Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-27 / 278. szám
I Munkában a tv operatőre és az MTI gyorsírói a kongresszus üléstermében. & sajátos magyar találmányt: az unalmas ' szórakoztatást sem. Ne adjunk olyan, úgynevezett közönségfilmeket, melyeket kongó nézőtéren ásí- tozik végig egy-két ember. Iz- lésnevelő, szellemes, játékos, örömet és vidámságot adó szórakozásra van szükségünk. Meg kell szüntetni minden olyan anyagi és más ösztönzést, amely a selejtgyártásnak kedvez. Szükség van a rangos mű_ vészek alkotó közreműködésére is azokban a műfajokban, amelyeknek csak a végeredménye könnyed, de színvonalas megvalósítása annál nehezebb. Kultúrpolitikai elveinken nem kell változtatni. Kulturális életünk demokratizmusának növelését továbbra is feladatunknak tartjuk, de az a figyelem és felelősség, amellyel párttagságunk a kultúra kérdéseit vitatta, még nagyobb felelősségre és mélyebb önvizsgálatra kötelezi a kulturális irányítást. Hangsúlyozta: a párt- és állami vezetés akkor töltheti be eredményesen feladatát, ha figyelve a gyakorlati tapasztalatokat, gyorsan reagál az új jelenségekre. Az irányításnak határozottabban kell biztosítania az ideológiai-politikai felelősség érvéftyesítését, mert az önállósággal nem mindenütt arányosan nőtt a felelősség. Meg kell tanulni az érték propagálását. Feladat, hogy sokkal nagyobb erővel, szervezettséggel, tömegkommunikációs eszközeink lehetőségeinek jobb felhasználásával azt támogassuk, ami a népnek, a szocializmusnak — nagy és nemes céljainknak — leginkább megfelel. A feladat teljesítéséhez jók, jobbak a körülményeink, mint bármikor. De ahogyan társadalmunk fejlesztésében mindenütt, itt is szükség van az odaadó, együttes munkára; a kultúra kibon takoztatásáhőz. is minden alkotó erőt össze kell fogni. A Központi Bizottság referátumának szavaival élve: „A párt minden szervezetének és minden tagjának, a szocializmus minden hívének odaadással és fáradhatatlanul kell dolgoznia ezen a szép és annyira fontos munkán” — mondta nagy tapssal fogadott felszólalása végén Aczél György. A következő felszólaló Herbert Mies a Német Kommunista Párt alelnöke hangsúlyozta: a Német Kommunista Párt azt akarja, hogy ai NSZK sem ma, sem a jövőben ne kezdjen háborút, hanem az európai biztonságot és a világbékét szolgálja. Leif Hammerstad Norvégia Kommunista Pártja titkárságának tagja arról beszélt, hogy pártja támogat minden kezdeményezést, amely a kommunista pártok közötti kapcsolatok megjavítására irányul. A kongresszus csütörtök délutáni tanácskozásának további eseményeit lapunk holnapi számában ismertetjük. Kádár János Jogadta a veteránok egy csoportját Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön, a tanácskozás szünetében fogadta a kongresszuson részt vevő veteránok egy csoportját. A közvetlen hangulatú találkozón jelen volt Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai. A pártvezetők baráti eszmecserét folytattak a párt, a munkásmozgalom idős harcosaival. Kádár János elvtárs a Központi Bizottság szívélyes üdvözletét tolmácsolta, s hozzáfűzte: a kommunisták, a dolgozók mai nemzedéke ugyanazoknak a céloknak az eléréséért fáradozik, mint amelyekért sok évtizeddel ezelőtt a veteránok is harcoltak. Erői, egészséget kívánt a munkás- mozgalom idős harcosainak, akiknek nevében Polák Károly köszönte meg a szívélyes fogadtatást. Testvérpártok küldöttségeinek látogatása Csütörtökön az MSZMP X. kongresszusán részt vevő néhány küldöttség budapesti és vidéki üzemeket, intézményeket látogatott meg. A Lengyel Egyesült Munkáspárt delegációjának vezetője, Ryszard Strzelecki, a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára és Tadeusz Rudolf, a központi bizottság póttagja, a kielcei vajdasági párt- bizottság első titkára, az íka- rus-gyárat kereste fiel. A küldöttséget dr. Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Gyenes András külügyminiszter-helyettes, György Gyula, kohó- és gépipari miniszterhelyettes, Némety Béla, hazánk varsói nagykövete és a budapesti lengyel nagykövetség több képviselője kísérte.. A vendégek találkoztak a gyár vezetőivel, a tömegszervezetek képviselőivel, akik tájékoztatták őket a nagyarányú fejlesztést végrehajtó vállalat munkájáról, a lengyel üzemekkel kialakuló kooperációikról. Ezt követően a lengyel testvérpárt küldöttei megtekintették a sze„ reldéket. A Kubai Kommunista Párt küldöttsége, élén Fabio Gro- batt-tal, a központi bizottság tagjával, a Budapesti Rádió- technikai Gyárba látogatott, Dabronaki Gyulának, a Központi Bizottság tagjának és Soós Lőrincnek, hazánk havannai nagykövetének társaságában. A vendégek baráti beszélgetést folytattak a gyár vezetőivel, dolgozóival, majd üzemlátogatáson vettek részt l * ► >' * * ► ► ► ► > ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► !► I* ► ► í t : ► : ▼ Doboxy Imre: Üjra lehet kezdeni 14. Géza felugrik. — Kinek nehezebb a bunkója, és ki üt nagyobbat? Ez minden? Mióta lemásztunk a fáról, semmi se történt velünk? ön Angliában élt ismernie kell Bacont: az. ember csak az, amit tud... A Hitler-ellenes koalíció nem azzal kezdődött, hogy meg kell verni a németeket. Azzal, hogy miért kell összefogni ellenük. Igen, ez a lényeg, a miért! A felismerés! Hogy az embertelenség erejével szembe kell szegezni az emberség erejét.. Gáldy legyint. — Ismerem, Bacont. Szeretni ugyan csak az Essayit szeretem, de hát ez megint ízlés dolga. — Nem vitatkozik a doktorral, Desőhöz fordul. Nézze, mióta megvagyok, egyebet se hallok magunkról, mint hog y alkalmatlanok vagyunk a vezetésre. Szamárság. Egy osztály mindenre alkalmas, amíg nyeregben bír maradni. Ha kirepül a nyeregből... — Szivarját nézi, vállat von. — Az elmarasztaló verdiktet már megfogalmazták rólunk. Eladtuk a nemzeti függetlenséget, kiszolgáltuk a fasizmust. Hallgatom az angol rádiót. Ráadásul ismerem őket. Rendesen csak a más csatlósát szidják. — Ezúttal mégsem erről van szó — mondja Deső. — Erről is. Ne legyen naiv, főhadnagy úr. A disznóságok megítélése attól függ, melyik oldalon követték el őket. — Ne háragudjon, de ez cinizmus. — Rendben van. Halljuk az ön elméletét. Gallai gyulladt szemmel bámul maga elé, azt hiszem, az egészből egy szót sem hall. Szüntelenül iszik, a szesz gőze végképp kilendítette abból az állapotból, amelyben még érdeklődni tudott a dolgok iránt. A főjegyző furcsán megnyugodott, a levegőben lógó veszedelem fantomja néki egyszeriben realitássá lett. Az esperes elővette breviráriumát, de becsukva nyugtatja a térdén, fáradtan bámul a semmibe. — Nincs elméletem — moridja Deső. — Csak szégyenem. — önnek? Azt hiszem, mindent megtett. Ritkán látni ilyen szépen dekorált tisztet. — Mindnyájan szégyelljük magunkat, akik gondolkodunk. Az első ütközet után azt mondtam magamban, nem. Később is mindig mondtam, és mindig magamban. Ha felfűzném ezeket a néma nemeket ijesztő rózsafüzér lenne belőlük... Beregben elvitték a szállásadómat, egy kacskakezű, girhes falusi szabót. Szidta a németeket, a háborút, minek kell kihajtani a magyar fiúkat, idegen földet trágyázni a testükkel, emberi mivoltából minek kell kivetkeztetni mindenkit. Hangosan. Érti? Ez a nyomorult ki merte mondani. Hát mit ér a belső tiltakozás? Semmit. Rohadt alku. Kiabálni kellett volna... Akarni valami mást, és amellett kitartani. De nem tudtunk választani. Nem mertünk dönteni. A gyáva folytatással csak növeltük a felismert bűnt. És nem is az, amit elkövettünk, nem az a nagyobb, hanem amit elmulasztottunk. Amit nem tettünk meg, pe- dik kellett volna. — Érdekes. Nincs tovább? — Ne legyen fölényes. Én nem értek a politikához, ön ebben bizonyára professzor hozzám képest. De bukott professzor, ezt kár is tagadni. — Igaz. Most legalább úgy látszik. Sajnos, ön azt hiszi, hogy ez az egész... magyar ügy. Verje Ki a fejéből. — Azzá lehetett volna. Igen! Német tisztektől tudom, a szomszéd országokban milyen erős a nemzeti felkelés. — És milyen áron? — így is pusztulunk. De értelmetlenül. És hiába beszél nekem, szerb ügy lehet? Román, csehszlovák, lengyel, mindenféle, csak magyar ügy nem lehet? De miért nem? Kérem, én történelemtanár vagyok, mindabból, amit itt ezer éven át végigcsináltunk, mivel cáfolja meg, hogy a magunk zászlaja alá is oda tudunk állni? Épp, amíg magunkért verekedtünk, akkor volt becsületünk mások előtt is. Egyik felettesem azt mondta, szegény jó főméltóságú urunk belehülyült a háborúba. De nem akadt más? Se mellette, se ellene? Engem már a Tiszántúlon megkörnyékeztek néhányszor, adjak nyolc-tíz fegyvert, vagy húszat, valamicske töltényt is hozzá... hát ne verjem falba a fejem, nemzeti megmozdulás helyett csak siralmas pótlékra, erőtlen kalandokra telik tőlünk? Én egy egész századdal... mit is kezdhettem volna. . . De önök közt, báró úr, még ilyen se akadt, aki legalább a maga egyszál bőrét vásárra vitte volna, ha semmi másért, úgyis elvisz az ördög, hát a virtusért. Igen, én is tudom, zászló kell, és vezér, aki felemeli... De az ön egész tudománya nem több Juvenalis egyetlen mondatánál: ille crucem sceleris praetium túlit, hic diadema. Csakhogy ez nem mentség. Hiszen akkor teljesen mindegy, magyaroknak hívjuk-e magunkat, vagy zuluknak... mi a tartalma az egésznek? Múlt héten a Hungáriában együtt vacsoráztam egy frontismerősömmel, Groedke századossal. Ti, m agyarok, mondta nekem, érthetően pesszimistábbak vagytok mint mi, németek: együtt változtok mindenféle változással, és ez nem ád valami nagy biztonságérzetet. Dehát volt idő, báró úr, ezt önnek jobban kell tudnia mint nekem, hogy változtatni is tudtunk, nemcsak változni. Gáldy feláll, sokáig nézeget egy lágy színezésű akvarellt. Aztán a hamutartóhoz lép, de meggondolja magát, szivarja hamuját a remek szőnyegre üti. Azt hiszem, ezzel a mozdulattal búcsúzott el igazán a kastélytól. — Kedves tanár úr — mondja, és leül —, maga talán érti a történelmet. Mi csináltuk. Nem biztos, hogy a kettő ugyanaz. Dehát mi biztos? A főjegyző úr hatszáz évet emlegetett. Több is, pontosan hatszáznegyven. A családi levéltár ittmarad, ha kedve tartja, belenézhet. Nos hát, talál majd Gáldyt Ferdinánd oldalán egy másikat Zápolya udvarában. A Gyapán vár volt valamikor, ha már járt ott hóvirágot szedni, láthatta a falak omladékát Abban a várban Gáldy Boldizsárt, kétheti ostrom után, hetven vitézzel együtt kaszabolta le a török. Boldizsár fia, István, a budai basa menlevelével és támogatásával kezdte újjáépíteni ezt a kastélyt. Harcoltunk Rákóczi seregében, és Rákóczi ellen. Képzelheti a szituációt, Majténynél az egyik Gáldy lerakja a fegyvert a másik előtt. (Folytatjuk.) A AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA_ %AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAA 1AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA
