Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-01 / 281. szám

Vietnam LJ abb támadás a VDK területe ellen A saigoní amerikai katonai parancsnokság hétfőn bejelen­tette, ■ hogy egy amerikai F—1G5-ÖS bombázó támadást intézett a VDK területén — a demilitarizált . övezettől (északra, a laoszi hátát- köze­lében — egy radarral ellen­őrzött légvédelmi, állás elleni A támadás eredniértyéről rtines hír. Az F—105-ös korszerű,' radarral felszerelt gép. amely csaknem j.2 ezer iont .bomba szállítására alkalmas. Hétfőn Dél-Vietnam terüle­téről fokbzott harci cselek­ményekről érkezett ' hír. Sai­gontól északkeletbe dél-viet­nami csapatok csaptak össze a partizánokkal. Időközben eredménytelenül folyik annak az amerikai * repülőgépnek a felkutatása, amely fedélzetén 70 személy­ivel pénteken eltűnt. Egye­• lőre nem sikerült túlélők nyo­mára bukkanni.. Bonn Uránéi varsói úlj a elült Mint hétfőn Bonnban hi­vatalosan közölték. Brandt kancellár a lengyel—nyugat­német szerződés jövőheti alá­írására , nemcsak hivatalos személyiségeket visz magával Varsóba, hanem, a nyugat­német közélet, töbh képvise­lőjét is. Brandt levelet "intézett a három parlamenti pártfrak- ciő elnökéhez is, felkérve Okét, hogy a frakció képvisel­tesse magát • az ünnepélyes aláírásnál, A két koalíciós párt elegét tesz,, a kancellár meghívásának, Bürzel, a h H-- CSU frakció elnöke azonban nem költfi -néf- kép“--' Viselőjét Varsóba. A Barzelhez intézett' Tévéi­ben Brandt hangoztatta, hogy az aláírásnál űj fejezet nyí­lik a két nép kapcsolatának történetében. Ezért, ha a kor­mány és az .ellenzék a szer­ződéssel kapcsolatos részle­tekben nem is ért egyet, ezen a történelmi aktuson a O-BU CSÜ-nak is képviseltet­nie kellene magát. £z nem jelentene előzetes hozzájáru­lást á szerződéshez — írta Brandt. Bizonyos meglepetést kel­tett Scheel külügyminiszter hétvégi kijelentése, amely szerint Bonn a. lengyel— nyugatnémet szerződés rati­fikálását a nyügat-’oerlini helyzet „kielégítő rendezésé­vel hozta összefüggésbe. Bár kormány magyarázó.- tot fűzött a kijelentéshez. . minden jel arra mutat, hogy Bonn a ratifikálást eszközül akarja felhasználni a nyu­gat-berlini „eredmények” eléréséhez. Hétfőn egyébként meg­kezdte tanácskozását Nyu- gat-Berlinben a CDU CSU Bundestag-frakciója, jólle­het a Szovjetunió elítélte a provokatív nyugat- berlini ülésezést. Kiesinger, a CDU vezére kijelentette, hogy a jövőre is jogot formálnak a nyugat-berlini tanácskozá­sokra. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország vá­lasz jegyzéke Nyugat-Berlin ..realitásai egyikenek" neve­zi a nyugatnemet Bundes­tag parlamenti csoportjainak ülésezéseit, s hasonlóan nyi­latkozott a bonni kormány is. Mindez természetesen nehezíti a nyugat-bzriiai tárgyalásokat. Ezt igazolja Willi Bäuerle szociáldew.ok- rata képviselő nyilatkozata is, aki éles hangon támadta a CDU CSU-t, a Nyugat- Berlinbe összehívott tanács­kozás ptiaii. A szovjet fővároskpobj’kai köreiben nyílt kihívásain minősítik a bonni -Bundes­tag CDU—CSU frakciójának nyugat-berlini ülésezését. Hangsúlyozzák, hogy eb­ben a kérdésben a szovjet álláspont a legcsekélyebb mértékben . sem változóit: blyugat-Berlin nem volt és rtem lesz a szövetségi köz­társaság része, ezért a Bun­destag egészének, n<tgj bár­mely frakciójának nyugat- berlini összejövetele tör­vénytelen. Stockholm Végfl éi*t az indokínai békekonferencia A stockholmi indokínai bé­kekonferencián B. Svanström nemzetközi Lenin-békedíjas vi­taindító beszédéberi vázolta az. összejövetel célkitűzéseit és feladatait. Nguyen Van Hieu professzor, a DNFF Központi Bizottságá­nak tagja, a dél-vietnami ide­iglenes forradalmi kormány küldöttségének vezetője rámu­tatott: mindaddig nem lesz bé­ke Vietnamban, amíg az Egye­sült Államok ki nem vonja on­nan csapatait és csatlósainak katonaságát, amíg nem jön lét­re a békét, a függetlenséget, a demokráciát és a semlegessé­get hirdető erőket összefogó ideiglenes koalíciós kormány. Hoang Minh Giam, a VDK küldöttségének vezetője han­goztatta, hogy az indokínai or­szágok népei a békés rende­zésre törekednek és ennek ér­dekében a végsőkig folytatják a harcot az Egyesült Államok agressziója ellen. A Laoszi Hazafias Front küldöttségének vezetője. Sinkapo tábornok kö­vetelte, hogy az Egyesült Ál­lamok haladéktalanul szüntes­se be Laosz és a többi indokí­nai ország agresszióját. A szovjet delegáció vezető­je Cshikvadze. a Szovjetunió Tudományas Akadémiájának levelező tagja a szovjet nép haragját, és felháborodását jut­tatta kifejezésre a VDK terü­letének legutóbbi bombázása miatt. Bugár Jánosné. a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárhelyettese a konferen­cia szervexőbiz ■* ís-ípának kül­dött levelében tolmácsolta a mozgalom üdvözletét a kon­ferenciának. és támogat’,sóró! biztosította, a vieinprré ° lao­szi és a kambodzsai ’énnek szabadságáét- r-s függetlensé­géért vívott harcát. Az emberiséghez intézett fel­hívás és több más jelentős do­kumentum elfogadásával hét­főn véget ért a stockholmi vi- Jágérfekezleü.' Az értekezlet felhívást intézett a világ min­den országához- hogy fokozza' az indokínai népek igazságos harcának támogatását. Szocializmus magasabb szinten (Folytatás az 1. oldalról.) előtt is tiszteletet, megbecsü­lést vívott ki az MSZMP, a magyar munkásmozgalom. Harminckét testvérpárt — köztük tizenegy szocialista or­szág és tizenkilenc más euró­pai ország, valamint Nvugat- Berlin testvérpártja — képvi­seltette magát magas szintű delegációikkal a tanácskozá­son. Jelenlétük nemcsak a testvérpártok közötti kapcso­lt udvariassági normáiból fakadt, hanem abból az ér­deklődésből és elismerésből is, amelyet az MSZMP kö­vetkezetes marxi—lenini, elv­hű internacionalista politikája vált ki a nemzetközi munkás­mozgalomban. ,.A magyar kommunisták — írta a kong­resszust köszöntő kommentár­jában a Pravda — következe­tesen. alkotó módon alkal­mazzák a marxizmus—leniniz- mus általános törvényszerű­ségeit a konkrét magyaror­szági viszonyokra, állhatatosan harcolnak a szocialista inter­nacionalizmus elveinek gya­korlati megvalósításáért. Ez­zel az MSZMP magas fokú nemzetközi tekintélyt és el­ismerést vívott ki magának". A kongresszus — amint ezt sok külföldi megfigyelő is megállapította — a szocializ­mus építésében történő maga­biztos haladás demonstráció­ja tölt. A küldöttek teljes egyetértéssel fogalmazták meg a kongresszus határozatéban, hogy a magyar társadalom dinamikusan fejlődik, bizto­san bpi.-d a ,-oniaüzmuS tel­jes felépítésének útján. En­nek a IX. kongresszus óta el­telt rövid négy év beszédes bizonyítéka: tovább erősödött a népi hatalom, jelentős si­kereket éltünk el a társadal­mi élet. minden területén, emelkedett népünk életszínvo­Brezsnyev beszéde Jerevánban (Folytatás, az 1. oldalról.) — A magyar kommunisták nemrég véget ért. budapesti X. kongresszusa — ahonnan az SZKP küldöttségének tag­jai — Grisin. Romanov elv­társak és én egyenesen ide A béke védelmezői 25 eves a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Öt világrész 93 országának egy htján száz nőszervezete ünnepelt 25 éve ezer» a napon, 1945. december 1-én borított zászlót a Nemzetközi Demokra­tikus Nőszövetség. Párizsban öszegyítit asszoynok és lányok határozták el: a világ minden részén tömörítik erőiket, hogy soha többé ne zúduljon háború az emberiségre, s békében nevelhessék gyermekeiket. Az eltelt negyedszázadban sikerült mozgósítani a nők millióit nemcsak a béke megvédésére, hanem más, nem kevésbé fontos célok elérésére is. Sok helyütt a női egyenjogúság kivívásáért küzdött — többfelé sikerrel — o nömazgaiom, másutt a nemzeti fjggetienségí harcba kapcsolódtak b# a harcos nőszervezet tagjai. Szinte nem múlt el hét, hogy o világ vala­mely pontján ne emelték volna fel szavukat a nőmozgalom képviselői a szociális haladásért, a demokráciáért. Nem hiányoztak nagyszabosú nem­zetközi akciókból sem: a Hanoiban felállítandó anysa- és gyermekvédőim» központ költségeire például rövid idő alatt 50 ezer dollárt gyűjtöttek. Hazánk abban a kitüntetésben részesült, hogy nemrég a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség jubileumi tanácsülésének házigazdája lehetett. A budapesti kongresszus 260 küldötte — 91 ország képviseletében — október első napjaiban a Gellért-szállobcn hat bizottság javaslatát fogadta el. A többi között lel szólították a világ asszonyait és nőszervezeteit: nyújtsanak politikai és ekötcsi támogatást, anyagi segítséget a függetlenségükért küzdő indokínai népeknek, támogassák az amerikai és más országok asszonyai­nak erőfeszítéseit, amelyekkel rá akarják bírni kormányaikat az agresszió haladéktalan megszüntetésére. Szolidaritást vállolt a világ legtekintélyesebb és legnépesebb nőszervezete az izraeli agresszió ellen küzdő arab népek­kel. Határozatban mondták ki Budapesten azt is, hogy támogatják az euró* pai biztonsági értekezlet összehívását. Herita Kuusinen, a nőszövetség 'elnö­ke a tanácskozás befejeztével kijelentette: hajlandóak együttműködni min­den haladó erővel a béke megvédésére, a világ gyermekeinek szebb, bol­dogabb jövőjéért. Szebb, magasztosabb célokat népi tűzhetett volna zászlójára a jubiláló nemzetközi nőmozgalom. jöttünk Szovjet-örményor- száe; jubileumára — újabb meggyőző bizonyí­téka volt a testvéri szo­cialista országok, a nem­zetközi kommunista moz­galom egységének és ösz- szeforrottságának. a mar­xizmus—leninizmus győze­delmes lobogója alatt — mondotta Brezsnyev. Az európai helyzet norma­lizálásának szempontjából ko­moly jelentőségű lenne né­hány. Nyugat-Berlinnel össze­függő kérdés rendezése. Erről a témáról a négy nagyhata­lom —■ a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország képviselői je­lenleg tárgyalásokat folytat­nak. Véleményünk szerint tel­jességgel elérhető a hely­zet orvoslása Nyugat- Berlinnel kapcsolatban. Csupán az kellene hozza, hogy az érdekelt felek jo- szándékiól tegyenek bizony­ságot és olyan határozatokat dolgozzanak ki, amelyek ki­elégítenék a nyugat-berlini lakosság óhajait es ugyan­akkor számolnának az NDK jog'os érdekeivel és szuverén jogaival — jelentette ki Brezsnyev. Az ünnepi ülésen Leonyid Brezsnyev arad la az Októberi Forradalom rendjelet, amely­lyel Crményországot a kom­munista építésben elért ered­ményeiért tüntették ki. nala. erősödtek a párt tömeg- kapcsolatai, szilárdult, a szo­cialista népi-nemzeti egység. Miről esett legtöbb szó a kongresszuson? Mindenekelőtt azokról a kérdésekről, ame­lyek napjainkban is a közér­deklődés előterében állnak, azokról, amelyeknek az elem­zése elengedhetetlenül fontos a szocializmus teljes felépíté­sét szolgáló tennivalók ki­jelölésében. Imponáló egységgel tett hi­tet a kongresszus minden kül­dötte a gazdaságirányítás új rendszere mellett, amely to­vább erősítette hazánkban a szocialista tervgazdálkodást, a központi tervezés hatását, se­gített a kor követelményéihez igazítani a gazdasági munka irányítását. Természetesen nemcsak dicsérték a szónokok ezt a reformot, őszintén be­széltek fogyatékosságairól, megvalósításának gyengéiről is. s keményen bírálták azo­kat a vállalatokat, amelyek a költségek csökkentése, a mun­ka jobb megszervezése, a fe­lesleges adminisztratív, vagy más munkaerők felszabadítása helyett a rezsiköltségek duz­zasztásával és az árak eme­lésével igyekeztek nagyobb be­vételhez jutni, egyaránt meg­károsítva. ezzel a lakosságot és a népgazdaságot. A Központi Bizottság beszá­molójában és a vitában is sok szó esett a szocialista de­mokrácia további erősítésé­nek feladatairól. A kongresz- szus határozata nyomatékkai húzta alá, hogy az államélet. a szocialista demokrácia fej­lesztése a szöcializmus teljes felépítésének egyik központi feladata. A szocializmus épí­tésének magasabb szinten va­ló folytatásához elengedhetet­lenül fontos a helyi szervek önállóságának, a tanácsok ön- kormányzati tevékenységének további növelése, a közigaz­gatás tökéletesítése és szocia­lista jellegének erősítése. A színész kedves adomával, a politikus a marxista—leninista elmélet tételeivel és a gya­korlat tapasztalataival bizo­nyította, hogy az országépítő munka következő szakasza minden eddiginél jobban kö­veteli a közös erőfeszítést, az alkotó gondolatok egyesítését. » tömegek magasabb szintű cselekvő részvételét. A köz­élet legkisebb sejtjeiben, az üzemekben, vállalatoknál épp­úgy fontos ez, mint a leg­felsőbb fórumok munkájá­ban. A kongresszus eddigi ered­ményeink reális értékelésével, a sikerek tudatában, a gondok ismeretében jelölte ki a kö­vetkező évek tennivalóinak programját, Léteznek-e a fel­tételei hazánkban a szocialis­ta építés magasabb szintű folytatásának, vagy csak vá­gyainkat, kívánságainkat fo­galmaztuk meg? A kongresszusi eszmecsere erre is világos választ adott. Szocialista rendszerünk és kormányzatunk szilárdsága, hazánknak a baráti szocialista országokkal, különösen a Szov­jetunióval való szoros együtt­működése, a munkásosztály mind magasabb szintű alkotó- készsége, a szocialista brigád- mozgalom lendülete, a köz­ügyek iránti fokozott érdeklő­dés. az irányítás különböző szintjein dolgozó vezetők óön­tő többségének felkészültsége és rátermettsége, a párt lenini politikája és imponáló cselek­vési egysége, a tömegeknek a párt iránti bizalma olyan szilárd alap. amelyre bizton lehet építeni szocialista jö­vőnk magasabb szintjét. SZATHMÁRI GÄ-BOÄ

Next

/
Thumbnails
Contents