Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-06 / 286. szám
HENRI RAR BUSSE* SZARVASVADÁSZAT Ghosh Súkhamayő (India): KETTŐS PORTRÉ AZ ÚJ KARTÁRS Kint ültem a házam előtt a pádon, és még egyszer szemügyre vettem kis gazdaságomat, mielőtt elnyeli az esti sötétség. Elnéztem a lábam előtt elterülő udvart, jobbra tőlem az élő sövényt, szemben velem a mindig tárva- nyitva álló kaput. Az erdei mesgyére nyíló kapu mögött ágak és lombok ölelkező sűrűje intett felém, az erdőt bearanyozta az ősz. Szelíd nyugalomban végződött á nap. Az alkony fénye hajszálfinom árnyalatokat rajzolt a sövényre, s rávilágított minden szál virágra, levélre. Hirtelen kürtszó harsant fel: az öreg márkinő kísérete vonult végig az erdőn. S íme, egyszerre egy nagy, éles körvonalú árnyék jelent meg a kapuban, amely bár nyitva volt, mintha mégis elzárta volna előtte az utat. A mozduló tömeg nagyot ugrott, visszaesett, majd imbolyogva megállt az udvar közepén... Egy szarvas volt, óráit óta hajtották a kastély vendégei. Amint egy percre megpihent, egymásra néztünk. Láttam sávos, tajtékos szőrét, kilógó nyelvét, nagy zavaros szemét, s vadul dobogó szívét, amely úgy verte lágyékát akár egy kalapács. Újabb szökéssel egy falmélyedésbe húzódott. Erejének végső megfeszítésével szembenézett a veszéllyel, mozdulatlanul, néma közönynyel. Dühödt csaholás verte fel a házat. Az odaérő falira ott gyülekezett a kapu körül és vad ugatással ostromolta a. Falat. ’ ; Mögöttük lihegő, izgatott gyerekek hada közeledett, a számuk egyre nőtt. Csakhamar az egész falu ott szorongott a kapu előtt. Diadallal mutogatták a hatalmas agan- csú szarvast, ezt a vad királyt, akit sikerült megállítaniuk futásában. A bámész tömeg hirtelen hátrahúzódik. Gavallérok és amazonok törnek elő a porfelhőből piros ruhákban; fegyvercsörgés, ostorpattogás, rézvillanás. A gomolygó csapat megállt és a csaholó kutyák mögött elhelyezkedtek a szolgák és hajtők, hogy felharsanjon a halali. S magára hagyatva, egyedül ott állt a házam védelmét kereső, kelepcébe esett állat. Sorsába beletörődve várta az élet békéjét, vagy a halál nyugalmát. Láttam a sokaságot, amely a vérét akarta és láttam a szarvas ' lihegő árnyékát és remegő torkát — a torkát, ennek a vad hajszának a célját. Egy vörös ruhás lovas lassan leszállt a lóról. Kényelmes mozdulattal kihúzta hüvelyéből a vadászkését, melynek arannyal bevont, cifrázott pengéje csillogott. A kutyák tovább ugattak. De mindenki elnémult, s feszült figyelemmel várta a nagy eseményt. Néhány elfojtott: hangba ideges nevetés vegyült. A férfi az udvar felé tartott. Fejével kérdőn intett és a kutyák lármáját túlharsogva odakiáltott nekem: — Ugye megengedi, uram? Kéziratokat neiu örzünk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk. amelyekben a tehetség jelét látjuk. De én széttártam a karomat, hogy feltartóztassam és v'i sszakiabáltam: . — Nem, nem engedem meg! . E szavakra zavartan megállt. • — Hogyan? Mit mond? Az' utána jövők felé fordult. — Nem akarja megengedni, hogy bernienjünk! . Általános elképedés fogadta a hírt. A kiáltásokba belevegyült a nők éles hangja. I — A szemtelen! — fakadt ki méltatlankodva egy idős hölgy. — Kínáljon neki pénzt! — mondta hangosan. , — Megjutalmazzuk jóember. : Összeráncoltam a szemöldökömet, úgy hogy elhallgatott. Aztán elkezdtek összevissza kiabálni és kérdőre vontak, lázasan és izgatottan, szemükben gyűlölettel. Úgy álltam a küszöbön, mint valami cövek, s néztem ezeket az indulatos arcokat, ^melyeket a véletlen folytán egész közelről láthattam, teljes. meztelenségükben. Mindegyikükre kiült a gyilkos szenvedély, melynek kielégítésében megakadályoztam őket. Szavuk, mondatuk ezt az elfojtott ösztönt tükrözte. Legszívesebben rámrontottak volna. Nemcsak sértett hiúságból hanem a rettenetes . csalódás miatt Hajszolták, űzték a menekülő állatot, s most, ho^v elérték le akarták teríteni. Egvikük szaggatott mozdulatokban ezt magyarázta nekem, s beszéd közben szemmel tartotta a zsákmányt Egy öregember a remélt préda felé nyújtotta a kezét, amelynek összegörbített utjai karmokhoz hasonlítottak. Egy másik sóvár tekintettel méregette az állatot. A nőit még a férfiakon is túltettek. Szeméremérzetük fékezte ugyan szavaikat, de valami rendkívüli izgalom szállta meg őket. Remegő testtel átadták magukat a szégyenteljes várakozásnak Egy fiatal teremtés, félig feltűzött, hátára lógó hajjal, izgalmában előre furakodott. s rámemelte gyönyörű szemét. — Könyörgöm, uram! — mondta összekulcsolt kezével. A feldühödött tömeg mellett a kutyák üvöltése nem volt több ártatlan csaholás- rál. Hiszen ezek a rabszolga állatok csupán az emberek által táplált gyűlöletet érezték a szarvas iránt. A parasztok most félreálltak és kissé elszakadtak a többiektől. Úgy látszott, kezdték megérteni, hogy a, vadászat mégis más, mint aminek eddig hitték. Egy parasztasszony, gyermekkel a karján, sietős léptekkel távozott, mintha hirtelen valamilyen tertőzéstől félne... A falusi mészáros vérfoltos kötényében összefont karral szemlélte az eseményt Tekintetében megvetés, volt és harag. Közben egyre nőtt a zaj. Fenyegettek, szitkozódtak. Láttam nem tudom már sokáig védeni az agyonhajszolt állatot. Alulmaradunk e . vérszomjas sokaság dühével szemben. A szép testű, sértetlen szarvasra néztem. És e nehéz, küzdelmes percben szelíd álmodozás töltött el. Az a néhány percnyi lét, melyet számára eddig megmentettem, drágának és becsesnek tűnt előttem. S mialatt vérengző kiáltásokkal ostromoltak, megértettem, hogy az emberi és állati lények néha annyira különböznek egymástól az életben, mennyire hasonlóak a halálban. Testvérként búcsúznak a léttől. Okölbe szorítottam a kezemet és felhördültem; — Nem akarom! Menjenek! De a vak szenvedély áradata kiöntött medréből, mindenre elszántan. — Kell nekünk! — lihegte egy hang. — öljük meg... öljük meg! — kiáltották a többiek. Fiatal kéz nyúlt ki a tömegből. — Megvan! Innen is lelő- hetjük a puskámmal. — Igaz! Úgy van!... ló gondolat! — Majd én! — Inkább én! Termetes fiatalember elvette a fegyvert és szemével ki-, mérte a távolságot. Elkaptam a puska csövét és kitéptem a kezéből. — Buta paraszt! — sziszegte és káromkodott egyet. Ellenállhatatlan tülekedés támadt. . Betödultak az udvarra. Miközben taszigáltak, lök- döstek és hátranyomtak, még egyszer aJkiáltoftam magam: — Menjenek el! Nem akarom! De az őrjöngő tömeg már nem hallott semmit, tódult a szarvas felé. Az ott állt. a fal szögletében és a természet vagy az üres semmi nyugalmával nézett maga elé. Éreztem, hogy odavetem magam a halálra ítélt állat elé, felkapom a fegyvert s belelövök az emberek közé... És tudtam, hogy Igazam volt Boldog Balázs fordítása Az új kartárs ezen a reggelen elsőnek érkezett a hivatali szobába. Amikor Aligai, aki mindig pontos szokott lenni, a hivatalba ért, az új ember már íróasztalánál ült. Remutatkoztak egymásnak, — Tihanyi vagyok.... A hivatalsegéd mondta, hogy itt dolgozott az elődöm, ez az asztalom. — Nagyon örülök — rázta, meg Aligai az új kartárs kezét, azután jóakaratvlag megjegyezte: — Gondolom, nem árt magának egy kis kioktatás. Hát ide figyeljen. Maga melleit balra a Füredi fog ülni. Csendes fiú, a légynek sem vét. csak egy kicsit gyáva. Képzelje, nem marad el egy perccel se félóránál tovább az ebédnél. De maga. nyugodtan eUölthet. e.gy órát is. Az osztályvezető is egy egész órára megy el, A recept az, hogy akkor kell menni, amikor ö. Érti? — Mar hogyne, érteném fix köszönöm a jó tanácsot. A terem megtelt, Bemutatkozás. A kövér Szepezdi meg veregette Tihanyi vállát: — Jól fogja magát nálunk érezni. Csak alkalmazkodni kell. Próbáljon jóba Unni Keszthelyivel, az anyagbeszerzővel, Az néha segítséget visz magával. Elmehet neje moziba is. Az örökké mosolygo Hévízi is tanácsot adott: Hallgasson .rámi, apusként. H® másfél órát csúsztat. akkor Szemes egy-kél: jó szivarért beír magának három- négy órai csúsztatást. Kétszer egy kicsit tovább maradni, és már egy egész napja vom. Feri bácsinak, a hivatalsegéd- nek néha féldecit l:ell fizetni. Mindig jelenti, ha jön az igazgató, vagy a. főosztályvezető. Igaz, most nincs is igazgatónk, áthelyezték, és az új' még nem jött. Túlbuzogni nem szabad. Azt nem szeretjük, Szóval, jól meglesz velünk. Szárszói megkérdezte az új kartárstól: — Mondja csak. Tihanyi., van gyereke? — Van egy fiam. A harmadik általánosba jár. — Akkor hozzon néha virágot Ilonkának. Ö osztja ki az írószereket. Annyi jegyzet- füzetet és ceruzát kaphat. amennyit akar. A fia cserélhet vele a suliban. Az én fiam tegnap nyolc ceruzáért egy bécsi golyóstollat kapott. Rögtön elvettem tőle, mert meztelen nő képe volt rajta. Három nappal később a hivatal dolgozóit a nagy tanácsterembe kérették, az újonnan kinevezett igazgató bemutatkozásához — Na, kíváncsi vagyok, milyen lesz az új diri. — dör- mögött Hévízi, azután Tihanyi íróasztala felé nézett: — Na, ez jól megtanulta a lógást. Már fél tíz és még mindig nincs itt — csodálkozott. A. tanácsterem már zsúfolva volt, amikor kinyílt az igazgatói szoba ajtaja — és belépett rajta Tihanyi, Volt szobatársai előbb elképedve, azután érthető szorongással néztek rá. — Kedves kartársaim — kezdte az igazgató —. néhá- nyvltat már ismerem, azokat, akikkel három napig együtt, dolgoztam. Ez alatt a három nap alatt megismertem a hivatalt. A magam részéről igyekszem jo munkát ránézni, ehhez kérem a kartársak segítségét. Mosolyogva nézett a megszeppent szobátársaira, és így fejezte be a bemutatkozást: . — Gondolom, egyetértenek velem abban, hogy háromnapos helyszíni tapasztalatom alapján néhányukat más be osztásba kell helyeznem . . . — - PALÁSTI LÁSZLÓ TAMÁS MENYHÉRT: MARADT A SZÓ Valahol elvesztek álmaink, talán a beteljesületlen évszakok mélyében, * tágra nyílt, nappalok, a be nem csukódó éjszaké 1: várakozasubai, Hollétük jeltelen. Örökségül nem hagytak semmit. Csupán hiányodat teszi naponta mellém a virradat. Hiányodat: a kérlelhetetlen reményt Hiányodat, végérvényes üzenetével; mondj le a visszavégyásról. lm, lemondtam. Maradt a. szó, az emlék — tehetetlenül. S a szégyen büntetés, amiért kiléptünk önmagunkból.
