Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
Sietek tudatni: beválasztottak a hazugok klubjába, Nem hitték el nekem azt, hogy Magyarországon nincsenek hazug emberek. Ezért most kineveztek egyet, fin lettem a hivatalos hazug. Sajnos, most már vállalnom kell ezt a címet, hisz mint ígérték, hamarosan megküldik a hivatalos papírt is, amely ország-világ előtt bizonyítja: én vagyok Magyarország egyetlen hazugja Egyebek énnél többet is vállaltak népükért.. Ennyit igazan én is vállalhatok. Ezzel le is zárom ezt az ügyei. Csak egyet kérek a szerkesztő úrtól: Ön ne tekintsen engem hazugnak, mert ha Ön is annak tekint, akkor félő, hogy elvesztem a mellékállásomat, nem írhatok az ön lapjának, mely, mini köztudott, soha semmi olyant nem közöl: amelyben a tények ellentétesek lennének a valósággal. Remélem, a szerkesztő úr megért engem, és a jövőben is helyi ad lapjában leveleimnek, amelyekben csal. c színtiszta igazság olvasható. Amit most. leírok, az is az igazságon alapszik. Nemrég vitatkoztam egy ismerősömmel. Ö egy anekdotát ■meséit el. Volt egy francia bíboros-politikus, bizonyos Guillaume Dubois nevezetű, akinek nagy rokokó udvartartása volt: Ennek az udvartartásnak volt egy közismerten vakmerő és tolvaj kamarása. Ami a bíborost gazdálkodásban átment a kezén, abból vastagon leszedte a sápot A Dubois-palotában az volt a szokás, hogy év vé- dén, Szilveszter napján az udvartartás minden tagja a bíboros elé járult, kifejezte szerencsekívánatait. a bíboros pedig gazdagon megajándékozta őket. Az enyveskezű kamarás is évaől évre térdet hajtott gazdája előtt, és a bíboros évről évre változatlanul nyugalommal közölte vele: — Te pedig, kedves fiam, azt kapod tőlem újévre ajándékba, amit év közben elloptál . . . ! Ezt mesélte el nekem az én kedves ismerősöm. De nem elégedett ám meg ennyivel. Kibővítette, aktualizálta. a mesét. Azt mondta: hatod, Johannes, már akkor is volt prémium, nyereségrészesedés, csakhogy akkor sokkal igazságosabban osztották el. Aki egyszer kapott, az másodszor már nem kapott. Aki egyszer elvette a maga részét, az hivatalosan nem részesülhetett ismét. Szerinte, ezt a módszert kellene most is alkalmazni. Mert, ha ezt a módszert alkalmaznák akkor nyereségrészesedéskor sok embert ki lehetne pipálni Nekik is átadhatnának egy borítékot, csakhogy ebben a borítékban nem pénz lenne, hanem egy papír, amelyen pontosan kimutatnák, az illető mennyit lopott, így több pénz jutna- azoknak, akik nem loptak, és az, aki lopott, az is tudná pontosan, hogy mennyit lopott. Ilyeneket mondott nekem az én ismerősöm. Természetesen én ezzel a mód szerrel nem értettem egyet. Egyrészt ez megszégyenítené azokat, akik loptak, másrészt előfordulhatna, hogy az illető többet lopott, mint amennyit kapott volna és ezt nehéz lenne megmagyarázni, De nem is ez a legfontosabb érv, ami miatt nem értettem egyet az én kedves ismerősömmel, hanem az, hogy nálunk, Magyarországon ilyesmi elő sem fordulhat. Mi úgy vigyázunk a közös vagyonra, mint a szemünk fényére. Erre bizonyítékom is van. E bizonyíték pedig kézzel fogható. Bárki ellenőrizheti. Csak vérig kell menni az utcán és mindenki láthatja, mennui, de mennyi szemüveges ember járkál. Ez a sok szemüveges ember pedig azért van, mert ezek az emberek annyira figyelték a közös vagyont, hogy elromlott. a szemük: így van ez. Az én kedves ismerősömnek nincs szemüvege. Ezért látja rosszul a helyzetet. NálunJc mindenki becsületes és jól él. Nálunk senki nem lop és senki sem kénytelen a lóversenypályán eltemettetni magát. Mert van ilyen ország is. D. J. Mc. Intire skót származású durbani lakos (Dél-Afrika) például már előre félt a nagy illeték fizetésétől, ezért a következő kérdéssel fordult a helyi lóversenytér tulajdonosaihoz: „hóversenyterükön nagyon sokat fogadtam, ezért kérem, hogy holttestem elhamvasztása után, hamvaimat szórják a. versenytérre, hiszen annyi kedves órát töltöttem ott. Mint jó skót, ezt találom A leggazdaságosabbnak- . Mi nem vagyunk skótok. Mi képtelenek Lennénk arra, hogy halálunk előtt gazdasági számításokat végeznénk, hogyan gazdaságosabb eltemettetnünk saját magunkat. Mi annyira nem vagyunk skótok, hogy néha még azt sem számítjuk ki, amit ki kellene, Megvan ennek is az olca. Nálunk semmi sem drága az üzemekben, a gyárakban, a mezőgazdaságban. Persze más kérdés az, hogy a boltokban drága-e minden? Ott drága lehet, hisz ott nem az állam pénzét költjük, hanem a magunkét. Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: G KOR,STALPALÓ TANFOLYAM Carla buzgón tanulmányoz egy vastag könyvet „Menjünk moziba" — hívja a barátnője. „Nem mehetek. tanulnom kell." „De hiszen szakácskönyvet olvasol !" „Pontosan! Nagyon jól tudod, hogy a jövő héten lesz az esküvőm.” AZ ELŐRELÁTÓ FÉRI 5ö év körüli jól öltözött férfi tér be egy nápolyi illatszerboltba és várakozás közben néhány csepp kölnit szór a ruhájára egy reklémüveg- ból. Az elárusítónő így szól: „Cnnek inkább valami mást ajánlanék!" — Nem számít az illat — magyarázza a vevő — csak a feleségemet akarom féltékennyé tenni. A LOBBA?, ÉKONY FÉRI Autó kanyarodik a vasúti sínek mellé. E' col egy férfi, körülnéz, kocsiból kivonszol egy nőt, akinek a szája kendővel van bekötve, majd a kocsi felé indul. Mielőtt elindulna, r.z asszonynak sikerül megszabadulnia a kendőjétől és így kiált fel: „Légy átkozott Arisztid! Egyet'»n barátnőm férje sem csiné! akkora botrányt, ha a felesége elégeti a sültet!" TOLAKODÓ ALAK Hajótörés. Csak egy csinos fiatalember és egy ragyogó fiatal nő éli túl. Kiúsznak egy elhagyott szigetre, ahol egy édes vizű patakon és egy kókuszerdőn kívül semmi más nincs. Eltelik egy hónap és egy holdas estén a fiatalember megkísérli átölelni társnőjét. De ez hevesen ellöki magától. — Hogy merészeli? Eltelik hat hónap. Egy este, amikor a nap lebukófélben van á látóhatár szélén, a férfi hirtelen karjai közé kapja a nőt. Az teljes erővel visszalöki és ráförmed: — Magának ez a rögeszméje, másra se tud gondolni! HIÁBAVALÓ ERŐFESZÍTÉS Egy hölgy betér a padovai avantgardista festők kiállítására. Megáll az egyik kép előtt, amelyen csupán rozsdabarnás foltok láthatók. Megkérdezi a művészt: — Elnézést kérek, mit ábrázol ez a kép? — Réten legelésző teheneket. — Oe nem látom sehol a rétet. — A tehenek lelegelték asszonyom. — Értem... De nem látom a teheneket sem... — Asszonyom! — kiált fel a festő, — hogy képzeli, hogy a tehenek megmaradnak egy letarolt réten? APRÖSAG — Óriási a különbség a jó és a rossz szónok között. — Ne gondold. A különbség igen kicsi. Mindössze egy rövidke szundítás. — Készítek neked egy nyugalmas, szélcsöndes helyet. GYANÜS FIGYELMESSÉG — Evezzen Kubába! — Mindet megjelöltem, amit már felpróbált: ha nincs ellene kifogása, holnap folytathatjuk. — Ebben a levélben fel- — Egy újabb komolyta- kérnek. hogy legyek az lan amatőr! esküdtszék tagja. — Ebben a korban már cigarettázik? — Igen, de csak dohányt szív, tisztán.
