Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-02 / 282. szám
'TTTTTT'rrTTTTTT^TTTTrfTTTTTTTTTfTTTTTTTVVVTT^VTTTVTTTTTTVTTTTTTTT'rrTTTTTTTTTTTTVTTTt 4 D obotív Imre: Újra leltei kezdeni 18. Nem egy osztályba jártunk, mi Desővel, Bar- tallal ások voltunk, Fésűs Járó meg bős. s két évet se töltöttünk együtt. Kicsaptak, hát kicsapták. A csúnya dolgot mégis megtudtuk, mit nem tud még az ember egy kisvárosban. Fésűs Járó apját, aki különben téglagyári gépész volt, lefogták kommunisfa agitáció miatt, s valamit megneszelhetett, mert fiával akarta biztonságos helyre menekíteni a röpcéduláit, de későn, így aztán a gyerek is bajba került. Amikor ezt megtudtuk, egy ideig sajnáltuk Fésűs Járót. Még kicsit irigyeltük is. összeesküvő, a kutyafáját, valami izgalmasan tilosat csinált, ha csak tedd ide, tedd oda módon ic, amit közülünk senki más. Tüntetőén köszöntünk neki az uteán, kezet ráztunk vele, hadd lassa a világ. De ez is elmúlt. Beállt inasnak Scholler gépjavító műhelyébe, olajos, koszos ruhában járt, nemigen volt közös témánk, nem is erőltettük, kellemetlen volt mások előtt komázni vele. Leszoktunk a kézrázásról, később a köszönésről is. Mindnyájan. Sajnos így van, bár nem éppen rokonszenves, hogy az ember olyan közönyösen, vagy inkább pofátlanul tud elmenni tegnapi barátja, ismerősé mellett, mintha sose látta volna. Lehet, hogy ő is épp ezen gondolkozik. Nem nagyon érdekel. Éltünk, ahogy éltünk i Mindenféle szolidaritást széttúrt a törvénynél erősebb szabály: azokhoz kell hasonulni kívülijeiül, akik odafent vannak. Egyetlen társadalom se igazodik a szürkékhez, a sokasághoz, se törekvéseiben, se erkölcsében, se ízlésében. Legfeljebb addig, amíg okvetlenül és direkt módon szüksége van a tömegre. Ez persze nagyon hasonlít ahhoz, amit a báró mondott. Voltaképpen a másik oldala annak. Az uralkodó osztály mindenhez ért, amíg nyeregben bír maradni. Következésképp ő ért legjobban, sőt, gyakorlatilag csakis ő ért mindenhez, a nemzeti történelemtől az orfeum műsoráig. Desővel kellene erről beszélni, de valamiért rosszkedvű, bosszúsan rángatja le magáról köpenyét. — Hideg van — mondja megborzongva. — nem ártana befűteni. Bartal készséges. Örül, hogy a szőrös mentőangyalt ránk sózhatta. — Ott a fa. hátul, a gádorban. Ne sajnáljátok. Ha elfogy, három vagy négy öl odakint is van, jő, száraz cserfa, sokáig kitart, istenkém, addig csak vége lesz.... De megyek, anyátok az ágy szélén ül biztosan, mindig ott ül, ha későn megyek. Sorki mozdul, tüzet gyújtani. Deső utána szól. — Utolsó parancsom ez. Reggeltől fogva nem vagyok felettesetek. A törzsőrmester megperdül. Süppedt szeme ég. — Főhadnagy úr. ne tessék .. — Szerettem volna ezt az utolsó parancsot az egész század előtt elmondani. Milyen szép század volt, milyen gyönyörű század... Fésűs Járó tűt, cérnát vesz elő, köpenye szakadásain öltöget. Meg-megdörzsöli bozontos képét a keze fejével. Látom, a szemén, borotválkozni szeretne, utálja tulajdon elhanyagoltságát, de nem kér szerszámot, mi meg nem ajánljuk neki. Pattog a tűz a kályhában, a négy katona körülüli, külön világ ők most, talán a századot siratják könnytelenül, jobban s esettebben összetartozónak látszanak, mint mikor a fegyelem fogta őket. Géza a fejét rázza, nem, nem akarok gondolkodni, de csak bámul dül- ledten maga elé, mégse bírja elhessenteni gondolatait. Reggel heves ágyútűzre ébredünk. Léire valahol a mándori rév körül dübörög a tüzérségi párbaj. A présház mögül, bakhátra állva hallgatózunk. Erőltetik az áttörést, morogja Gallai, az anyjuk szentségit, már ezeknek is van annyi eszük, ne menjenek fejjel a falnak, délről akarják körülnyalábolni az egész délbudai frontot. Fésűs Járó is kimerészkedik, valaki mégis megszánhatta, Sorki vagy Tarba, adtak neki beretvát, körül is kaparta a képét, pucér, mintha levetkőzött volna. Most készül a báró, mondja Géza, odább topogunk a szőlő szélében, a venyiger&késók mögé, innen épp be lehet látni a kastély udvarára, a szérüskert fái között. Az eső elállt, hűvös szél fodrozza a meggyűlt tócsákat. A kastély udvari feljárója előtt bőrrel bevont karosszériájú, fedett úti- hintó áll, mögötte három szekér. Az istálló előtt hosszú lábú, erős vasderes mént nyergeinek, az uraság hátaslovát. Gáldv bolyhos vadászkabátban, puha szárú csizmában járkál a gömbformára nyírt tuja- bokrot között. Badalik kocsisgazda ellenben ordítva szaladgál az udvaron, vastag kampós- botját rázza, Dornic's, a kurva . anyádat, hol vagy. Úgy látszik, a harmadik kocsis elaludt. Ismerem ezt a Dornicsot, mogorva rác ember. Bittára való, egyszer vele vitettek haza a kastélyból, zuhogott az eső, egész úton szitkozódott, megáznak a lovai semmiért. Dcrnics, te átkozott tekergő, kitiprom a beledet. Az ő szekerét rakják épp, két markos cseléd egy barnára mázolt, roppant faládával veszkődik. Egymást dirigálják, nyögnek, isteneinek, a rakomány valahogy mégse akar felkerülni a szekérre, a két cseléd láthatóan mindent elkövet, hogy ripityára zúzza a barna láda tartalmát. Cselédbosszú, mondja Gallai nevetve, elszórakoznak egy ideig. Sorki köp egyet az ingyen cirkuszra, majd én feltétetném velük, állítja, s el is hiszem, meg tudná ugratni a társaságot. Sovány elégtétel, véli halkan Fésűs Járó, azért a sok jóért, amit a báró úrtól kaptak. Badalik abbahagyja Dornics kajtatását, elfogy a cérnája. ráordít a két cselédre, az anyátok istenit, tegyétek le a ládát, közben észre sem veszi, hogy nadrágja hasítékát elfeledte begombolni Egy szép barna szobalány elemózsiás kosarat visz a hintóhoz, rászól Badalikra vihogva, tessék vigyázni gazda úr. elveszti a. csingilingijét. Badalik. mérgesen begombolkozik, botját rázva vezényel. Le a saroglvát! Mógi, te tetves, lépj föl! Fogd meg! Sitkény, te rühes, kapaszkodj bele! Na, most... húzd, nyomd! Nyomd, húzd! Idehallatszik minden szó. lihegés is. erre tereli. a szél. (Folytatjuk.} 4 4 4 4 4 4 4 4 •4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 .4) 4 4 4 4 4 4 4 4 4 ◄ 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 M ese a petróleumlámpáról és a villany égőről A zombai úttörőcsapat is megkapta az úttörőszövetség országos elnöksége és a Vöröskereszt felhívását, amely az ár. vízkárosult gyermekek megsegítésére buzdított bennünket Üttörőtanácsunk csapat- vezetőnkkel megbeszélte a tennivalókat. Megindult a gyűjtés. Iskolánk úttörői, kisdobosai hozták a hulladékot, hogy az abból szerzett összeget mi is elküldhessük a Számos-közbe. Öröm volt nézni a kipirult arcú pajtásokat, amint húzták a kiskocsikat, cipelték a zsákokat. Gyűjtésünkért hétszázötven forintot kaptunk, amit már postára is adtunk. Ha nem is tudtunk sokat adni, de megvolt a jó szándékunk. „Meleg szívvel végzett, segítőkészségtől áthatott munkát várunk tőletek!”. Ez volt a felhívás egyik mondata. Mi, zombaiak meleg szívvel adtuk, segíteni készen. Máskor is számíthatnak ránk! Riporterőrs, Zomba Gyurikáik kissé távolabb laktak a falutól, s ezért csak most került sor arra, hogy az ő házukba is bevezessék a villanyt. Mire a szerelők végeztek az utolsó simítással is, este lett. Ekkor Apuka odament a villanykapcsolóhoz, felkattintotta és a szobát nyomban elöntötte a fény. Gyurika tapsikolt örömében, szülei pedig boldogan mosolyogtak rajta. Ezután Anyuka fogta az eddig használt, jó, öreg petróleumlámpát, megtisztította és feltette a szekrény tetejére. Egy ideig még gyönyörködtek a pompás fényben, majd kimentek a. konyhába vacsorázni. A villanyt égve hagyták. Alighogy kitették a lábukat a szobából, megszólalt a petróleumlámpa: — De jó erős fényed, van öcsém, ez mellett aztán könyA bátai iskola ünnepelt November 28-án ünnepeltük községünk felszabadulásának 26.. Iskolánk fennállásának 150. évfordulóját. Az ünnepélysorozat reggel kezdődött. Az ünnepélyes megnyitó után fegyelmezett sorokban vonultak az egyenruhás úttörők a ' kúltúrotthonba. A színpadon megelevenedett Bá- ta múltja. A színes sárközi viseletbe öltözött lányok pedig vidáman táncoltak. A műsor után megn'n'V a kiállítás az iskolában. Minden osztály egy- egy múzeumterem volt. A 2556. sz. Hunyadi János úttörőcsapat riporter-őrse nyű dolga, lesz a háziasszonynak, este is varrhat, Gyurika is jobban lát tanulni. — Meghiszem azt! — mondta hetykén a villanyégö —, nem is úgy ám, mint a te hitvány fényed mellett. Gondolom, elegük van már belőled, ezután már nem lesz rád semmi szükség, nem kellesz a kutyának sem! — Azt hiszem, nem gondoltad meg, amit. beszélsz, mert soha nem lehet tudni, mi történhet. Lehet még rám is szükség, — mondta a petróleumlámpa, — Én mellettem ugyan soha! — kiáltotta a villanyégő, és hogy még jobban elkápráztassa az öreg petróleum lámpát, erősen izzani kezdett, öntötte a fényt, míg egyszer csak egy nagyot pukkadt, és millió darabra hullott szét. A petróleumlámpa szólni sem tudott, csak sajnálkozva Bizonyára kevesen tudjátok, hogy Szekszárdon nemrégiben megalakult egy új szakkör, mégpedig a riporterszakkör, ahol mind a négy általános iskola úttörőcsapatának néhány képviselője vesz részt. A szakkörön megismerkedünk az újságírás műfajaival, ellátogatunk a nyomdába, vagy kis riportokat készítünk nézte a foglalatban maradt csonkot. Gyurikáék ijedten szaladtak be a pukkanásra, Ott bizony nem láttak semmit, mert sötét volt. Meggyújtották hát gyorsan a petróleumlámpát. és ekkor látták, hogy mi történt. — Ez bizony selejt volt — mondta Apuka —, majd veszünk egy másikat! Úgy is lett. Másnap este már egy új égő világított, és ennek a fénye valahogy melegebb volt, mint az elődjéé. Az öreg petróleumlámpát sem nézte le, sokat beszélgettek és megfogadta annak hasznos tanácsait. Ha pedig nem volt néha áram, és az öreg lámpa 'adta a fényt, ö ezt természetesnek vette, sőt hálásan nézte azt, mert tudta, hogy most helyette dolgozik. KESERŰ GYULA az úttörőcsapatok életéről. Sikeresebb írásainkat elküldjük a Tolna megyei Népújság „Gyerekek’- rovatának. A foglalkozások a Babits Mihály megyei művelődési házban vannak hétfőn délutánonként. Vajda János és Ferenczy József Szovjet pajtások látogatása a II. sz. iskolában Húsz szovjet pionír érkezett vasárnap Szekszárdra, a II. számú általános iskolába. A szovjet pajtások a náluk tett látogatásunkat viszonozták. november 29-én. Nagyon boldogok voltunk, amikor megérkezett az alsó tagoza-ns szovjet pajtások csoportja. Meleg szeretettel fogadtuk őket. ma.in kedves műsorral tettük vidám má a délelőttöt. Volt tréfás jelenet, dalcsokor, a kisdobosok pedig néptáncot tanultak be. A mi műsorunk után. a szovjet pajtások adtak elő je- / leneteket, majd megmutattuk vendégeinknek az úttörőszobába érkezett új játékokat. A szovjet pajtásokkal most már Hét napot töltöttünk együtt és természetes, hogy a bücsúzás nagyon rossz volt, de reméljük, hogy hamarosan levélben. sőt személyesen is találka-,:':,hűnk még velük. Hradek Jolán és Hódi Erzsébet úttörő riporterek r l ttörő riporterszakkör alakult Szekszárdon Szívesen teltük *
