Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-15 / 268. szám
*vrwv'tr*Tvvww'f*wvriwTfvvTTrrTfVirr'r'M'fYrfTr'r'rvii'fii rrrrm▼ ▼ ▼ ▼ tttyttttt▼ ywttttvtwtwytwt▼ t▼ rrrrr* ytvv ▼▼ v ▼ ryy ► fDoboxy Imre: Űjra lehet kezdeni — Ne haragudj, az volt a legnagyobb sületlenség, meggyőződést emlegetni. Láttam én, Zör- ghő őrnagy úr ettől az egyetlen szótól rögtön megvadult. Ha lemarházzuk, azt nagyobb önuralommal tűri. De hát nem csoda, ringyók közt rossz ajánlólevél a szüzesség. Különben is, jegyzőkönyv és meggyőződés, ennél összeférhetetle- nebbet kitalálni sem lehet. A szolgálati függés elegáns megfogalmazása annak a mocskos kiszolgáltatottságnak, amelyben az anyádat is el kell adnod. Ha ma nem, majd holnap. Én csak azon csodálkozom, hogy a zászlóaljtól fegyveresen engedtek el bennünket. El kellett volna szedni a bicskánkat is, miszlikbe ne vagdalhassuk a hadosztály-parancsnokságot. Gyújtsunk rá, főhadnagy úr, Sorki Gödöllőn dugig lopta magát cigarettával. Az ördögbe is, mi baj érhet bennünket? A régóta esedékes orosz golyó helyett német golyót eresztenek belénk. Nincs akkora különbség a kettő között, hogy érdemes lenne rágódni rajta. Deső a tényvázlatért nyúlt. Ujjal hirtelen karommá görbültek, mintha gombóccá akarná gyúrni, vagy ronggyá szaggatni a papírt. De aztán összehajtotta szépen. — Zörghő méltányosságot emlegetett — mondta elgondolkozva. — Úgy írta meg az egészet, mondta kedélyesen, hogy lehetőleg kupán ne durrantsanak bennünket. Ezt a kifejezést használta, nagyon jól emlékszem: kupán durrantani. Közben szánakozva nyalta nikotintól sárga szája, szélét. Hülye együttérzése az idegeimre ment, eszembe se jutott, hogy jóindulatát megköszönjem. A doni frontról ismerem őt, fordított kétéltű, csődcsináló figura. Ha nyugalom van, üvöltözve ugrál, mindenkit mozgósít: ha nagy a felfordulás, lomhán leül nyugtatóan vigyorog, semmi használható ötlete nincs. A nagy visszavonulás kezdetén gatyában loholt vagy tizenöt kilométert. Felöltözés előtt, a latrináról ugrasztották fel, nadrágját a legénye vitte utána A sor elején az őrnagy darálta, a hó színéhez alkalmazkodó fehérneműben bukdácsolva: semmi baj, fiúk. Hátul a csicskása lármázott: őrnagy úr, a nadrágja! Mielőtt a tény vázlattal elvonult, Zörghő tanácsot is adott. Szegény, jó főméltóságú urunk — mondta, sapkájához emelve kezét —, belehülyült a háborúba, mert ő azelőtt nagyon jól tudta, hogy szél ellen nem lehet. Hát csak fogj rá mindent, mondd, hogy hittél neki, így talán meghagyják a bőrödet: de ha nem, én nagyon sajnálnálak, kiváló tiszt vagy, kár az ilyen embert felzabáltatni a férgekkel. — Ne haragudj, nem értem az egészet. Hogyan gondolhattad, hogy egyetlen parancsszó megfordítja az arcvonalat? Képtelenség... Ugyanaz a tábornoki és tisztikar, ámely nekivitte a hadsereget az oroszoknak, nem viheti neki a németeknek. — Ez nem ilyen egyszerű. A románok..7 — Nálunk a tények ezt bizonyítják. Ferenc József óta semmi sem változott. Akinek itt rangja van, mind hivatalnok. Tisztjeink is... Bármilyen rezsimre felesküsznek, csak meghagyják rendfokozatukat, és folyósítsák illetményüket. Ijesztő, mekkora csendben, ellenkezés nélkül markolta magához a hatalmat Szá- lasi. — Nem igaz! Merényi alezredes..: — Egy nevet tudsz, ennyi az egész! — Embert mondok, nem nevet. Más is volt! De Merényit ismertem. Azt hiszem, a legbecsületesebb tiszt volt, akivel valaha is találkoztam. Kitűnő képzettségű, tapasztalt, ritka bátorságú gyalogsági tiszt, zászlóalja mindig a legkisebb veszteséggel operált. Ennek köszönhette, nem is egyszer, hogy le nem csukták, vagy legalábbis le nem fokozták. A doni visszavonulás közben, Gabrovo falu hídján egy vezérkari őrnagy korbáccsal fordította vissza a futó katonákat. A képükbe csapkodott, nem is a testükre. Merényi alezredes, amikor a hídhoz ért, kirántotta az őrnagy kezéből a korbácsot, s vadul csépelve, őt magát terelte vissza az orosz aknatűzbe. Állítsd meg te a ruszkit az anyád úristenit, kiabálta, és verte az őrnagyot, egyre beljebb a lövedékektől felszaggatott, fehér mezőbe. Végül is szilánkot kaptak mind a ketten. Merényi hatszor sebesült Mindig szerencsésem. Horzsolás, izomlövés, szilánk. De elfogyott a szerencséje... Mit tudsz te? Október húszadikán egy nyilas különítmény kiszállt Merényi zászlóaljához, felesketni őket Szálasira. Merényi nem vitatkozott Felsorakoztatta a zászlóaljat, feltette a tizenhét kitüntetését. Én, mondta hangosan, magyar ember vagyok, Hitler csicskását nem szolgálom. Lelőtte a különítmény parancsnokát, s mielőtt megakadályozhatták volna, főbelőtte magát, a zászlóalj szeme láttára. — Ö is hitt a kormányzónak? ■— Ne gúnyolódj. — De te! Te hittél? — Hittem, nem hittem? így semmit sem közelíthetsz meg. Ez a kérdés soha meg nem fogalmazódott bennem. Azt a szférát, amelyben az ország, dolgai eldőlnek, mindig olyannak fogtam fel, fogadtam el, ahol nekem semmi keresnivalóm. Hiába is erőltetném a bejutást Jobb történész vagyok, semhogy ne tudnám: a hatalomban való részvétel pontos meghatározásához nem a körülötte szaladgáló lábakat kell megszámlálni. Ahhoz a beavatottat játszó, izgága nyüzsgéshez pedig melylyeí a hozzám hasonlók közül sokan a saját jelentéktelenségüket próbálják kompenzálni, nem fülik a fogam. Vigaszul, persze. .. megtarthatnám a dühös vagy ironikus bírálat szenvedélyét. De minek? Ez is csak fontoskodás, ha nincs köze a döntéshez, vagy legalább a beavatkozáshoz. Mit is kéreztél? Nem, a kormányzó személyének semmi szerepe nem volt a salomhegyi tűzharcban. A következetességnek hittem, tudva, hogy a háborúból való kilépés, fronton, harc köztien, nem lehet civil semlegesség. Csak fegyveres semlegesség. Ez azt kellett volna jelentse, hogy akik a döntést meghozzák, már korábban gondoskodnak a fegyverszünet katonai realizálásáról, a németekkel szemben. — Az oroszok oldalán? — Nem, erről nem volt sző. — Hogyhogy nem? Gondold végig: ha szembekerültünk volna a németekkel, lehetetlen elkülönülnünk azoktól, akik már régen szemben állnak velük. Hallottam is erről valamit. Szent- mártoni Lacitól, aki a testőrség tisztje volt, igen, állítólag a fegyverszüneti felhívást megelőző izenetváltás során szóba került, hogy magyar erőket is el kell indítani a németek éllen. — Erről nem tudok. Erről senki sem tud De nem is hiszem... Tiszttársaim, már akik gondolkoznak, kezdenek megbarátkozni a vereséggel, az orosszal azonban nem. (Folytatjuk^ aAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÄAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA íaaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA. Emberek, császárok, romok Előtérben a polgári közfürdő romjai. Háttérben a múlt század utolsó éveiben épült aquincumi múzeum. (KS-foto: Esztergály Keve felvétele). Mintha Rómában járnék. Császári fórumok, városfalak, thermák, aqaeductusok, am- phiteatrumok, pogány szentélyek és őskeresztély bazilikák, császársírok és szarkofágok, mozaik padlók, freskómaradványok. Marcus Auréli- us szép szoborportréja itt és lovasszobra a Campidoglion. Az itteni katonai amphite- atrum küzdőtere nagyobb volt mint a római Colosseumé. És itt, Aquincumban találták meg az eddig ismeretien egyetlen római kori orgonát. A hasonlóság nem véletlen. Tacitus írja: „Hogy a szétszórtan élő műveletlen és épp ezért harcias népet az élvezetek útján hozzászoktassa a békéhez és nyugalomhoz, személyesen buzdította és hivatalosan támogatta őket abban, hogy templomokat, tereket és házakat építsenek... Továbbá az előkelők gyermekeit polgári nevelésben részesítette... úgy, hogy azok, akik nemrégen még tudni sem akartak a római nyelvről, most már a szónokláshoz is kedvet kaptak. Aztán viseletűnket is átvették és divatos lett a tóga. Sőt, lassanként eljutottak már az élvezetek csábításaihoz is az oszlop- csarnokokhoz, fürdőkhöz és ínyenc lakomákhoz.” A birodalom tartományainak városai Rómát utánozva épültek. Amikor Augustus császár, az időszámításunk kezdete körüli években a római birodalom határát előretolta a Dunáig, az itt élő illír, kelta és eraviscus őslakosságot széttelepítették, katonai ellenőrzés alá vonták. A megszállók — katonák — lassan keveredtek az őslakókkal. Az I. század végére itt, a határ mentén is roma- nizálódtak az egykori eraviscus falu lakói — elsajátították a hódítók nyelvét, szokásait, vallását. (Bár már a III. században is, amikor a Gellérthegy lejtőin már régen az aquincumi birtokosok gyümölcsei zöldelltek — a lakosság visszajárt a hegytetőre és a bennszülött isteneknek áldozott. A kultusz egyik jóspapja, T. Flavius Titianus augur az eraviscus közösség nevében állított itt fogadalmi oltárt.) Trajanus császár 103 és 107 között kettéosztotta Pannónia tartományt, s a keleti rész székhelyéül Aquincumot jelölte. S első császári helytartójául a későbbi Hadri- ánus császárt nevezte ki. Aquincumot Hadriánus római város joggal ruházta fel, mu- nicipium rangjára emelte — a szabad születésű lakosság részére megkülönböztetett jogállást biztosított. 194-ben Septimus Severus császár még magasabb, — coionia — rangra emelte a várost. Uj középületeket, fürdőket, szentélyeket emeltek. Külön települt a polgárváros, a katonai tábor és a katonaváros. Kőből, téglából díszes házakat emeltek. Vízvezetéket építettek, központi fűtést és vízöblítéses latrinát. A polgárvárost — római mintára — fallal vették körül. A centrumban a fórum, az államvallás szentélyeivel, vásárcsarnokkal, fürdővel. A főutcákat boltok, kézműves egyesületek és papi testületek székházai szegélyezték. Aquincum — ma rommező. Sárguló lombok, ősz, csendes derű. Versek szólnak a sírkövekről, az elmúlást hirdetik. Hajdan volt dicsőséget, emberek, császárok és birodalmak pusztulását. Kiránduló iskolások zsivaja veri fel a csendet. A múzeum. Pacatus mester műhelyéből a vörös mázas edények, agyagmécsesek. Minerva istennő, bronz igaveret, Jupiter bronzszobor. Üvegfúvó, fazekaskemence, Mithras szentély. A romkert. A polgárváros központja — a fórum, a bazilika, közfürdő és vásár- csarnok. Légfűtéses tornacsarnok, szennyvízlevezető. Néhány évtizedes virágzás. Aztán a barbár támadások, a római birodalom válsága, a hanyatlás jelei érződnek Aquincumban is. S hiába erősítette meg a birodalom határait I. Valentinianus császár a IV. század 70-es éveiben őrtornyokkal, katonai táborokkal — a barbárok —- Aquincumban a hunok — könnyen győzelmet arattak. A lakosság elvándorolt, az egykor virágzó civilizációnak már nyoma is alig maradt, amikor az V. század első évtizedeiben hivatalosan is elhagyták Aquincumot a római közigazgatás képviselői. Aquincum épületei — túlélték a római birodalom ösz- szeomlását. Az amphiteatrumba költözött a honfoglaló Árpád fejedelem családja. Zsigmond idején megújították a római falakat. Mátyás király római gyűjteményt rendezett be budai palotájában. 1770-ban a véletlen hozta felszínre a katonai tábor nagyobbik fürdőjének romjait az óbudai Flórián téren. A polgárváros módszeres feltárásához csak a múlt század nyolcvanas éveiben kezdtek hozzá. A fürdő és a vásárcsarnok romrendezése még ma is tart. Emberek rakják a köveket, a salakot; az Országos Műemléki Felügyelőség munkásai. KÄDÄR MÄRTA m/memt® mmotmmamm Népújság 4 1970. november 15. .AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA
