést igényel.

A harmincnapos, kötelezően kiadandó, nyári szabadsággal kapcsolatban szinte sehol sincs hiba. Csak a Fa- ipari Vállalat kárpitosainál és a Cipész Ktsz-nél fordult elő huszonnégy napos, tehát a törvényes rendelkezéseknek nem megfelelő, szabadság.

Munkaruhán, étkezésen, ösztöndíjon, béren túlterjedő- en is van mód, lehetőség valakit egy munkahelyhez kötni. Fiataljaink között sűrűn előfordul ugyan a vélemény, melyet „Pénz beszél, kutya ugat” jelige alatt lehetne tömöríteni, többnyire azonban csak szóban. A valóságban nagyon is jóleső a végzett munka elismerése, mely azt a jogos érzést kelti, hogy már a kezdő igyekezetére is van, aki olafigyel. Tanulók esetében az ötvennyolc munkahelyen' meglehetős szűkmarkúaji bántak

a jutalommal dicsérettel. Utóbbi esetben természetesen nem néhány odavetett szóra: „Jól van, fiam!”-ra gondolva, hanem a vállalat valamelyik felelős vezetőjének méltó formában kifejezésre jutó elismerésére. A Talajerő-gazdálkodási Vállalat juttatott csupán két tanulójának 200—200 forintot, a Szekszárdi Építőipari Ktsz egynek ugyaneny- nyit, és a Paksi Körzeti Ktsz szintén. A 11. számú Volán Vállalatnál tizenkét, a Mezőgép Vállalatnál és a Gerjeni Állami Gazdaságban 2—2, a pálfai, bátaszéki termelőszövetkezeteknél és a tolnai GÉM-nél egy-egy tanulót, részesítettek dicséretben.

Kicsoda?

Jogos a feltételezés, hogy valamelyik vezető. Nagyon furcsa kép alakul ki azonban a szemlélődőben, ha aszerint vizsgálja a beérkezett válaszokat, hogy a majdani szakmunkások milyen személyes kapcsolatban lehetnek munkahelyük szakmai, szakszervezeti és ifjúsági vezetőivel. Legismertebbek az igazgatók, ktsz-elnökök, tsz-elnökök, de ezek sem mindenhol. A Mérőműszergyárban a tanulók fele, a Tanácsi Építőipari Vállalatnál huszonhét kőművesből tizenhárom és a jelek szerint egyetlen szobafestő-tanuló sem (34 van) ismeri az igazgatót. A huszonnégy villany- szerelő hetven százaléka ugyanígy van a KlSZ-titkár- ral. A Vasipari Vállalatnál 50—50 százalékos az arány, mindhárom funkcionárius esetében. Senki nem várja és várhatja el egy nagy vállalat igazgatójától, hogy valameny- nyi tanulójához odamenjen bemutatkozni. A KlSZ-titká- roktól azonban annál inkább. A kérdőívek tanúbizonysága szerint épp a munkahelyi

KISZ-titkárok azok, akik a náluk dolgozó fiatalokkal nem lehetnek a legszorosabb kapcsolatban. Ami figyelmet érdemlő ellentmondás, mert ugyanezek a fiatalok szinte kivétel nélkül KISZ-esek: — az iskolában. Mindez érdekes módon nem vonatkozik a termelőszövetkezeti KISZ-tit- károkra, valószínűleg azért, mert az ott dolgozó tanulók egyben falubeliek is, nem az azonos munkahely közöttük az egyetlen összekötő kapocs.

A MŰM 505-ösben végzett adatgyűjtő munka végső feldolgozása akár tanulmánykötet méretre is rúghat. (Szeretnénk remélni, hogy így lesz!) Lapunk terjedelme természetesen nem engedi meg, hogy a jelenleginél bőségesebben foglalkozzunk vele. Az elmondottakkal csak a figyelmet óhajtottuk felkelteni, amit véleményünk szerint minden szempontból érdemes. Az irigyelt szakmunkási rang eléréséhez valamikor mindenkinek végig kellett verekednie magát az „inas” éveken. A szakmáért napjainkban is még kell küzdeni. A felmérés nem egy adatából az derül ki, hogy sok esetben kevésbé jó

Az a feltételezés, hogy az éjszaka. röpdösó denevérek rosszul látnak, nem látszik igaznak. Az Indianai Egyetem (USA) zoológusai kát kístirletsorozat eredményeképpen megállapították, hogy több denevérfa) épp olyan jól vagy talán még jobban lát, mint egy másik éjszakai adat, a patkány,

A kutatók megállapították, hogy az olyan denevérek, melyeknél füldugóval a hallást és a szemletakarással a látást lehetetlenné tették, nem tudták a kísérleti teremben felakasztott textilanyagokat kikerülni. Ha azonban nem, zavarták látásukat és csak a fülüket tömték be.

feltételek között, mintsem az szükséges lenne, vagy netán éppen előírt. A Szekszárdon székelő, de az egész me,evére ~ kiterjedő hálózatú, nagy hatósugarú intézetben nem inasokat tartanak, haném tanulókat képeznek. Az egész népgazdaság érdekében, hiszen jó néhány szakma van, mely utánpótlási gondokkal küzd. Az építőipari vállalatokkal az iskola pártszervezete már felvette a kapcsolatot, épp a kérdőíves felmérés tapasztalatait megtárgyalandó. Erre a közös pártvezetőségi ülés • bizonyult a legalkalmasabb fórumnak. Az intézet pedagógusainak erejéhez mérten hasonlókra kerül majd sor más érdekelt vállalatoknál is. A hatalmas adatgyűjtő munkának ugyanis csal, akkor volt értelme, ha az abból leszűrteket — minden önös sértődést kizárva — valamennyi érdekelt iskola és munkahely, egyaránt igyekszik hasznosítani. Azok jövője, szakmai fejlődése érdekében, akikért az egész zajlott, a szakmunkástanulókért.

ORDAS IVÁN

megkerülték az akadályokat, éa nem ütköztek össze velük.

A második kísérletsorozatnál a két denevérfajt idomítással megtanították, hogy különbséget tegyen különböző alakzatok között, így bebizonyosodott, hogy a denevérek az alakzatokat valóban a látás segítségével ismerték fel. A kutatók feltételezik, hogy a visszaverődés útján történő tájékozódás és a látás a denevérek életében más-más szerepet játszik. Míg a visszaverődés útján való tájékozódás a közelben lévő, a látás távoli objektumok észlelését szolgálja és így különösen az alvehelyre és az orván való repülésnél jelentős,

A denevérek jobban látnak