Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
Karácsony a szeretet ünnepe. Éppen ezért Szekszárd „város a szegények havi ellátásán kívül a tél küszöbén meleg ruházattal és cipővel látja el azokat a szegény iskolásgyerme- kckct, akik tankötelezettségüknek szüleik nyomora miatt eleget tenni nem tudnának.” Természetesen nem ma, hanem 1930 táján, amikorról a fenti idézetek Hirn László: Tolnamegyei fejek című könyvéből származnak. Ugyanekkor Pir- nitzer Antal áruháztulajdonos házasságkötésének ötvenedik évfordulója alkalmából alapítványt létesített a szegények téli tüzelővel való ellátására. Jótékony volt tehát az akkor megyei város, nagyon jótékony. Rossz emlékű, egykori polgármestere, vitéz Vendel (Vgndl) István még voltaképpen Szerénykedett is '„Szekszárd megyei város monográfiája” című könyvének 355. öldalán, ahol így vallott: „...A város ínségenyhítő tevékenysége az 1931-ik évben indult meg, amikor a gazdasági és pénzügyi válság folytán a dolgos kezek munka nélkül maradtak. Az itteni ínségkataszter szerint az 1831/32-ife téli időszakban 900 földművesnapszámos és kisiparos család részesült az ínségakció keretében hatósági támogatásban.” Túlzás Korábban megkezdődött. 1929 július 1-én a megyeszékhely' a szegényeinek juttatott addigi segély összegét havi négy pengőről hat pengőbb emélte. Igaz viszont, amint az a korabeli képviselőtestületi jegyzőkönyvben áll: „A város... a szegénysegélyezést megoldottnak látja, és így szegénység címén a kö- nyöradomány-gyűjtésekkel járó zaklatásoktól a közönséget megóvni akarja.” 1930-ban háromszáz pengőt szavaztak meg a szegénysorod, sokgyerekes anyák támogatására. Természetesen nem egy anyának, hanem valamennyinek, egész esztendőre. A számok egyébként is csalókák. Ha a polgármester leírja, hogy tizenöt éven át, esztendőnként harmincháromezer pengőt adtak a szegények támogatására, az olvasó még hajlamos lenne á megha- tódásra. Aztán osztani kezd, a végén pedig kiderül: egy segélyezettre . havonta • három pengő jutott, épp elégséges ah- .hoz, hogy vegyem magának naponta — 33 deka kenyeret. Szegénység Minden kornak vannak jellemző vonásai, melyeknek persze okai is kideríthetők. Nemcsak utólag (utólag könv- nvű okosnak lenni! — mondhatná valaki), hanem abban a pillanatban is, ámikor a jelenségek előtűnnek. Ehhez azonban közgazdasági, társadalom- tudományi és politikai felkészültség kell. A huszas évek Magyarországáról, melynek fő jellemzője a szélen tömegek nyomora volt, épp ez hiányzott, és hiányzott Szekszárdról is. Annál gazdagabbnak bizonyult azonban a kor frázisokban. 1929-től '1936-ig néztük végig a város képviselőtestületi közgyűléseinek jegyzőkönyveit. Valamennyi kifogástalan külalakban készült, tanulságos és épületes olvasmány. Egy sincs, melyet az elnöklő polT gármester ne „a magyarok mindennapi imájával”, a négysoros Hiszekegy-gyei kezdett volna, és olyan sincs, melynek zárszavai ne így hangzottal: volna: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”. Ugyanígy azonban egyetlen mondat sincs a nyolc testes kötetben, melyben akár csak egyetlen szó utalást lehetne találni azok fizetésére, jövedelmére, akiknek hivatali kötelességük volt a nyomor enyhítésével foglalkozni«,. Azért választottuk az említeti esztendőket, mert ezek. sor.án . jutott el ag ország, és így Szekszárd, a nagy gazda-’ sági válság mélypontjáról a látszat prosperitás kezdetéhez, a gombosi fegyverkezési programhoz, más szóval: — a háború közvetlen küszöbéhez. A háború hősi mítoszát természetesen később is szították, olykor hátborzongató módon. Vitéz Vendel írja: (347. oldal) „Az 1938-ik évi június hó 6-án — pünkösd» másnapján — Tolna vármegye hadirokkantjai, özvegyei és árvái Szekszárdon táborba szálltak, zászlót szenteltek. A zászlóanyai tisztet vitéz dr. thuriki és komjátnai Thuránszky Lászióné, vitéz tafdoskeddi ■Benke Józsefné. Szongott Edvinné és vitéz Vendel Istvánná töltötték be. örökre felejthetetlen marad a jelenet, amikor a zászlóanyák szalagjaival ékesített zászló előtt a közei 2600 főre rugó hadirokkant, hadiözvegy és hadiárva elvonult.” Épületes látvány lehetett és csak tovább ajzza a búvárkodó kedvet, azt kitudakolandó, hogy mit tett a város a korábbi években ezekért a rokkantakért, özvegyekért és árvákért, meg többi szegényeiért. Evek és tények 1929: a már említett segély- emeléssel egyidőben a képviselőtestület felkérte az alispánt, hogy senkinek ne adjon engedélyt könyóradomá- nyok gyűjtésére. Nehogy véletlenül előforduljon az a képtelen helyzet, hogy egy szegény két oldalról is adományhoz jusson. Ugyanakkor kétszáz pengőt szavaztak meg a Szociális Missziótársulat éjvi támogatására. 1836: A város száz pengővel járult hozzá a kormányzónk ínségenyhítő akciójának sikeréhez. Egyúttal beleegyezett, hogy a polgármester, a köz- igazgatási tanácsnok, az adóügyi tanácsnok, a főszámvevő és a főpénztáros másodállásokat is betoithessenek. hiszen ezekért „oly minimális /díjazásban részesülnek, hogy az függetlenségüket nem érinti.” A főszámvevőnek és főpénztárosnak két-két másodállása volt, a tanácsnokoknak egy-egy, a polgármesternek pedig a következők: a Szekszárdi Népbank igazgatósági ta'gjör, a Mezőgazdasági és Kereskedelmi RT Felszámoló Bizottságának tagja, a Tolnamegyei Újság felügyelő bizottságának tagja. Dotációjukra, mely a maguk ínségén enyhített, nincs adat. 1931: a városi takarékoskodás esztendeje. Megszüntetnek két szülésznői, egy városi dobosi és egy utcaseprői állást. A segélyezésre szánt ötezernégyszáz pengős keretet ezer pengőre csökkentik, sőt a vezetők pótilletményeit és külön munkadíjait Is alább szállítják: — huszonöt százalékkal! Ezek után a polgármester büszkén közli: „Bárhol fenyegethet az éhség veszélye és hogy emberek hideg szobában, ruha és élelem nélkül sínylődjenek, csak flzekssársSoo aeio, ahol búsa és bor terem. Én a szegények nevében kérek a tehetősektől egy-egy karaj kenyeret.” 1932: további takarékoskodás. Szekszárd közvilágításából (mely még ma sem világ- színvonalú) kiiktatnak százötvenhárom utcai villanyégőt. A képviselőtestület 10.316/1932. szám alatt törli az ínségeseknek eredetileg szánt íizen- háromezer-hatszáz pengőt, mert egy új miniszteri rendelet lehetővé teszi, hogy a nekik szánt hozzájárulást ne a házak, hanem a jövedelem után vessék ki. A háztulajdonosok jól járnak, az ínségeseknek abban az évben viszont csak tizenegyezer pengő jut. Az Országos Hatíirök- kont Szövetségnek , zászlószeg megváltás” címén fizet a város huszonöt pengőt, á szövetség szekszárdi csoportjának háromszázat 1933: a segélyezésekkel nem lehet minden rendben A november 14-i képpviselőtestü- leti ülésen Törő József „dug- segélyezéssel” vádolja a polgármestert, aki rendre utasítja. Május 1-ig a város kifizet 2287 pengő ínségnapszámot, egy öl tűzifát ad a népkonyhának és 1272 pengői szelíe- mi szükségmunkára. 1934: az ínségenyhitési költségvetés összege 14 '41 pengő. 1935: az „ínségenyhítés” speciális módja; Miklósy M. Ödön festőművésznek félezer pengő közüzemi tartozása van. A város megfesteti vele gróf Apponyi Albert arcképét és a tartozásból kétszázhatvan pengőt törölnek. Fele akkora összeget, mint amennyit két évve! korábban a népkonyha egy fél esztendőre kapott. A város kétszázötven pengőt utal át a mohácsi fogadalmi templom épí tésének költségeire is kétszázat a Magyar Revíziós ligának. 193S: A Magyar Revíziós Ligának adott összeg megduplázódik. A polgármester elszámol a karácsonyi gyűjtőakció eredményével. Befolyt: 910 pengő, kiosztottak 894 pengőt. Schneider (labor képviselőtestületi tag felszólalása: a kórházból kijövő betegek nem tudnak elutazni és házról-házra járnak koldulni.” És ekkor jön a megváltás, a mindent megoldó: Magyar Egri Marnia A magyar királyi belügyminiszter 272.000/1916. sz. rendeletével előírja a Magyar Egri Norma bevezetését. Ko rabban a segélyezést túl sokan (!) végezték. . Hiányzott s működésből az összhang, a szerves együttműködés...’! (Vendel) Gyűjtött a Szociális Missziótársulat Szekszárdi Szervezete, az Egyesült Szek- szárd-Tolna megyei Nöegylet, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének Szekszárdi Csoportja, a Református Nőegylet, az Izraelita Nöegylet, a város munkanélküli segélyeket fizetett, mindezeken kívül pedig „akadtak” koldusok is. (Lásd feljebb, Schneider . Gábor szavait.) Mindennek vége. A város kétezer- hatszáz pengőt fordít (kölcsönből) arra. hogv a Vörösmarty utca 7. számú házban három szobát rendezzen be Szegényügyi Hivatalnak. A jö-‘ vőben juttatásokat csak ez á hivatal ad, mely két ferenc- rendi gondozónővért foglalkoztat és egy diakonisszát. A Szegényügyi Hivatal létesítésének előadója jónak látja felhívni a figyelmet arra, hogy a ferencrendi gondozónővérek természetesen szerzetesi szabályaiknak megfelelő elhelyezést igényelnek csak, így az a legszerényebb lesz. A mondott időben egy V. fizetési osztályhoz tartozó nyugalmazott honvédtábornok havonta hétszázhűsz pengőt kap. Enyhe kétségek támadnak a jegyzőkönyvek mai böngészőjében, hogy a Szegény ügyi Hivatal részére (kölcsön kért) kétezerhatszáz pengőt (vagyis egy tábornok háromhavi nyugdíját, eey kezdő tanító két és fél évi fizetését) milyen elvek alapján osztották el az illetékesek. Erre vonatkozóan nincs adat. Amiként, hogy a háborús pusztításokat már • kihevert, újjá rendezett és való- ■ fcan európai színvonalú él-’ 1 helyezést nyert levéltárban annak sem lehet nyomára, írásos dokumentumára bukkanni, milyen elszámolási rendszer szerint ,es kikhez jutották azok az. összegek, melyek bizonyára átmentek a . város pénztárán. Hiszen Törő József aligha véletlenül használta a „dugsegély” kifejezést. A ferences nővérek és diakonissza társuk foglalkoztatásával kapcsolatban általános volt az egyetértés. Sőt, vitéz Makray Ferenc képviselőtestületi tag, nyomban kérte ajtóra szerelhető kartonok rendszeresítését is, amely „mentesíti a közönséget az adománygyűjtők alkalmatlankodásától.” A karácsony a szeretet ünnepe. A Magyar Egri Normáról napjainkban édeskevesén tudnak. Más normák érvényesek. ORn \s iv.4m i & ’fik Wr M&retkwnMKTnine/eatedm (rcMficmKMK cé —' TI5ZRMENTÍ VEGMIMÜVEK SZÓLNOM 1« AVI#, «#.» -zTU/fl i * -7, 3fc* A „jótékony“ város Tallózás a múltban
