Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-25 / 302. szám

M»morőér Jőxaeft

Ember embernek patkánya?

93***

Féja Géza köszöntése

Féja Géza most töltötte be hetvenedik évét, s az ország minden részében köszöntik azt az írót, aki halhatatlan emléket állított a Viharsarok nyomorának, két nagy regényben támasztotta föl a kuruckor világát, a Szabadcsapatban maradandó emléket állított harcostársának, a fasizmus áldozatának, Bajcsy-Zsilinszky Endrének, majd artnyi más baráti portré mellett megrajzolta Tamási Áron alakját. S szűkebb hazánknál maradva, Féja Gézának köszönhetjük az új, a szocializmus útjára lépett Sárköz hiteles képét, amiben joggal érezzük a Viharsarok ellenpontját.

Néhány éve, a Sarjadás írásának idején, gyakran láttuk itt ma is délceg alakját, termelőszövetkezeti, számadásokba merült el, régi emberek régi történeteit hallgatta, a hajdani halászélet titkait kutatta, vagy éppen a borivás szertartását figyelte meg a decsi hegyen. Aki megismerte — s ilyenek nagyon sokan vannak — megtanulta tisztelni is, emberségét, bölcsességét, azt a humánumot, ami minden szavával tanítani, nevelni akar. Egész életét a nép szolgálatába állította, s a Sárköz falvainak felemelkedésében saját harca eredményét is láthatta. S most, hetvenedik születésnapján, a sárközi magyarok is ott vannak az ünneplők között, jókívánságaikkal, s azzal a reménnyel, hogy előbb- utóbb itt köszönthetik a barátjukká vált vagy írót, s ismét hallgathatják szavát. i

Cs. L.

„Vagyunk, akik úgy hisszük, hogy Hitlerben az Antikrisztus kapott hatalmat a Földön”. Ez a mondat nem kisebb szaktekintély, mint Szekfű Gyula professzor, a hírneves polgári történész szájából hangzott el, 1945. tavaszán, a háború okait és tanulságait kutatva-elemez- ve. Fiatal tanár voltam, a frontok poklából véletlenül élve, s viszonylag épen szabadultam. Megdöbbentett a mondat, sehogyan sem tudtam megérteni, hogy ilyen hatalmas tudású, nagy fölkészül tségű elme, méghozzá historikus, hogyan állíthat' ilyen gyermekded képtelenséget. '

Csakhamar megtanultam, hogy Szekfű Gyula megnyilatkozása nem égy vallási tébolyban szenvedő ember szánandó szellemi eltévelyedése, hanem egy nagyon pontosan körülhatárolható társadalmi-gazdasági rend ideológiájának pontos kifejezé. se.

Azóta nagyot fordult a világ s ez azon is lemérhető, hogy százmilliók vallják: mivel a

háborút emberek csinálják, emberek meg is akadályozhatják. Szekfűgyulák azonban ma is vannak — szerencsére nem nálunk —, akik egészen mást szeret.néne elhitetni az emberekkel. Most is azt hirdetik, hogy a háború végzetszerű, elkerülhetetlen, noha már nem tagadják, hogy emberek csinálják. Azt állítják azonban, hogy az ember sejtjeiben, kromoszómáiban és génjeiben, öröklött és levetkezihetetlen ösztönként, már születésekor magával hozza az agressziót, az erőszakot, ezért háborúk örökké lesznek, amíg csak emberéi a földön. Ezt az elméletet tudós szaktekintélyek rangos műveivel, jó hírű .tudományos intézetek kísérleti eredményeire hivatkozva hirdetik. Leg» főbb hivatkozási alapjuk az. ethológia, á 'viselkedéstan. Ez a legfrissebb tudomány, főleg a legmagasabb rendű állatok, a főemlősök viselkedését, magatartásformáit vizsgálja, hogy az állatvilág hozzánk legközelebb álló tagjainak viselkedéséből következtessen az ember magatartására.

Az ethológia legnagyobb szaktekintélye ma Konrad Lorenz osztrák, zoológus, aki több állatfajtán vizsgálta az erőszakos cselekvés, az agresszió megnyilatkozási formáit. Érdeme, hogy tisztázta az agresz- szió fogalmát, elvetette vulgáris értelmezését. Megállapította, hogy a vadállatok zsákmányszerzése nem tekinthető erőszakos cselekménynek: amikor az oroszlán leüti az antilopot, a róka a nyulat, ákkor nem erőszakos ösztönének enged, hanem, egyszerűen éhes. Ugyanazt teszi lényegében, mint mi, amikor húst veszünk a hentesnél.

Lorenz kizárólag a saját faj- táj úak egymás elleni erőszakos cselekményeit minősíti agresz- sziónak, s kifejti, hogy a minden állatban meglévő agresz- szív ösztön főleg három esetben tör ki és válik veszedel- r.jessé: a vadászterület védelmében, a párválasztás idején. és ha kicsinyeit veszély fenyegeti.

Az osztrák tudós több érdekes részletmegfigyelést is tesz. Igv megállapítja, hogy a legtöbb állatban erős ölési gátlás van a saját fajtájú állattal szemben. Példának idézi a kó- ! bpr farkas esetét, amely egy farkascsordához közeledett. A legerősebb hím nyomban elmarta, de amikor a legyőzött lehajtott fejjel, behúzott farokkal, mintegy megadva magát, elsompolygott, a győztes még üldözte ugyan a vadász- terület határáig, de- már nem vetette rá magát, nem akarta megölni. Vagy szarvasbőgés- kor az összeakaszkodó hímek patájukkal agyonryghatnák. a

másiat, agancsukkal a belét onthatnák ki, de nem teszik, mérkőzésük vértelen erőpróba, a vesztes pedig szabadon. elvonulhat.

Homo homini lupus — ember embernek farkasa, ezt a római közmondást minden nép átvette, amely találkozott a latin kultúrával. Lorenz bizonyítékai szerint a közmondás analógiája hamis: a farkas

nem öli meg a farkast, nem halálos ellensége saját fajtájának, mint az ember. Egyetlen állat sem gyilkolja a saját faj- tájabelit, egy kivételével. Ez a kivétel a patkány,

Konrad Lorenz ismerteti Steiniger kísérletét: különböző helyekről összegyűjtött vándorpatkányokat helyezett el, aránylag nagy, zárt területen. Az állatok kerülték egymást, menekültek egymás elől. Hogyha a kerítés mentén rohanva egymásba ütköztek, vádul összemarakodtak. Rövidesen általánossá vált a véres mar- cangolás, a 15 patkány kiirtotta egymást, csupán egy pár maradt életben. Ez a pár nagycsaláddá szaporodott. A nagycsalád tagjai minden közéjük eresztett idegen patkányt, kivétel nélkül megöltek.

Ezekből a megfigyelésekből Lorenz és más etnológusok megállapították, hogy az állatok viselkedése rendkívüli módon megegyezik az ember viselkedésével, ez is kétségtelenné teszi hát a főemlősökkel való rokonságát. A „vadászterületnek” és védelmének fontos szerepe van az embernél is. Erős bennünk a szerzési, birtoklási vágy: saját ház,

föld, telek. A házak bekerítjük. Idegenek ellen kutyával, fegyverrel védjük. Évezredek óta gyilkos területszerző, hódító háborúkat folytatunk.

Az ember féltékeny a pár- jápg^ .Szerelemféltésbá öliii is* képes.

Gyűlölködő lények vagyunk: idegengyűlölők, fajgyűlölők, soviniszták. Gyűlölködésünkben gyilkolunk, fa jártásra, népirtásra vetemedünk.

Pontosan úgy, mint a patkányok. Eszközeink és módszereink az ősember bunkójától a hidrogén bombáig fejlődtek, agresszív természetünk azonban változatlan maradt, apáról fiúra öröklődött, mert sejtjeink felépítése változatlan és változhatatlan. Az ag- reszív ösztön bennünk az eredő bűn, a Sátán, a Gonosz.

íme, ismét elérkeztünk az Antikrisztushoz. Csakhogy most már nem rajtunk kívül van, — ki hisz már földöntúli, emberfeletti hatalmakban? —, hanem bennünk. Átkozott, levetkezihetetlen biológiai örökségünk, végzetünk. Konrad Lorenz könyvének a címe: Das sogenannate Böse. Zur Naturgeschichte der Agression. Vagyis: Az úgynevezett Gonosz. Az agresszió természetrajzához.

Dehát valóban így van ez? Gyilkosnak születünk és elkerülhetetlen végzetünk, hogy kiirtsuk egymást?

Erre a kérdésre keresett választ az Egyesült' Nemzetek Nevelési, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO, amikor májusban 14 országból X? tudóst, — zoológust, bioló- .gust, szociológust, pszichológust, ethológust — invitált Párizsba, tíznapos konferenciára. A tanácskozás eredményét kettős számban (1970. 7/8, sz.) publikálta a szervezet sok nyelvű folyóirata, az UNESCO-Kurier,

A közzétett beszámoló szerint a nagyrészt kapitalista országokból érkezett tudósok egyhangúan tagadták Lorenz és más etnológusok megállapításait, s a legújabb tudományos kutatások alapján kijelenter- íék: az ember nem született gyilkos, nincsenek megváltoztathatatlan, agresszív ösztöne:.

egyéniségét, magatartását kű^ lönben sem öröklött tulajdon» ságai határozzák meg döntően, hanem az a társadalmi és kulturális környezet, amelyben él.

Bonckés alá vették az etho- lógusok legdöntőbbnek tartott tudományos érveit. Elsőként megállapították: nem áll az,

hogy minden állat agresszív, egyes fajok (pl. a kagylók), egyáltalán nem ismerik az agressziót, márpedig ha már egyetlen kivétel akad, (pedig több is van), akkor nem lehet általános érvényű törvényt felállítani, s főleg nem lehet azt az emberre is kiterjeszteni.

Megkérdőjelezték az etholó- gusok valamennyi eredményét

A legélesebb cáfolatot Steiniger patkánykísérletének megismétlése adta. John B. Calhoun amerikai tudós Balti- more-bán ugyancsak különböző helyekről összeszedett 14 vándorpatkányt helyezett el, de tizenhatszor nagyobb területen, mint Steiniger. Toronyból, távcsövekkel, 27 hónapig figyelték az egyenként megjelölt állatokat. A patkányok kezdetben menekültek egymás elől, marakodtak is. Később két csapatra szakadtak és élték a maguk külön életét. A két csoport között azonban rendszeresen közlekedtek egyes állatok, mint a követek, vagy hírvivők, anélkül, hogy bántódásuk esett volna.

Nem állítható tehát általánosítva a patkányokról sem, hogy agresszív ösztöneiknél fogva következetesen kiirtják a gyengébbeket, az idegeneket. Steiniger patkányai Calhoun szerint valószínűleg azért váltad agresszívekké, mert túlságosan szűk helyre zsúfolták össze őket, így fenyegetve érezték magukat és vadászterületüket. Nem öröklött ösztönük, hanem egy környezeti tényező — a helyszűke ■= tette őket agresszívvé.

Érdekesek voltak a konferenciának azok a beszámolói, amelyek az emberi agresszivitás orvosi gyógykezelésének lehetőségéről szóltak Dr. Hamburg, a ealiforniai Stanford egyetem tanára, a konferencia elnöke,* elmondta, hogy vizsgálataik szerint a magas testosterin (féifi hormon) szintű anyák gyermekei gyakran válnak agresszívvé. Vannak már eredmények a testosterin-szint gyógyszeres csökkentésére, de ezek még nem kielégítőek.

A fantasztikum határát súrolták . egy , spanyol származású amerikai tudós, dr. Jósé Délgado beszámolói az agy tevékenység vizsgálatáról és mesterséges befolyásolásáról. Ismeretes, hogy az agy egyfajta elektromos jelzőrendszer. Delgado és munkatársai majmok agyában már 3000 pontot lokalizáltak, amelyek meghatározott reakciókat vezérelnek. E pontok mesterséges elektromos ingerlésével kívülről is kiváltottak reakciókat, tehát sikerűit irányítaniok az agyműködést.

Delgado egy bikakísérlettel vált világhírűvé. • Sfimoceiver elnevezéssel elektronikus készüléket szerkesztett, amelynek segítségével a távolból impulzusokat lehet kelteni valamely állat agyába plántált receptorokban. Készülékével a kezében lépett arénába egy receptorokkal felszerelt bikával. „Parancsára” a bika hol megvadult, hol megszelídült, ^szerint, hogy agyának melyik részébe küldött elektromos impulzusokat

Dr. Delgadó bejelentette, hogy módszerét már emberen is sikerrel kipróbálta. Ez általános rrc • . est, sőt felháborodás. ,ű. Éppen

dr. Hamburg . . tatott rá, hogy ily njúdou :’.z emberek

dróton rángatott, lávirányított bábokká válhatnak, s mi a biztosíték arra, hogy jó ügy szolgálatában ?

Delgado közölte: embereken csak patologikus esetekben (agydaganat, elmebaj) léptek közbe eddig, kielégítő eredménnyel, de nem érti, miért ne folytathatnák és fejleszthetnék az agyműködés ellenőrzését és befolyásolását, így például nem kívánatos tevékenységek (mondjuk: agresszió) gátlására, vagy fejletlen tevékenységek :például a kombinatív képesség) serkentésére. Nézete szerint kifejlődőben van az agyhigiéne tudománya és módszerei, s ez legalább olyan forradalmi jelentőségű lesz, mint az antibiotikum felfedezése.

Kiemelte módszerének fontosságát az ethológia szempontjából: jelenleg' Uj-Mexi- kóban 300 majomból álló csordával kísérleteznek. A csorda minden tagja receptorokkal felszerelt, így minden tevékenységüket computer regisztrálja, amely adott esetben parancsokat is ad, például megszünteti az agresszív cselekményeket, az agy meghatározott részében keltett impulzusokkal. Ily módon pontosan megfigyelhető a majomcsorda viselkedése.. amire más módszerrel aligha volna lehetőség.

Orwell fantasztikus regénye jut az ember eszébe a konferencia beszámolójának ezeket a részeit olvasva, s hajlik arra, hogy elképzelje: nem ártana mégsem, ha éppen Delgado hazájának néhány vezető politikusát elektromosan táwezérelnék, főleg azokat, akiknek elhatározásától függ a nukleáris fegyver bevetése Ugyanakkor el is borzad arra a gondolatra, hogy az efféle mechanikus emberirányítás ma, már reális lehetőség.

Ezeknél azonban fontosabb, amit dr. Delgado végkövetkeztetésként levont kísérletedből, kijelentvén: „Van-e gyilkolást ösztön az emberben? Nincs, az embert kizárólag a kultúra formálja. Abban különbözik az állatoktól, hogy agya a születéskor gyengén fejlett, érzékietek nélkül az ész nem képes ihűködni. Az ember öröklött tényezői csak modulátorok, az agyat a természet befolyása formálja, nem az öröklési anyaga.”

A konferenciának ez az

®ií«8ad<«tt végső

konklúziója számunkra persze nem hozott újat. A marxizmus alaptörvénye lét és tudat meghatározó összefüggése; számunkra régóta tisztázott, hogy az agresszió legfőbb gyökere az elnyomáson és kizsákmányoláson alapuló társadalmi, gazdasági rend.

Voltaképpen nem hozott úja® az UNESCO a konferencia számára sem, hiszen alapokmányának preambuluma kijelenti: „Mivel a háborúk az emberek szellemében keletkeznek, ezért a béke bástyáit isi az ember szellemében keH felépíteni.”

Ennek ellenére rendkívüli fontosságú volt a konferencia, mert a világszervezet tekintélyével támogatott tudományos véleményekkel húzta alá ezeknek- az alaptörvényeknek a változatlan érvényességét és cáfolta meg az ellentétes, az emberiség sorsának eleve elrendeltségét, változtathatafc- lanságát hirdető legújabb tételeket.

Egy konferencia önmagában persze nem hozhat döntő fordulatot az emberiség fennmaradásáért, jobb jövőért folyó küzdelemben. Döntő továbbra is az a társadalmi, gazdasági, politikai harc marad, amely a haladó erők vezetésével világszerte folyik.

Alig válhat eleven hatóerővé ez a konferencia azért sem, mert mindent elkövetnek bizonyos erők, hogy eredményeit elhallgassák, vagy eltorzítsák. A nyugati sajtó a konferencia anyagából jórészt csak Delgado kísérleteit ismertette, torz értelmezéssel, bulvárszenzációként. Ugyanakkor a konferencia anyagának párizsi megjelenése után hatalmas sajtót kapott a Ka- linga-díj odaítélése. Ezt a díjat minden esztendőben a legkiválóbb tudományos ismeret- terjesztő munkának ítélik. Ezidén Konrad Lorenz idézett műve kapta...

Mindez fokozott felelősséget ró ránk, például a sajtótájékoztatásban is. Sajtónk nem foglalkozott a konferenciával, noha magyar résztvevője is Yolt. A Kalinga-díj kiosztásának hátteréről is elfelejtett, szólni. Viszont ostoba kis „színes” híreeskéket közölt Delgado távirányítót!; majmairól...