Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-01 / 281. szám
Egy levél nyomában Kisdorogon Kinyit a könyvtár! — Mi köze ehhez a Népújságnak? A kérdés, amit a mi kérdésünkre szánt válasznak a járási könyvtár szervező könyvtárosa, Bonyhádon hangzott el, 1970. november 19-én. Nos, ahhoz, hogy egy községi könyvtár miként működik egy kis községben — ahol nem tengenek túl a közművelődés lehetőségei — közügyként van közünk, lévén, hogy a Népújság az MSZMP Tolna megyei Bizottságának lapja. Miről van szó? Szerkesztőségünk levelet kapott Kisdorogról. A levél írója elmondotta, hogy a megközelítően 3000 kötetes könyvtárat nem látogathatja — immár egy éve — a község lakossága, mert nincs nyitva. Ahhoz kérte segítségünket, derítsük ki: mikor van nyitva, illetve mikor kellene nyitva lennie a kisdorogi könyvtárnak? Ez ügyben kerestük meg a bonyhádi járási könyvtárat, mint felügyeleti szervet, szakmai irányító központot. Melyik könyvtár érdekli? — A kisdorpgi! Ekkor hangzott el a riport elején említett kérdés. Any- nyit megtudtunk, hogy problémák ugyan voltak a kisdorogi könyvtárral, de arról, hogy az nem tartott rendszeresen nyitva, a járási könyvtár nem tudott. Nem tudott arról sem, hogy a kisdorogi könyvtár vezetője, Csanaki Hedvig jogcím nélkül vette fel a havi 250 forint tiszteletdíjat. — A személyi feltételeket mi nem biztosíthatjuk. — mondták. Kisdorog közigazgatásilag a ieveli községi tanácshoz tartozik, így további információért annak vb-elnökéhez, Ambrus Lukácshoz fordultunk. — Július 1-én vettük át a könyvtárat, a községi tanácsok egyesítésekor. Akkor leltároztunk. Kiderült, hogy 109 könyv teljesen használhatatlan, 50 kötet pedig egyszerűen elveszett! A hiányzó könyvek értéke 1357 forint 40 fillér. A tanácselnök július 1-től szinte naponta látogatott Kis- dorogra, a könyvtárat sohasem találta nyitva. Hogyan váltak használhatatlanná a könyvek? Elrohadtak! A vizes, polc nélküli helyiség, — amit könyvtárként használtak — önmagában sem garancia a könyvek épen maradására. Különösképpen nem az, ha azokat ömlesztve raktározzák, s ha csak ritkán fű- tenek, elvétve takarítanak, szellőztetnek . .. Könyvtárfejlesztésre évente nem kevesebb, mint 6000 foA vasárnap esti televízió- műsor „fénypontja” a „Kicsoda—micsoda?” barkohba- játék. A kedves néző pihenésképpen a képernyő elé ül, csakhogy negyedóra etteitével már dühöng. Kicsoda nem szitkozódna, ha látja, hogy micsoda igénytelenséggel megrendezett műsort néz? A kedves háziasszony bemutatja az új játékmestert. Rényi Tamás filmrendezőt. Nagyon döcög a bemutatás, hosszas gondolkodás után Bódis Szilviának eszébe jut a rendező két munkája. Aztán indul a játék. Persze, hogy nem rohanva, csak úgy öregesen, ráérősen. Illetve Rényi Tamás gondolja: ráér eltűnődni: igen, vagy rintot biztosít a tanács. Ebből a pénzből egy 1225 lakosú községben rendkívül rangos könyvállományt lehet, illetve lehetne kialakítani. Ehhez persze törődés, rendszeres nyitva tartás és nem utolsó sorban lelkiismeretesség kellene! A szerkesztőségünkbe érkezett levél írója bizonyára azok közé tartozik, akik igénylik a könyvet, akik — és ők vannak többen! — sajátjuknak érzik községükben a közművelődés ügyét. Végül — mintegy válaszként levelezőnk kérdésére — a. te- veli közős községi tanács vb- elnökét idézzük: jt — A kisdorogi könyvtár uj I helyiséget, és új könyvtárost kapott. A nyitva tartási idő kedden 3—5-ig, pénteken délután 4—7-ig van. RADIOS ÁGNES. nem? Igen. mert nem ő ül a versenyzői székben. „Fekete vasárnap” volt a barkohbában. A harmadik induló sem találta el, mire gondoltak a tévések. A türelmetlen, játszani akaró tvnéző ekkor tízszeres díjjal telefonál Bonyhádról. Telefonál. — de a válasz hidegzuhanyként éri. A stúdióban nem számítottak arra, hogy a vidékieknek is kedvük támad a mókára De mit akar a szegény vidéki halandó? Örüljön, hogy láthatja azt az adást, amit a fővárosiak. llát kérdem én: ki a csoda hallott ilyent? Miért nem lehetett a bonyhádi telefonálót visszahívni? Rákérdezek: ilyen a televízió technikai felkészültsége? Érti ezt a „játékot" az ember? Nemigen. Ht. A pontosság és hitelesség kedvéért rekonstruáljuk a szervező könyvtárossal történt beszélgetést: — A járás községi könyvtárai iránt érdeklődnénk. Kicsodák a vidékiek? A szekszárdi állatkórházban Éj beteg érkezik Dr. Imre Csanád fogirtást végez Az állatkórház szakemberei szinte naponta végeznek császár- metszéseket. Egy, a műtéti beavatkozással az életnek megmentett „újszülöttek” közül. Foto: Gottvald Károly Eltűnő szakácsok Az újságírói gyakorlat szerint egy témát többféle módon el lehet kezdeni. Esetünkben így is: ... mindenki szei'et enni. Nemcsak ott- -han, hanem étteremben is. ... jó, hogy megyeszerte nyílnak új és , új kisvendéglők, éttermek. ... a szakácsok szakmájáról, mint „művészetről” szeretünk megemlékezni, ami szintén bizonyítja, hogy mekkora becsben áll nálunk a gasztronómia. Végül így: ... a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat szakképzett szakácsokat keres. (Hirdetés, larpunkból.) Ez utóbbi tűnik a legérdekesebbnek, ugyanis a Vendéglátóipari Vállalat természetesen nem azért keres szakképzett szakácsokat, mintha nézegetni szeretné őket, hanem mert szakácshiánnyal küzd. Ez annál is inkább meglepő, mert másfél évtizeden át a vállalat volt az egyetlen, mely rendszeresen képzett szakácsokat, leendő konyhaművészeket 1955-ben még keveset, 1963 óta azonban egyre nagyobb létszámban. — Összesen negyvenhét személyt — mondja Halász István igazgató. A szakácsképzés időtartama három év. A vállalatnak egy szakács kiképzése kereken negyvenezer forintjába kerül. Ez negyvenhét személy esetében nem kevesebb, mint száznegyvenegy évnyi tanulás és egymillió-nyolcszáznyolcvan- ezer forint kiadás. Még pontosabban (a vállalat szempontjából) egymillió-százhúszezer forint pénzkidobást és nyolcvannégy elvesztegetett évet jelent. A negyvenhét személy közül ugyanis tizenkilenc dolgozik a vendéglátóipar megyénkén belüli egyetlen állami szektoránál. Latolgatjuk a lehetőségeket. El lehc képzelni, hogy valaki nem érzi ; " to gát egy .vállalatnál, rossz a legs’ - repet játszhatott ez is. El lehet kés. t azonban azt. hogy egy másik cég többet ígér. Az ember pénzből él, több pénz jobban csábít. — Természetesen mindenkinek örülnie kell. ha az áfész-ek. vagy akár a termelőszövetkezetek új vendéglőket nyitnak, — így az igazgató. — Annak azonban már kevésbé, hogy néhány száz forint ráigéréssel, elcsábítanak, fiatal munkaerőket, akiknek a szakmunkás- vizsga után még időre lenne szükségük ahhoz, hogy megszerezzék a „szakács- művészethez" elengedhetetlen gyakorlatot. A munkaerő-csábítás nemcsak a szakácsokra. minden szakképzett vendég- látóipari dolgozóra vonatkozik. Tegyük hozzá, nem veszélytelenül. Kapásból leket községeket idézni — Decs, Tengert Hesd, Majos — ahol az „aranybá- 'nak” vélt gebin, melyet tapasztalat- L i kezdőkre bíztak, egyenes utat nyitott: — a börtönbe. — Ha nemcsak a szakácsokat számláljuk, hanem valamennyi szakképzett, általunk kiképeztetett dolgozónkat, akkor másfél száznál is több nevet lehetne felsorolni. Kivételt csak a cukrászok képeznek... — Ők miért? — Csak nekünk van a megyében valamirevaló cukrászüzemünk. Se tételes törvény, se rendelkezés nincs, amely tiltaná, hogy egy szakmán belül valahol magasabb keresetet lehessen ígérni. Az erkölcsi törvényekét jelen esetben úgy látszik. nyugodtan számításon kívül lehet hagyni. Meddig? Ezt legfrissebben épp a X. kongresszuson tették szóvá. Befejezésül két tény: — sok éves késéssel most már az áfész-ek is elkezdték a szakácsképzést. Jelenleg, a megye területén naponta elfogyó mintegy harmincezer ételadagot a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalatnál nem negyvenhét, hanem tizenkilenc szakács készíti. O. I. I
