Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-04 / 259. szám
TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! mCPOJSAG H A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA fcS A MEGYEI TANÄCS LAPJA~1 XX. évfolyam, 259. szám ÁRA: 88 FILLER Szerda, 1970. november 4. A megyei tanács végrehajtó bizottságának üléséről jelentjük Mélyreható változások a tsz-ek személyzeti munkájában — Készülődés a vadászati világkiállításra A megyei tanács végrehajtó bizottságának tegnap tartott ülésén két izgalmas téma szerepelt. Foglalkozott a végrehajtó bizottság a megye termelőszövetkezeteiben folyó személyzeti munka helyzetével, majd pedig azzal, milyen feladatok hárulnak megyénkre az 1971-ben megrendezésre kerülő vadászati világkiállítás programjának bennünket illető, előkészítő munkájában. Részt vett a végrehajtó bizottság ülésén dr. Lénárt Lajos, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese, Czégli Béla, a MÉM vadászati osztályának csoportvezetője, Markovits János, a MÉM személyzeti osztályának vezetője, Somi Benjamin, az MSZMP megyei bizottságának titkára, valamint az IBUSZ vezér- igazgatóságának képviseletében Antal János osztályvezető, Flandorfer Tamás csoportvezető és Gáli Lászlöné' előadó; meghívott vendégként mind. azok, akik az ülés napirendjén szereplő témakörökben érdekeltek. Mint ez ismeretes, a mező- gazdasági és élelmezésügyi minisztert az 1001/1968. (I. 15.) számú kormányrendelet hatalmazta föl a termelőszövetkezetekben végzendő személyzeti münka rendeletben való szabályozására. Az intézkedés szükségszerű volt, ennek megfelelően került sor termelő- szövetkezeteinkben — széles körű felvilágosító és segítő munkát követően —, a MÉM 14/1968. sz. rendeletének megvalósítására. Szabópál Antal, a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke — többek között — elmondotta; az MSZMP Politikai Bizottságának, a kormánynak, a MÉM- nek. majd az MSZMP Tolna megyei Bizottságának ide vonatkozó határozatai alapján mélyreható változások következtek be a személyzeti munkában, noha a rendelet és a határozatok végrehajtásának folyamata nem lezárható és nem problémamentes folyamat. Mérhető eredmény, hogy az önálló, — de az irányelveknek megfelelő — személyzeti munka fokozza a vezetők felelősségét a mező- gazdasági üzemi szakvezetők kiválasztásában, a velük való rendszeres foglalkozásban. Mind tőlük, mind pedig a szak- igazgatási szervektől nagyobb következetességet kell azonban megkövetelnünk a jövőben... Dr Lénárt Lajos miniszter- helyettes pozitívnak ítélte meg azokat a változásokat, amelyeket a végrehajtó bizottság elé a személyzeti munkáról szóló jelentés tárt, úgyszintén azt is, hogy a végrehajtó bizottság súlyának mgfelelően foglalkozik, napirendjén tartja e nagy jelentőségű kérdést, mivel mind több, művelt, szakmájához értő, erkölcsileg feddhetetlen gazdasági vezetőre van szükségünk a mezőgazdaságban! Szólt a miniszterhelyettes az erkölcsi bizonyítványhoz kötött munkakörök betöltéséről, a hiányzó erkölcsi bizonyítványok veszélyéről; a minősítések háromnégyévenkénti elkészítésének jelentőségéről; majd annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben folyó személyzeti munka mai eredményei mérhetőségükön túl meghatározzák, mely pontokon kell előre lépni. A végrehajtó bizottság egyebek között olyan határozatot hozott, hogy a ma még- hiányzó 106 erkölcsi bizonyítvány beszerzését — az érintett termelőszövetkezetek számára —, szoros határidőmegadással teszi kötelezővé* hiszen elég az országosan ismert szakcsi példa arra, milyen következményekkel járhat az engedékenység és türelem! Ugyancsak gyorsintézkedésre van szükség a szakosított állattenyésztési telepek szakemberellátásának biztosításában is. Rövid szünet után a végrehajtó bizottság az 1971-ben megrendezésre kerülő vadásza, ti világkiállítással összefüggő megyei feladatokat vitatta meg. Tennivalóink száma nem kevés, nagyságukat tekintve sem kicsinyek, hiszen nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy abban az országos jelentőségű munkában, —amit a VVK megrendezése, zavartalan lebonyolítása jelent —, megyénk milyen fölkészültséggel, a vendégek fogadására és ellátására mennyire készen vesz részt. A tervezett beruházások megvalósítása nemcsak a jövő évi, de az elkövetkező évek idegenforgalmát is megszabja! Sem a megye áldozatvállalása, sem az illetékes szervek segítőkész támogatása nem csekély. A legtöbb munka a világviszonylatban is unikumként ismert Gemenci Erdő- és Vadgazdaság területén vár ránk. Mint ez elhangzott, mind a keselyűsi kiállítóterem, mind a vadászati kiszolgálóépület, mind pedig a vasút- és hajóállomás tereprendezése, fásítása elkészül, az anyagi és kapacitáserők céltudatos koncentrálásával — 1971. tavaszára. Augusztus 1-ig fejeződik be a vadászcsárda és a vadas- kert építése is —, szintén Keselyűsben. Gyulaj helyzete kedvezőbb, itt a VVK Tolna megyei programjának lebonyolítása, anyagi kihatásokban kisebb előkészületeket igényel. Befejeződött a bemutatóútvonul rendezése, folyamatban van a 32 hektáros vadtakarmányföld létesítése, a nagyvadetető és a magasles pedig elkészül határidőre. Noha az építőipari kapacitás közismerten kicsi, 1971 augusztus 1-én üzembe lép Szek^zárd legfrissebb büszkesége, a Gemenc- SzáUó, ami — mint ezt a járókelők naponta láthatják — egy héten belül tető alá kerül, így a belső munkákat a rövidesen beköszöntő tél aligha akadályozhatja. Az üzen .vétető, Pannón a Vendéglátóipári Vállalat már elkészítette a berendezés forgatókönyvét, egyszóval, angol, francia, német, olasz és egyéb vendégeinket a VVK-hoz méltó körülményekkel várhatjuk. Érdekességként jegyezzük meg, hogy eddig 28 ország jelentette be részvételi igényét és 1971. augusztus 27-től szeptember 30-ig bezáróan, hazánk mintegy,50 ezer külföldi vendég érkezésére számíthat. A megyénk által bzitosítható program gazdagsága bizonnyal sok kül- és belföldi érdeklődőt vonz majd. A két híres vadrezervátumon kívül a vendégek megismerkedhetnek a megyeszékhellyel, Szekszárddal; a történelmi borvidék hagyományaival; népművészetünkkel, Tolna megve idegenforgalmi érdekességű helységeinek múltjával, és jelenével is. Mint ez a végrehajtó bizottság ülésén elhangzott vitából kiderült: érezzük a VVK-val kapcsolatos feladataink jelentőségét és a célkitűzések va- lóraváltásának felelősségét. A vb. ülése végül bejelentésekkel fejeződött be. N’Diongve Babacar szenegáli küldött elnökletével kedden az Építők Rózsa Ferenc Székhazában folytatta tanácskozásai a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség VIII. kongresz- szusa. A plenáris ülésen 12 munkabizottság képviselői számoltak be négynapos tanácskozásuk. széleskörű eszmecseréik tapasztalatairól, s előterjesztették a szekciók végső formába öntött határozata javaslatait. Az indokínai népek harcával foglalkozó munkacsoport nevében Nour Mohd Osman szu- dáni küldött kért szót. Elmondotta: a felszólalók egyöntetűen elítélték az amerikaiak vietnami, laoszi, kambodzsai agresszióját. Elhatározták, hogy december 20-án, a Dél- vietnami Nemzeti Felszabadí- tási Front megalakulásának évfordulóján világszerte szolidaritási megmozdulásokat szerveznek. Jövő esztendei Vasúti vagonok Csehszlovákiából A MÁV a következő öt évben 13 800 tehervagonnal gyarapítja kocsiparkját. A tervek szerint ismét megkezdődik a vagonok hazai gyártása is, de az új kocsik túlnyomó részét külföldről szerzik be. Új beszerzési piacnak számít Csehszlovákia, ahonnan már megérkeztek az első különlegesen kialakított, kéttengelyes fedett tehervagonok, az első kettőt kedden a Nyugati pályaudvaron ünnepélyesen adta át a MÁV vezetőinek a magyar és a csehszlovák külkereskedelmi vállalat. Az új konstrukció szóródó anyagok, vegyszerek, műtrágya, mész, cement, törékeny áruk, zsákba, kartondobozokba csomagolt termékek szállítására is alkalmas. Újszerű a kocsik tetőszerkezete, amely két részből áll és eltolható, ily módon a teljes ki- és berakás gépesíthető. Buktatóberendezés segítségével az ömlesztett anyagok néhány perc alatt kiüríthetők, anélkül, hogy kézi munkára szükség lenne. A vagonok 40 tonna összsúllyal óránként 100 kilométeres sebességgel haladhatnak. A NIKEX a MÁV részére 600 ilyen új típusú csehszlovák vagont vásárolt. Tárgyalások folynak arról, hogy ugyancsak Csehszlovákiából a negyedik ötéves terv időszakában 3600 kéttengelyes, nagy rakterületű fedett vasúti kocsit szerez be a MÁV. (MTI) események közé tartozik még összehívják az Egyesült Államok haladó fiataljainak indokínai szolidaritási konferenciáját, megünneplik a laoszi nép függetlenségének kikiáltását, valamint Kambodzsa nemzeti napját. Az európai biztonság megteremtéséről tanácskozó szekció munkáját Jan Pawlak lengyel küldött ismertette. A bizottság határozatban ítélte el azt az imperialista politikát, amely — elsősorban — a NATO segítségével Európa megosztottságának szentesítésére törekszik. A határozat kimondja: a haladó, demokratikus ifjúság tűrhetetlennek tartja, hogy Spanyolországban, Portugáliában és Görögországban még ma is olyan fasiszta rendszerek vannak uralmon, amelyek a legelemibb szabadságjogoktól is megfosztják polgáraikat. Hét százalékkal nagyobb ipari termelés, százmilliárd forintos kiskereskedelmi forgalom az első háromnegyed évben A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év eLső háromnegyedében a belföldi és külföldi kereslet változatlan élénksége jellemezte a népgazdaság fejlődését, s a lakosság ellátása javult. A szocialista ipar hét százalékkal többet termelt, mint a múlt év hasonló időszakában. Valamennyi ipari ágazat többet termelt, mint tavaly ilyenkor. Az átlagosnál gyorsabban különösen a vegyipar és a gépipar növelte termelését, 14, illetve 9 százalékkal. A bányászat 2,8, a kohászat 5,5, a könnyűipar 7,3 százalékkal termelt többet, mint a múlt év első 9 hónapjában. Az építőanyag-ipar termelése 3,4, ezen belül a cementtermelés 4 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet. Az eltelt háromnegyed évben a mezőgazdasági üzemek a fontosabb vágóállatokból és állati termékekből ugyanannyit értékesítettek, mint egy évvel ezelőtt, ezen belül azon ban az első félévben az értékesítés 6 százalékkal kevesebb, a harmadik négyedévben 12 százalékkal több volt, mini. 1969 azonos időszakában. A lakosságnak 10,8 százalékkal több pénzt fizettek ki, mint 1969. első háromnegyedében, kilenc hónap alatt a kiskereskedelem körülbelül százmillióid forintos forgalmat bonyolított le, 11,1 milliárd'forinttal nagyobbat, mint .tavaly ilyenkor. A kiskereskedelmi órszim 1,3 százalékkal nőtt, így a kiskereskedelmi eladások tényleges emelkedése 11 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év első kilenc hónapjában. (MTI) Határozati javaslatok a DÍ VSZ kongresszusa előtt