Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
Munkás vonaton Nagjdorog és Szekszárd között Nagydorogon éjszakáztam. Reggel háromnegyed hatkor indultam az állomásra. A sűrű ködből időnként mozgó alakok bontakoztak ki: munkások siettek a vasútra. Az állomás előtt sokan kiszálltak a buszból, hogy vonaton folytassák útjukat. A váróterem szűk, az,embe- rek toporognak, vagy ülnek, ha jutott hely. Talán az otthonhagyott gyerekre, a piaci bevásárlásra gondolnak. Ábrándoznak valami kellemes eseményről? Két fiatal meghitten bújik egymáshoz, s egy elegánsan öltözött férfi izgatottan tekint kifelé, mintha félne, hogy „valakiről lemarad”. A jegypénztár előtt hosszú sor. A pénztáros kissé álmosan adja a jegyeket, megszokta a rohamot. Úgy tűnik, a MÁV nem veszi tudomásul, többen utaznak, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Hiába szeretne valaki reggelizni, újságot olvasni, a pavilon, a büfé zárva. (Este fél hét előtt már zárva vSlt a szekszárdi büfé is.) A váróterem hideg, állott szagú, rossz közérzetet teremt a munkához. Mindegy? A naffvdorogi- ak mindennap, reggel, este ezen a vonalon utaznak, nem panaszkodnak, nem háborog- nak. Megszokták? Befut a vonat. Az öt kocsi „szája” szinte egyszerre nyílik. Mindenki igyekszik a jó helyért. A nők inkább a „Nem dohányzó!” feliratú fülkékbe ülnek, s férjnek, gyereknek készülő pulóveren munkálkodnak. A diáklányok a tegnap este elkezdett regényt olvassák, ketten-hárman szunyókálnak. A másik fülkében öt vasutas hangoskodva kártyázik. Idős házaspár ül egymás mellett. A néniké figyelmesen megnéz mindenkit, hátha történik valami, amiről nem szabad lemaradni. Egy férfi kezére támasztja fejét, kihívó tekintettel figyeli a szemben ülő fiatal nőt. Időnként átszól a vasutasokhoz, szellemeskedik, hogy felhívja magára a fi- gv“lmef Fgv férfi lén a kupéba. „Nincs valami banánérlelő meleg” — mondja, és megigazítja svájcisapkáját. A továbbiakban a kártya az érdekes. Elvétve intéz egy-egy mondatot a mellette ülő két lányhoz is, akik hol bóbiskolnak, hol könyvről és tanulásról beszélgetnek. Mindig vannak az állomásokon felszállók. Sokan. Lassan hering módjára lapulunk egymáshoz. Aki egyszer felszáll, nem tud átmenni a másik kocsiba. Az összekötő ajtókat lezárták. Alig kapunk levegőt. Jönnek az emberek. Vasalatlan munkaruhában, kiöltözve, elegáhsáh, kalapban, vagy csak úgy kiskabátban. A cigarettafüst erősödik, pótolja a reggelit, talán azt, ami ott lapul a táskában, ahonnét „kilóg” az üveg nyaka, a csomagolópapír széle. Ahogy közeledünk Szekszárd ‘felé, mindjobban oldódik a hangulat. A bejáró dolgozók a munkahelyi továbbképzésről, az időről beszélget-, nek. Bekötött fejű asszony németül magvaráz egv kucsmás bácsinak. Egy figyelő nénike kinyitja a szatyrát, lehajtja a szalvéta szélét, férje kivesz egy kekszet és rágcsálja. A feleség visszacsomagol, majd néhány perc múlva kezdődik az egész elölről. A kártvázók sietnek befejezni a partit. A svájcisaplrés nevetve mondja: táppénznél!ás ez tulaldonkép- pen. Társai, a vésztők morognak: elnyerted a. rténrfm- ket. Fiatal házaspár készülődik, az asszony felsegíti férjére a kabátot.. Szekszárd, megérkeztünk. Mintha .méhrajzást látnék. Nyílnak az ajtók, kitódul az embertömeg: munkába, piacra, iskolába. A ráérősebbek, a bizalomgerjesztőnek nem mondható váróteremben sorbaáll- nak a féldeciért. Három tizennégy-tizenhét éves fiú szendvicset eszik, majd leöblítik az erős pálinkával. Többen az újsághoz sietnek, Népsportot, Népújságot, Képes Újságot kérnek. Átfutják a címeket, a lapot zsebbe csúsztatják, aztán ki erre, ki arra, a dolga szerint Naponta csak Nagydorogról kétszázan utaznak Szekszárd- ra, Többen négy, hat, tíz éve mindennap. Reggel, este, rek- kenő hőségben, csontfagyasztó hideeben. Éppen emiatt nagyobb gondot fordíthatnának a vasúti kocsikra, a várótermekre, hogy ne legyen túl fárasztó az utazás. Csakhogy ezért tenni kellene valamit. De kinek? HORVÁTH TERÉZ Kuka vizit Odamegyek a cigányasszonyhoz. — Szedi? — Szedem. — Mit? —• Ezt, azt. Mi köze hozzá? Szedek, amit találok. A cígányasszony földre terített kendőjében kenyér, krumpli, meg egy pár használt férficipő. ök a guberálók, a szemét- búvárok, a kukavizitelők. Végigjártam hajnalban valamennyi lakótelepet, — hátha találok valakit, aki a szemétben kutat. Mondták, akkor érdemes, — hajnalban szedik. Nem volt sehol senki. Végre, hét óra felé, amikor már úgy kezdett kivilágosodni, összetalálkoztam a cigányasszonnyal, aki meglehetősen mogorván, elzárkózott minden további kérdezősködéstől. Turkált a szemétben — bottal. Modem guberáló. ö bottal turkál, a szemetes ember az rakodó, a szeméttelep vezetője meg elegánsan bányamester. A szemétbúvárokat ki tudták szorítani a szeméttelepről, precízebben mondva, a szemétbányából. A kukába viszont konyákig belemennek, kiszórják, a tetejét nyitva hagyják. Beleesik télen a hó, nyáron meg az eső. Nyáron többen is vannak — télen hideg van, és sok ja salak —, vagy hétfőn, amikor szemétbe kerül a vasárnapi maradék, vagy nagytakarítás idején, mikor sokszor újságpapírba csomagolják a használt ruhát. „Hátha jó lesz még valakinek’. A tanács azt mondja: rontják a kukaedények a városképet. Dodő. a sofőr azt javasolja, hogy fújják be arannyal. A városban szeptemberben ezer tonna, júniusban ezer tonna, áprilisban 1,3 ezer tonna volt a szemét. Lakásonként négy személyt számítva, meg beleértve a hivatalokat is, huszonháromezer embert szolgált ki egy pormentes és két félpormentes szemétgyűjtő kocsi. A várost körzetekre osztották, összesen háromezer kukából ürítik a szemetet — a kertes házakból lovas kocsival szállítják el, pénzért. A kiszolgáló személyzet négy fő, plusz egy sofőr. Naponta 30—40 kilométert tesznek meg, négy fordulót, és addig dolgoznak, míg nem végeztek a körzetükben. Pillanatnyilag ketten vannak, a másik kettő beteg, a legidősebb rakodó négy éve van a vállalatnál. — Mi van a szemétben? — Nem nézzük. A kuka teteje zárva van. Hátul egy dróton zsák lóg, benne kenyér. A fogantyúhoz akasztva egy vödör, tele krumplival. — A disznónak. — Lehet-e az emberek módjára következtetni a szemét összetételéből? — Pont ellenkezőleg, mint tetszik gondolni. Azt hinné az ember, néhol szegények az emberek, és nem telik nekik, pedig az ő szemetükben még talán több a konzervdoboz, a narancshéj, a tortamaradék. A kórházba megyünk. Ez a „sláger”, — igyekeznek minél , előbb túl lenni rajta. A szülészetnél akna van. Az egyikük A Paksi Körzeti Építőipari Ktsz azonnali belépéssel felvesz 1 fő asztalos szakmunkást. Jelentkezés a szövetkezet központi irodájában Paks, Dózsa Gy. u. 40. sz. Ügyintéző: Lehóczky Károly. (267) lapátol, a másik viszi a tartályhoz. Beülök a vezetőfülkébe. A motor jár, minden egyes ürítésnél meglódul a kocsi. A szemét saját súlyánál fogva esik le. és ha könnyű, kétszer is fel kell „vágatni”. A zaj nagy. A kocsi belsejében forog a henger, lapátok tömörítik a szemetet. A henger falának csapódik a kenyér, a kavics. — Mit dobnak szemétbe az emberek? — Mindent. Hulladékot, salakot. Mindent. Mi ritkán nézünk a fedél alá. Fogjuk, dobjuk, tesszük vissza. A rakodó kezén hatalmas kesztyű van, ha kilóg egy rongydarab, megfogja, belegyömöszöli. — Pazarlás? — Van. Akkora húsdarabok, hogy az ember szíve hasad meg. Rengeteg kenyér, néha még puha, hogy leesik. Zsákba tesszük, visszük. A disznónak. De kizárólag azt, ami leesik. Mi bele nem nyúlunk. A köztisztasági előadó Trabantján megyünk az öt kilométerre lévő szeméttelepre. Meglepődöm. Szeméthalmokra, kóbor kutyákra számítottam. A szemétbánya talaja egyenletes, fekete bokrok tarkítják, csak elvétve látni lapos műanyag flakonokat, dobozokat, félfenekű edényeket. Ellapította őket a kocsik súlya. A bányamester minden nap a DT-tolólappal végigmegy és elegyengeti a halmokat. A szemétre építési hulladék .kerül, meg sár az AKÖV-től. Ahogy mossák a kocsikat, az aknában leülepszik a sár, és kihozzák ide. A szemétbánya régen nem itt volt, ez egy homokbánya, amit a termelőszövetkezettől bérelnek. A gödör két- két és fél méter mély, egy év alatt 30—40 métert haladnak előre. „Feltöltéses bányaművelési módszer.” A kocsik súlyától a szemét tömörödik, a csenevész bokrok eltűnnek. Ez a terület — tíz katasztrális hold — húsz—harminc évre megoldja a város szemétgondját. A bérleti díj évi 20 ezer forint. Azoktól, akikkel nem állnak szerződéses viszonyban, szemétkezelési díjat szednek. Az út mellett fából készült hétvégi ház áll. A bányamester háza. Hordozható. A mindenkori szeméttelepen van a helye. Az asszony éjszaka fél egyedül. Belül konyha, két szoba van, a gyerekek az első fordulóval járnak a városba iskolába. Két korcs kölyökkutya azért mégis akad. Patkányzók. A szemét alatt kövér patkányok bújnak meg. Ha megy a tolólap, futnak szanaszét. Azelőtt pékségben dolgozott. — Jobb itt a pénz. A rakodók kétezerötszáz körül keresnek. — Nem egy forintális összeg, ezért az alantas munkáért Nem egy úri foglalkozás. Szemét, salak, rongy, ipari hulladék, káposztahéj, kenyér. Égy gödörbe kerül. Földdé válik. VARGA MARTA Népújság 1970. december 25.
