Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-07 / 262. szám

Egy jó nap Györkönyben

Születőben az új

szövetkezeti

Ebédet ne hozzatok — mondja a MEZÖBER embere a vonal másik végén, s abban maradunk, hogy akkor délelőtt 10-kor találkozunk majd Györ- könyben.

A szíves meghívásnak eleget téve, kedden délelőtt Györkönybe indultam, végigasszisztálni az új tehénistálló műszaki átadását, meg az ezzel járó „dolgokat”. A műszaki átadás ünnepszámba veendő esemény, annyit jelent, hogy valami elkészült, befejeztetett. Ilyenkor a bizottság elismeri, tudomásul veszi, kinyilvánítja az elkészülés tényét, jegyzőkönyvbe rögzíti az új létesítmény állapotát. Ott a tűzoltó a járási tanács képviselője, a MEZOBER megbízottja, s ezúttal ott vagyok én is. A tényállás a következő: a györkönyi közös gazdaság állattenyésztési ágazata egy jól átgondolt program keretei között új, 108 férőhelyes marhaistállóval gyarapodott. Körülötte a napsütésben kőművesek, segédmunkások szorgoskodnak, én a műszaki átadásra ideérkező emberekkel megállók az új istálló előtt és örvendezve mondom: szép munka

Főnyeremény ez a brigád! Hogy kinek? A tsz-nek.

A MEZÖBERT Prajda Vendel képviseli. Igényes szakember, megítélésére, véleményére adni lehet.

— Akkor figyeltem fel erre a brigádra, amikor hatvannyolcban a borjúnevelőt építették. Szépen, szervezetten dolgoztak, bármelyik nagyvállalat megirigyelheti őket. Tavaly befejezték a 108 férőhelyes magtárpadlásos istállót, itt mellettünk. Az idén meg ez következett, ez a 108 férőhelyes istálló. Kész. Határidő előtt egy hónappal kész — mondja elégedetten Prajda Vendel.

Megkérdezem tőle:

— Meddig tart a műszaki átadás?

Az órájára néz.

— Most fél tizenegy. Itt egy jó óra alatt befejezzük, utána bent az irodán felvesszük a jegyzőkönyvet, az egész másfél óráig tart.

Kezdődik.

— oOo —

Amíg a bizottság szemrevételezi a létesítményt, szót váltok az építőkkel:

Rónai Konráddal, Pórteleki Istvánnal, Főfai Ferenccel, Gangh Pállal.

— Lesz áldomás?

Rónai Ferenc nevet.

— Éppen tegnap beszéltük. Szóltunk Bencze elvtársnak, az építésvezetőnek. Dolgoztunk vasárnap is: egy birkát és egy kis bort a tsz igazán földobhatna. Bencze elvtárs mosolygott. Nem rajta múlik.

A munka ide, az istálló elejébe sűrűsödik. Körülvesz az utolsó simítások nyüzsgése. Sokan vagyunk.

Megjött a tsz elnökhelyettese, Batyalik István elvtárs.

Kilépünk a nyüzsgés köréből.

— Batyalik elvtárs, lesz áldomás?

— Volt egy kis tízórai. Magukat is vártuk. Nem sajnálja a mi népünk. Ebből is haszna van. Ebédre szívesen látjuk. Baromfit vágtunk, rétest süttettünk. Van ott három asszony, azok csinálják, ök már megszokták. Megvan itt a felelőssége mindenkinek. Volt. amikor 600 főre terítettünk, akkora sátrat Györ- köny még nem látott.

— Erre a mai ebédre, Batyalik elvtárs, az építőket is meghívják?

— Az építésvezető meg van híva. Ök majd külön — mondja Batyalik elvtárs, az elnökhelyettes.

Megy minden a legnagyobb rendben. A műszaki átadás gyakorlati része fél tizenkettő körül befejeződik. Indulhatunk vissza a faluba. Gubicz István, a főagronómus azt ajánlja, menet közben nézzük meg a szárítóüzemet. „Ezt is a mi embereink /•«»-áit-sk” — mondja Bencze János építésvezető.

— oOo —

Delet harangoznak.

A bizottság elvonult megfogalmazni a jegyzőkönyvet. Én odafordulok a pénztárosnőhöz.

— Hány személyre főznek?

— Gondolom, húsz személyre. Húsz személyre főztek tavaly is — mondja a pénztároslány.

— Hát akkor jut is marad is.

A főagronómus behív: menjek az elnöki irodába, foglaljak helyet és beszélgessünk. Csakugyan jó nap ez a

mai. A szekrényből előkerül a pálinkásüveg, szíves és barátságos a kínálás. Mondani szeretném; igyunk egy kupicával az építők egészségére. Mondani szeretném, valahogy mégis elmarad. Megtudom' itt tízmilliós beruházásról van szó, méghozzá sajáterős beruházásról. 1968-ban kezdték és jövőre, 1971-ben fejezik be.

— Mi a MEZÖBER-rel még sokáig partnerek leszünk — állapítja meg a főagronómus.

Ebben a termelőszövetkezetben tavaly egy tízórás munkanapra átlag 98 forint kereset jutott. Ennyi meglesz az idén is. Helyén a vezetőség esze és a tagok szorgalma utolérhetetlen. A brigád vezetőikről szólva valaki megjegyzi: „A termelés folyamán mindegyik egész ember”.

Negyed egy. A bizottság hozza a jegy. zőkönyvet aláírni. Mondom: Hát akkor tulajdonképpen végeztünk.

— Dehogy végeztünk, most jön az ebéd — szól a főagronómus elvtárs

Batyalik elvtárs hozzáteszi:

— Nagyon szégyellném, ha nem fogadnák el, ha visszautasítanák.

— Köszönöm, Batyalik elvtárs, elfogadjuk.

A régi irodában terített asztal várja a vendégeket. Két autóval és a hintóval mentünk oda. Az útkitűzők később jönnék.

Aperitif gyanánt pálinkát iszunk. Kanalazom a húslevest és megállapítom: a györkönyi asszonyok tudnak főzni. A húsleves után a főtt húst hozzák, tormával. Töltött káposzta a következő fogás, majd kirántott sertéshús, tört burgonyával és savanyúsággal. A túrósrétes isteni. Fél egykor ültünk asztalhoz és eszegettünk szépen, három óráig.

Vidám, jó nap ez a mai.

Az istálló kifogástalan, az ebéd kifogástalan, a hangulat kifogástalan.

Igyunk egyet az építők egészségére, mert az a legfontosabb: az egészség. Ha egészség van, minden van.

SZEKULITY PÉTER

Az önérzet tájai

A magyartanár fololvas:

™ „Arcuscsapásban a pusztai harminc—harmincöt éves koráig részesül. Aztán rendszerint csak hátulról kap a tarkóra vagy a nyakba, de leginkább csak egyet. Ha a helyzet úgy hozná, hogy mégis elölről kell leadni neki, a jártas szakértők szerint az gyors és lefegyverző legyen, határozott és befejező, mint a mondat után a pont, hogy mire az illető magához tér, már túl is essék íajta, fellebbez- hetetlennek érezze. Az öregekkel szemben az ember lehetőleg módjával folyamodik a közvetlen fegyelmezéshez.” Felemeli a hangját: „Bottal ne üssön az úr!. . . A magatartást nem az okozott testi fájdalom nagysága irányítja”. * * *

Egynek az arcán sem látom, hogy unná.

*

Tizenhat harmadéves ipari tanuló hallgatja a felolvasást. Közülük tizenkettőnek az édesapja fizikai dolgozó, a tizenkettőből hat valamikor földműves volt. Csupán három apa volt inas a felszabadulás előtt. A tizenhat gyerekből ketten nagyon megszerették a szakmájukat, ők ketten azok akik végleg annál az üzemnél maradnának, ahol tanulók. Mindössze nyolcán végeztek eddig olyan „nagyon komoly munkát”. Mondom a gyerekeknek, hogy őszinték legyenek. A nevelőtanár megkér, hogy szakmát és neveket ne írjak, nehogy szoruljanak a fiúk. Ezt nekik is megmondjuk, erre lassan felereszt a hangulat.

— Mit jelent az, hogy önérzet?

— önmagáról érezze, hogy mit tud.

— Neked?

— önmagával foglalkozik.

— És az, hogy valaki önérzetes?

— Arra mondják, aki sértődékeny.

— Akit igazságtalanul megsértenek, nemcsak úgy. hogy testi fájdalmat okoznak neki.

— Aki ad magára.

— Mit tudtok a régi inasévekről?

— Az inas falusi parasztgyerek volt. Faluról városra került a mesteréhez. Ott segített a háztartásban, járt a boltba, pucolta a gazdáék cipőjét, vigyázott a gyerekekre. Verték. A saját szakmájához nem értett semmit.

— Egyszer a tv-ben volt egy film. Szombat délután volt. Mi is volt a címe?... Sárból verték a ház falát.

— Minket a múlt nem érdekel, csak a jövő.

.

Építkezés.

A kérdés: Kapott-e pofont

inas korában? Négy idős szakmunkás (húsz—harminc évvel ezelőtt voltak inasok) mondja:

Kövező: Nem. Jól dolgoztam.

Kőműves: Inas koromban

fönnállóit. Ha a téglát nem jól raktam, csattant.

— Adott is?

— Adtam.

— Most?

— Csak ígérem.

Kőműves: Persze, hogy

kaptam.

— Fellendült a keze?

— Még csak az hiányzott volna.

Üveges: Istenem, miért ne kaptunk volna?

Az építkezésen százhúsz szakmunkás közül öt-hat idős van. Fűtésszerelő, hidegburkoló, melegburkoló, mind új szakmák. Az öregek: Elkelne

a pofon. Ha ma egy inas nem dolgozik, nem történik semmi. Legfeljebb, ha kijövök a béketűrésből, elzavarom.

s

— Kit ütött meg a mester?

— kérdezem a gyerekeket.

— Nincs joga, nem teheti

(Az iskolaigazgató mondja,

hogy öt évvel ezelőtt hat szakmunkást elbocsátottak, mert pofozta a gyerekeket.)

— Megrúgtak, mert röhögtem, éh meg visszanevettem. Ültünk a lépcsőn, odajött és belémrúgott. Azt mondta, hogy nincs jogom belepofázni az ő dolgukba.

— Nem is a testi sértéssel van itt a baj. A húsz- harminc éves fiatal szakmunkások a legrosszabbak. A rosseb tudja, hogy miért. Talán nagyon megalázták őket annak idején? Lehet. Megsértik sokszor az embert.. Szóval. Káromkodással, hangos szóval.

— Azt mondják, hogy nem tudunk dolgozni, és elküldenek melegebb éghajlatra. És sose nekünk adnak igazat. Az idős mester, az már rendes.

— Visszaszólni ?

— Nem lehet. Kiszúrnak velünk: rossz munkát kapunk

— rossz jegyet kapunk

— nem kapunk jutalmat

— vasat hordunk

— egy hónapig reszelünk

— söprögetünk.

— Ha már nagyon nem bírom tovább, szólok, hogy helyezzenek át. Követelem. Nekem azt mondta az oktatóm: H..., tégeti nem bírlak. Ki nem állhatták.

— Ki ütne vissza közüle- tek?

— Senki. Nem szólnék egy szót sem, csak meglenne a véleményem. Van egy tanár aki bejön az órára és azt mondja: Maguk hülyék, maguk marhák, fogják be a pofájukat!

Kinyílik a bicska az ember zsebében.

— Ki az az ember, aki

legközelebb áll hozzátok?

Egy nevet említ mindenki: — S. mester elvtárs. Az igen. Ö sosem sértette meg az önérzetünket.

— Legjobban az önérzetünket az sérti, ha olyan munkát adnak, ami nem tartozik a szakmához.

— Ha szemétkednek velünk, és az étteremben beállnak elénk a sorba.

— Mikor szomorú az ember?

— Ha kirúg rám a mester.

— Ha meghal valaki.

— Ha rossz jegyet kapunk.

— Ha otthagy a csaj.

— Minek örültél?

— Mert megdicsértek.

— Mert jutalmat kaptam.

— Mert jó jegyet kaptam.

— A magyartanár azt kérdezi : — Mivel lehetne befejezni a beszélgetést? Egy versről van szó, d költő szerette a hasonló korú fiúkat, mint ti. Pár perces csend után Pisti menti meg a helyzetet

Nem elég jóra vágyni:

A jót akarni kell!

És nem elég akarni:

De tenni, tenni kell.

VAJIGA tíAUXA

törvény

A z 1967. évi III. törvény — közismerten a termelőszövetkezeti törvény — a jelenlegi gazdasági, politikai társadalmi viszonyoknak megfelelően megszabta a mezőgazdasági termelőszövetkezetek helyét, szerepét, a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában. Az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyítja, hogy e törvény megalkotása jól szolgálta a termelőszövetkezetek minden oldalú fejlődését.

A gyakorlat egyúttal felvetette az egységes szövetkezeti törvény megalkotásának szükségességét is, hiszen országunk, népünk életének alakulását más szövetkezeti formák is befolyásolják, és szerepük egyáltalán nem csökken a szocializmus építésének következő időszakában. Ezért vált szükségessé a kisipari szövetkezetek, fogj'asztási és értékesítő szövetkezetek tevékenységének a tsz-tör- vényhez hasonló szabályozása.

A Politikai Bizottság irányelvei a szocializmus teljes felépítésében számolnak valamennyi szövetkezeti formával, és arra ösztönöznek, hogy azokban a munkadíjazási formák, a szociális juttatások azonosak legyenek az állami szektorokban dolgozókéval. Az irányelvek valóra váltását szolgálja a törvényelőkészítő bizottság által kidolgozott, egységes szövetkezeti törvénytervezet, amelyet a közelmúltban országszerte munka- bizottságok tanulmányoztak át és vitattak meg. A Tolna megyei munkabizottság — a megyei párt- bizottság, a megyei tanács, ^ az ügyészség, a bíróság, a területi tsz-szövetségek, a MÉSZÖV, a KI- SZÖV képviselői — több _ ülésen tárgyalt a törvénytervezetről.

A készülő törvény egyik fő jellemzője, hogy szövetkezeteknek tekinti a vállalkozásokat, a szövetségeket is. A szabályozás középpontjában a tag áll, illetve a tag érdekei. Jellemzője az is, hogy csak a fő irányelveket, az alapvető kérdéseket rögzíti, viszont a három fő szövetkezeti forma működését ágazati jogszabályok szabályozzák; tehát a meglevő i S7.tr'vén«' ^ellett hasonló jogszabály foglalkozik a kisipari szövetkezetekkel, a fogyasztási és értékesítő szövetkezetekkel, Tehát az egységes szövetkezeti törvény általános tételei alapián kell elkészíteni az adott szövetkezetek saiát, belső törvényét, az alapszabályt.

A törvénytervezet kidolgozása során nj'ilvánvalóvá vált, hogy újból szabályozni kell a termelőszövetkezeti törvény néhány tételét. A gyakorlatban például nem vált be a vezetőség bizottsága. A módosító javaslat szerint szerepét a szövetkezeti döntőbizottság veszi át, mint jogorvoslati szerv — hasonlóan a vállalati munkaügyi döntőbizottságokhoz. A szövetkezeti döntőbizottságot a közgyűlés választja, és a közgyűlésnek lesz alárendelve.

Czükségessé vált a közös va- ^ gyón és a tag- érdekeltség összefüggésének rendezése. A szövetkezet induló vagyona a belépő tagok által bevitt vagyontárgyak, valamint a tagok anyagi hozzájárulása, például részjegy formájában. A törvénytervezet a termelőszövetkezetek számára is lehetővé teszi — különböző beruházások fedezésére — a tagsági kölcsönt, azzal a kikötéssel, hogy kamatként a törvényes kamatlábnál két százalékkal magasabb kamat nem fizethető. A tagok anyagi hozzájárulásának másik formája a célrészjegy.

A tagsági viszony létesítésében is várható hatásköri változtatás. A gyakorlat azt igazolja, hogy célszerűbb a tagfelvételt a vezetőség hatáskörébe utalni, mert két közgyűlés között hónapokig dolgozhat a jelentkező olyan bizonytalanságban, hogy a tagság fel- vészi-e, vagy sem. Ugyanakkor indokolt, hogy a belépő anyagi hozzájárulást fizessen.

És egy érdekes javaslat, amelyet az ágazati törvényeknek kell szabályozni: az ügyvezető elnök

mellé választandó, úgynevezett társadalmi elnök választása. Erről az az állásfoglalás alakult ki, hogy a termelőszövetkezetek szervezeti felépítése nem indokolja a társadalmi elnöki megbízatást.

A z egységes szövetkezeti tör- vényjavaslat szerint tovább rsökken a tanácsok hatásköre, a jogorvoslatot inkább bírósági úton kívánja érvényesíteni. Az új törvény lehetővé akarja tenni a szövetkezetek tevékenységi körének bővítését, újabb együttműködési formák kialakítását Is.

Sir