Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-29 / 280. szám
Szellemi életünk képviselői az M.SZMP X. kongresszusán. Balról jobbra: Németh László, Illyés Gyula, Darvas József, Bognár József és Lukács György. . . .«.fi--------------------------------1----------------------------------------------------------------M inden faluban van kisebb vagy népesebb értelmiségi csoport, mely ilyen, vagy olyan körülmények között, így vagy úgy végzi a szakmai munkáját. De mit csinál azon túl? Milyen módon él értelmiségi életet a szabad idejében, és főként: hogyan tölti be azt a specifikus társadalmi hivatást, amit jórészt a szakmai munkaidőn túl kell betöltenie? Nem azokra az orvosokra gondolok, például, akik pillanatnyilag szakmai hivatásukat még falun gyakorolják, de ezt — a városra kerülés reményében — annyira átmeneti szükségmegoldásnak ^grt-. ják, hogy minden hétvéget a városbán töltik, s a? velük egy faluban dolgozó más értelmiségieket jóformán nem is ismerik. Ugyancsak tárgytalan a kérdés annak a mezőgazdásznak, agrármérnöknek, pedagógusnak az esetében, aki a városból jár ki naponta falusi munkahelyére, s minden este hazavonatozik, buszozik a városba a családjához. Azokról kívánok szólni alább, akik meggyökeresedtek a faluban, s munka- és szabad idejüket ott töltik. Közülük is elsősorban a pedagógusok és az orvosok szabad idejéről. „Eléggé megterheltek vagyunk — mondta egy iskola- igazgató. — Es legjobban azok, akik sokoldalúak.” Mi, pedagógusok, — mondta egy másik iskolaigazgató, — biztosítjuk a falusiak szabad idejének szórakozási-művelődési lehetőségeit. De a miénket nem mindig tudjuk biztosítani.” S valóban igaz, hogy a falusi pedagógusokra hárul a legtöbb feladat. Kívánatos, hogy elvégzésükre a falu egész értelmiségét mozgósítsák, vagyis arányosan osszák el azokat. A pedagógusgárdán belül is! Tarthatatlan, hogy az iskolaigazgató, aki tanácstag, párttitkár és családapa a színdarabokban is családapa-párt- titkárokat játsszék, míg mások a súgó szerepét se vállalják el. Az anyagi, tudati-erkölcsi változások eredményeként ma sokrétűbbek, bonyolultabbak a falusi értelmiség feladatai, — s nem utolsósorban: igényesebbek! S az igényesebb feladatoknak hovatovább csak úgy tud megfelelni az értelmiségi, ha önmaga iránt is mind igényesebb lehet. Ha mind többet utazhat, Külföldi országokba is, bejárhat a városba színházát, tárlatot nézni, hangversenyt hallgatni, olvashat könyvet, folyóiratot, ösz- szegyűjtheti és feldolgozhatja a helyi népi szokásokat, hagyományokat, elkészítheti á falu monográfiáját, anélkül, hogy attól kellene félnie: valahányszor nekiül . valamely közhasznú „hobbyjárjak”, beállít valaki a járástól, a megyétől a „legsürgősebb” és „legfontosabb” feladatokkal. Sürgősen változtatni kell a mai helyzeten. Azon, hogy egyfelől vannak csupa tevékeny, az önként és kötelességből. végzett tenni válókból ki nem látszó, s így az önképzésre fordíf hatot ■ szabad idővel iaem rendelkező gedi- gógusok, — és Vannak kollégáik, akik a szakmai munkán túl — bár bőven lenne idejük rá, — megszűnnek értelmiségiek lenni. Közömbösek minden iránt, ami nem a vízben úszkál, ami nem a bokorban moccan, vagy csak ott érzik magukat otthon, ahol ász, vagy szesz van. Míg az egyik pedagógus nyári építőtáborba, viszi a diákjait, addig a másik az- ivópultnál ko- mázik velük, s még csak attól sem kell tartania, hogy amikor szájához emeli a pohár italt, benyit az ajtón valaki a járástól, vagy a megyétől. Egészen másként vetédik fel a szabad idő kérdése az orvosok esetében. Hyen véleményeket jegyeztem tőlük a noteszomba: „A szakmai munka majdnem minden időmet kimeríti”. „Évi rendes szabadságomat csak akkor vehetem ki, ha van helyettesítőm a szabadság idejére.” „Annyi a felesleges papírmunka, hogy a gyógyításra, kezelésre szánt idő is arra menne rá, ha az ember nem lenne lelkiismeretes.” „Azt mondják, menynyire felvágós, nagyképű és elzárkózott vagyok,' mert nem keresem az értelmiségiek társaságát. Hát igen, nem járói: közéjük kanasztázni, uljizpi, vedelni a konyakot és hallgatni a nosztalgikus' nyavalyásaikat, fftkább böngészem a szakirodalmat, tanulmányozom az új gyógymódokat...” Az a tapasztalatom, hogy az elvidékiesedés veszélyét az orvosok érzik leginkább, s éppen ezért bennük ah- sebb a korszerű éw: ü igénye, a lakásoéréndezé> kiválasztásában éppúgy, mint az önképzés gyakorlatában. Távlati tervként a legtöbben a szakvizsgát emlegetik, s azt a vágyukat, hogy olyan gyógyintézetbe, kórházba kerüljenek, ahol „mást” és „többet” tehetnek a betegekért. Azt hi- hetné az ember, hogy nem a végleges meggyökeresedés- re akarnak berendezkedni, s ennek ellenére mégis úgy néz ki a dolog, —: lakas- és munkafeltételi igényeikben, szakmai munkában és önképzésben, művelődésben és egyéni szenvedélyekben egyaránt —« mintha értelmiségi mivoltukban ők találták volna meg legjobban a helyüket falun. Mi ennek a magyarázata? Nyilvánvalóan sokat számítanak a szubjektív tényezők. Az, hogy/tudatosabban él bennük az : értelmiségi életstílus igénye, s azt a kevés szabad időt, ami a szakmai jellegű elfoglaltságon kívül marad, az orvosok inkább fordítják egyéni művelődésre, mint társadalmi tevékenységre. S ez a szabad idő mégis csak több annál, mint ameny- nyivel egy „csupa feladat” pedagógus rendelkezik szakmai és társadalmi, közéleti munkáján kívül. A falusi orvosok helyzetéből, életformájából levonhatjuk a pedagógusokra is érvényesíthető következtetést. A feladatok megfelelőbb és arányosabb elosztásával, serkent- s it pedagógusainkat. S mindenekelőtt tegyük lehetővé szájmukra a m.ennél tartalmasabb, sokoldalúbb értelmiségi életformát, Emikor a falusi értelmiségről beszélünk, mindenekelőtt a í pedagógusokról beszélünk. Nemcsak azért, mert számszerűen ők képviselik ennek az > értelmiségnek a zömét, ha- nefn főleg azért, mert a társadalmi munka nagyobb terhét mindig ők hordják ma is a vállukon. Ha ma bonyolultabbak a tennivalók és nagyabbak az igények, akkor,ezzel nemcsak azt mondjuk, bogy mindez az ő odaadásukat, áldozatvállalásukat, munkájukat dicséri, hanem azt is, hogy a továbbiakban is elsősorban rájuk nehezedik a dolgok sűrűje, s e szerint kell lépést tartaniuk szabad/idejükben ,is — gz. idővel. PATAKY DEZSŐ Art Buohtraldt &ialé0M6 a válásról Egyszer Piter Usztinov szinész- szel és rendezővel arról beszélgettünk, hogy miben különbözik egy és * ugyanazon dialógus a válásról az angol, a francia és az amerikai színpadon: Képzeljük el, hogy hogyan játszanak .el ezt a dialógust az angol színpadon: George: — Jessy! Jessy: — Ho-v... George: — Már régen készülök rá, hogy beszéljek veled egy dologról. (A valóságban két és fél felvonáson keresztül készülődik feltenni e kérdést.) Jessy szigorúan: — Beszélj, Georg. George: — Én... Azaz, hogy... Jessy: — Gyanítom, hogy miről akarsz beszélni. George: —• Nekem ez nagyon kínos... Jessy: — Különben is, már nagyon késő van. George: — Szerintem tökéletesen igazad van. Whisky? Jessy: — Kérek. George: — Ez bizonyos mértékben oz én hibám... Jessy: — Ne hibáztasd magad, George. George: — Jéggel kéred? Jessy: — Nagyon kicsivel. George: — De hisz te soha nem szeretted a whiskyt jéggel. JeSsy: — Nem szerettem... George: — Hála istennekl Jessy: — Miért? George: — Azért, mert nincs itthon egy csepp sem. (Nehézkesen leereszkedik a karosszékbe.) A franciák ezt a jelenetet így alakítanák: Georg: — Kedvesem! Jessy: — Igen, drágám. Georg: — Meg kell, hogy vall- jam neked: van egy új barátnőm. Jessy: — Ezzel nekem semmi újat sem mondtál. És mi lesz Máriával? Georg: — Azt még én sem tydom. Jessy:- — Szegényke. Be kell ajánlanom a Modellházba. Georg (szemrehányóan): — Ajánld, ha akarod. Eddig úgysem voltai hozzá túl kedves. Jessy (még szemrehányóbban): — Úgy teszel, mintha egyszer is meghívtad volna hozzánk vendégségbe. Georg: — Igazad van, elmulasztottam. Jessy: — És ez az új nőd sokkal szebb nálam? Georg: — Sokkal, drágám. Jessy: — Nagyszerű. Különben még féltékeny lennék. Georg: — Te hová készülsz, hogy így kiöltöztél? Jessy: — Ezen a héjén mindig randink van. Georg: — Hát Pierre Párizsban van? Jessy: — Nem tudom, Leon viszont igen. Georg: — Ki ez a Leon? Jessy: ■— Na, de Georg, kér- lek!... Ha így folytatod, lassan már egy lépést sem lehetek!™. „Az amerikaiaknak sokkal jobban tetszik a komor realizmus —• magyarázta Usztinov. — Ezért az kell, hogy az egyik sarkon üvöltsön a szaxofon, az utca másik oldalán meg sírjon égj gyerek." Georg: — Jessy, nekem feltétlenül tárgyalnom kell veled. Jessy: — Kész vagyok elválni. Georg: — De még azt sem tudod, hogy tulajdonképpen mit is akartam mondani. Jessy: —• Az isten szerelmére, ne ordíts! Felnőtt emberek vagyunk, nem taknyos kölykök! Georg: — JHát ordítok én? Jessy: — A mama előre figyel- s meztetett, hogy így fog befejeződni... Georg: — Micsoda?! Jessy: — Nem fogok veszekedni veled. így történt és kész. A részletek nem érdekelnek. Georg: — Fogd be a szád. Jessy: — Ne ordíts! Georg: — Csak azt akartam mondani... Jessy: — Az ügyvédjeink mindent elintéznek! Georg: — Mit intéznek el? Jessy: — Jóbarátok maradunk. A gyerekeknek erről semmit sem kell tudniok. Georg: — Hová mégy most? Jessy: — Reno, Mexikó-City, Tukszon. Képeslapot majd küldök. Remélem, boldog leszel. Georg (nehézkesen leül a székre): — Erről egészen megfeledkeztem. Egyébként lehetséges, hogy úgy lesz. Fordította: Sigér Imre HÉRA ZOLTÁN; SZEMEK, HANQOIC ARCOK Szemek, kormosak, mint a kéj, tikkadtak. mint a szemérem, vakmerők, mint a tilos hit, rebbenők, mint a tisztaság, éberek, mint a rontás — hangok, borzasak, mint az akarat, zsibongók, mint a káröröm, elfúlók, mint a lemondás, fakulok, mint a gyász — arcok, fátylasak, mint a tettetés, tétovák, mint a tanúskodás — a gondolat szobor-próbái, ti, az eszme küszködő vázlatai! Erdő, amelyben eltévedtem, jelek, melyekben magamra leltem. I Füllt, értelmiség, szabad idd
