Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-03 / 258. szám
■tóim McoTcr V1UC rtoimni« MYtmitTBl nrcpcjsAG I * «**otaw rzociausta Mtnnt abfkmT roiM* MEorci lrzoTTmigji fai a mára tmAc« ütne j T ömegszerencsétlenség egy tánclokálban Közel másfél száz ember vesztette életét szombat éjjel Qgy heves tűzvész következtében, amely elpusztított egy tánclokált a Grenoble-tól körülbelül 30 kilométernyire fekvő Saint-Laurent du Pont közelében. A szerencsétlenséget feltehetően rövidzárlat okozta, amelyet gázrobbanás követett. Feltételezés szerint a tragédia időpontjában, több mint 200 ember tartózkodott a helységben. A tragédia súlyosságát fokozta, hogy az épületből a vendégek csak egyetlen kijáraton tudtak távozni, s a kijutást még megnehezítette a forgóajtó, amelynek működésével a belépőjegyek ellenőrzését szokták biztosítani. A katasztrófát túlélők egyike elmondotta, hogy a földszinti tánchelyiségben hajnali két óra felé egyszerre csak sötét lett, majd a mennyezeten észrevették az első lángokat, tehát úgy gondolták, hogy a tűz az első emeleten levő bárban ütött ki. A plasztik anyagból készült dekorációk olvadni és lángolni kezdték s ekkor rohamozta meg a pánikba esett közönség az összes ajtókat, amelyek közül csak egy volt nyitva. Saint-Laurent du Pont rendőrfőnöke közölte, hogy a tűzvészben 142 ember vesztette életét. Ifi-találkozó Bátaszéken Szombaton a kora délutáni órákban rendezte a szekszárdi járás úttörőelnöksége — immár a harmadik — ifjú úttörővezetők találkozóját Bátaszéken. A járásban összesen 140 ifivezető dolgozik az úttörőcsapatoknál, s így a találkozókat 3 turnusban kellett lebonyolítani. A bátaszéki találkozón — hasonlóan az előzőekhez — ünnepélyesen adták át a 14— IS éves vezetőknek az ifi-igazolványt, majd az úttörőmunkáról rendeztek kerekasztal- megbeszélést. Az ifi-találkozók legnagyobb jelentősége az, hogy a járásivárosi úttörőelnökségek komoly segítséget nyújtanak a fiatal vezetők folyamatos munkájához. A járási úttörő- elnökségen elmondták, hogy az elkövetkező időszakban rendszeresen szerveznek ifi-találkozókat, melyeknek tematikáját már összeállították. Legközelebb a közösségi munkáról; a pajtások és a vezetők közötti jó kapcsolat kialakításáról rendeznek vitadélutánt. Halálos baleset Sza kályhán GYORSLISTA Az 1970. november 2-án megtartott jutalomsorsolásról, melyen a 43. heti lottószelvények vettek részt. 3 822 870 tv, 3 833 745 méteráru, — 3 840 854 tv, 4 005 027 BÁV-'ut. — 4 024 322 rádió, 6 071 718 utalv., — 6 073 574 utalv., 6 074 947 utalv., — 6 082 702 éléskamra-ut., 6 084 546 tv, •6 080 860 utalv., 6 085 424 tv, 6 094 928 éléskamra-ut., 6 100 219 ruházati cikkek, 6 105 147 utalv., 6 106 449 lak. tex., 6 108 318 éléskamra-ut.. 6 119 723 tv, 6 129 091 tv, 6 132 983 ki mit vál? 6 138 453 utalv, — 6 141 440 magnó, 6 143 453 tv, — 6 143 813 háztart. g„ 6 147 524 ruházati cikkek, 6 147 621 utalv., — 6 151 914 magnó, 6 421 843 utalv., — 6 444 076 tv. 6 445 311 é!éskamra-ut., 6 448 362 rádió, 6 450 269 háztart. g., 6 169 941 hűtőgép. 6 472 126 ruházati Cikk, 8 822 440 utalv., 8 822 533 utalv, 8 335 656 hűtőgép, 9 003 169 r. lemezjátszóval, 9 006 641 tv, 9 016 120 háztart. g., 9 020 013 tv, 9 027 024 háztart. g„ 9 402 356 hűtőgép, — 9 417 112 rádió, 9 422 531 utalv., — 9 422 753 hűtőgép, 9 427 106 méteráru, 9 429 689“ éléskamra-ut., — 9 437 397 blitor-lakber.. 9 441 131 rádió. 9 449 165 hűtőgép, 9 449 955 BÁV-Ut., 9 457 711 hűtőgép, — 9 460 1 60 ki mit választ? 9 4fiB 068 BAV-ut., 9 469 478 r. lemezjátszóval 9 475 110 tv, 8 494 453 bútor-lakbér., 9 495 169 éléskamra-ut.. 9 498 200 ÓFOTÉRT-út., 9 513 165 háztart. g., 9 519 695 éléskamra-ut.. 9 519 776 ruházati cikkek. 9 525 834 ruházati cikkek. 9 527 651 éléskamra-ut., — 9 529 498 háztart. g„ 9 533 776 lemezjátszó, 9 537 535 Utalv., 9 541 572 utalv., 9 546 413 rádió, 9 560 995 hűtőgép, 9 725 903 bútor, 9 731 12» ház- tart. g.. 9 756 841 tv, 9 766 391 ki mit vál? 9 766 943 tv, 9 772 937 élés- kamra-ut., 9 776 915 éléskamra-ut., 9 780 787 lak-tex. 9 78« »36 tv. — 9 787 101 utalv., 9 790 967 tv, — 9 791 294 utalv., 9 815 095 rádió, — 9 820 225 utalv., 9 824 895 méteráru, TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC ; Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01, 123—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó J Vállalat, Szekszárd. Béla tér l- * Telefon: 120—11. 120-10 | Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF í Készül a Szekszárdi Nyomdában * Széchenyi utca 46. fej Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél f, Előfizetési díj egy hónapra 2« Ft | Index-szám. ti 06» I •• * «'OÍ W 9 827 158 éléskamra-ut.; 9 839 931 háztart. g., 9 831 636 ki mit vál? — 9 850 257 utalv., 9 850 934 utalv., — 9 051 673 tv, 9 853 297 háztart. g„ — 9 853 440 utalv., 9 877 168 tv, 9 886 449 BAV-ut., 9 880 773 tv, 8 089 457 .T. lemezjátszóval. A nyertes szelvényeket 1970. november 20-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok, a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Bp., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI). A hét végén Szekszárdon kívül Szakályban is történt halálos baleset. Varga Lajos pécsi lakos Szakályban a Szabadság utca 184-es ház előtt Trabant gépkocsival Tamási felé haladva, elütötte Piszker István 56 éves Szakály-ürge- vári kerékpárost. A baleset következtében Piszker István a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe. A rendőrség az ügyben szakértők bevonásával a nyomozást megkezdte, a felelősség megállapítása érdekében. Takarékossági est Szekszárdon Kisorsolták a takarékossági totót Kitűnő műsor Impozáns helyen — a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ színháztermében — és ünnepi hangulatban kezdődött szombaton este a Ha- iaflos Népfront Szekszárd városi bizottsága és az OTP megyei igazgatósága által rendezett takarékossági e6t. Ez egyben a világtakarékossági napok kezdődő rendezvénye is volt megyénkben. Megnyitót mondott Kaszás Imre. megyénk or-zággyűtési képviselője. — Az eddigi '-negyei eredmények — mondotta többek közt — azt bizonyítják, nogy városaink, egész megyénk dolgozói rendkívül szorgalmasak és értik, érzik a takarékoskodás egyéni és népgazdasági jelentőségét. — Bizonyítékként említette, hogy az ország mintegy 70 városa közül qz egy főre eső betétátlag tekintetében Szék- szórd az első helyen áll. — Mint pedagógus — hangsúlyozta — nagyra értékelem a most meg indult ifjúsági előtakarékossági mozgalmat. amelyben a megye — o fiatalok számarányát tekintve — szintén országoson első. Nálunk a takarékosság nem öncél. Most arro kell törekednünk — hívta fel a figyelmet —■, hogy a szép megtakarítások okos felhasználásához adjunk segítséget, biztosítsuk o lehetőségeket, így érhetjük el. hogy növekedjék a bölcs takaró . kosság. Ezután Pólós Miklós, a Hétfői Hírek rovatvezetője tartott előadást. Pénzgazdálkodás a családban etemnél Eb ben az ország szinte valo^myi tó járói szerzett tapasztalatait mondto el, amelynek végső kicsengése az volt: a tokarékosság, takarékosság na való ne vetés — szülők, pedagógusok, gyerekek, közéleti személyiségek — nagyon gondos, összehangolt, társadalmi felelősséggel végzett munkája kell, hogy legyen. ■**, A ■ i •** j Az előadás után ejtették meg a takarékossági totó sorsolását. Szent györgyi Kálmán ismertette a nyertes szelvényt, majd egy kislány a nyerők nevét húzta ki. A harminc nyertes por szívóval, kávéőrlővel, kukta főzökkel, népművészeti tárgyakkal, termoszokkal, mappákkal lettek gazdagabbak. A szekszárdi nyertesek a nyereményt a szekszárdi QTP-fióknál vehetik át — kiértesítés után — a vidékiek postán kapják meg. A szünet előtt Czéh Lajos, az OTP megyei igazgatója szóit a közönséghez néhány meleg szót, amelyet ezzel fejezett be: Eddig a takarékosságról beszéltünk, most azonban mi mondjuk, ne takarékoskodjunk a tapsokkal. És nem is kellett biztatás í Szünet után kitűnő műsor következett. Egymás után vonultak fel a Röpülj Páva, az Ifjúság 1970, a Csillogok, csillagok és a Sárközi lakodalmas vetélkedők legkiválóbb megyei szereplői, a szék szárdi szövetkezeti madrigálkórus — karnagy dr. Partos János — és táncegyüttes, az őcsényi népi együttes, a bátaszéki Búzakalász Tsz menyecske* kórusé és népdalokkal, versekkel Tamás Istvánná Sótaszékrő!, Őri József- né öcsénybőf. Bőgős Gyula {regszemcséről, Antal Tamás Tamásiból, Bábel Melinda, Németh Judit Szekizárd- ról, s a két fővárosi népdalénekes, Szentendrey Klári és Dór/ József. A nogy sikerre jellemző, hogy a szereplők túlnyomó többsége vastapsot kapott, s nem is egyszer — a madrigáh kórus például háromszor — ismétlésre ,,kényszerült". Végül igazi tv-vetélkedő" hangulatban ért véget az est ugyanis dr. Portos János vezényletével a színházterem közönsége együtt öolott a szereplőkkel. SZALAI SNORE W NOVEMBER Névnap; Győző A Nap kél 6„".0 órakor, 3 nyugszik 16.24 órakor. A Hold kél 11.21 órakor, KEDD nyugszik 18.57 órakor. Hurrá! Százasok a kávéban? Igen, olvasom a hirdetést, amely közli: november 1-től a Magyar Édesipar 20 dekagrammba Ali Baba és 20 dekagrammos Orient Mocca kávécsomagjaiban a szerencsés vevő 100 forinttól 5000 forintig terjedő értékű vásárlási utalványt, vagy kávéutalványt talál. Ez igen! Üjabb nyerési lehetőség. De miért kell az Ali Babát és az Orient Moccát utalványokkal ellátni? Nem megy talán? És azért mellékelnek hozzá 100 forinttól 5000 forintig terjedő értékű vásárlási utalványt, hogy kapósabb legyen?„ felteszem, igen. 0**' De mi lenne, ha olcsóbban adnák} íí <■■,.. :|p — Uj járda épül Szekszárdon, a Berzsenyi utcában, a Mátyás király úttól a mesterséges termékenyítő állomásig terjedő szakaszon, mely idáig az utca legelhanyagoltabb szakasza volt. KURALI FERENC, a Hírlapkiadó Vállalat megyei osztályának a Munkaérdemrend ezüst fokozatával kitüntetett vezetője, hosszas betegség után, 45 éves korában október 31-én elhunyt. A Hírlapkiadó Vállalat saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. — Újságíró-küldöttség utazott hétfőn a Ferihegyi repülőtérről Moszkvába, a MUOSZ és a szovjet újságíró-szövetség 1971. évi együttműködési megállapodásának előkészítésére. A delegációt Siklósi Norbert, a MUOSZ főtitkára vezeti. Tagjai: Gyáros László, a MUOSZ nemzetközi osztályának vezetője, Rajcsányi Károly, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, Petrits Ferenc, a Tolna megyei Népújság főszerkesztője és Mészáros Ferenc, a Magyar Rádió szerkesztője. — öt év kulturális bér uh úszásaiból. A harmadik ötéves terv során Tolna megyében 17 művelődési ház és 7 új mo^ zi épült, összesen több mini Sty millió forintos költséggel* , . —• Huszonnégymillió fariné a nyugdíjasoknak. Tolna nve-f gyében 3113» nyugdíjas kajú rendszeresen nyugdíjat, az egp hónapra kifizetett nyugdíj összege meghaladja-a 24-HMkS. lió forintot. \ — A tanácsok 29 éves tevé-f kenységének ideje alatt átaiaV- kult, fejlődött a megye mező^ gazdasága. 1950-ben Tolna mej' gyében a termelőszövetkezeteid és termelőszövetkezeti csopor-f tok művelése alatt összesen 55 000 kataszteri hold volt. Ea a terület ma már 354 000 ksef taszter! holdra emelkedett*..^. — Mozdonyszikrától lágyul» ladt a még lábon ólló kuko-f ricaszár a Kölesd-alsótengeU-í ci vasútállomás közelében. Kit vonultak a szekszárdi állami tűzoltók is, a beavatkozásra azonban nem került sor, mivel a helybeliek még idejében ely oltották a tüzet. , A 44. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 25 darab, 37 576 forintos nyereménnyel. Ebből 13 plusz 1 találatos szelvény 3 darab, a nyeremény és a jutalom együttesen 493 080 forint. 12 találatos 970 darab, 646 forint, 11 találatos 10 092 darab, 62 forint, és 10 találatos 38 181 darab, húsz forint. — Falegy enben a. szolgáltató ház. Ujdombóvárott négy szákma részére épül szolgáltató ház, az építkezés jól halad, a felmenő falat elkészítették. ENYHE HX* Várható időjárás ma esti£3 felhőátvonulások, valószínűleg eső nélküL A hajnali és reggeli órákban elsőorban a déli megyékben párásság. Mérsékelt, napközben időnként élénH délnyugati-nyugati széL Enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok; között, A NAIV fo*«> fSMCi — Nem is tudom. hogyan háláljam meg neked ezt az ara, . gyűrűt...